Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-16 / 214. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 16. Vélemény És háttér 5 JEGYZET Találkozás elnöknékkel JUHÁSZ KATALIN Elgondolkodtak már önök azon, milyen lehet az államfő feleségének lenni? Jelentéktelen asszonykából hirtelen förszt lédivé válni? Ha a férj azelőtt is politikai pályán mozgott, neje az évek alatt megszokhatta, hogy gyakran kísérgetnie kell őt különböző rendezvényekre, ha viszont egyenest a tűzhely mellől kényszerül valaki ebbe a szerepkörbe, bizony nehezen szokhatja a kötelező kűröket. Ezen agyaltam Pöstyénben, a V4-es államfők csúcstalálkozóján, elnézve a három elnökfeleséget. Sólyom Lász- lóné komoly indokra hivatkozva kimentette magát, a lengyel, a cseh és a szlovák förszt lédit viszont szórakoztatniuk kellett a szervezőknek pénteken délelőtt, mialatt a féljek komoly dolgokról tárgyaltak. A „női programban” egy karikatúrakiállítás megtekintése is szerepelt. Gyógyforrástémában kellett alkotniuk valami vicceset a négy ország karikaturistáinak, és bizony sikerült is nekik: jobbnál jobb rajzos poénok lógtak a helyi információs központ falain, s „öröm és felüdülés volt végignézni őket a kimerítő tárgyalások után”, ahogyan azt a délután szintén befutó Sólyom László megjegyezte. A mosolygó, sőt hangosan nevetgélő magyar államfővel ellentétben az asszonyok meglehetősen furcsán viselkedtek a teremben, bár ez részben a helyi szervezők hibája. Énekszó és tánc köszöntötte a vendégeket az épület előtt, majd beterelték és leültették őket, üdvözlő beszédekkel kedveskedtek nekik, és többször hangsúlyozták, milyen jó, hogy itt vannak Pöstyénben, a híres fürdővárosban. Ennek örömére előpattant egy fiatal srác, és kemény tesztnek vetette alá a förszt lédik tűrőképességét, olymódon, hogy hegedülni kezdett. Nem tudom, kinek a kije volt, de tény, hogy bőven van még mit tanulnia Paganini hangszerén. Amikor végre befejezte, a lédik köszönetét mondtak a szíveslátásért, az intézmény igazgatónője pedig bejelentette, hogy most alá lehet íratni velük V4-es csúcstalálkozó alkalmából megjelentetett képeslapokat, hadd legyen egy felejthetetlen emlékük az embereknek erről a fantasztikus délelőtt- ről. A vendégsereg ekkor szépen sorba állt, majd megkapták az autogramokat. Aztán mindenki el. Az atipikus kiállításmegnyitóra odautazó remek magyar és cseh karikaturisták nem győztek álmélkodni. Nem csak azon, hogy meg sem említették a nevüket, hiába ácsorogtak szerényen a terem végében. Hanem főleg azon, hogy az elnöknék úgy köszönték meg a meghívást a „szép kiállításra”, hogy egyetlen unott pillantást sem vetettek a rajzokra. Kizárólag a kamerákba, illetve egymásra mosolyogtak. Magukban pedig ki tudja, mit gondoltak. Talán azt, hogy milyen jó lenne most egy kádban...- Murát akarsz venni? Igazad van, apjuk, a politikusok kijelentését kizárólag ittas állapotban lehet elviselni... (Peter Gossányi rajza) Megnyerheti-e Sarah Palin a republikánusoknak az amerikai elnökválasztást? Kézigránát a kampányban Sarah Palin, az amerikai Republikánus Párt alelnök- jelöltje új életre keltette a Reagan-mítoszt; felébresztette a nosztalgiát egy már nem létező Amerika iránt, s ez éppen elegendő lehet novemberben a győzelemhez - írta a Time magazin elemzője. HOFER LÁSZLÓ A 44 éves alaszkai kormányzónő kézigránátként csapódott be az elnökválasztási kampányba. Új lendületet adott John McCain szenátornak, a republikánus elnökjelöltnek, és olyan meghatározó szerepe kezd lenni a kampányban, amilyent alelnökjelölt évtizedek óta nem játszott. A Time elemzője szerint nyilvánvaló, hogy már nem csupán a politikai üzenetről van szó, a hatás tudat alatti. A közvélemény nem ismeri, hogy Palin milyen politikus, bölcs vagy vakmerő, önálló gondolkodású vagy ötlettelen; személye pártokon átívelő jelenség. Megjelenése a néhai legendás elnökre, Ronald Reaganre emlékeztet, sikere a Republikánus Párt mítoszának erejét jelzi. A Palin-jelenséget mind több írás igyekszik megvilágítani. A kormányzónő személyéről szeptemberben több hír jelent meg, mint a választási kampány többi szereplőjéről. Palin a híradások 60 százalékában fordult elő, megelőzve John McCaint is, aki 52 százalékot ért el. A demokrata jelöltpáros háttérbe szorult: Barack Obama a tudósítások 22 százalékában szerepelt, társára, Joe Bidenra pedig csak a hírek 2 százaléka jutott - derült ki a Kiváló Újságírás Program kutatásából. A Lycos internetes keresőben Palin nevére mindenkinél többen kerestek rá, a popsztárokat is megelőzte. A The Washington Times szerint a „hoki anyu”, a köztisztviselő, a médiasztár már kulturális jelenség, amelynek központi eleme a nőiessége, a magas sarkú cipő és az éles politikai vitákat kiváltó rúzs. Miután Hillary Clinton nem lett sem elnök-, sem alelnökjelölt, talán ő a legfontosabb női politikus Amerikában. A The New York Times elemzője úgy fogalmazott: korábban McCain-hogyishíyják jelöltpárosról lehetett beszélni, most már Palin-hogyishíyják kettősről. Sarah Palin egymaga elérte azt, amire a Republikánus Párt tíz korábbi elnökjelölt-aspiránsa nem volt képes: fellelkesítette a kormányzó párt táborát, tömegeket és nagy adományokat vonz, szétzilálta a demokrata kampányt. A CNN/Time/Opinion Research felmérése szerint a McCain-Palin párosnak először van kétszámjegyű előnye a fehér női szavazók körében Virginia, Missouri és Michigan államban, ahol eldönthetik a választást. A McCain oldalán az országot járó szupernőre kíváncsi mindenki, tízezres nagygyűléseken éltetik, sokszor McCain beszédei közben is azt skandálják az izgatott hívek: „Sarah, Sarah!”. A The Washington Post tucatnyi nővel készített interjút, köztük egykori Clinton-támo- gatókkal, akiket lenyűgöz Palin határozottsága, s akik közül többen könnyeket potyogtatva azonosítják magukat a fontos politikai szerepre készülő ötgyermekes anyával. Más elemzők rámutatnak: szinte újjászülettek az amerikai evangéliumi keresztény hívők. A vallásos jobboldal vezetői megrésze- gült örömmel fogadták Palin alel- nökké jelölését, a keresztény rádióállomások műsoraiban már- már hisztérikus volt az ünneplés. Palin katolikus családba született, de 4 éves korában szülei egy pünkösdista egyházhoz csatlakoztak. Ő maga 38 éves koráig látogatta a közösséget, jelenleg úgynevezett Biblia-hívő kereszténynek vallja magát (az evangéliumi protestáns keresztények egy csoportja nevezi így magát). Palin jelölése egyfelől hihetetlen mértékben mozgósíthatja az evangéliumi tábort, amely a népesség jelentős hányadát, 23 százalékát teszi ki. Másfelől viszont a Demokrata Párt felé tereli a katolikus választókat, és elidegeníti az ingadozó világi szavazókat, például azért, mert Palin még erőszak és vérfertőzés esetén is ellenzi a művi terhességmegszakítást. Joe Klein, a Time elemzője az elsők között van, akik valósnak látják annak a lehetőségét, hogy a Palinnal társult McCain győzelemre vezeti a republikánusokat az évek óta tartó, a demokratáknak kedvező kormányváltó hangulat ellenében is. Klein felidézte, hogy Reagan erőteljes jövőképe a nosztalgián, a múltba nézésen alapult. Adócsökkentési ígéretei és megingathatatlan kommuniz- musellenessége mellett egy valamikori, faji előítéletektől mentes Amerika képének felvázolásával hatott az amerikaiak szívére. Az 1950-es éveket elfedő kulturális egyneműség és az erősödő közép- osztály azonban már a múlté. Minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált Amerika kulturális sokszínűsége, és a középosztály helyzete megingott, tagjai nem lehetnek biztosak abban, hogy gyerekeik jobban élnek majd náluk. Ma az 1960-as években még elképzelhetetlen életstílusok léteznek, viszonylag széles körben dívik a fogamzásgátlás és az abortusz, teret nyert a feminista forradalom, az egynemű párok jogaikért küzdenek, a kétszülős családmodell szétesett. Mindezek a változások a televíziónak is köszönhetően felgyorsultak. Amerika viszont vágyik egy olyan korba, amikor „ezek a problémák” még nem voltak; a kisvárosi értékeket hirdető Sarah Palin ennek a mítosznak a legfrissebb megszemélyesítője. Mint a Time elemzője megjegyezte, a Republikánus Pártnak ez a szinte ösztönökre ható üzenete minden korábbinál erősebb, elsősorban a demokrata elnökjelölt származása miatt. A kenyai apától és kansasi fehér anyától született Barack Obama nem létezhetne a Reagan és Palin által megálmodott kisvárosi Amerikában. A jellegzetesen nagyvárosi értelmiségi Obama fekete és fehér szülők gyereke, és az ilyen vegyes házasság „terméke” nagy tömegek számára még ma is elretten- tőbb, mint az, hogy - mondjuk - Palin fiatalkorú lánya teherbe esett. Klein szerint Obama bármennyire igyekszik is hangoztatni, hogy ő is csak egy az amerikaiak közül, a multikulturális Amerika mítosza még a jövő zenéje. Adamko, havinko LOVÁSZ ATTILA Autentikus életkép csallóközi kisvárosból: két huszonéves anyuka beszélget a játszótéren, magyarul. „Bent voltam a bankban, kaptam egy vípiszt, képzeed, nem kűdték át a trvalí príkazt, költött egy vidadot csinánom.” Majd az egyik anyuka talán kétéves fiára kiált, kifogástalan szlovák irodalmi nyelven: „Adamko, povedala som, nehladkaj toho havinka!” („Ádámka, megmondtam, ne simogasd azt a kiskutyust! ”). Itt tart a magyar nyelv a Csallóközben akkor, ha csak és kizárólag otthon használjuk. A közéletből kiüldözött nyelv romlásáról kötetnyi tanulmány született már, ennyire esszenciálisán viszont szombaton délután a csallóközi játszótereken hallani. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy egyedi példa. Annyira nem, hogy Somorján az egyik, fiatal családok által lakott utcát a kamaszok már csak Adamko-havinko utcának hívják. A háztartásokba számüldözött kisebbségi nyelv a totalitárius nemzetállamok egyik legnagyobb álma, ha ilyen értelemben nyilatkozik egy miniszter, főleg egy oktatási miniszter, akkor a demokratikus politikából seprűvel kell elkergetni. A szlovákiai kamaszok közt végzett nem régi felmérés még sokszor köszön vissza. A serdülők körében otthonos látens nacionalizmusnak erős gyökerei vannak főleg akkor, amikor az oktatásügy és a hivatalos politika levitézlett nemzetállami, megszálló ideológiát tanít gyermekeinknek. Azoknak a gyerekeknek, akik már ugyanolyan otthonosan róják Párizs, Bécs, London utcáit, mint a pozsonyi és kassai tereket, akik nagy kanállal „zabálják” a nyugati demokráciákban tapasztalható görcsmentességet, lazaságot, és akik már tudják, hogy idegen nyelvek ismerete nélkül kirekesztettek lesznek a munkaerőpiacon. Ostoba, sőt ha tudatos, akkor fasisz- toid az az értékelés, amely szerint jogos követelmény a szlovák fiatalok részéről, hogy érteni akarják, miről beszélnek nem államnyelven értekező kortársaik. Nem jogos! Igenis, el kell mondanunk nekik, hogy semmilyen jogalapjuk nincs megkövetelni valakitől az általuk ismert nyelvet. Vagy netán megéljük, hogy Szlovákia közterein tilos lesz németül, franciául, szuahéliul vagy litvánul megszólalni, mert az államalkotók nem értik a szöveget? Milyen értékrendeket, viszonyítási alapokat cserkészünk a kölykök leikébe abban a világban, ahol a modem kommunikáció eszközeinek lassan már nincs is nemzeti nyelven megfogalmazott neve? Milyen vüágot kívánnak ide Sloták és Mikolajok, csak nem a világháború utáni jog- fosztottság éveit? Soroljunk föl legalább két észérvet e tendenciák ellen annak reményében, hogy nemzeti politikusok is megértik. Tessék tudomásul venni, hogy aki megköveteli saját nyelvének, kultúrájának ismeretét egy más nyelvű egyéntől, mert államalkotónak érzi magát, de ő maga nem hajlandó e más nyelvű egyén nyelvét és kultúráját nemhogy elsajátítani, de még eltűrni sem, az nem polgártárs, hanem megszálló. A megszállókat pedig illik legalább nem szeretni. S ha már erkölcsi, értékrendbeli érvek nem számítanak, akkor az egyre jobban élő szlovák polgártársaknak egy üzenet: a kirekesztés, megszállás, intolerancia gyakorlata szegénységet, legatyásodást idéz elő. Most, hogy egy kicsit jobban megy, ezt akarják? A tátott szájjal bámult London, Párizs, Berlin, Genf, Bécs éppen sokszínűségének, lazaságának, frusztrációi felszámolásának köszönheti gazdagságát. Pozsony is követheti a példát. Persze, így nem megy. A csallóközi anyukának pedig egyetlen gondolat: lehet, hogy nem tudja, de az utcán, kétnyelvű környezetben megtanult nyelv későbbi gazdagság forrása lehet. A „havinko” egy valóban kedves, szelíd szlovák szó. Ne fossza meg a fiát ugyanettől magyarul. A „kutyus” ugyancsak kedves, szelíd magyar szó. FIGYELŐ Liberális nem az euróra Látványos gazdaságpolitikai fordulattal feladták a mielőbbi euróövezeti csatlakozást pártoló programjukat a brit Liberális Demokraták, belátva, hogy reménytelen a közös európai valuta elfogadtatása a hazai választókkal. A harmadik legnagyobb brit parlamenti erőnek számító liberális párt politikájának egyik alaptétele volt eddig az euró gyors meghonosítása. Vince Cable, a liberális frakció nemzetközi tekintélyű gazdaságpolitikusa és pénzügyminiszter-jelöltje azonban a The Observernek a párt éves kongresszusa előtt kijelentette: a Liberális Demokraták már nem törekszenek a brit eurócsatla- kozásra, és a következő választási kampányban sem helyezik előtérbe a kérdést. Hozzátette: értelmetlen lenne az euróövezeti belépésről kilátásba helyezett népszavazás megtartása is, mivel „tökéletesen világos, hogy az megnyerhetetlen”. Cable véleményét alátámasztják a felmérések is: a közvélemény-kutatások szerint a „kontinens” közös pénzét a britek legalább kétharmados többséggel utasítanák el az erről szóló referendumon. Nagy-Britan- nia a legnagyobb európai uniós gazdaság, amely önszántából kimaradt a valutaunió alapító országai közül. (MTI) Washingtont szidja Lavrov Élesen bírálta az Egyesült Államokat a kaukázusi válságról szóló írásában az orosz külügyminiszter. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilap tegnapi számában megjelent terjedelmes cikkében Szergej Lavrov azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában mindent megtett az orosz államfő, Dmitrij Med- vegyev és a francia elnök, Nicolas Sarkozy által elfogadott rendezési terv támogatásának megakadályozásáért. Ezzel a miniszter szerint egyértelművé vált, hogy Washington gyakorlatilag a konfliktusban részes félként viselkedik, s akadályozni igyekszik a kollektív rendezést. Oroszország ezek után kényszerült Dél-Oszétia és Ab- házia elismerésére. (MTI)
