Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-07 / 183. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 7. Pihenő 9 MIT FŐZZÜNK MA? Datolyás sertéshús Hozzávalók: 6 szelet száraz sonka, 1 maréknyi datolya, 50 dkg sertéskaraj vagy szűzpecsenye, diónyi friss gyömbér, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál szilvalekvár, 3 evőkanál szójaszósz, 5 dkg póréhagyma, darált bors, fél evőkanál étkezési keményítő. Elkészítése: Vágjuk ujjnyi csíkokra a sertéshúst, majd tegyük egy kis tálkába. Csorgassunk rá egy evőkanálnyi szójaszószt, szórjuk rá az étkezési keményítőt, majd jól keverjük össze. Tegyük a hűtőszekrénybe legalább egy órára, hogy a szójaszósz jól áljárja a húst. Egy wokot vagy nagy serpenyőt for- rósítsunk fel, csorgassunk bele két evőkanálnyi olívaolajat. Tegyük bele a bepácolt húscsíkokat, és erős lángon állandóan kevergetve pár perc alatt pirítsuk meg. Ha a húscsíkok szélei kezdenek pirulni, tegyük hozzá a gyufaszál vékonyságúra felmetélt friss gyömbért, az ujjnyi csíkokra felvágott póréhagymát, a felkockázott sonkát és a kimagozott datolyát. Daráljunk rá borsot, pirítsuk még egy-két percig, majd csorgassuk meg szójaszósszal és keverjük hozzá a szilvalekvárt is. Forraljuk ösz- sze, és azonnal tálaljuk párolt rizzsel, (o) Egy luxushajó fedélzetén tölti szabadságát a két régi barát, Cindy Crawford és George Clooney. Az Álomhajó a francia Riviéra legszebb helyeire viszi el a hírességeket, (b) (AP-felvétel) MOZI POZSONY AUPARK PALACE: Nálam jó (cseh) 16.40,18.10,19.00,20.30,21.20 Zsenikém -Az ügynök haláli (am.) 17.20,18.50,19.40,21.10 Báthory (cseh-szlov.-ang.) 17.10, 18.00, 20.00, 21.00 Szex és New York (am.) 20.20 X-akták - Hinni akarok (am.-kan.) 19.10, 21.40 Elah völgyében (am.) 17.50 Rung Fu Panda (am.) 16.50 Múmia - A Sárkánycsászár sírja (ném.-kan.-am.) 16.30, 17.00, 1730, 19.20, 19.50, 21.50 Erőszakik - In Bruge (ang.-bel.) 18.20 A sötét lovag (am.) 18.30, 21.30 Hancock (am.) 16.00, 20.40 PÓLUS PALACE: Hancock (am.) 20.50 X-akták - Hinni akarok (am.-kan.) 19.40, 21.50 Rung Fu Panda (am.) 16.20 Múmia - A Sárkánycsászár sírja (ném.-kan.-am.) 1700, 18.30, 19.20, 21.40 A sötét lovag (am.) 18.00. 21.00 Nálam jó (cseh) 17.40,20.00 Zsenikém-Az ügynök haláli (am.) 16.40,19.00, 21.20 Erőszakik-In Bruge (ang.-bel.) 1720 Báthory (cseh-szlov.-ang.) 1730, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Red Road (ang.-dán) 17.30,19.45 Nem vénnek való vidék (am.) 17.45, 20.15 Interview (am.) 18.00,20.00 Az ismeretlen (ol.) 18.15,20.30 KASSA DRUŽBA: Nálam jó (cseh) 15.45,18.00, 20.15 CAPITOL: Báthory (cseh-szlov.-ang.) 13.00, 15.30, 18.00, 20.30 ÚSMEV: Múmia -A Sárkánycsászár sírja (ném.-kan.-am.) 16.00, 18.15, 20.30 IMPULZ: Egy bébiszitter naplója (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Báthory (cseh-szlov.-ang.) 18.00, 20.40 Rung Fu Panda (am.) 16.30,18.30 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (am.) 20.30, 22.33 Szex és New York (am.) 17.00, 20.00 SZENC - AMFITEÁTRUM: Az esemény (am.) 21.15 ÉRSEKÚJVÁR - AMFITEÁTRUM: Lepattintva (am.) 21.30 VÁGSELLYE - KERTMOZI: Fekete karácsony (am.) 21.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: A legszebb találós kérdés (cseh) 18.00 Step Up 2. - Streetdance (am.) 20.30 LÉVA - JUNIOR: Papírsárkányok (am.) 18.30 AMFITEÁTRUM: Papírsárkányok (am.) 21.30 GYŐR PLAZA: Hancock (am.) 18.45,20.30 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (am.) 16.30,20.15 Rung Fu Panda (am.) 16.15,18.15 Mamma Mia! (ang.-am.) 15.30,17.45, 20.00 A Múmia-A Sárkánycsászár sírja (ném.-kan.-am.) 15.45, 1700, 18.00, 19.15, 20.15 Ne szórakozz Zohannal (am.) 15.15, 17.30, 19.45 A sötét lovag (am.) 1700, 20.00 St. Trinian’s - Nem apácazárda (ang.) 15.00 Szex és New York (am.) 19.30 WALL-E (am.) 16.00, 18.00, 20.00 Wanted (am.) 17.15 X-akták - Hinni akarok (am.-kan.) 16.30,18.30, 20.30 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. MONGÓLIA MOZAMBIK NÉMETORSZÁG NEPÁL NORVÉGIA OLASZORSZÁG OROSZORSZÁG PAKISZTÁN PALAU PANAMA PARAGUAY PERU SZÍRIA M Z S A L O S S Z P L O P A R A G I r I A r A R N P E R U E R K P S O G R U A R I I E Z R A r o A Y B A S N r A V P A L M 1 P Z O G r E G I A L E A T R O N E Z A M A N r A O S Z O R S Z r A G G N r E M E T O R S Z r A Tegnapi feladványunk megfejtése: Nicaragua. GONDOLKODÓ - HOLNAP ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől küencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 6 3 5 1 4 7 8 2 9 9 7 1 8 3 2 4 6 5 4 8 2 9 5 6 7 1 3 1 5 6 3 7 8 2 9 4 3 9 4 2 6 5 1 7 8 7 2 8 4 1 9 5 3 6 5 1 9 7 8 3 6 4 2 8 4 3 6 2 1 9 5 7 2 6 7 5 9 4 3 8 1 4 9 2 6 7 7 8 6 9 3 1 9 2 2 7 3 9 4 3 6 8 3 2 7 1 1 3 8 3 6 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Mindenképpen vigyázzon magára, álljon ellen a sebesség vonzásának, inkább váltson kissé kényelmesebb tempóra az utakon, vezessen akár autót, akár motort. Ne kísértse a sorsot! Jobb az óvatosság, minden téren! Bika (IV. 20.-V. 19.) Most semmiképpen sem veszíthet, ha kellőképpen megalapozott módon szaporítani szeremé a pénzét. Mivel biztos a dolgában, vágjon bele! Ez az ön időszaka, és sikerülni fog, amihez csak hozzáfog! Sok szerencsét! Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Elfogy a türelme, de arra figyeljen és ügyeljen, hogy ne mondjon olyat, amit később megbánna. A hivatásában, munkájában valami viharos gyorsasággal érhet véget, dé a szerelem kárpótolja mindenért. Rák (VI. 21.—VII. 21.) Ez az időszak alkalmas arra, hogy üzleti támlást hozzon létre. Megvan hozzá az anyagai háttere. Ha viszont nincs cége, a magánéletében jött el az elköteleződés ideje, amit örömmel vállal! Végül is már évek óta együtt vannak! Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Elvállal egy komoly feladatot, ami hosszú időre meghatározza az útját. A hivatásbeli sikerek anyagi hasznát is hamar megláthaqa. Többet kellene foglalkoznia partnerével, aki már hiányolja a meghitt, közös estéket. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) A szerelem az a terület, ami a legörömtelibb, s a legtöbb pozitív élményt tartogatja az ön számára. Élvezze ezt a kellemes, problémamentes időszakot a párjával! Megérdemelték már a nyugodt, kiegyensúlyozott együttlétet. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) RMjHj Ha munkája során tovább- EXjjl képzésre küldik, vágjon bele, nagyon hasznos lesz. Sokat meríthet belőle munkájához, na és új ismeretségeket is köthet, amelyek a későbbiekben még nagy hasznára lehetnek. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Munkájában változás áll be, de ne aggódjon, előnyösebb pozícióba kerül a cégnél, ami lehetővé teszi, hogy elélje hosszú távú céljait, és régóta dédelgetett álmait. Éljen a lehetőséggel, nem bánja meg! Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Az otthonával kapcsolatos mindennemű változást beszélje meg a kedvesével, különben a kapcsolatukban komoly törést eredményezhet. Nem érné meg! Nagyobb és nem várt bevétel érkezésére számíthat. Bak (XII. 21.—1.19.) A munkahelyén arra kényszerül, hogy váltson, ami eleinte kétségbe ejti, de hamarosan megtapasztalja, hogy az új lehetőség sokkal előnyösebb szakmai és anyagi téren is. Csak élnie kell az alkalommal! Vízöntő (I. 20.-II. 17.) Halaszthatadan fizetnivalók megakasztják az üzletmenetét. A társára számíthat, ketten együtt meg tudják oldani a nehézségeket. Munkahelyén szerencsére minden rendben van, így legalább amiatt nyugodtan alhat! Halak (II. 18.-III. 20.) Családi segítség érkezik, amely megoldja komoly problémáját. Bízzon bennük, és hagyja, hogy támogassák a tervei megvalósításában. Legyen hálás a segítségért és fogadja el! Most nagy szüksége van rájuk!