Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-20 / 194. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 20. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ ROMÁNIAI MAGYAR LAPOK A Magyarok Világszövetsé­ge (MVSZ) hitelét vesztett, egykori tartalmától kiürített szervezet - írta a romániai magyar sajtó. A romániai ma­gyar lapokban annak kapcsán jelentek meg kommentárok, hogy az MVSZ amúlthétvégén rendezte meg Budapesten a Magyarok VII. Világkong­resszusát. A bukaresti Új Ma­gyar Szó szerint az MVSZ megőrizte a hangzatos nevet, közben a történelem kiürítette az egykori tartalmat, és a veze­tősége jelenleg nem tesz mást, mint erkölcsi vagy anyagi tő­két próbál kovácsolni a név­ből. A cikkíró szerint a történe­lem kivette a munka tárgyát az MVSZ kezéből, sündisznóállá- sokba húzódott, örök sértődé- keny vezetőik pedig önmaguk szerepét próbálják fenntarta­ni (...) olyan homályos szöve­gekkel, amelyek gyakran a faj­elmélet határát súrolják. „Az MVSZ tarthat világkong­resszust, de a magyarok világa már máshol van” - olvasható az Új Magyar Szóban. A Há­romszék című sepsiszent­györgyi napilap szerint Csoóri Sándor költőnek sikerült a két világháború között és a kom­munista rezsim alatt meglehe­tősen kétes hírnévnek örven­dő szervezetet megtisztítania a huszadik század két gyilkos ideológiájának cafrangjaitól, így pedigújra rangot és formát kapott e nemzeti összetarto­zás szempontjából fontos szervezet. A cilddró úgy véli, hogy ezt zúzta szét 2001-ben Patrubány Miklós kolozsvári informatikus és „világmeg­váltó”, valamint szűk baráti köre, amikor „megkaparin­totta” az MVSZ-t. ,A szervezet mind Magyarországon, mind a határon túl politikai és tö­megháttér nélkül maradt - folytatja a szerző -, így annak érdekében, hogy mégis be­széljenek róla, Patrubány a tartásos cselekvést bizarr fog­lalatosságokkal helyettesítet­te”, (mti)- Ez a szomszéd gyakrabban váltogatja a szeretőit, mint a kormányfő a minisztereit. (Peter Gossónyi karikatúrája) A csehszlovák-magyar határ szó szerint a harcokban született meg Politikai párhuzamok Ha valaki úgy véli, hogy a ka­ukázusi háborút Grúzia kezdte a szeparatisták elleni fellépésével, akkor annak nagyon kritikus álláspontot kellene elfoglalnia Csehszlo­vákia megalakulásával kap­csolatban is - írta szerkesztő­ségi kommentátjában teg­nap a Lidové Noviny című konzervatív cseh lap. KOKES JÁNOS Az újság szerint az 1918-ban megalakult csehszlovák állam ugyanis csak azután lett műkö­dőképes, hogy erővel letörte a határ mentén élő német szeparatistákat. Prágának a katonai kalandban négy szeparatista régiót kellett le­csendesítenie, miközben civilek haltak meg, míg a csehszlo­vák-magyar határ szó szerint a harcokban született meg - fejti ki ZbynékPetráček. Természetesen Csehszlovákia és Grúzia esete nem teljesen egyezik, de „elvi alapon elítélni Grúzia igye­kezetét saját szuverenitásának ér­vényesítésére Csehországban a cseh tapasztalatok és érdekek ta­gadásaként hat” - szögezi le a lap. Csehszlovákia a Habsburg-, Grúzia pedig a szovjet birodalom szétesése után alakult meg, mind­két esetben államalkotó nemzetek milliói maradtak a határokon kívül. A cseh határ mentén élő németek inkább vonzódtak Bécshez és Ber­linhez, mint Prágához, s joggal tet­ték fel a kérdést: Ha a csehekre ér­vényes a nemzetek önrendelkezési joga, akkor ránk miért nem? Akkor a csehszlovák kormány úgy visel­kedett, mint most Tbiliszi, és had­sereget küldött a lázongó régiókba. A nemzetközi helyzet azonban mindkét esetben eltérő volt, s Cseh­szlovákia azonnal nemzetközi tá­mogatást kapott és elismertékjogát a németek lakta területekre. A cseh hatóságok fellépése következtében a németek lakta területeken civilek haltak meg. Még rosszabb volt a helyzet a magyar határon, amely a hadsereg „menetelése” közben alakultki. „Ha egy új állam megpróbálja ér­vényesíteni szuverenitását, azt so­sem teszi kesztyűs kézzel. Mi a ma­gunk esetében ezt elfogadjuk, de Grúziától megtagadjuk?” - teszi fel a kérdést a kommentár végén a szerző. A tekintélyes újság kommentálja arra a belpolitikai vitára reagál, amely azután robbant ki, hogy a cseh vezetés nem egységes a grúzi- ai események megítélésében. Míg Mirek Topolánek kormányfő és Ka­réi Schwarzenberg külügyminisz­ter egyértelműen Grúzia mellett állt ki, és élesen elítélte az orosz be­avatkozást, addig Václav Klaus ál­lamfő Grúziát okolja a háborúért és megértőén kezeli Oroszország sze­repét. Schwarzenberg nyíltan bí­rálta az államfőt, s kijelentette, hogy Klaus egyoldalúan látja a helyzetet. Az ellenzéki szociálde­mokrata párt és a kommunista párt ugyanakkor kiállt az államfő véle­ménye mellett, s támogatásáról biztosította azt. A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható Államalapító Szent István ünnepe MTl-HÁTTÉR Augusztus 20. államalapító Szent István ünnepe, nemzeti ün­nep, a Magyar Köztársaság hivata­los állami ünnepe. Az egyik legrégibb magyar ün­nepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonos­ságának emléknapja. Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete vé­gén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Mári­ának, s 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg. Az ünnepi dátu­mot Szent László király tette át au­gusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájá­rulásával oltárra emeltette I. István (még abban az évben fia, Imre, va­lamint Gellért püspök) relikviáit a székesfehérvári Bazüikában, ami szentté avatásával volt egyen­értékű. I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ün­nepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német vá­rosokban, valamint Namurban és Monte Cassinóban is elteijedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban XI. Ince pápa nyilvánítot­ta szentté. A pápa akkor elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlé­kezzen meg Szent István ünnepé­ről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart. 1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, a Szent István-nap kima­radt az ünnepek sorából. Mária Te­rézia (1740-1780) ismét elrendel­te megtartását, sót azt nemzeti ün­nepként a naptárakba is felvétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfej-ereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a váro­son augusztus 20-án. István ereklyéjét a legenda sze­rint 1083-as szentté emelésekor épen találták a koporsój ában, s már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, később (1590 körül) a raguzai (dubrovniki) dominikánus kolostorban találtak rá, talán még IV. Béla vitette oda menekülése so­rán. (ASzentJobb ezüst ereklyetar­tóját 1862-ben készítették, ma Bu­dapesten, a Szent István-baziliká­ban őrzik.) Az 1848-as szabadságharc leve­rése után hosszú ideig nem tarthat­ták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar ál­lamjelképe volt. Először 1860-ban ünnepelhették meg a napot, amely nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867-es kiegyezés után’az ünnep visszanyerte régi fényét, majd 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munka­szüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte aközépületek címeres zászlóval történő fellobogózását. A két világháború között az ün­neplés kiegészült az össz-nemzeti célkitűzésre, a Szent István-i (Tria­non előtti) Magyarország visszaál­lítására való folyamatos emlékez- tetéssel. Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt el­törölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyil­vánosan. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a II. világháború végén a nyilasok Nyugatra menekí­tették. A Szent Jobbot 1945. au­gusztus 18-án hozták vissza Auszt­riából Budapestre, s 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. (A Szent Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból.) A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartal­ma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelen­téktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek, és ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével tör­tént, inkább tartalmilag újította azt meg. Először az új kenyér ünnepé­nek nevezték el augusztus 20-át, majd az új alkotmány hatályba lé­pését, mint új - szocialista - állam- alapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették. Ezután 1949-1989 kö­zött augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű ren­deleté a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította. A rendszerváltozással ismét fel­elevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepét 1991-ben rehabilitálták: az első szabad vá­lasztáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nem­zeti ünnepek - március 15., au­gusztus 20., október 23. - közül Szent István napját emelte a Ma­gyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára. KOMMENTÁR A saját fészkünk CZAJL1K KATALIN Lapunkat rendszeresen éri a vád, hogy nemzetellenes, amikor a szlovákiai magyar intézményrendszeren belüli visszásságokra mu­tat rá. Legutóbb a Selye János Egyetemért Alapítvány igazgatójá­nak etikailag igencsak megkérdőjelezhető vállalkozása kapcsán merült fel „magyarellenességünk”, de hasonló vádak szinte heti rendszerességgel elhangzanak, amikor egy-egy hazai magyar köz­szereplőt vagy intézményt illetünk kritikával. Ezeknek a támadá­soknak rendre gyermekien egyszerű a logikájuk: azzal, hogy az egyetlen honi magyar napilap pellengérre állítja közszereplőinket és intézményeinket, árt a magyar közösségnek, hiszen a szlovák na­cionalisták malmára hajtja a vizet. Mintha nem lenne elég, hogy ők támadnak minket, magyarokat. Ahelyett, hogy az Új Szó a saját fészkünkbe piszkít, inkább támogassa azokat, akik közszereplőként is vállalják a magyarság védelmét! - így az érvelés. Való igaz, ha kritikus cikkek jelennek meg egy-egy magyar intéz­ményről, vezetőről, az nem tesz jót a hírnevüknek. Az is igaz, hogy ezek a „leleplezések” azoknak is jól jönnek, akik minden alkalmat megragadnak a magyarellenes támadásokra, bár nekik rendszerint nincs szükségük ürügyre, bőven megteszi, hogy létezünk. Egyet le­het tehát érteni azzal, hogy egy kisebbségi közösség hatványozot­tan érzékeny minden kritikára, hiszen - enyhe túlzással - a puszta létéért is meg kell küzdenie. Ez a törvényszerűség azonban visszafe­lé is működik. Egy-egy szélhámos, korrupt politikus vagy vezető sokkal nagyobb kárt okoz saját közösségének, ha kisebbségi, mivel ballépései alapján az egész közösség lecímkézhető, még akkor is, ha a maradék 99% tiszta, mint a patyolat. A szlovákiai magyar közösségben mégis tartja magát az a hamis szo­lidaritás, melynek logikáját fentebb vázoltuk. A kisebbségi médiák­ban inkább kivétel az itteni magyar intézményekkel, politikusokkal szembeni kritika, nem is beszélve a szlovák médiában szinte min­dennapos „nagy leleplezésekről”. Ezért szülte érthető, hogy a min­denkori párt- és „magyarbarát” (a magyar közszereplőkhöz és in­tézményekhez lojális) médiákonnevelkedettolvasó gyanakodva szemléli, sőt, egyenesen összeesküvést sejt a mögött, ha valaki a ma­gyar kisebbségen belüli problémákra mutat rá. Márpedig egy de­mokratikus társadalomban a sajtónak ez a feladata, s nem öncélú fel­adatról van szó. A sajtónyilvánosság ugyanis a nyilvános kontroll leghatékonyabbeszköze-apolitikus, közszereplő kétszerismeg- gondolja a (félre) lépéseit, ha tudja, hogy másnap benne lesz az új­ságban. S ami fontos: egy közösség csak akkortud autonómmá és felnőtté válni, ha képes az önkritikára, és képes kiszűrni magából a beteg elemeket. Ha tehát a nemzeti szolidaritás jegyében hallgatunk viselt dolgainkról, többet ártunk a hazai magyar közösségnek, mint első látásra hihetnénk. Ezzel ugyanis azt erősítjük a köztudatban, hogy rendben van a hatalommal való visszaélés, rendben van a kor­rupció, ha magyar az illető, amivel nem utolsó sorban a tisztessége­seket is arra buzdítjuk, próbálják ki, hiszen mindenkinek „átmegy”. Az ilyen hozzáállás a társadalmi kontraszelekciót segíti -hiszen egy ilyen elvek alapján működő közösségben azok válnak vezetőkké, közszereplőkké, akiknek elégerősagyomrukatisztességtelen prak­tikákhoz, vagylegalábbis ahhoz, hogy csendesen megtűrjék azokat. Ha tehát valaki úgy véli, saját fészkünkbe piszkítunk, ha megmu­tatjuk a szlovákiai magyar közélet visszásságait, azt is tudatosítsa, hogy ez az ürülék valald mástól származik. FIGYELŐ Szemtanú a prágai szovjet rendről Érezték „a vihar előtti csendet”, ezért 1968 augusztu­sában sok nyugati újságíró érke­zett Csehszlovákiába, néhány nappal aVarsói Szerződés csapa­tainak bevonulása előtt. Köztük volt Antonio Gambino, az olasz Ľ Espresso alapító munkatársa, aki a helyszínről számolt be a „prágai szovjet rendről”, és ele­mezte történelmi-politikai okait. A lap a 40. évforduló közeledté­vel újraközölte honlapján az ak­kori írást. Gambino, áld nem mu­lasztotta el megemlíteni, hogy a megszállást 30 évvel a Csehszlo­vákiát feldaraboló müncheni egyezmény után hajtották végre, mára bevonulás hajnalán azt írta, hogy ezeknek a tragikus esemé­nyeknek „kiszámíthatatlan hord­erejű következményei lesznek a világra”. Úgy vélte, miután Cseh­szlovákia a II. világháború előtt Európa egyik legmodernebb és legpolgárosultabb országa volt, a dubčekireformoknyomán eluta­sították volna a tekintélyelvű, primitív kommunizmus minden formáját, amelyet a hidegháború és a katonai tömbök logikája alap­ján erőltettek rá. Úgy gondolta, a csehszlovák revizionizmus „előbb-utóbb hatott volna más csatlós országokra, Magyaror­szágra és Lengyelországra, ellen­őrizhetetlen hatást gyakorolt volna Kelet-Németországra, a szovjet védelmi kordon pillérére, amely mint mesterséges állam annak leggyengébb pontja. Így a prágai újító vezetők válságot okoztak az egész európai egyen­súlyban, melyet Sztálin talált ki és valósított meg”. Ezért a szovjet vezetőknek két veszéllyel kellett számolniuk: vagy elfogadják a szocializmus „revizionista” fejlő­dését, vagy meghatározatlan idő­re befagyasztják a fennálló álla­potot. Az olasz újságíró még azt is tudni vélte, hogy a viták olyan éle­sek voltak Moszkvában, hogy szóba került Alekszej Koszigin miniszterelnök lemondása is, de végül a konzervatívok győzelme a harckocsik elindításához veze­tett. Gambino cikkében azt jósol­ta, hogy a „szovjet rend” helyreál­lítása Prágában az egész világon érezteti hatását: az USA-ban megerősíti az elnökválasztás előtt Nixon esélyeit, Vietnamban csökkennek a tárgyalásos meg­egyezés reményei, Latin-Ameri- kában az USA, miután váratlan orosz megerősítést kapott, követ­kezetesebben alkalmazza a be­avatkozásjogát, az NSZK-ban nő azon szélsőséges irányzatok ázsi­ója, melyek el akaiják temetni a Kelet felé nyitás politikáját, (mti)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom