Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-19 / 193. szám, kedd
18 Sport - pekingi olimpia ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 19. www.ujszo.com A vívók csalódást keltettek az elmúlt 108 év leggyengébb teljesítményét nyújtva A vízilabdázók nyolc éve az ország kedvencei, harmadik győzelmükkel legendává válhatnak (Reuters-felvételek) Pekingben tíz versenynap után sincs magyar olimpiai bajnok, a kajak-kenu, a vízilabda és az öttusa jelenti az utolsó reményt Hova lettek a magyar aranyérmek? Telnek-múlnak a napok a pekingi olimpián, mi, aranyérmeken felnőtt magyarok pedig lassan sóvárogva nézzük az olyan országokat, mintÚj-Zéland, Grúzia vagy Mongólia. Nekik már van. Nekünk viszont emberemlékezet óta nem kellett ennyit vámunk az elsőre. Mi lehet a mélyrepülés oka, meddig tart, és merre lehet a kiút? Ezekre a kérdésekre keresik egyre többen a választ. KOVÁCS LÁSZLÓ Mint jelenünk legtöbb története, ez is legalább a rendszerváltás körül kezdődött. A szocialista blokk bukásával alaposan átalakult a sportvilág, kiestek az élvonalból az állami irányítással (nem egyszer államilag irányított doppingolással - gondoljunk csak az NDK valószínűtlenül jó eredményeire) sikeressé tett nemzetek. Kivételt csak Magyarország, és a kezdeti sokk után magához tért Románia képez, ezek az országok ugyanis rendre állandó éremkollekcióval térnek haza ajátékokról azóta is. A hanyatlás kezd vergődéssé válni A magyar sport Helsinki utáni második nagy csúcsa pont a 80-90-es évek fordulójára esett. Ennek háttere még a szocialista sportfinanszírozás teremtette lehetőségekben keresendő. A 92-es barcelonai eredmény - amely magyar szempontból minden idők második legsikeresebb olimpiája volt - a négy évvel korábbi szöuli bravúr meg- fejeléseként állhatott össze, egyértelmű köztük a folytonosság. Ezután azonban kivehető egy lassú hanyatlás, amely most, Pekingben kezd vergődéssé válni. Barcelonában még 156 versenyszámban szoríthattunk magyar résztvevőért, Pekingben már csak 118 alkalommal vagyunk érintettek, s a kijutott magyar résztvevők száma ezzel párhuzamosan 217-ről fokozatosan 172-re olvadt. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Szöul óta minden olimpián legalább 4 sportágban bearanyozódtunk, míg most már csak kajak-kenuban, vízilabdában és esetleg öttusában van erre esélyünk, akkor elég szomorú összkép tárul elénk. S történt mindez úgy, hogy Szöulhoz képest Pekingben 64-gyel több számban avatnak bajnokot. Miközben az olimpia folyamatosan tágul, a mi teljesítményünk egyre szűkül. Úgy tűnik, hogy a magyar sport nagyjából mostanáig tudott eredményesen megélni a pártállam által megalapozott rendszerből, az általa felépített létesítményekből, gyakorlati és eszmei értelemben vett iskolákból. A rendszerből, amely - bármily meglepő - nem is volt feltétlenül rossz. Ezt a volt szocialista országok lecsúszásával egyidejűleg felemelkedett sportnemzetek, franciák, olaszok, britek példája igazolja. Az említett országok felemelkedése éppen Barcelona után kezdődött, mára pedig olimpiáról olimpiára megbízhatóan szállítják a 10-12 aranyérmet. Titkuk a komoly állami finanszírozásban, és az ezt kezelő hatékony központi sportirányításban rejlik, akárcsak korábban a miénk. Puskás Öcsi közhellyé csépelt szállóigéje kissé módosítva itt is megállja a helyét: kis pénz - kis sport, nagy pénz - nagy sport. Nem volt ez másképp 1990 előtt sem, legfeljebb nem verték nagydobra. Lássuk hát, mekkora pénzből akkora a magyar sport, amekkora! Mire elég 3 milliárd? A Kormányszóvivői Iroda feltűnően büszke hangnemben tudatta az olimpia előtt, hogy mind a 3 milliárd forintos idei sporttámogatás, mind a helyezett sportolók jutalma nagyobb, mint valaha. Áz olimpiai ciklus közbeeső éveiben juttatott összegről, amely a folyamatos felkészüléshez szintén elengedhetetlen, nem tesz említést a közlemény. Na, de vessünk egy pillantást erre a rekordtámogatásra! Egész más megvilágításba helyezik ugyanis azt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének szavai. Eszerint a költségvetés alig 0,2%-át képezi az említett 3 milliárd forint, miközben a magyarnál lényegesen nagyobb pénzeket mozgató költségvetésekből is nagyjából 1%-ot szánnak a sportra. Schmitt kiemelte még, hogy a sportfinanszírozás nemcsak az olimpiai éremeső végett fontos, hanem komoly népegészségügyi hatásai is vannak. Hosszú távon ugyanis a népsportba irányított befektetés duplája térül meg a kórházi kiadások és a betegszabadságon töltött napok csökkenésével. A finanszírozás roppant szűkösségére utalnak a magyar sportélet némely szereplőjének megnyilvánulásai is. Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója szerint még a kiemelt sportágak is anyagi gondokkal küszködnek. Elvesznek a tehetségek Gémesi György, a vívószövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs pénz kiváló edzőink megtartására, s így el- szipkázza őket a konkurencia. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy Szabó Bence, olimpiai bajnok kardvívónk, korábbi szövetségi kapitány ma a venezuelai vívóválogatott szövetségi kapitánya, a venezuelai vívók pedig nyomatékosan megjelentek a vívóvilágban. Nem valószínű, hogy Szabó Bence élete álma lett volna Dél-Amerikában edzős- ködni, ha itthon is megfelelő létesítményekben gondozhatta volna a jövő tehetségeit, miközben megkapta volna a méltó anyagi elismerést is, kétségkívül világszínvonalú munkájáért. Venezuelábanf!) azonban jobb körülményeket talált... Ő pedig csak egy példa a sok közül, tele van a világ kiváló magyar edzőkkel, főleg a hagyományos magyar sikersportágakban. Ez nem lenne baj, ha jutna itthonra is, de nem jut. Az pedig hab a tortán, hogy Igaly Diána, olimpiai bajnok lövésznek azon kellett, és kell aggódnia, hogy hol fog edzeni. Ha ebbe mélyebben belegondolunk, be kell lássuk, ez észbontó! Egy embernek, aki a legnemesebb módon képviseli a magyarságot, és kelti jóhírét, nem biztosítanak minden technikai lehetőséget, hogy neki csak azzal kelljen foglalkoznia, amiben a legjobb a világon. Fájdalmas belegondolni, hogy mennyi tehetséget pazarolt el Magyarország ily módon, és hogy mennyi leendő olimpiai bajnok hagy fel a sportolással éppen ma, mert használhatatlan a zuhanyzó a kajak-kenu pálya mellett, mert nincs pénze új vívócipőre, és mert általában nem lát benne megélhetési lehetőséget. El kell hát dönteni, hogy a népegészség javítása helyett inkább a kórházak fenntartására fogyjon-e el egyre több pénz. És el kell dönteni, hogy mennyit ér az az érzés, amikor békés versengés után a magyar himnuszt játsszák egy olyan ember tiszteletére, aki mindannyiunkat megmutat a világnak. Olimpikonok biztosítás nélkül A Napi Gazdaság tegnapi számából derült ki, hogy az olimpián induló magyar sportolók elenyésző hányadának van sportbiztosítása, amely támogatást biztosítana számukra sérülés esetén. A szak- szövetségek pénz híján képtelenek biztosítással levédeni versenyzőiket, így azzal csak néhány, szinte kizárólag külföldi tulajdonban lévő klub számára fontos versenyző rendelkezik. A kockázatra Baranyai János súlyemelő versenybalesete hívhatja fel a figyelmet. Az ő sérülése szerencsére kevésbé súlyos, mint első ránézésre tűnt, ez azonban nem csökkenti az ügy jelentőségét. Hajdú János szövetségi kapitány: „Aki nem tud kézilabdázni, az egy olimpián nem fog megtanulni. De küzdenie akkor is kell." A dél-koreai támadásokkal szemben Pálinger Katalin is tehetetlen volt (Reute rs-felvétel) Zűrök a kézilabda-válogatottban ÖSSZEÁLLÍTÁS Ma reggel (8.15) Romániával találkozik a magyar női kézilabda-válogatott a négy közé jutásért, amely két súlyos vereség után várhatja a negyeddöntőt. Oroszország után Dél-Korea is átgyalogolt Görbiczéken. Hajdú János szövetségi kapitány rendkívül elégedetlen volt a csapat hozzáállásával, most már csak azt szeretné, hogy a lányok megértsék, Románia ellen életük lehetőségét kapják. „Gyalázatos volt - mondta tömören a kézilabdázók szövetségi kapitánya a Dél-Korea elleni tizenegy gólos vereség után. - Ki lehet kapni, de így nem. Hogy nézünk így szurkolóink szemébe?! Düh és harag van bennem.” Hajdú attól sem riad vissza, ha a következő meccseket hét ember fogja végigküzdeni, ha csak nekik lesz megfelelő a hozzáállásuk. „Aki nem tud kézilabdázni, az egy olimpián nem fog megtanulni. De küzdenie akkor is kell. Ütköznie is kell. Ha behozok a lelátóról négy embert, és a csapatba rakom, megértik, hogy ütközniük kell. Elfogadhatadan számomra, hogy páran a vállukat rángatják, grimaszolnak kihagyott helyzetek után. Nem tudom ezt elviselni. Nem hagyhatom ezt, amíg én vagyok a kapitány. Kétszer már le akartam mondani. Bementem hozzájuk az első nagy norvég zakó után, és azt mondtam, én nem vagyok normális. A Kazahsztán elleni vereség volt a második alkalom. Aztán megbeszéltük a lányokkal, hogy az olimpia végéig maradok. Végig fogom csinálni”- jelentette ki az elgyötört magyar kapitány. „Nagyon bízom benne, hogy a lányok magukban lerendezik ezt a meccset, és átérzik, hihetetlenül nagy lehetőség előtt állnak. Három meccsel életük lehetőségét kapják. Nem hagyom, hogy farvizesek ezt tönkre tegyék. Van, akinek még egy olimpiája már nem lesz” - értékelt Hajdú, de neveket nem volt hajlandó emh'teni. Hajdú szerint Romániával játszani Kínában szerencsésebb, mint a hazai csapattal hazai pályán. Ferling Bernadett szerint Kína kedvezőbb ellenfél lett volna, de gyorsan megjegyezte, kaptak már ki olyan ellenféltől, akit könnyebbnek hittek, és győztek le olyat, akit előzőleg nehezebbnek gondoltak. (m, i) Mégsem bírta Tešovič elindult, de nem emelt Kiállt a súlyemelők pódiumára, meghajolt, majd emelés nélkül távozott Martin Tešovič szlovák súlyemelő, aki a 105 kilósok mezőnyében annak ellenére is elindult, hogy sérülése miatt orvosai pár napja lemondtak pekingi szerepléséről. „Az edzőteremben megpróbálkoztam felemelni a 130 kilogrammot, de nem ment. Nem akartam feladni, miközben tudtam: kevés az esély, hogy elindulhatok az olimpián” - nyilatkozta a combizomszakadással küszködő súlyemelő, aki már másodszor maradt volna le sérülés miatt az olimpiáról, ezért Pekingben legalább a pódiumon állást ki akarta próbálni, (sita) 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 « 4 €
