Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-02 / 179. szám, szombat
8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 2. www.ujszo.com Novák Péter: a Társulatban egy csomó nagyon tehetséges és szeretnivaló embert ismertem meg, akik a szívüket-lelküket odatették valamiért A munkában is a kapcsolatok a legfontosabbak „Az apámmal szembeni dac és az a vágy, hogy önmagam legyek, ne a Kistata, vitt a néptánctól a rockzenéhez" (Somogyi Tibor felvétele) Novák Péter a magyar kulturális élet egyik legsokoldalúbb személyisége. Tehetsége páratlan ötletgazdagsággal és tiszteletreméltó közvetlenséggel párosul, de igazán csak azok tudhatják, mit jelent mindez, akik együtt dolgozhattak vele. A megasztárosok- tól a Társulat tagjaiig most már fiatal művészek egész sora mondhatja el, hogy Novák Péter indította el a pályán és egy ma induló tévéműsorban újra kezdők lépéseit fogja igazgatni. Ezúttal szó szerint, mert a szereplők néptáncban mérik össze a tudásukat. VRABEC AAÁR1A Örömtánc a műsor címe, tehát valószínűleg nemcsak a lépéskombinációk elsajátításáról, hanem érzelmek kifejezéséről is szól. Ez így van, sőt, a műsor még ennél is többre vállalkozott: azt szeretné bemutatni, hogyan lehet ötvözni a hagyományos és a modem elemeket. Nagyon fontos pillanat ez a magyar televíziózásban, mert az elmúlt tíz-tizenöt évben, egyáltalán nem kapott lehetőséget a néptánc arra, hogy főműsoridőben mutatkozzon be. Most hat adáson át követhetik figyelemmel a nézők, hogy az Állami Népi Együttes táncosai és öt kortárs koreográfus - Juhász Zsolt a Duna Együttesből, Énekes István a Dunaújvárosi Bartók Műhelyből, Horváth Zsófi, a Honvéd Együttesből, Mihályi Gábor az Állami Népi Együttesből és Katona Gábor a Közép Európai Táncszínházból - híres emberekkel együtt csinálnak egy-egy produkciót, és ezeket versenyeztetjük. Itt is lesz zsűri - Sebestyén Márta népdalénekes, Bródy János zenszerző és szövegíró, valamint Kovács Gerzson Péter koreográfus a tagjai - de a végeredmény a közönség szavazatain múlik. Ez egy jól bevált forma, csak mi új tartalommal töltjük meg. Az egészet augusztus 17-én egy nemzetközi gálával zárjuk, amelyen kiderül, ki nyeri a közönség fődíját. A versenyzőknek van táncos múltjuk, vagy ez nem volt szempont? Mivel e tájon minden produkciót leginkább ismert emberekkel lehet eladni, ez fontos szempont volt, de szerencsénk van, hiszen Magyarországon mindenkinek köze van a néptánchoz. A hetvenes években indult néptáncmozgalom óta országszerte több százezer ember foglalkozik tánccal, és kiváltképp a művészvilágban mindenkiről kiderül előbb utóbb, hogy volt valamilyen kötődése ehhez a műfajhoz. Ez a kultúra hál’ istennek ma is él, nem úgy van, hogy a nemzeti múzeumban két nemzeti viseletbe öltözött alabárdos őrzi az utolsó emlékeit. Nyilván sok mindenkinél ki fogja verni a biztosítékot a kortárs néptánc mint szó- összetétel, de erre azt mondom, hogy ha a múltból át akarsz menteni valamit a jelenbe, akkor ahhoz az aktuális eszköztárat kell használni. Ettől létezhet a világzene, ezért szólhat egymás mellett a tekerőlant és az elektromos gitár, és ez a mozgáskultúrára is érvényes. Szólóban táncolnak a hírességek, az ő teljesítményükről szól az egész? A legkevésbé erről szól, bár végeredményben ők viszik vásárra a bőrüket. A lényeg inkább az, hogy felelevenítsük a hagyományokat, megmutassuk a népzene és néptánc értékteremtő mivoltát. A versenyzők az Állami _ Népi Együttes táncosaival együtt lépnek színpadra, némelyikük csak táncolni fog, mások, mint pl. Rúzsa Magdi vagy Sasvári Sándor énekelnek is. A már említett koreográfusok hónapok óta próbálnak velük, és bátran ki merem mondani, hogy kész költeményeket álmodtak a színpadra. Kiveszed a részed a kreatív munkából? Részben igen, de itt nem annyira a háttérben, inkább a szípadon lesz dolgom, mert rám bízták a házigazda szerepét. Megtisztelő feladat, bár jobban szeretem, ha az alkotó munkában vehetek részt. Számomra az az igazi kihívás, mert emberekkel foglalkozni sokkal izgalmasabb dolog, mint magamat mutogatni. Valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy műsorvezetést akkor vállalok, ha teljesen azonosulni tudok a produkció üzenetével, küldetésével, de egy izgalmas munkának, az új emberekkel való megismerkedés lehetőségének szinte sosem tudok ellenállni. Volt is benne részed bőven az utóbbi időben, legutóbb pl. a Társulatban. Számodra szakmai szempontból mennyire volt meghatározó ez a műsor? Nagyon szép munka volt, és megint valami újat próbálhattam ki, hiszen színházi elemekkel és eszközökkel próbáltuk érzékeltetni, hogy ez több, mint puszta énekverseny. De még ennél is fontosabb, hogy egy csomó nagyon tehetséges és szeretnivaló embert ismertem meg, akik a szívüket-lelküket odatették valamiért. A Társulat már önmagában egy magasztos kifejezés, hiszen azt jelenti, hogy közösséggé, egy célért dolgozó csapattá kovácso- lódtak az egyének. Ritkán adatik meg, hogy egy ilyen intim szituációba, ennek az egésznek a kialakulásába betekintést engedjünk a közönségnek. Közben magam is nagyokat csodálkoztam és levettem a képzeletbeli kalapomat, hogy ezek a fiatalok hogyan voltak képesek a semmiből összekapni magukat és abban a három percben megmutatni, mit tudnak. Jó volt velük dolgozni, örülni, izgulni, és engem szakmailag is, emberileg is gazdagabbá tett ez az együttlét. Gyakran hangsúlyozod, hogy a produkciónál, a sikernél sokkal fontosabbak számodra a munka közben kialakult emberi kapcsolatok. Van időd később is ápolni ezeket a barátságokat? Természetesen, nem lehet ezeket a dolgokat csak úgy lerakni. Engem az ilyen csapatok általában megesznek, mert jól tudják, hogy akármi gondjuk van, bármikor hívhatnak, teljesen odaadom magam nekik. Soha nem bántad meg ezt? Nem, mert másként nem is lehetne hiteles a dolog. Ha az ember eljut oda, hogy már nem a saját ügyei a fontosak számára, hanem az, hogy másoknak adjon át valamit, onnantól kezdve minden sokkal egyszerűbbé válik. Már nem is gondolsz arra, hogy mennyi időt, energiát vesznek el tőled, mert tudod, hogy ennek a többszörösét kapod vissza. Jó csapatjátékos vagy, vagy inkább vezetni, irányítani szeretsz? A csapat mindkét esetben nagyon fontos. A legnagyobb bajban sem az szokott eszembe jutni, milyen egyedül vagyok a világon, hanem az, hogy része vagyok egy nagy egésznek. Szerintem sokkal jobb egy gépezetben akármilyen pici fogaskeréknek lenni, mint elveszett porszemként tengődni a sivatagban. Persze nem mindegy, mit tekint az ember gépezetnek - én az univerzumnál nem adom alább, mert soha életemben nem ére*z- tem magam egy rendszer vagy bármelyik párt eszközének. Olyan családban nőttem fel, ahol kiskoromtól arra tanítottak: vállaljam a felelősséget önmagámért, de ne azzal törődjek, velem mi van, hanem azzal, mire vagyunk képesek mi együtt. Ha érzem a sodró lendületet, szívesen beállók a csapatba és ugrálok akár az utolsó sorban, de szeretem a tyúkapó szerepkört is. A lényeg, hogy lelkes, tennivágyó fiatalok vegyenek körül. Kivel jobb együtt dolgozni: az őstehetséggel, aki még magát sem ismeri, vagy a profival, akinek már stílusa van? Mindkettő nagyon izgalmas, gond csak akkor van, ha egy tehetséges ember egyáltalán nem tudja, mit akar, mert akkor fennáll az a veszély, hogy az ember a saját vágyait vetíti rá. Ha valakinek abban tudok segíteni, hogy megtalálja, megismerje önmagát, az hatalmas kaland, ha pedig felkészült, saját véleménnyel rendelkező vitapartnerrel hoz össze a sors, az engem is gazdagít, inspirál. Az alap azonban mindig az, hogy jó emberi kapcsolat alakuljon ki közöttünk, jó ötletek is csak úgy születhetnek, ha van kiről eszembe jussanak. Ez nem jelenti azt, hogy bárkire ráerőltetném őket, a végső döntés mindig azé, aki a színpadra megy, mert amivel nem tud azonosulni, abban nem is lehet jó. Családi indíttatásból a folklórral kezdted, alapítottál popzenekart, játszottál rockoperákban, írtál zenés darabot, mostanság pedig tévéműsorok koreográfusa vagy. Nem túl sok ez így együtt? Nem, mert minden, amibe belefogok a zenéről szól, csak a kifejezési formák változnak. Hol a hang, hol a mozgás, hol a látvány kerül nálam előtérbe, de az egész csak akkor igazi, ha az eredmény olyan, mint egy összművészeti fesztivál. Bennem óriási a közlési kényszer, de a szereplésnél mindig sokkal fontosabbnak tartottam, hogy olyasvalamivel foglalkozzam, ami tűzbe hoz. Az már más kérdés, hogy a belső moralitás és az önkritika elegendő-e ahhoz, hogy az ember ezt a sok dolgot hasonló intenzitással és minőséggel tudja csinálni. Talán most értem el oda, hogy úgy tűnik, ez nem lehetetlen: az a sok mindenféle hánykolódó hajó, amely az én tevékenységeimet jelképezné, kezd egy irányba úszni. Ilyen értelemben nem szétszórtak a dolgaim, és amit eddig csináltam, az valójában nem is munka, hanem mind ajándék volt. Az apámmal szembeni dac és. az a vágy, hogy önmagam legyek, ne a Kistata, vitt a néptánctól a rockzenéhez, a kettőnek az ötvözetéből kerültem kőszínházba és innen találtam vissza megint a tánchoz. A kör maradt, csak a sugarát változtatom, mert nem a műfaj a fontos, hanem a gondolat, ami mögötte van. Az ember nem úgy kel fel reggel, hogy most kortárs művész vagyok, és csinálok egy jó táncszínházát, hanem támad egy ötlete és ahhoz keresi a megfelelő kifejezési formát. Aki ismer téged, mind azt mondja, hogy olyan vagy, mint egy örökmozgó. Fáradhatatlanul dolgozol, soha ki nem fogysz az ötletekből, ráadásul mindig jó a kedved. Időnként elvonulsz lenyugodni, feltöltődni? Van Erdélyben egy házam, oda szoktam menekülni. Sokkal többet jelent nekem, mint egy pihenőhelyet a természet lágy ölén, hiszen a családom Erdélyből származik, és édesapámmal már gyermekkoromban sokat jártam gyűjteni a határon túli magyar vidékekre. Valami olyat tanultam az ottaniaktól, ami itt, Budapesten már hiányzik az életünkből - nyugalmat, odafigyelést, emberséget. Nem tudom, a méretekkel, a földrajzi helyzettel vagy a történelemmel függ-e össze, hogy a nagyvárosokban egyre kevésbé tudunk ember módra élni, de meggyőződésem, hogy az urbánus lét hozta magával, hogy elvesszük az időt és a teret magunktól, és ettől egyre idegesebbekké válunk. Minél kisebb közösségben találja magát az ember ebből kiszabadulva, annál inkább rájön, hogy a világot a személyes viszonyok határozzák meg. Amíg ezek átláthatók, amíg tudunk egymásnak köszönni, és érdekel, hogy van a másik, addig nagy baj nem történhet velünk. Minden más szituációban elveszettek vagyunk, mert az ember nem arra született, hogy magányosan, másokon átgázolva hajszolja a sikert, hanem arra, hogy másokkal együtt teremtsen. Rendszerint, mire ezeket végiggondolom, már kedvet is kapok, hogy újra belevessem magam a nyüzsgésbe. Augusztus 11-én a Szigeten a Magyar Dal Napjának a műsorvezetője leszel, ott aztán lesz nyüzsgés. Alakul már a műsor? Műsorvezető is leszek, szervező is vagyok, egy agyrém az egész, de nagyon jó lesz. Jelenleg úgy néz ki, hogy délután háromtól este tizenegyig több mint kétszáz előadó lép színpadra. Nagyon bízom abban, hogy ez tényleg egy mínusz egyedik lépés, és innen kezdve minden évben meg lehet szervezni különböző helyszíneken a Magyar Dal Napját, ahol magyar művészek magyarul izgalmas, gondolatébresztő dalokat adnak elő. Van erre igény, mert a www.kulturpart.hu honlapon, amit a barátaimmal együtt hoztunk létre, elindítottunk egy dalversenyt 350 dallal, és ezek némelyikét már több mint nyolcvanezren hallgatták meg! Egyébként ezt az egész dalverseny ötletet szlovák mintára találtam ki, mert meglepő volt számomra, hogy ahányszor felétek járva az ottani adókra hangoltam a rádiót, mindig szlovák zene szólt. Nálunk meg mindig, mindenhol angolszász dalokat nyomnak, ami borzasztó nagy hiba, hiszen a világ számára csak azzal válhatunk érdekessé, ami eredeti és a miénk, nem pedig a majmolással. A honlap neve, a Kultúrpárt egy kicsit úgy hangzik mint egy fricska a többi nem kulturált, vagy legalábbis a kultúrát nem kellően támogató pártnak. Egy kicsit az is, de én inkább azt mondanám, hogy a kulturális és szellemi értékmentés pártján állunk a bulvárország aktuálpoli- tikájával szemben. Ideje lenne észrevennünk, hogy a Kárpátmedencében egy csomó szépség, tehetség és izgalom van, és mi egy elfelejtett kincsesláda tetején ülünk. Néhány barátommal közösen ezért indítottuk ezt a honlapot, és arra vállalkoztunk, hogy útmutatót készítünk azoknak, akik igényesek, nyitottak, kíváncsiak, és nem hiszik, hogy a mindenhonnan rájuk zúduló bóvli fogyasztása kötelező. Az oldalunkon a kulturális élet legfrissebb hírei, ajánlók, kritikák és beszámolók mellett naponta jelennek meg friss publicisztikák, de foglalkozunk zenével, színházzal, filmmel, népművészettel, tánccal, gyerekprogramokkal, sőt gasztronómiával is. Olyan ez az egész, mint egy szellemi oázis, ahol töltekezhetni lehet, és legalább képbe kerülni, hogy mi történik a sekélyes vizeken túl. Ötlet- és házigazdája voltál egy rögtönzős, szerepjátokra épülő tévéműsornak, a Beugrónak. Ennek lesz folytatása? Lesz, ugyanezekkel a szereplőkkel, de egy másik tévécsatornán, az ml-en, és normális időpontban. A kisfiad, Mihály András már tíz hónapos. Megváltoztatott, lelassított az apaság? Lelassulni nem lehet, talán még jobban pörgők, mint eddig. De ő került az első helyre, és ha tehetném, csak vele foglalkoznék. Nagyon nagy boldogság és felelősség a léte, szeretnék mindent átadni neki, amit én kaptam a szüleimtől, meg attól a sok embertől akik tanítottak, irányítgat- tak és ez egyáltalán nem kevés.
