Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-30 / 202. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI SZALON Mi lesz, ha valamelyik szalonban találkoznak? Hogyan beszéljen vele? Milyen hangot üssön meg? Vagy hogyan kerülje el, hogy beszéljenek? STENDHAL: A PÁRMAI KOLOSTOR 2008. augusztus 30., szombat 2. évfolyam 34. szám Nem tudom, honnan kukázták ki a jóasszonyt, ezt a jól konzervált baltavirágot, ahogy nevezzük magunk között, de itt van, és ő az edzőnk... Bruttó tinatörner Ha ezt a tizenegyest berúgom gólba, talán újra hinni fog bennem a csapatedző. Régebben azt mondta, jó lábam van, de lehet, hogy másképp értette, mivel elkérte a telefonszámomat is, meg hogy vacsorázzak nála. SZÁVAI ATTILA Pedig én még sehol máshol nem vacsoráztam, csak otthon, vagy a Galkovicséknál rokonilag. Bár azt inkább nevezném cirkusznak, mint vacsorának, mert amikor frö- csög ki a rántott hús a Galkovics szájából, miközben részegen régi mozgalmi dalokat énekel, az azért sok minden, csak nem táplálkozás. Az valami jóval kevesebb. Erről mindig a szomszéd jutott eszembe, aki vendéglátós zenész, és általában teleköpködi tökmag- héjjal a mikrofont. Egyszer nekem kellett mondanom valamit a lag- zis népnek a színpadon, nem tudom már, mit, talán olyasmit, hogy odakint lopják a benzint a kocsikból, és mikor láttam, hogy tele van tökmaghéjjal a mikrofon, hát csak messziről mondtam bele, nem mertem közelről, még elkapok valami tökmagos vírust és leshetem. Lesen pedig nem jó lenni, focista vagyok, aki tiszteli a szabályzást, nem annyira, mint az edzőnket, aki nő. Illetve ez nem biztos, mert eléggé szőrös a lába. Viszont alkatilag nem tudjuk hová tenni. Valahol a férfi és a nő között tart, inkább közelebb az asszonyi mivolthoz, vagy ahogy egyszer már megállapítottuk: bruttó tinatörner, balkáni dimenziók és életvitel között. Ha levesszük a járulékos költségeket, marad ez a bányásztermetű szegény balkáni gerle (Streptopelia decaocto), aki fociedzéseket visít végig. Képzelheted. Baritonos ordításait hallgatva kiváló alátámasztás lehetne valami modem zeneműhöz, betonalap, amire bármit felépíthet a zeneszerző. Nem tudom, honnan kukázták ki a jóasszonyt, ezt a jól konzervált baltavirágot, ahogy nevezzük magunk között, de itt van, és ő az edzőnk. Mondjuk, ha végignézek a falu idősebb férfinépén, nem kevés, de maximum olyanok jutnak eszembe, hogy öngól, kihagyott ziccer. Ha ezt a tizenegyest berúgom gólba, talán újra fog bennem hinni a csapatedző, hiába mondta a múltkor edzés közben, mikor önmagunkkal kellett játszani a sportot és állítólag önmagamhoz képest lesen voltam, hogy te pataki galóca, annyi eszed van, mint egy zacskó csipsznek. Bezzeg a Ids Galkovics, az úgy játszik szerinte, hogy öröm nézni azt is, mikor csak ül a gyerek a fűben, és nézi a kaput aléltan, hogy milyen jó gólokat lehetne csinálni a hálóba. Mindig a kis Galkoviccsal példá- lódzik, pedig csak jó ismerőse az apja, erről van szó. Szerintem falábú a srác, suta, mint a satu, de hát fontosak a politikai kapcsolatok, az edzőnk meg amúgy is nehezen találja a helyét a világban. Erzsi a neve, és valami rokona a Galkovicséknak. Ki is nézem belőle, nehéz, öblös szaga van és tiszta ránc a bőr a szeme körül. Mintha végigmasírozott volna a fején egy egész csorda szarka, istállónyi szarkapata. Öregapám mindig mondja, hogy aki nem tud magával mit kezdeni, az előbb-utóbb politizálni kezd. Állítólag ha valaki túlzottan megpolitizálja magában a világot, vagy azt a valamit, ami összeállt benne életté, akkor hamar tönkremegy idegüeg. Aztán lehet hordani a disznótorost pszichológushoz, ügyvédhez, a gyámügyre, a rendőrkapitánynak. Jó lenne berúgni ezt a tizenegyest. Próbálok koncentrálni, mivel öregapám is itt van a meccsen, köpi a tökmagot a kapu mögött rakásra, hiába mondta neki a nagymama, hogy ne oda álljon, mert a végén még úgy ágyékon rúgják, hogy mehet majd infúzióra. Nagyapa meg mondta, hogy pont azért áll oda a háló mögé, hogy ne kelljen az infúzió. Korábban bárhová állt, tuti, hogy legalább fejen rúgták, vagy a szurkolók eltalálták sörösüveggel, döglött macskával. A nagyi valahogy nem látta meg nagyapában a focistát, mindig cikizte a konyhában, hogy te aszott gyöpű kispálya, te szabálytalanság a világ nagy játékában, te lesen levés, kihagyott szabadrúgás, te tökön lőtt sorfal. Az öreg meg csak nézte a döngölt földet és láthatóan nem gondolt semmire. Meccs előtt megbeszéltem a nagyapával, hogy ha tizenegyest kell rúgnom, majd odaáll a kapu mögé, és a fejével megmutatja, hová kell lőnöm. Nagyapa a kapus zoknigyűrődéseiből meg tudja mondani, ha nem éri el a bal felsőt, hiába ruganyozik az ugrás előtt, mint valami laprugó. És azt is megbeszéltük, hogy nagyapa fejét kell majd céloznom, hajói odarúgom, biztos lehetek a gólban. Nagymamának ezt a részt nem mondtuk el, mert biztos elsózta volna a húslevest, ha megtudja, hogy a nagyapa fejét akarom eltalálni labdával, még ha háló van is előtte. Nekem már a plébános is megmondta, hogy focista leszek, vagy mészáros, esetleg vasutas vagy köszörűs. És mivel nem bírom a vért, pláne a kibuggyanó zsigerek szagát, ahogy kipattannak a hasból, és a vas sincs a véremben, hát csak a foci maradt. És mivel már kisgyerekként is szerettem a tökmagköpködést, nem tehettem semmit a sorsom ellen, beadtam a derekam, meg a jelentkezésem a helyi csapatba. Lehet, hogy már túl sokáig várakoztatom a tizenegyes ellövését, de meg kell azért rendesen gondolni, hogy hová, merre, mit csinál az ember, főleg az ilyen kényes helyzetekben. A háborúkat sem mindig hirtelen felindulásból alakították, ha jól tudom, ha meg nem tudom jól, hát ez van, csatár vagyok én, nem csataló, hogy mindent tudjak, amit belém rúgnak sarkantyúval. Be kellene rúgnom ezt a tizenegyest. De mi van, ha nagyapa rosszul mutatja, az orvos is mondta a múltkor a kocsmában, hogy öregember nem varázsceruza. Bár azért remélem, tudja nagyapa, hol áll a feje. Talán ha köpnék egyet a fűre magam elé, az megzavarná a kapust. Gyerekként mindig kérdeztem, hogy miért köpködnek a pályán a játékosok, de nagyapa nem tudta megmondani, azt mondta, mit tudom én, majd köpött egyet a fotel melletti virágcserépbe. Talán annyira sok bennük a nyáltermelés, hogy nem bírják tartani. Akkor miért nem raknak a szájukba valami slagot, aztán szivattyúznák ki, öntöznék a pálya melletti bokrokra. Mondjuk, így is elég hülyén nézek ki a pálcika lábaimmal, nem még, hogy slag lógjon ki a számból, miközben a kis Galkovicsot szerelem becsúszással. Na... ideje nekifutni, három, kettő, egy. üaTif-v.:-vmzmsmm. „Csempe-Pernye már egy szárítókötélen lógott. Ott lógott néhány alak között, akiknek már nem jutott más hely. Belekapaszkodtak a kötélbe, így aludtak, így szálltak mozdulatlanul a kifeszített kötélen." Mándy Iván: A pálya szélén (Fénykép: AP Photo/lens Meyer
