Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2008-07-31 / 177. szám, csütörtök

8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 31. www.ujszo.com Jan Hŕebejk legjobb filmjei a Tyrš rakparton Megérkezett a kinematográf ELŐZETES Csehy Zoltán: „Bízom benne, hogy érzelmi kötődésünk a latinhoz kicsit fölhorgad bennünk' Egy közös nyelv megtalálása (Vladimír Šimíček felvétele Pozsony. A héten a szlovák fő­városba érkezik a Bažant kinema­tográf autóbusza. Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő nyári vándormozi a hagyomá­nyokhoz igazodva nyaranként a trencsénteplici Artfilm fesztiválon kezdi mozgókép-népszerűsítő or­szágos körútját. Több hazai város érintésével most Pozsonyba érke­zik, hogy szombattól augusztus 6-ig fogadja a filmrajongókat a Cinema On The Beach vetítésein. A csillagtetős moziban a kínálat „Best of Jan Hŕebejk”, vagyis Jan Hfebejk cseh rendező legjobb al­kotásai szerepelnek a repertoá­ron. A mozibuszokat évekkel ez­előtt azzal a szándékkal indították útjukra, hogy hangulatos, köny- nyed nyári moziélménnyel nép­szerűsítsék a szlovák és a cseh fil­met, mindig az adott év termésé­ből válogatott anyaggal. A pozsonyi mozi Beach-en egé­szen a tengerig juthat el a néző a Pupendo - Irány a tenger! (Pu- pendo) című Hrebejk-opus révén, megmerülve a nyolcvanas évek Csehszlovákiájának politikai han­gulatában. A múltban távolabb, a hatvanas évekbe utaztat vissza a Kuckók (Pelíšky), Hŕebejk egyik legpazarabb vígjátéka, amely csak úgy ontja a - rendszerelkötelezett szellemiség és az Amerika-mítosz egymásnak feszüléséből születő - remek gégékét, kitűnő színészek szerepeltetésével. Műsoron lesz a rendező tavalyi munkája, a Mé­zesmackó (Medvídek) is, amely már a vállalkozói szellemet hirde­tő napjainkban játszódik, és a há­zastársi együttélés visszásságait méri fel vígjátéki helyzetekben. A válogatást a Sebbel-lobbal (Hör­ern pádem), valamint a Szépség bajban (Kráska v nesnázích) című alkotások teszik teljessé. E régi filmkollekció akár „bee­tetés”, azaz felvezetés is lehet a rendező legújabb, U mé dobrý cí­mű opusához, melyet augusztus 7-től vetítenek a hazai mozik. A Bažant kinematográf vala­mennyi Tyrš rakparti vetítésére a belépés ingyenes. A nyári vándormozi autóbuszai a pozsonyi megállót követően to­vább folytatják országjáró útjait. Az egyik Komáromba tart majd, ahova a kinematográf nyári prog­ramja szerint szállít cseh és szlo­vák produkciókat. Ezek közt meg- találhtó a Mézesmackó (Jan Hŕe­bejk), a Titkok (Alice Nellis), a Václav (Jiŕí Vejdélek), az Üveg­visszaváltó (Jan Svérák) és A széthullás félideje (Vlado Fi­scher). (tébé) Csehy Zoltán, a kiváló köl­tő, műfordító és irodalom- történész „díjas félévet” tudhat maga mögött: ta­vasszal a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Arany Já- nos-díját vehette át ki­emelkedő fiatal kutatói te­vékenységéért, június vé­gén pedig ismét Madách- díjas lett. Ezúttal Parnas­sus biceps című tanul­mánykötetéért kapta az el­ismerést. Csehy Zoltán az antik és a neolatin iroda­lom lelkes megszállottja és avatott kutatója, aki sokat tett azért, hogy a régmúlt korok literátorait „kortársainkká” avassa. MISLAY EDIT Hogyan fogadod a díjakat, amelyekkel a munkádat elis­merik? Különösképpen annak örülök, hogy egy olyan tudományterület nyer ezzel létjogosultságot a köz­tudatban, és kerül valamelyest a figyelem látószögébe, amely nem annyira populáris: a neolatin iro­dalom kutatása. Mind a két, tu­dományos igénnyel írt munkám ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, vagyis az itáliai és a magyarorszá­gi humanizmus kapcsolataival, kapcsolatrendszereivel. Most, hogy az egyesülő Európában a kö­zös örökségre irányul a figyelem, nemzetközi porondon is előtérbe került a neolatin irodalom kutatá­sa. Egy közös anyanyelv ez, amely annak idején a reneszánszban Lisszabontól Uppsaláig egy nagy, virtuális szellemi köztársaságot eredményezett értelmiségiek kö­rében, és most természetszerűleg érdekessé válik összeurópai vi­szonylatban is. Ha például közös európai irodalomtörténetet kel­lene írni, kétségtelenül a latin lenne a legerőteljesebb fogódzó. Ez történelmi szükségszerűség. Konkrétabban milyen témá­val foglalkozik a díjazott köte­ted? Arra próbáltam rávilágítani, hogy Itália után először Magyar- országon bontakozott ki a rene­szánsz néven ismert szellemi mozgalom teljes fegyverzetben, mint ahogy Paliasz Athéné pat­tant ki Zeusz fejéből, iszonyato­san erőteljes eredményeket hozva minden téren. Azzal is foglalko­zom, milyen informálási stratégi­ákat követtek a neolatin szerzők, azaz hogyan építették fel az ego­jukat az antik minták alapján. Egyik tanulmányom tárgya pél­dául a pozsonyi Radéczy-kör, melynek tagjai abszolút módon antikizáló rituálé szerint képzel­ték el a költői önreprezentációju­kat, egy padovai költői kör mintá­jára szervezték meg magukat. Ist- vánffy Miklós latin költészetét vizsgálom tüzetesebben, és sikerül megtalálni azokat a fogódzókat, szálakat, amelyek az itáliai huma­nizmus erőterébe vonják a szö­vegvilágát. A másik fontos kérdés, amely érdekel: a kötetkompozíci­ók rendszere. A humanizmus ide­jén megjelennek olyan kötetek, amelyeknek sajátja a konstrukció­ból fakadó hipernarratíva, vagyis amikor bizonyos szövegek elren­dezése nem a véletlen műve, maga a szerkesztés is kiad egy értelme­zési szintet. Vannak olyan verskö­tetek, amelyek egy temetőkert al­legóriáját adják ki (sírversgyűjte­mény), vannak szerelmi dedikáci- ós kötetek, amikor a kötet azono­sul a hölgy testével, leikével és lé­nyével. E hipernarratíváknak van egy általános rendszerük, amely alapján könnyebben megértjük Balassi költészetét vagy akár Cso­konai Lilla-ciklusát is. Van még mit kutatni a rene­szánsz irodalomban? Még ma is „kincsesbánya”? Hogyne. S azért is érdekes, mert a romantikától kezdődően a nem­zeti irodalmak kerültek előtérbe. A latin nyelvű irodalmi örökség a háttérben lappangott, vagy gya­korlatilag elfeledettnek minősült. Ha belenézünk a nyugatosok kicsit posztromantikus színezetű iroda­lomtörténeteibe, Szerb Antal pél­dául szabályosan gúnyolódik Pet­rarcán, aki azt hitte, hogy Afrika című eposza a legjelentősebb műve, holott a Daloskönyv ilyenje- lentős. Ma már tudjuk, hogy az Af­rika igenis egy kiváló, cizellált al­kotás, sőt olyan posztmodern stra­tégiákat működtet, amelyek mai írók szemében is unikálisak. Hihe­tetlenül bonyolult rendszereket, Borgesre emlékeztető hatalmas, ironikus, az írás mikéntjére állan­dóan reflektáló gesztusokat talá­lunk benne. Az eposz egyik szerep­lőjének, Enniusnak például álmá­ban megjelenik Homérosz, aki megmutatja neki Petrarcát, amint épp azt az eposzt írja, melyben ők szerepelnek, és amelyet mi olva­sunk. Babits szemlélete hasonló, mint Szerbé. Janus Pannoniust tel­jesen marginalizálja. Ma az iroda­lomtörténetben ennek a margina- lizált tradíciónak a felerősítése zaj­lik. Egy közös nyelv megtalálása és fölféjtése összeurópai szinten. Nem nehezíti e közös nyelv újrafelfedezését, hogy ma már a latint csupán egy elég szűk ré­teg érti? Nem annyira, mint amikor ja­pán irodalomtörténetet olva­sunk... Azt is a magyarságnak csupán töredéke beszéli. A latin mégiscsak közelebb áll hozzánk, hiszen a 19. század közepéig hiva­talos „apanyelvünk” volt. Én bí­zom benne, hogy érzelmi kötődé­sünk a latinhoz kicsit fölhorgad bennünk. Régen azért könnyebben ment, hiszen a latint oktatták a középiskolákban. Ez sajnos a szlovákiai magyar iskolarendszer bűne. Magyaror­szágon ma is vannak latinos, gö­rögös gimnáziumok, arról nem beszélve, hogy a bölcsészkar nagy arányban latinigényes szakként kezeli az összes nem latin szakot, a történelemtől kezdve az esztéti­káig. Remek nemzetközi téma ez, tehát nemzetközi fórumokon konfrontálhatók az eredmények. Rengeteg a fölfedeznivaló, és számtalan kiadatlan szövegünk is van. És soha nem lehet tudni, mi­kor bukkan elő mondjuk egy itáli­ai könyvtárból vagy levéltárból ismeretlen, Itáliában tanult ma­gyar költő szöveganyaga. Ilyen is előfordul még? Ritoókné Szalay Ágnes nem is olyan régen azonosította Vetési László versanyagát, amely az első tudatosan megkomponált, egé­szében fennmaradt magyarorszá­gi vonatkozású versciklus. Elké­szítettem a magyar verses fordítá­sát, ez is benne van a könyvben és adok egy értelmezési lehetőséget, kísérletet arra nézve, hogy itt nemcsak bizonyos szimmetrikus elveknek engedelmeskedik a kö­tet, hanem egy határozott aritme­tikai koncepció is vezényelte a szerzőt. És hát próbálkozom ér­telmezéssel is, nem mondom, hogy mindig sikerül. Meglehető­sen áttételes, nehéz célzásokkal terhes, de igen eleven költői nyelv. Több olyan szerző van, aki fel fog sorakozni Janus Pannonius mellé. Istvánffy Miklós is elég jó költő, ha összeurópai viszonylat­ban nézzük. Semmivel sem rosszabbak az ő bukolikus epig­rammái, mint mondjuk Pietro Bembóéi vagy Andrea Navageró- éi. Viszont az a némi kevés szak- irodalom, ami született róla, teljes egészében a romantika eredeti­ségfelfogása felől közelített a tárgyhoz, és ezáltal gyakorlatilag marginalizálódtak életművek. Va­lóban kincsesbánya ez. A buda­pesti Egyetemi Könyvtárban ta­lálható Oláh-kódex például ren­geteg kiadatlan izgalmas költői életművet tartalmaz, amelyből lehetne profitálni. Átírják ezek a felfedezések valamennyire az irodalomtör­ténetet? Igazából az irodalomtörténete sincs ennek a kornak rendesen megírva. Ez egy megoldandó fel­adat. Pályád elején főként az ókor irodalmával foglalkoztál. Most inkább a reneszánsz érdekel? Egyik a másik folyománya. Nem lehet tanulmányozni a neo­latin irodalmat az antik irodalom ismerete nélkül. A reneszánsz gyakorlatilag az antik irodalmi struktúrák újjáélesztése. Ez azért volt izgalmas számomra, mert magyar-latin szakos vagyok, s a kettő itt találkozik igazán. Az óko­ri irodalomnak nincs korabeli magyar megfelelője, viszont a re­neszánsz irodalmában ott az ókor, és van egy magyarországi vernie­te is. Sajnos aztán Mohács igen keményen beavatkozott a magyar történelembe, egy nagyon komoly korszak zárult le. Utána is van la­tin irodalom, de más irányultsá­gú. Engem az itáliai vonal érde­kel, amikor még friss a kapcsolat. Kevesen tudják, hogy Petrarca vagy Bocaccio latin nyelvű eclogá- iban nagyon szép magyarországi utalások is vannak. Egy antológia fordításán dolgozom, az itáliai humanizmus gyöngyszemeiből lesz a válogatás. Erőteljesen sze­retnék arra fókuszálni, hogy a magyar vonatkozású anyag benne legyen. Ezenkívül min dolgozol? Egy kicsit antikizáló jellegű versköteten. Heliogabalus csá­szárról írok egy verses regényt. Iszonyúan érdekes életpálya az övé: fiatalon kerül a trónra, egy új kultuszt vezet be, és iszonyatosan lezülleszti, tönkreteszi a birodal­mat a maga mániáival. Az embe­rei ellene fordulnak, és a leggya­lázatosabb módon végzi. Az ő éle­téből szeretnék felvillantani érde­kes eseményeket, ezek láncolata ez az epikus konstrukció. De le­het, hogy töredékes marad. A má­sik munkám szintén epikus ter­mészetű. Puccini levelezését ol­vasgattam, és nagyon érdekes mondatokra bukkantam, ame­lyekre versek ötlöttek az eszembe. Például Puccini arról próbálja meggyőzni szövegíróját, hogy Tosca lehetőleg ne ugorjon ki az Angyalvárból, mert ott beton van, és nem a Tiberis. Iszonyúan érde­kes pragmatikus ember, és hatal­mas művész, aki az emberi érzé­kenység legelemibb regisztereit tudja zenévé formálni, és ilyen ér­telemben bizonyos módon lélek­tanilag iszonyú nagy hatásvadász volt. Fantasztikusan érdekes leve­leket írt saját kudarcairól, a ma­gánéleti gondjairól. A Jelenkor­ban lesz belőle egy mutatvány, de igazából ez még egy terv. Kötet lesz belőle? Ezt nem szeretem előre eldön­teni. Teljes kötetet tervezni ugyan humanista szokás, de nem tudja az ember, győzi-e szusszal és erő­vel. A Narkisszosz-mítosz is érde­kelne, mert Narkisszosz és Echo viszonyában a hang és a kép, az emlékezés és az én integritásának viszonya formálódhat költészetté. Ebből is készülök megformálni, írni valamit. Rengeteg terved van ezek szerint. Igen. Most valahogy lendület­ben vagyok. Nem tudom, mi lesz a végeredmény, de a szándékok, kí­sérletek megvannak. 24 oldalas mellékletünk kínálatából: ► Órákra lebontott, részletes műsor ► (Aranyéremért csatázik a komáromi kajaknégyes ► Bétky Attila, Pálkovács Zoltán, Varga Erik és Ódor Éva ötkarikás álmai ► Kovacsicz Mónika és Gergely István magyar színekben ► A szlovák és magyar csapat teljes névsora ► Legek a korábbi olimpiákról

Next

/
Oldalképek
Tartalom