Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-03 / 154. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 3. Sport 23 PEKING 2008 Szávayés Arn utazhat Budapest. Szávay Ágnes és Arn Gré- ta képviselheti a magyar színeket teniszben a pekingi játékokon. A magyar sportági szövetség az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a nemzetközi szövetség visszaigazolta a Szávay, Am páros olimpiai indulását. Az már korábban eldőlt, hogy Szávay - világranglistás helyezése alapján - egyesben pályára léphet majd a kínai fővárosban, (mti) Újabb két úszóvilágcsúcs Omaha. A női és a férfi versenyben is világcsúcs született 100 m háton az amerikai úszók olimpiai válogatóversenyén, Omahában. Natalie Coughlin 58,97 mp-sel csapott a célba, ezzel ő az első nő, aki ebben a számban 59 másodperc alá került. A korábbi rekordot is ő tartotta, hétfőn, az előfutamában 59,03-at úszott. A férfiaknál Aaron Peirsol 52,89-re módosította ugyancsak saját, 52,98-as idejét, melyet 2007. március 27-én Mel- boume-ben ért el. Három nap alatt hat rekorddöntést láthatott a Qwest Centerközönsége, (mti) Opera és kungfu a megnyitón Peking. A kiszivárgott hírek szerint opera, kungfu és pandák is szerepelnek majd a pekingi olimpia augusztus 8-i nyitóünnepségén. A China Daily című napüap szerint a Civilizáció és harmónia elnevezésű, Csang Ji- mu, Kína leghíresebb filmrendezője által megálmodott három és fél órás előadás során különböző etnikai csoportok táncosai lépnek fel, és természetesen lesz tűzijáték is. „A ceremónia révén a világ végigkísérheti országunk ötezer éves történelmét, és láthatja a kínaiak nyitottságát” - nyüatkozta a koreográfiáért felelős Csen Vej-ja. Az még nem derült ki, hogy a műsor végén ki gyújtja meg a lángot a Madárfészeknek is nevezett Olimpiai Stadionban, (mti) "*Ssí'ý»n<j oqp Július 12-én ellenfelek nélkül fejezi be az úszást Kovács Ágnes búcsúzik MTl-ÉRTESÜLÉS Budapest. Immár hivatalosan is felhagy a versenyzéssel Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Euró- pa-bajnok magyar mellúszó, aki a jövő heti országos bajnokságon, a Komjádi uszodában búcsúzik Huszonöt éves pályafutása végére tesz pontot (Képarchívum) sportágától. A Kőbánya SC versenyzője az ob zárónapján, július 12-én 11 óra körül áll elő produkciójával. Amint azt elmondta, 50 méteres mellúszásban indul, ezúttal már ellenfelek nélkül, s célba érése után ünnepélyes keretek között köszönti őt a szövetség. Az ingyenesen megtekinthető fellépéssel 25 éves pályafutását zárja le Kovács Ágnes, aki olimpiai aranya mellé két világ- és hét Európa- bajnoki címet is szerzett, s 53-szor nyert magyar bajnokságot. Az úszónő januárban jelentette be, hogy az ob-n áll rajthoz utoljára, döntésében alapvető szerepe volt doppingügyének: a tavaly október 30-i ellenőrzésen nem szolgáltatott elegendő mintát, de a szövetség fegyelmi bizottsága és a nemzetközi szövetség szerint nem követett el doppingvétséget. Federer kétszer hagyta el a pályát: először az eső miatt, másodszor a gyors győzelem után (Reuters-felvétel) Wimbledon: kétszeri esőszünet késleltette a tegnapi versenynap műsorát Federer elintézte Ancicot London. Alig játszottak mérkőzést tegnap az angol nyüt teniszbajnokságon: a férfi világelső svájci Roger Federer három játszmában elintézte a horvát Ancicot, a junior lányok között pedig már negyeddöntős a szlovák Tabaková. ÖSSZEÁLLÍTÁS Eső miatt csúsztak a férfi egyes negyeddöntői. A műsornak közép-európai idő szerint 14 órakor kellett volna elkezdődnie, de ezt későbbre halasztották. Később ugyan elkezdődtek a küzdelmek, de alig fél óra elteltével ismét eleredt az eső, így a játék újfent szünetelt. A világelső svájci Roger Fede- remek ugyanakkor ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy megnyerje az első szettet (6:1) a horvát Mario Ancic ellen, míg a spanyol Feliciano Lopez 5:2-re vezetett az orosz Marat Szafin ellen. Késő délután folytatódott a férfi negyeddöntő. Már negyeddöntős Romana TORNAKRÓNIKA FÉRFI EGYES, negyeddöntő: Federer-Ancic 6:1, 7:5, 6:4; Szafin (orosz)-Lopez (spanyol, 31.) 3:6, 7:5, 7:6, 6:3; Nadal (spanyol)-Murray (brit) 6:3,6:2,6:4. NŐI PÁROS, negyeddöntő: S. Wüliams, V. Williams -Mattek, Mirza 6:4,6:3. JUNIOR LÁNYOK, EGYES, nyolcaddöntő: Tabaková (szlovák)-Mladenovic (francia) 6:4,6:3. Tabaková a juniorok egyesében. Tegnapi mérkőzésén nagyobb gond nélkül a francia Mladeno- vicot búcsúztatta. A selejtezőből indult szlovák lány már öt győzelmet könyvelhetett el a tornán, ami egyesben pályafutása legnagyobb sikere. Közben elragadtatottan ír a kínai sajtó a Wimbledonban Szávay Ágnest is búcsúztató Cseng Csiéről, aki hazájából elsőként jutott be egy Grand Slam tenisztorna elődöntőjébe egyesben. A Hszinhua nemzeti hírügynökség internetes oldala „Újból megtörtént a csoda” címmel és „Cseng történelmet ír” alcímmel közölt anyagot a szombaton 25 éves kiválóságról, aki kedden már az ötödik győzelmét aratta az idei tornán, míg az angol nyelvű Beijing News szerint „egy szecsuáni lány újraírja a történelmet”. A kommunista párt lapja, a Zsen- min Zsipao leszögezte: a londoni elődöntő jelentősen fellendíti az olimpiai előkészületeket. A világranglistán 133., így a „szent gyepen” szabadkártyával induló játékos szülővárosában a Chengdu Business Daily - a május 12-i földrengésre utalva - úgy fogalmazott, hogy megmutatkozott Csengtu igazi ereje. A ma Serena Williamsszel összecsapó Csenget is megrendítette a hetvenezer halálos áldozatot követelő természeti katasztrófa, a cseh Nicole Vai- dišová ellen megnyert keddi negyeddöntő után kijelentette, hogy teljes pénzdíját felajánlja a túlélőknek, (mti, sita) Odor Éva két hónappal Peking előtt visszatért korábbi klubjához, és Lys-lez-Lannoy-ban asztaliteniszezik „Nálam most minden az olimpiáról szól” Paks-DAC B 3:2 Kozár-Gerich játékoscsere? Dunaszerdahely. Könnyen lehet, hogy Tomáš Gerich a DAC élvonalbeli futballcsapatában folytatja pályafutását. A hírek szerint a legutóbb Nagymihályban játszó 34 esztendős balhátvédért cserébe a dunaszerdahelyiek a csatár Tomáš Kozárt kínálják az I. ligás keleti klubnak. Értesüléseink szerint valószínűnek látszik a játékoscsere, mert a DAC-nak jelenleg öt támadója van, de hiánycikk a jó képességű bal oldali védő. Gerich korábban többek között Eperjesen, a pozsonyi Interben és a nagyszombati Spartakban futballozott. A dunaszerdahelyi klubvezetők nem cáfolták, de nem is erősítették meg a hírt. A sárga-kékek második vonalbeli fakócsapata Tatán előkészület találkozón l:l-es félidő után 3:2-es vereséget szenvedett a Soproni Ligában szereplő Pakstól. Góllövők: Márkus 2, Báló, illetve Csölle, Šnegoň. A DAC B a következő keretével szerepelt: Hroš, Žuzkovič-Kiss, Csölle, Milan, Bar- talos, Egri, Bruncvik, Hegedűs, Bognár, Špót, Kosár, Horváth, Hamar, Harsányi, Nagy, Hoska, Bőgi, Šnegoň. (sz. z.) ZS1GÁRD1 LÁSZLÓ Odor Éva az utóbbi két hónapban - egy kis túlzással - bejárta a fél világot. A komáromi asztaliteniszező volt Lengyelországban, Japánban, Vlagyivosztokban, Budapesten, a Magas- Tátrában, majd pedig Franciaországban. Most pár napig idehaza tartózkodik, majd irány Horvátország és Magyarország... A végállomás, egy hónap múlva Pekingben lesz. Valóra vált álom Élvezi az utazást, még ha nem is nyaralni megy, hanem edzőtáborozni, tétmeccseket játszani. Minden idegszálával a közelgő nyári olimpiára összpontosít. Neki köszönhetően Szlovákiának - tizenkét éves szünet után - ismét lesz asztaliteniszezője az ötkarikásjátékokon. „Tulajdonképpen én leszek az első, aki kiharcolta az olimpiai részvételt, mert Valentyina Popova (Azerbajdzsánban született, a 90-es évek elején kapott szlovák állampolgárságot - a szerk. megj.) a szabadkártyának köszönhetően pingpongozhatott 1996-ban az ötkarikás játékokon. Valóra vált az álmom, ott lehetek a világ legjobbjainak seregszemléjén, ahol csak 64 női asztaliteniszező indulhat. Beérett tehát a 8-10 éves munka gyümölcse. Nagyon sokat köszönhetek edzőmnek és élettársamnak, Vlado Mihočkónak, aki a kritikus pülana- tokban erőt adott, kisegített a hullámvölgyből és remekül felkészített. Amikor a budapesti selejtezőtornán asztalhoz álltam, mindig mondogattam magamban: most vagy soha... És sikerült!” - nyilatkozta lapunknak a legjobb szlovákiai asztaliteniszezőnő. Vlagyivosztokból ezüsttel A nagy pekingi kaland előtt volt egy ázsiai kiruccanása Odor Évának. Mivel korábbi csapata, a lengyel Tamobrzeg - nem kis meglepetésre - bejutott a Nancy Ewans- kupa döntőjébe, és az ellenfél a Vlagyivosztok volt, így a visszavágóra a távol-keleti orosz városban került sor. „A finálé első összecsapásán bravúros, 3:1 arányú győzelmet arattunk a favorit ellen. A visszavágó előtt Japánba utaztunk, s egy héten át az ottani, 42 millió euróért felépített, párját ritkító sportcentrumban készültünk. Sajnos, nem sikerült elhódítanunk a trófeát, mert a Vlagyivosztok 3:l-re nyert, s jobb játszmaaránnyal diadalmaskodott. Nekünk a második hely is szenzációs eredménynek számított” - mondta Odor Éva, aki időközben klubot váltott, s Lengyelországból visszatért korábbi csapatához, a francia Lys-Lez-Lannoy-hoz. Öt francia csapat hívta ,Afrancia profi bajnokságbólmég további öt csapat hívott, de a szívem visszahúzott a régi ismerősökhöz. Ez érthető is, hiszen hét évig már játszottam ebben az együttesben. Június végén, a magas-tátrai alapozás után már itt kezdtem az olimpiai felkészülés utolsó szakaszát. Július első négy napját idehaza töltöm, majd Horvátországban és Magyarországon készülök Pekingre. Nálam most hetek óta minden az olimpiáról szól” - búcsúzott a 28 éves asztaliteniszezőnő. Ő az első szlovákiai játékos, aki kiharcolta az olimpiai részvételt (Képarchívum) EGY MONDATBAN ♦ Egy évre, 7,4 millió dolláros fizetésért az NHL-es Det- roithoz igazolt Marián Hossa szlovákjégkorongozó. ♦ Olasz lapértesülés szerint a monacói szövetség kétéves eltiltással sújtotta Michael Rasmussen dán kerékpárost, akit doppingvétség gyanúja miatt az első helyről léptettek vissza a tavalyi Tour de France-on. ♦ Lábtörést szenvedett a keddi edzésen Róbert Seme- ník, az FC Nitra 35 éves gólvágója. SPORTHÍRADÓ + Előkészületi foci: Diós- gyôr-Prešov 1:2; FC Fehér- vár-Unirea Urziceni (román) 2:4; Artmedia Pe- tržalka-Iskra Petržalka (II. liga) 5:0,; FC Nitra-1. FC Bmo (cseh I. liga) 0:0; Spartak Vráble-FC ViOn Zlaté Moravce 1:0; Sparta Praha-Ružomberok 0:1. ♦ Sakk szupertoma, Dortmund, 4. forduló: Kramnyik (orosz)-Lékó (magyar) döntetlen. SPORTA KÉPERNYŐN EUROSPORT - 17.30: Törökország-Ausztria, Euroli- ga, férfi röplabda (élő) 20.00: Fehéroroszország— Németország, Euroliga, férfi röplabda, (élő) SPORT 1 (magyar) -14.00: Wimbledoni teniszbajnokság (élő) NIKÉ Csütörtökjúlius 3. Előkészületi foci 1012. Austria Wien- Wisla Krakow 2,45-3,1-2,55- 1,32-1,35-1,27; 1013. St. Gallen-FC Gossau 1,573.4- 5-1,1-2-1,22. Svéd fociliga: 1020. Malmö FF-Ljungskile SK 1,4-3,86.5- 1,05-2,35-1,18; 1021. Örebro SKFK-AIK Stockholm 3,1-3-2,15-1,5-1,3-1,29. SPORTFOGADÁS 27. játékhét: LOTO (szerda) - I. HÚZÁS: 2,9,27,34,37,38; pótszám: 30. NYEREMÉNYEK: 1. díj prémiummal, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 21328 korona (22 nyertes); 4. díj: 508 korona (1332); 5. díj: 90 korona (23 161). JACKPOT: 10 000 000 korona. II. HÚZÁS: 19,24,27,31,38,48; pótszám: 34. NYEREMÉNYEK: 1. díj prémiummal, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 52136 korona (9); 4. díj: 812 korona (834); 5. díj: 118 korona (17 578). JACKPOT: 48 979 385 korona. JOKERSZÁM: 462 135. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 227 580 korona (1 nyertes); 2. díj: 100 000 korona (2); 3. díj: 10 000 korona (17); 4. díj: 1000 korona (136); 5. díj: 100 korona (1341). JACKPOT: 0 korona. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 2,9,10,16,20,29,31,32,33, 35,49, 54,55,56,58,59, 65, 69, 73, 75. Kenő Plusz-szám: 32. (sita)