Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-06 / 207. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 6. www.ujszo.com Milan Šimečka rögtön '89 novembere után megjósolta: a szabadság elsősorban politikai viszonyaink siralmas állapotát fogja föltárni. Föltárta. I I i i ( < < A szellem, vagy a butaság királysága? Nem kell az embernek túlságosan tájékozottnak lennie ahhoz, hogy felis- meije: valami már régóta bűzlik a szlovák berkekben - a közéletiben, az értelmiségiben és a politikaiban is. RUDOLF CHMEL A társadalom röviddel 1989 utáni, de főként az 1992 utáni patologikus megosztottsága 1998-ra mintha már a múlté lett volna, a nemzeti és nem nemzeti szlovákok közti anakronisztikus „viták”, a szlovákok és a magyarok közti aktuálisak vagy épp a kommunisták és az antikommunisták köztiek látszólag ideiglenesen a spájz- ba kerültek, hogy aztán alapos érlelést követően megint kicsírázzanak s újra szárba szökkenjenek. Meddőségüknek ugyan sokan tudatában vannak, de a nem csekély maradék számára még mindig hasznot hajtó ipar. Időfölöttisége mindenesetre egyre szembeöt- lőbb. Már csak ezért is akaródzik keveseknek belekapcsolódniuk az ilyen „nemzeti eszmecserébe”, ezért is olyan egyoldalú és egyirányú, mondhatni: belterjes, és résztvevői mentális képességeit magán viselő. Mitikus vagy tudományos A Tátra alatt gyűrűző kulturá- lis-civüizációs körök így szerencsésen nem metszik egymást, a szélesebb nyüvánosság pedig nem kevésbé szerencsésen ignorálja őket, egészen addig, míg az „eszmecsere” el nem éri a kocsma szintjét. De nincs párbeszéd e körökön belül sem, például a szlovák történelmet illetően. E helyzetről Roman Holec történész nemrégiben nagyon pontos - Ľubomír Liptákot idéző szellemű - diagnózist állított fel, mondván, hogy a szlovák történelem két értelmezése (leegyszerűsítve: a mitikus és a tudományos) mintegy párhuzamos műszakban folyik, mindennemű kapcsolat nélkül. Az igazság azonban az, hogy a mitikus szemlélet gyakran a harmadik körben, a politikaiban is megnyilvánul, hiszen ez előszeretettel folyamodik épp a mitikus, vagyis a nem tudományos „érveléshez” - mint azt sok példa mutatja, az alkotmány preambulumától kezdve az Andrej Hlinkáról szóló törvényig. A történelemről, ne adj’ isten a mi történelmünk értelméről kibontakozó igényesebb diskurzus azonban nem csak az említett, teljességgel összeférheteden kultúrkörök eldugultsága miatt hiányzik. Az ezek iránt a témák iránt amúgy sem érdeklődő nyilvánosság valójában nem is érzékeli ennek a diskurzusnak a hiányát. Ami a konzum, a kommersz, a tévé-szappanopera és az egyéb giccsek korában nem is olyan meglepő. Ami azonban meglepő: értelmiségi körökben sem tapasztalni igényt annak a kérdésnek a beható megvitatására, vajon a 21. század történelmi ösvényére hol és főként milyen irányban léptünk rá 1989 vagy 1992 után. Amikor az élet értelmévé a fogyasztás és a haszon válik, a történelem értelmének kérdése, úgy tűnik, értelmeden. Sőt, úgy tűnik, a társadalom kisebb részének vagyonéhsé- ge irányítja a nagyobbik rész szorult hétköznaplétének tudatát, és a butaság szinte korszellemmé tétetik. Akkor mégis mi a közéleti vagy ne adj’ isten „intellektuális” diskurzus leggyakoribb témája? Hogy valamelyik közpénzből jól fizetett politikus saját kezűleg ír- ta-e alá magát a munkahelye jelenléti ívén; hogy vajon mondott- e valamilyen ostobaságot a szomszéd nemzetre; hogy vizelt-e vagy sem nyilvános helyen... Mivel az elbulvárosodott média ezeket a „témákat” előszeretettel népszerűsíti, a politikusok pedig - mind a kormánypártiak, mind az ellenzékiek - nem utasítják őket vissza határozottan, az emberek abban a tévhitben élnek, hogy a szlovák politikának ez a pincemélye a zsinórmérték, s ha a magyarokról van szó, akkor helyes is, és igazságos. Minek is emésztené magát a műveltség, a tudomány, a kultúra, a történelemkutatás vagy a múlttal, főként a közelmúlttal való szembenézés szomorú állapotával, ha éppenséggel - nemzeti büszkeségét emelendő - kielégíthetik az ószlovákok és a nemzet atyja. Ugyan kit is izgatna a társadalom erkölcsi állapota (legföljebb az euró árfolyama), a demokrácia vagy az emberi jogok helyzete, egyáltalán kit érdekel, éppen mekkora morális tespedt- ségben élünk? Az értelmiség ilyen témákkal már rég nem szolgál a köznek, megelégelte a napjaink világát problematizáló Don Quijo- te-i felhívások visszhangtalansá- gát. A média pedig alkalmazkodott hozzá. A politikusok meg, teljesen természetesen, nem akarják traumatizálni a választókat, akik úgyis csak az általános jólét azonnali elérését követelik tőlük, pontosabban: a földhözragadt materialista célok teljesítését, nem pedig azt, hogy piszkálják ingatag történelmi tudatukat, mely legföljebb a jégkorong-világbajnokság idején ébred föl bennük. De a leegyszerűsítéseket megelőzendő, Roman Holec említett diagnózisához, mely a két szlovák kulturális-civilizációs kör eldu- gultságával, párhuzamosságával és összeférhetetlenségével kapcsolatban azt állítja, hogy ez az egyetlen jellemző jegye a mi kölcsönösen eldugult intellektuális, kulturális vagy politikai elitünknek, ismételjük meg: népünket ez őszintén nem érdekli, vagyis a nyüvánosság nem eldugult, vagy ha mégis, nem tud róla. Az 1989-e utáni társadalmunk ugyanis formálisan sokrétűbb és osztottabb, értékítéletét tekintve tehát legalább szocialistákra és konzervatívokra, bal- és jobboldaliakra kellene osztódnia, s valahol köztük kellene keresnünk a liberálisokat - ha volnának üyenek. Elméletben, de nem megalapozatlanul viszont inkább keresztényekre és ateistákra (vagy nem keresztényekre) osztódik, katolikusokra és protestánsokra, nemzetiekre (langyosakra és szenvedélyesekre), kelet-szlovákiaiakra, közép-szlovákiaiakra, erdőhátiakra, szepességiekre, pozsonyiakra vagy kassaiakra, romákra és nem romákra, de elsősorban magyarokra és nem magyarokra. Baloldali ígéretek Maradjunk egy pillanatra csak az első említetteknél, vagyis a baloldaliaknál, akik most parlamenti úton, tehát demokratikusan próbálják a társadalom életét irányítani, többnyire ígéretekkel, itt-ott cselekedetekkel, pozitívakkal vagy ellenkezőekkel. Főként azoknak az ígéreteiknek van hatásuk, melyek szociális segítséget helyeznek küátásba, meg szolidaritást vagy a piac mindenhatóságának féken tartását. De azoknak is, melyek a valóságtól elrugaszkodva erős nemzetállamot ígérnek, s az ellenséget a telhetetlen nagyhatalmakban látják. A reális önértékelésnek természetesen semmi esélye győzni az ostobaság fölött, melynek már-már háborítatlan a teljhatalma, bár a modem szociáldemokrácia teoretikusai még szépen fejtegetik, hogy az egyenlőséget gazdasági növekedéssel kell elérni (állítólag a mi gazdasági növekedésünk a leggyorsabb), meg az általános műveltség emelésével (attól tartok, ez nem épp a leggyorsabb) - és mind elégedettek leszünk. A választó azonban, szerencsére, nem tudja, amit Pert Robejšek cseh politológus oly pontosan kifejtett: hogy a politikában és a gazdaságban szinte lehetetlen egyszerre sikeresnek is meg következetesnek is lenni, hatalmasnak és erkölcsösnek; a választó nem tudja, hogy minél nagyobb a társadalmi jóiét, annál több kompromisszumot kellett megtennie. Ezért választ, más választása különben sincs. Lássuk, milyen értékek mentén! A Nemzetközi Republikánus Intézet legutóbbi, 2007. májusi felmérése alapján (Oľga Gyár- fášovának és Martin Slosiariknak | az OS folyóirat ez évi első számában közölt tanulmányára támaszkodom) a baloldal és a jobboldal ( tekintetében a visegrádi térségben meglehetősen kiegyensúlyozottak vagyunk, bár eléggé gyatrán: a baloldal 22%-kal, a jobboldal 25-tel, a közép 30-cal, a beso- rolhatatlanok pedig 19 százalékot tesznek ki. Egy másik oszlopban, a választókéban azonban a Smer választóinak 48%-a baloldali, és 35% helyezi el magát a középen (összevetésként: a cseh szociáldemokraták 60 százaléka baloldali). Szlovákiában ugyanakkor a baloldal forgatókönyvébe a középen kívül a nemzeti értékek is belefoglaltatnak, melyek másutt inkább a jobboldalt jellemzik. Noha, ha beszélhetünk valamiféle szlo- . vák szociáldemokrata hagyományról, az semmiképp nem volt nemzeti vagy nacionalista, ellenkezőleg: csehszlovák volt, mert az egységes csehszlovák nemzet első köztársaságbeli felfogásából indult ki. Az első szlovák állam l’udákok által képviselt nemzetiszocialista hagyományát természetesen nem vállalhatja. (Fénykép: www.kalligram.com) Kit érdekel, éppen mekkora morális tespedtségben élünk?
