Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-15 / 190. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 15. Sport-pekingi olimpia 19 A magyar öklöző gyorsan elintézte ellenfelét Szellő Imre negyeddöntős MTl-JELENTÉS Rendkívül könnyed bokszolás­sal, technikai KO-s győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe a pe­kingi olimpián a 81 kg-os súlycso­portban szereplő Szellő Imre. A venezuelai Luis Alberto Gonzalez elleni mérkőzés még két percig sem tartott, a tavaly vb-ötödik magyar öklöző háromszor is meg­rendítő erejű jobbegyenest helye­zett el ellenfele fején. A mérkő­zésvezető mindhárom alkalom­mal rászámolt a venezuelaira, s harmadszorra, amikor Gonzalez már térdre is rogyott, beszüntette az egyenlőtlen küzdelmet. „Imre nagyon okosan, türelme­sen bokszolt, ballal jól készített elő, amikor pedig a venezuelai ki­nyílt elindította a jobbegyenest. Ilyenkor persze könnyű mondani bármit is, de ezzel együtt tény, hogy már a faluban láttam az el­múlt napokban, hogy nagyon jó állapotban van” - értékelt Balzsay Károly szövetségi kapitány. „Kedden saját kérésemre ki­hagytam egy edzést, szerdán egy fél órát mozogtam, és akkor mondtam Karcsi bácsinak, hogy már hiányzik a boksz. Nagyon jó állapotban vagyok, a súlyommal sincs semmi baj, hónapok óta tartom” - mondta Szellő. A ma­gyar öklöző a negyeddöntőben a brit Tony Jeffrieszel mérkőzik. Hatos valószínűleg nem indulhat Nem javul Hatos Gábor állapota, így a 74 kilós szabadfogású bir­kózó valószínűleg nem léphet szőnyegre súlycsoportja jövő szer­dai küzdelmei során a pekingi olimpián. „Sajnos nincs jól, jelenleg úgy tűnik, nem versenyezhet a jövő héten” - mondta Maróti István sportágvezető, aki hozzátette: Hatos indulásának esélye vélemé­nye szerint tíz százalék. A 25 éves, tavalyelőtt Európa-bajnoki bronzérmet nyert sportolót két napja fülkagylógyulladással ápol­ják a Kínai-Japán Barátság elnevezésű kórházban, (mti) gHI ÖTKARIKÁS KRÓNIKA Vízilabda Férfi torna, 3. forduló - A cso­port: Magyarország- Spanyol- ország 8:5 (2:3, 4:2, 0:0, 2:0); Montenegró-Görögország 10:6 (3:1,2:1,5:2,0:2); Ausztrália- Kanada8:5 (2:3,2:1,3:1,1:0). 1. Montenegró 2. Magyarország 3. Spanyolország 4. Ausztrália 5. Görögország 6. Kanada 0 32:16 0 35:21 30:22 28:22 20:39 11:36 B csoport: Horvátország- Né­metország 13:5 (4:1, 3:2, 2:1, 4:1); USA-Szerbia 4:2 (0:0, 2:1, 2:0, 0:1); Kína- Olaszor­szág 7:19 (2:5, 2:5, 1:4, 2:5). Az állás: 1. Horvátország 6 pont (35:20), 2. Szerbia 4 (23:20), 3. Egyesült Államok 4 (22:19), 4. Olaszország 2 (37:30), 5. Németország 2 (18:29), 6. Kína 0(16:33). Kézilabda Férfi torna, 3. forduló - A csoport: Franciaország- Hor­vátország 23:19 (11:9); Kína- Spanyolország 22:36 (12:16); Lengyelország-Brazília 28:25 (14:15). Az állás: 1. Francia- ország 6 pont, 2. Horvátország 4 (83:66), 3. Lengyelország 4 (90:74), 4. Spanyolország 4 (95:82), 5. Brazília 0 (65:95), 6. Kína 0(60:102). B csoport: Németország- Egyiptom 25:23 (14:14); Ko­reai Köztársaság-Izland 22:21 (10:9); Dánia-Oroszország 25:24 (10:10). Az állás: 1. Iz- land 4 pont (87:82), 2. Né­metország 4 (81:79), 3. Koreai Köztársaság 4 (76:78), 4. Dá­nia 3, 5. Oroszország 2, 6. Egyiptom 1. Kosárlabda Férfi torna, 3. forduló - A csoport: Argentína- Horvát­ország 77:53; Litvánia- Oroszország 86:79; Auszt- rália-Irán 106:68. Az állás: 1. Litvánia 6 pont, 2. Argentína 5 (237:200), 3. Horvátország 5 (235:237), 4. Oroszország 4 (228:220), 5. Ausztrália 4 (256:250), 6. Irán 3 B csoport: Németország­Spanyolország 59:72; An- gola-Kína 68:85; Egyesült Allamok-Görögország 92:69. Az állás: Az állás: 1. USA 6 pont (290:215), 2. Spanyolor­szág 6 (238:200), 3. Német­ország 4 (218:225), 4. Görög­ország 4 (222:237), 5. Kína 4 (230:254), 6. Angola 3. Röplabda Férfi torna, 3. forduló. A cso­port: Kína-Japán 3:2; Bul- gária-USA 1:3; Olaszország- Venezuela3:0. B csoport: Brazília- Oroszor­szág 1:3; Lengyelország- Szer­bia 3:1; Németország- Egyip­tom 3:0. Tenisz Női egyes, negyeddöntő: Bammer (osztrák)-Zvonarjeva (orosz, 9.) 3:6, 6:3, 3:6; S. Wil­liams (amerikai, 4.)-Gyementy- jeva (orosz, 5.) 6:3, 4:6, 3:6; V. Williams (amerikai,7.)- Li (kí­nai) 5:7,5:7. Férfi egyes, negyeddöntő: Fe­derer (svájci, l.)-Blake (ameri­kai, 8.) 4:6, 6:7; Mathieu (francia)-Gonzalez (chilei, 12.) 4:6,4:6; Monfils (francia)-Djo- kovics (szerb, 3.) 6:4,1:6,4:6. Férfi páros negyeddöntő: B. Bryan, M. Bryan (amerikai, l.)-Guccione, Hewitt (ausztrál) 6:4,6:3; Andrejev, Davigyenko (orosz, 8.)-Clement, Llodra (francia) 2:6, 7:6, 4:6; Aspelin, Johansson (svéd)-Fyrstenberg, Matkowski (lengyel) 7:6,6:4. Úszás Férfi 50 m gyors: 14. Takács Krisztián 22,14 Női 800 m gyors: 26. Nagy Ré­ka 8:40,38 100 m férfi pillangó: 50. Ma­darassy Ádám 53,93 200 m női hát: 17. Verrasztó Evelyn 2:11,02,18. Szepesi Ni­kolett 2:11,47. Ökölvívás 81 kg legjobb nyolc közé ju­tás: Szellő Imre (magyar)-Luis Alberto González (venezuelai) T.K.O.-val győzött Szellő. Egyiküknek sem jött össze: Bátky Attila 79., Pálkovács Zoltán helyezetten lett (SITA-felvételek) Bátky Attilának és Pálkovács Zoltánnak csupán egy meccsig tartott az olimpia Elbuktak az első akadályon Sajnos, rendkívül gyorsan véget értek az olimpiai küz- delmekBátky Attila birkózó és Pálkovács Zoltán cselgán- csozó számára. Mindkét szlovákiai sportember már a nyitófordulóban kikapott, és ezzel kiesett. ÖSSZEÁLLÍTÁS „Nem az én napom volt” Bátky Attila a kötöttfogásúak 84 kg-os mezőnyének első köré­ben két sima menetben (0:4, 0:5) vereséget szenvedett a ku­bai Junior Estradától. Mivel a bősi származású birkózó legyő­zője a második fordulóban nem bírt a későbbi bronzérmes svéd Abrahamiannal, így Bátky a vi­gaszágon már nem léphetett szőnyegre. .Attila nehezen boldogul gyors és mozgékony birkózókkal, Estra­da pedig éppen ilyen típusú” - mondta Peter Stehel, a szlovák vá­logatott szövetségi kapitánya. A trencséni Dukla 35 éves spor­tolója nem tudta megismételni négy évvel ezelőtti 10. helyezését, s Pekingben a húszas mezőnyben csak tizenkilencedikként zárt. „Nem vagyok túlságosan elkese­redve, mert ellenfelem lényege­sen jobban birkózott, mint én, és teljesen megérdemelten nyert. Természetesen bánt a vereség, de jóval csalódottabb lennék, ha éreztem volna, hogy le tudom őt győzni. Sajnos, ez nem az én na­pom volt, nem tudtam mit kezde­ni Estradával” - nyilatkozta a ver­seny után Bátky Attila. Taktikailag rontotta el Athénhoz hasonlóan Peking­ben sem jutott túl az első fordulón Pálkovács Zoltán cselgáncsozó. A 100 kilogrammosok súlycsoport­jában induló Pálkovács attól az argentin Costától kapott ki, akit tavaly a budapesti Világkupán si­mán legyőzött, és aki ellen a válo­gatott edzője, Rastislav Mezovský is szinte biztosra vette a továbbju­tást. A besztercebányai Dukla dzsú- dósa az olimpia előtt azt ígérte, higgadtabban fog versenyezni, mint Athénban (ott túl nagy ve­hemenciával vetette bele magát a francia Lemaire elleni meccsbe, és végül ipponnal kikapott), de talán kicsit túlzásba vitte a nyugalmat - Costa ellen a passzivitására fize­tett rá. „Taktikailag rontotta el a meccset. Hiába vezetett az ele­jén, mert az argentint megintet­ték, olyan volt, mint aki még al­szik. Elég lett volna az alacso­nyabb argentint két kézzel meg­fogni, és nem engedni közel. De a túl nagy passzivitás meg­bosszulta magát, Costa pontot szerzett. Később próbált támad­ni, de Costa rákontrázott, és is­mét ő szerzett pontot” - magya­rázta Rastislav Mezovský, a vá­logatott kapitánya, s hozzátette, Pálkovács nem panaszkodott a korábbi sérüléseire. „Semmijét nem fájlalja, ezért is vagyok mérges, hogy nem tudta kihasz­nálni a viszonylag könnyebb sor­solását. Ha legyőzte volna Cos- tát, a lengyel Matyjaszek követ­kezett volna, akit már szintén megvert korábban. Az ilyen el­lenfeleket le kell győzni, külön­ben az ember nem gondolhat helyezésre.” (sita, ú) PEKING 2008 Éremtáblázat Kína 22 8 5 USA 10 9 15 Németország 7 2 3 Koreai Köztársaság 6„ 7 3 Olaszország 6 4 3 Ausztrália 5 4 7 Japán 5 3 3 Oroszország 3 8 3 Franciaország 2 7 6 Nagy-Britannia 2 2 3 Csehország 2 1 0 Grúzia 2 0 1 Kuba 1 3 2 Koreai NDK 1 2 4 Azerbajdzsán 1 2 1 Hollandia 1 2 4 Románia 1 1 2 SZLOVÁKIA 1 1 0 Mongólia 1 1 0 Ukrajna 1 0 4 Svájc 1 0 3 Finnország 1 0 1 Spanyolország 1 0 1 India 1 0 0 Thaiföld 1 0 0 MAGYARORSZÁG 0 3 1 Zimbabwe 0 3 0 Kazahsztán 0 2 2 Svédország 0 2 1 Algéria 0 1 1 Ausztria 0 1 1 Kirgizisztán 0 1 1 Törökország 0 1 1 Kolumbia 0 1 0 Norvégia 0 1 0 Szlovénia 0 1 0 Vietnam 0 1 0 Örményország 0 0 4 Brazília 0 0 4 Magyar érmesek Arany: ­Ezüst (3): Cseh László (úszás - 400 m vegyes és 200 m pillangó), Fodor Zol­tán (birkózás - kötöttfogás, 84 kg) Bronz (1): Mincza-Nébald Ildikó (vívás - női párbajtőr egyéni) Szlovák érmesek Arany (1): Michal Martikán (vízi szlalom - kenu egyes) Ezüst (1): Zuzana Štefečeková (sportlövészet - trap) Bronz: ­DOBOGÓSOK ÉS HELYEZETTEK Lövészet Női skeet: 1. Chiara Cainero (olasz) 93 - szétlövésben: +2; 2. Kimberly Rhode (amerikai) 93 - +1+2; 3. Christine Brinker (német) 93 - +1 +1... 8. Danka Barteková (szlovák) 67; ... 66. Igaly Diána (magyar) 66 Női sportpuska: 1. Tu Li (kínai) 690,3; 2. Katerina Emmons (cseh) 687,7; 3. Eglis Yaima Cruz (kubai) 687,6 ; ... 22. Da­niela Pešková (szlovák) 577; ... 37. Tóth Anita (magyar) 569 Torna Férfi egyéni összetett: 1. Jang Vej (kínai) 94,575; 2. Ucsimura Kohej (japán) 91,975; 3. Benoit Caranobe (francia) 91,925; ... 82. Gál Róbert (magyar) íjászat Női egyéni: 1. Csang Csüan- csüan (kínai); 2. Park Szung Hjun (koreai); 3. Jun Ok Hi (ko­reai) Lovaglás Díjlovaglás csapat: 1. Német­ország 72,916 pont; 2. Hollan­dia 71,750; 3. Dánia 68,875 Úszás Férfi 100 m gyors: 1. Alain Ber­nard (francia) 47,21; 2. Eamon Sullivan (ausztrál) 47,32; 3. Ja­son Lezak (amerikai) 47,67; 3. Cesar Cielo Filho (brazil) 47,67; ... 28. Makány (magyar) 49,27 Női 200 m pillangó: 1. Liu Ce- kö (kínai) 2:04,18 - világcsúcs; 2. Csiao Liu-jang (kínai) 2:04,72; 3. Jessicah Schipper (ausztrál) 2:06.26; ... 18. Boul- sevicz (magyar) 2:10,00; ... 27. Kovács (magyar) 2:12,73;... 31. Smolenová (szlovák) 2:13,81 Férfi 200 m mell: 1. Kitadzsima Koszuké (japán) 2:07,64; 2. Brenton Rickard (ausztrál) 2:08,88; 3. Hugues Duboscq (francia) 2:08,94 ... 5. Gyúrta Dániel (magyar) 2:09,22 Női 4x200 m gyorsváltó: 1. Ausztrália (Stephanie Rice, Bronte Barratt, Kylie Palmer, Linda MacKenzie) 7:44,31 - vi­lágcsúcs; 2. Kína (Jang Jü, Csu Csien-vej, Tan Miao, Pang Csia- jing) 7:45,93; 3. Egyesült Álla­mok (Allison Schmitt, Natalie Coughlin, Caroline Burckle, Ka­tie Hoff) 7:46,33 ... 6. Magyar- ország (Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna) 7:55,53 Vívás Női kard csapat: 1. Ukrajna (Olena Homorova, Olga Harlan, Olha Zsovnir); 2. Kína (Tan Hszüe, Ni Hung, Pao Csing- csing); 3. Egyesült Államok (Becca Ward, Mariéi Zagunis, Sada Jacobson). Cselgáncs Férfi 100 kg: 1. Tuvshinbar Na- idan (mongol); 2. Askhat Zikie- jev (kazah); 3. Movlud Miralijev (azerbajdzsáni) ... 7. Hadfi Dá­niel (magyar);... Pálkovács Zol­tán (szlovákiai) Női 78 kg: 1. Jang Hsziu-li (kí­nai); 2. Yalennis Castillo (ku­bai); 3. Jong Gjong Mi (koreai) és Stephanie Possamai (francia) Birkózás Férfiak, kötöttfogás - 84 kg: 1. Andrea Minguzzi (olasz); 2. Fo­dor Zoltán (magyar); 3. Ara Ab- rahamian (svéd) és Avluca Nazmi (török);... 18. Bátky Atti­la (szlovákiai) 96 kg: 1. Aszlanek Husztov (orosz); 2. Mirko Englich (né­met); 3. Asset Mambetov (ka­zah) és Adam Wheeler (amerikai)... 17. Virág Lajos (magyar) 120 kg: 1. Mijain Lopez (kubai); 2. Kaszan Barojev (orosz); 3. Mindaugas Mizgaitis (litván) és Juríj Patrikejev (örmény); ... 8. Deák Bárdos Mihály (magyar) A kínai Jang Hsziu-li arany­éremmel és monoklival (Reuters)

Next

/
Oldalképek
Tartalom