Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-09 / 209. szám, kedd
16 Agrárkörkép ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 9. www.ujszo.com Az ökológiai termesztésben is jelentős szerepe lehet A tönkölybúza sok mindent kibír (Illusztrációs felvétel) A gabonafélék vírusos és fiziológiai betegségeit egyértelműen meg kell különböztetni egymástól Ősszel védekezzünk a tetvek elszaporodása ellen ÚJ SZÓ-ISMERTETŐ Köztudott, hogy egyes térségekben nálunk is nagy a művelhe- tetlen vagy gabonatermelésre alkalmatlan területek aránya. Az ilyen területekre vethető a tönkölybúza, mert olyan kultúra, „ami mindent kibír”. Ez ugyan nem teljesen így van, de kétségtelen, hogy e gabonaféle igénytelensége és alkalmazkodóképessége révén elsősorban az ilyen területekre alkalmas, ugyanakkor minőségi mutatói révén az adott feltételek alapján a biotermelés követelményeinek is megfelel. A tönköly búza a legrégebben termesztett búzafajok egyike. Kenyérgabonaként már a görögök is termesztették. Napjainkban elsősorban különleges pékáruk készítéséhez, gyengébb minőségű lisztek javításához használják. Fehérje-tartalma 16-20%, sikér- és ásványi-anyag tartalma szintén kiváló. Jól viseli az extenzív termesztési feltételeket is. Betegségellenálló képessége kiemelkedő, tápanyag-igénye szerény. Termőképessége 35-40%-kal elmarad a hagyományos búzafajtákétól. Az intenzív termesztésre irányuló ráfordításokat viszont rosszul hasznosítja. Vetése különleges figyelmet igényel, mert pelyvás ikertermése könnyen bol- tozódik, hiányos lehet a kelés. Kiváló a produktív bokrosodó képessége. A tönköly talajigénye eltér a hagyományos búzáétól. A gyakorlati tapasztalatok alapján a táplálóbb és tömörebb talaj inkább a búzának, míg a nedvesebb a tönkölybúzának kedvezőbb. Jól tűri a meszes és a tőzeges talajokat is. A kifejezetten búzatermesztésre alkalmas jó adottságú termőtájakon a hagyományos búza ugyan nagyobb terméshozamokra képes, a gyengébb termőhelyeken viszont a tönköly már jobb eredményeket ad. A nagy tápanyagerővel rendelkező talajokon a tönköly gyakran megdől, s így már nehezebben takarítható be. A tönköly hozamképessége hektáronként 2-8 tonna között mozog. Olyan helyeken is vethető, ahol a közönséges búza már nem is terem. A szélsőséges talajok közül az erősen savanyú talajokon és a termősziken is elhelyezhető, azonban a futóhomok és a belvizes területek nem alkalmasak számára sem. Sikerrel termeszthető barna-homokon és erodált területeken. A fajta télállósága kiváló, nem fagyérzékeny. A legjobban bokrosodó gabonaféle. Tág térállásban 18-25 kalászt is hozhat tövenként, zárt növény- állományokban a produktív bok- rosodási értékszáma 5-6. Csírázása elegendő nedvesség jelenlétében 1-2 °C-on megindul. Még a nagyon kései vetés (decemberi, januári) is hozhat viszonylag jó termést. A levegőtlenséget és a vízborítást a többi búzához képest jobban viseli. A tönkölynek a kalászosok nem jó előveteményei. Monokultúrában legfeljebb két évig termeszthető. Jó előveteményei a korán lekerülő kétszikűek (borsó, repce stb.), de eredményes a napraforgó és a cukorrépa utáni vetés is, ha szeptember közepe, vége táján betakarításra kerülnek. Minden olyan elővete- mény megfelelő számára, amely után a talaj-előkészítés szeptember közepétől, végétől megkezdhető. A fajta zárt növényállományban jó gyomelnyomó-képes- séggel rendelkezik, e képességét a napraforgó utáni árvakelések esetén is bizonyította. A tönköly kevesebb talajmunkát igényel, a mélyebb rétegekre kiterjedő lazítást azonban jobban meghálálja. A talaj-előkészítésben a forgatásos és a forgatás nélküli módszerek is megfelelőek számára. A fajta, nem hálálja meg a magas N-ellátást, sőt a N-adagok növelésének hatására a szár szilárdsága csökken, az állomány megdőlhet. Ahol lehet, a tápanyagellátás folyékony műtrágyával megoldható, összekapcsolható az éppen aktuális talajművelési elemekkel. Szilárd műtrágya használata esetén annak kijuttatása legkésőbben a szántás előtt történjen meg. A biotermesztésnél a műtrágyák használata nem engedélyezett, a tápanyaggazdálkodás a szervesa- nyag-ellátottság bizonytalanságai miatt nem megoldott. Felhasználható ellenben a vinasz, mely 3-3,5% N- és 7-7,5% K-tartalma mellett jelentős szervesnyag- és mikroelemtartalmú tápelemfor- rás. A tönköly vetőanyaga a kalászorsóról leválasztott kalászka. A kalász középső részében egy-egy kalászkában 2, ritkán 3 szem található. A vetőanyag csávázása szükségtelen. Az olyan táblákon, ahol a közönséges búzán fuzárió- zis lépett fel a csávázás nem kerülhető el. A tönköly gyomirtásában a megelőzés az elsődleges szempont. Ha a kapások elővete- ményeként ezt a növényfajt használjuk, akkor az évelő kétszikűek elleni védekezés szer- és műveleti költségei e kultúrában a legkisebbek. A jól beállott növényállomány esetén a tönköly gyomelnyomó képessége egyértelműen kimutatható. A vegyszeres gyomirtásnak e növényfaj esetében csak feltételesen van jelentősége. Az érés során a kemény szár meglágyul, a kalász a nyaknál meghajlik. A búza akkor érett és aratható, ha a szem nedvesség- tartalma 16% alá csökken. Egyenletes növényállományokban az érés általában egyöntetű. A szem nem pereg. Aratására minden kombájn alkalmassá tehető. A betakarítással egyidejűleg gondoskodni kell a termény megbízható tárolásáról. (Agronapló nyomán röv.) A gabonafélék vírusos megbetegedéseivel kapcsolatos információk napjainkban gyakran kerülnek a szakemberek és a termesztők figyelmének a középpontjába, lévén, hogy a fertőzött állományokban egyre komolyabb gazdasági károk keletkeznek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kártevőkről a köztudatba jutott információk alapján azonban ú-jabban a gabonafélék egyéb megbetegedéseit is hajlamosak egyesek a vírusos fertőzés számlájára írni, miközben ezeknek a megbetegedéseknek a tünetei lehet hogy csupán fiziológiai kártétel következményei. Összeállításunkban Karmi Hudec, a nyitrai mezőgazdasági egyetem növény- védelmi szakemberének e témával kapcsolatos megfigyeléseit és ajánlásait ismertetjük. A gabonafélék vírusos és fiziológiai betegségeinek megnyilvánulásaiban a leginkább az őszi árpa az, amely egyaránt érzékeny fiziológiai hatásokra és a vírusos fertőzésekre. Az őszi árpa legjellemzőbb vírusos megbetegedése a sárga törpességvírus. A kedvezőtlen fiziológiai hatások elsősorban késő ősszel, a hideg idő és az első fagyok megjelenésekor érik a növényállományt. Ebben az időszakban a növényzet érzékenyen reagál az egyes tényezők hatásaira, nevezetesen a felvehető nitrogén mennyiségére, a nagy hőmérséklet-különbségekre, az első fagyok intenzitására és hosszára, a talaj levegő- és nedvességtartalmára, szerkezetére, a napfény intenzitására stb. A növényzet fejlettségi állapotától függ, hogy ezek a hatások milyen mértékben érvényesülnek a fiziológiai stressz megnyilvánulási formáiban. Néha a korai vetésű állományok szenvedik meg jobban ezeket a hatásokat, néha a kései vetés viseli nehezebben a megpróbáltatásokat. Statisztikai adatok alapján általában a korábban vetett árpa sínyli meg jobban a kedvezőtlen fiziológiai hatásokat. A korábban elvetett állomány ugyanis késő őszre, főleg melegebb időjárás esetén magasabb növekedési fázisba kerül, így már nem mindig alkalmas a téli hideg elviselésére. A hideg időjárás és a fagyok következtében megváltozhat a talaj feletti és a talajban levő növényi részek aránya, sérülhet a gyökérzet, módosulhat a szövetekben lekötött víz mennyisége, emiatt a növényzet érzékenyebben, stresszhatások kiváltásával reagálhat az extrém feltételekre. A fiziológiai stressz következményei az őszi árpában elsősorban a levelek sárgulásában (klorózis) nyilvánulnak meg. Ez a növény fejlődésében jellemző és tipikus állapot. A gyakorlatban általában ekkor történik meg először a fiziológiai és vírusos eredetű betegség tüneteinek téves diagnosztizálása, a stressz okozta hatásokat egyesek összekeverik a sárga törpességvírus okozta tünetekkel. A fiziológiai eredetű klorózis tünetei egész télen át a növényzeten maradnak, sőt tavasszal a sárgu- lás még fokozódhat is, az idősebb levek akár el is halhatnak. A klorózis tünetei még a kora tavaszi időszakban is nagyon hasonlítanak a vírusos fertőzéshez. A tavaszi időjárás kedvezőre fordulásával azonban a növény új életre kel, megkezdődik az új zöld levelek képződése, miközben a klorózis eredeti tünetei (sárgulás) továbbra is a régi leveleken maradnak. Bár ezek még mindig összekeverhetek a vírus tüneteivel, az egészséges növény már egyértelműen mutatja a regenerációs képességét, míg a vírusos tovább sínylődik. A vírusos növények nem reagálnak a vegetációs feltételek kedvező változásaira, az újonnan képződő levelek továbbra is sárgulnak, és egyértelműen visszamaradnak a fejlődésben. Az ilyen gyanús tüneteket mutató növény- állomány további sorsáról hozott döntések ebben az időszakban a megfelelő diagnózis felállításától és az állomány várható regenerációs képességétől függenek. A betegnek tűnő állományokban ugyanis továbbra is együtt mutatkozhatnak a klorózis fiziológiás jelei, amelyektől a vírusos fertőzés tüneteit egyértelműen el kell különíteni, és így meghatározni a pontos diagnózist. Ugyanakkor a helyes diagnózis felállításához még a laboratóriumi vizsgálatok sem mutatnak mindig egyértelmű képet. Megtörténhet ugyanis, hogy az egyszerű kloró- zistól szenvedő állományból a termelő olyan egyedeket küld be a vizsgálatra, amelyek a vírusos fertőzés jegyeit is magukban hordozzák, így a kivizsgálás eredménye a vírusos fertőzésre utal, míg a teljes állomány károsodásában nem biztos, hogy ez a meghatározó. Ezért a vizsgálatra több helyről, különböző tüneteket mutató egyedeket kell beküldeni, nem pedig a leginkább fertőzöttnek tűnő növényt, ez ugyanis nem teszi lehetővé az egész állomány egészségi állapotának felmérését és a tünetek egyértelmű behatárolását. Természetesen mindkét betegségnek vannak olyan jellegzetes tünetei, amelyek alapján már a laikus megfigyelő is meglehetős pontossággal következtemi tud a károkozás forrására. Ha például az állomány teljes egészében egyszerre megsárgul, feltételezhető, hogy ez a növényzet reakciója a fiziológiai stresszre. Ugyanis semmilyen vírusos betegség nem képes egyszerre az egész növényállományt megbetegíteni. A vírusos fertőzés tünetei fokozatosan alakulnak ki és terjednek el az adott állományban. Először foltokban, nem egyenletes mértékben nyü- vánulnak meg. A vírusos betegségek elleni hatékony védekezésben a helyes diagnózis felállításának és a megelőzésnek nagyon fontos szerepe van. Az őszi árpa vírusos fertőzése elleni védekezés főleg a sárga törpességvírus ellen irányul. Ezt elsősorban a tetvek terjesztik, amelyek nemcsak az árpán, hanem az egyéb őszi gabonaféléken is élősködnek, és a fertőzést könnyen átterjeszthetik más állományokra is. Ezek elterjedését, túlszaporodását kell a termelőknek megakadályozni, ami főleg a meleg őszi időszakban fenyeget reális veszéllyel. A védekezés lényege nem abban áll, hogy az árpában elszaporodott tetveket hatékony vegyszerekkel kiirtjuk, hanem abban, hogy megakadályozzuk, hogy a számuk felszaporodjon. A tetvekkel erősen fertőzött állományban ugyanis a károkozók már megtették a magukét, átadták a vírust a növényeknek, tehát irtásuk gyakorlatilag már felesleges, nem hoz megfelelő eredményt. A tetvek előfordulása tavasszal már gyérebb, és kisebb jelentőségű az általuk okozható kár is. Ezért a tetvek elleni védekezés súlypontját az őszi időszakra kell időzíteni. A fiziológiai eredetű klorózis elleni védekezés bonyolultabb, s a termelők ellene gyakran tehetetlenek. Az időjárás alakulását ugyanis jelenleg még nem tudjuk befolyásolni, így a szélsőséges változások elleni védekezés legjobb módszere a megfelelő fajták kiválasztása és a vetés helyes időzítése. Mivel a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a korai vetések nagyobb kockázattal járnak, érdemes a vetés időpontját az adott térségben elfogadott agrotechnikai határidő végére időzíteni. Ajánlott az is, hogy a termelők több fajtát is elvessenek, és a konkrét feltételek közepette győződjenek meg az adott fajta ellenálló- és alkalmazkodó képességéről. (Forrás: Semenárske listy) (Illusztrációs felvétel)
