Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-11 / 211. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 11. www.ujszo.com RÖVIDEN Mestersége színész: Máthé Erzsi Máthé Erzsi portréinterjúját vetíti az m2 holnap, a Nemzet Színészeit bemutató sorozatban. A Kossuth-díjas, Kiváló Művésszel Alföldi Róbert beszélget 17.55-től. Máthé Erzsi színészi karrierje a Vígszínházban indult 1948-ban. Tíz évig játszott Pécsett, három évtizedre a Nemzeti Színházhoz szegődött, majd 1983-tól, megalapítása óta a Katona társulatának tagja. A holnapi portréinteijú- ban a színházról, a színpadról, az öltözők világáról mesél, és arról, hogy előadás után nem lehet hazamenni. Színház nélkül elárvul. Hiába van otthon nála rend, az nem az ő életformája. Oda csak vendégségbe jár. Alföldi Róbertnek azt is elmondja Máthé Erzsi a holnapi, ötven perces interjúban, miért vált meg egy évre a színészi pályától, s utazott el Marokkóba 1966-ban. Mesél arról, mit jelentenek neki a férfiak, miért kérték rögtön feleségül őt. Hogy el- alvás előtt kis sztorikat talál ki, szkeccseket, amelyekben ő a szereplő. S beszél arról is, hogy miért alapított díjat az egzisztenciális problémákkal küszködő színészek, valamint a kutyamenhelyek támogatására, (mtv) Otthon érzi magát Kassán a pozsonyi Magyar Intézet Figyelnek a fiatalokra JUHASZ KATALIN Az illetékes nemzetközi testület kedden döntött arról, hogy 2013-ban Kassa lesz Európa kulturális fővárosa. A döntőben a kelet-szlovákiai városnak Nyitrával, Turócszentmártonnal és Epeijes- sel kellett megmérkőznie. A projekt kapcsán Kassa 2,4 milliárd korona tőkeinjekcióval számol, az összeg 53 százaléka várhatóan az uniós strukturális alapokból érkezik. A győztes projekten összesen mintegy száz szakember dolgozott, akik közel ezer kulturális rendezvényt terveztek a városban az elkövetkezendő öt évben, ez többszöröse a mostani kínálatnak. A paletta színesítésében a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete is aktív szerepet vállal. Az intézet vezetése már évekkel ezelőtt felismerte Kassa kultúrpolitikaijelentőségét, felvették a kapcsolatot a helyi kulturális élet irányítóival, rendszeresen támogatják magyar művészek vendégszereplését, ötleteket adnak a helyieknek, illetve számos rendezvényt szerveznek a városban. Az eddigi legváltozatosabb és legsikeresebb „kultúrdömping” 2007 októberében zajlott, amikor összesen tizenöt programot kínáltak a kassaiaknak, a kortárs tánctól a vizuális performanszon át a jazzkoncertekig. „Különös figyelmet fordítunk a fiatalok igényeinek kielégítésére, akik eddig valahogy kívül estek a helyi kultúraszervezők látókörén, illetve a szórakoztató-ipari produkciókon kívül kevés tartalmas programot kínáltak nekik. Pedig a tizen- és huszonéves generáció a legfogékonyabb az új irányzatokra, a szokatlan és meglepő dolgokra”- állítja Krasztev Péter, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi igazgatója. Úgy tűnik, időközben a helyiek is rájöttek erre, a város vezetése ugyanis a kulturális főváros-projekt előkészítésénél figyelembe vette az addig kizárólag saját, illetve alapítványi forrásokból működő, alternatív kultúrára szakosodott Bona Fide Egyesület véleményét, sőt jelképes összegért bocsátott rendelkezésükre egy volt laktanyakomplexumot, amelyet - részben városi pénzből - kultúrparkká alakítanak át. „Intézetünk már akkor együttműködött ezekkel a lelkes és nyitott fiatalokkal, amikor még egy külvárosi kultúrházban dacoltak az elemekkel. Örülök, hogy ötleteiket és javaslataikat immár városi szinten is elfogadják” - jegyezte meg a pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. A soron következő közös rendezvény is bizonyítja, hogy a partnerek a jövőbe látnak. Az ősz folyamán egy időben bűvölik majd a lemezeket magyar underground DJ-k Kassán, valamint Pécsett, a két város között pedig online kapcsolat jön létre. A két rendezvény résztvevői kivetítőn láthatják egymást, és az interneten •keresztül üzenhetnek egymásnak. A kezdeményezés összekapcsolja a 2010-es év kulturális fővárosát a szlovákiai győztessel. 2013-ban Franciaország és Szlovákia adja Európa két kulturális fővárosát. A francia városról a jövő héten születik döntés. A regény mintha ironikus újraírása lenne az őrület kérdését (is) feszegető XIX. századi orosz klasszikusoknak Hamis nyomok Vladimir Nabokov azok közé az írók közé tartozik, akik már a legelemibb szinten képesek zavarba ejteni olvasójukat. Ha például egy Nabokov-olvasó azt a kérdést teszi fel egy másiknak, hogy „Olvastad már a mesternek azt a könyvét, amelyik egy őrült sakkozóról, bizonyos Luzsinról szól?”, akkor a másik - ha kellően tájékozott - így is válaszolhat: „Igen. De melyikre gondolsz?” KESERŰ JÓZSEF Ilyen regényből ugyanis kettő van: egy Zascsita Luzsina című orosz nyelven írt regény, amely először 1930-ban jelent meg Berlinben, valamint ennek angol nyelvű változata, a The Defense, amelyet több mint harminc évvel később maga Nabokov fordított le egy társfordító közreműködésével. Persze nem Nabokov az egyetlen író, akiről elmondható, hogy több nyelven írt, és maga fordította korábban írt műveit. A szóban forgó regénynek azonban van még egy érdekessége, amely a szöveg magyar nyelvű fordításával, pontosabban fordításaival kapcsolatos: az ugyanis, hogy két magyar fordítása is van. A korábbi, amely az orosz eredetit veszi alapul, 1990-ben jelent meg Horváth Sz. István tolmácsolásában Végzetes végjáték címmel. A későbbi pedig, amely az angol változatot követi, idén jelent meg az Európa Könyvkiadó Nabokov-so- rozatában. Ha azonban összevetjük a két szöveget, hamar rájövünk, hogy csupán néhány apró eltérés van közöttük. A Luzsin-védelem nem is emiatt érdemel figyelmet elsősorban. Hanem azért, mert egy olyan regényről van szó, amely nemcsak Nabokov korai pályaszakaszában foglal el jelentős helyet, hanem számos vonásában megelőlegezi a később posztmodernnek nevezett írásmódot. Ha egyetlen szóban kellene megragadnunk a regény legfontosabb jellemzőjét, azt mondhatnánk: játék. Talán meglepő, de nem a sakkra gondolok elsősorban, amely a szöveg egyik központi témája, és nem is a puzzle-ra - vagy ahogy a regényben olvashatjuk: „puzeljára” -, amelyben a főhős gyermekkori énje alkalmi szórakozásra lel. A játék, amely az egyszerű tartalmi összefüggéseknél sokkal mélyebben áthatja a szöveg világát, inkább abban a módban nyilvánul meg, ahogyan a szöveg irányítja olvasóját. Mindig ígér valamit, de sosem azt adja, amit megígért. Más szóval hamis nyomokat hagy. Először is adva van egy különös kisfiú, Luzsin (akinek keresztnevét érdekes módon csak a regény utolsó soraiban tudjuk meg - vajon miért csak akkor?); hamarosan kiderül, hogy rendkívüli sakktehetség; karrietje felfelé ível, majd bekövetkezik az összeomlás, íme egy zseni élettörténete a gyermekkortól a halálig. Csakhogy A Luzsin-védelem nem életrajz és nem is fejlődésregény. Ahhoz, hogy e műfajok valamelyikeként olvashassuk, több folytonosságra lenne szükség az egyes részek között. Nabokov azonban a gyermekkori éveket taglaló első négy fejezet után beiktat egy látszólag oda nem illő, valójában azonban nagyon is fontos részt az idősebb Luzsinról, és annak irodalmi ambícióiról, s az ezt követő fejezetben már a felnőtt sakkmesNABOKOV U.-8ÓPA I A Luzsín-veueiem tér Luzsint látjuk. Arról pedig, hogy hogyan lett azzá, amivé, nem tudunk meg semmit. A lélektani regény terminusa ugyancsak félrevezethet bennünket. Elég, ha arra gondolunk, hogy mennyire problematikus az a - regény fülszövegében is olvasható - állítás, mely szerint „A Lu- zsin-védelem arról szól, hogyan őrül meg egy magányos sakkzseni.” A megőrülés folyamatáról akkor beszélhetnénk, ha az elbeszélő lépésről lépésre bemutatná, hogy mi játszódik le a regényalakban (Nabokovtól azonVladimir Nabokov ban mi sem áll távolabb). De az is eszünkbe juthat, hogy jól láthatóan már a gyermek Luzsinnal sincs minden teljesen rendben. Nabokov regénye mintha ironikus újraírása lenne az őrület kérdését (is) feszegető XIX. századi orosz klasszikusoknak: a Bűn és bűnhődésnek, az Oblomovnak, a Holt lelkeknek. Annál is inkább, mert maga is utal ezekre a művekre, és ezeken kívül továbbiakra, amelyek felsorolásától ezúttal eltekintünk. Az orosz irodalomban kicsit is jártas olvasó hamar észreveszi ezeket az allúziókat, s így hamar felfedezi, hogy a felszínen zajló sztori mellett (vagy alatt) egy másik szöveg, egy másik regény is íródik. A Luzsin-védelem meta- narratív mű, azaz olyan szöveg, amely folyamatosan reflektál saját magára, értelmezi saját magát. Ez a metanarrativitás azonban nem olyan látványos, mint egyes posztmodem regényekben. Nabokov itt még visszafogottabban él a későbbiekben olyannyira kedvelt tükrözésekkel. (Arra azért felfigyelhet a jószemű olvasó, hogy a Luzsin-házaspár otthonában található metszet - „egy csodagyerek földig érő hálóingben hatalmas zongorán játszik, és az apja, szürke köpenyben, gyertyával a kezében, kővé váltan les be az ajtón” - valójában az idősebb Luzsin vágyainak kivetülése, s egyben visszautalás a regény ötödik fejezetére.) Az ilyen és az ehhez hasonló részek egyaránt a regény megalko- tottságát, szövegszerű jellegét, s egyúttal játékosságát helyezik előtérbe. A játékosságról mondottakat alátámaszthatja a szerzői önértelmezés is. Nabokov többször hangsúlyozta, hogy műveivel nem akar semmiféle eszmét vagy ideológiát közvetíteni, s hogy egyetlen mércéjét ismeri annak, hogy jónak tartható-e egy regény: mégpedig hogy milyen mértékben képes esztétikai élvezetet okozni. A Luzsin-védelem maradéktalanul eleget tesz ezeknek a kívánalmaknak. A főhős nem lesz egy eszme rabja, a regényről pedig igen nehéz egy lekerelu'tett értelmezést adni. S persze az sem utolsó szempont, hogy nagyon élvezetes olvasmány, tele apró trükkökkel és ötletes megoldásokkal. (Vladimir Nabokov: A Luzsin- védelem, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008, Fordította Horváth Sz. István) Pozsonyi kiállítás a Duna középső szakasza mentén fekvő táj szépségeiről, páratlanul gazdag építészetéről, valamint a természet és az ember harmóniájáról ■ . ja life-; m A kiállítás fotográfiái az elmúlt évek kutatómunkájának eredményeit tárják a közönség elé (A szerző felvétele) A hármas örökség kor- és kórképei TÁRLATAJÁNLÓ Pozsony. Kedden nyitották meg az Osztrák Kulturális Fórum Zöld utcai termeiben azt a kiállítást, amely az osztrák-magyar-szlovák hármas térség természeti és kulturális örökségét, népi építészeti emlékeit mutatja be. A Partnerség az Örökségért projekt hátterében a szentgyörgyi (Svätý Jur) székhelyű Academia Istropolitana Nova áll, támogatói között az alsóausztriai tartományi kormány, valamint Pozsony megye is szerepel. Célja, hogy felhívja a figyelmet a Kis-Kárpátok térségében fellelhető kulturális és természeti értékekre, illetve azok fontosságára a régió fejlesztése során. A hármas határ térsége rohamosan urbanizálódik és iparosodik; ez elsősorban a népi építészet fennmaradt emlékeit veszélyezteti, hiszen új tulajdonosaik nem feltétlenül törekednek azok eredetiségének megőrzésére. A projekt megvalósítása során így a továbbiakban fokozott figyelmet kívánnak szentelni a még meglévő objektumok feltérképezésének, egy átfogó adatbázis létrehozásának, illetve a felvilágosító tevékenységnek. A tervek között a szakmai és a laikus közönség számára előadások, szimpóziumok szervezése is szerepel. A 2007. március 1-jén rajtolt projekt megvalósításába neves műépítészek kapcsolódtak be - egyebek közt az Ausztriában élő Eva Hody. A kiállítson megtekinthető fotográfiái az elmúlt évek kutatómunkájának eredményeit tárják elénk. Mint azt a megnyitón elmondta, a hármas határ térsége páratlanul gazdag építészeti emlékekben és remekekben, s fontos, hogy ezek megőrzéséből ne csak a szakmai közönség vegye ki a részét. Felvételei - legyenek azok a Kis-Kárpátok, illetve a Duna középső szakaszát övező táj szépségeit megörökítő, avagy a népi és polgári építészet formai gazdagságát dokumentáló fotók - kor- és kórképként egyaránt felfoghatók, ugyanakkor a tartalom és a forma, a célszerűség és az esztétikum kölA térség rohamosan urbanizálódik és iparosodik, s ez elsősorban a népi építészet fennmaradt emlékeit veszélyezteti. csönös viszonyáról is szólnak. Elsősorban azonban annak a még fellelhető örökségnek a szépségét dicsérik, melynek a holnapba történő átmentése elsősorban a térség eredeti arculatának megőrzése szempontjából fontos, (-la-)
