Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2008-07-16 / 164. szám, szerda

SZÜLŐFÖLDÜNK 2008. július 16., szerda _____________________________________________5. évfolyam, 29. szám 22. oldal Komárom és ami körötte van A természetjáróknak különleges élményekben lehet részük A helyi média szerepe a multikulturális Eurápában Az Európai Unió erősíteni akarja a kapcsolatot a helyi és regionális médiával Ezüst, egység, edzés. Extraliga? Samaria Wings, avagy a somorjai női kosárlabda új hulláma 27. oldal Találékonyak az ipolyhídvégi emberek, ha át akarnak kelni a folyón. A szlovák és a magyar külügyminiszter tavaly szerződést írt alá két Ipoly-híd megépítéséről, az Európai Unió azonban még nem írt ki verseny- tárgyalást. A magyarok viszont megoldást kínálnak. Nyolcvankétmillió koronát (2 733 330 euró) előlegeznek meg a az egyik híd megépítésére. (Ján Krošlák felvétele) JEGYZET Szégyellem magam V. KRASZN1CA MELITTA Szégyellem magam a komáromi­ak érdektelensége, közönye, passzivitása miatt. Nagyon szégyellem, hogy ennyi­re ignorálják a tálcán kínált jobb­nál jobb programokat, amelye­ket puszta jelenlétükkel kellene csupán megtisztelniük. És még ehhez sem veszik a fáradságot! Sajnos nem új a jelenség, csupán az elmúlt napok eseményei újra felszínre hozták. Egy hét leforgá­sa alatt ugyanis két olyan rendez­vényen is volt szerencsém részt venni, ahol a nézőtér ásított az ürességtől. Pedig mindkettő szín­vonalas, remek szórakozási le­hetőséget jelentett- annak, aki felkelt kényelmes karosszékéből, letette a televízió távkapcsolóját és elment megnézni. A helyzet annál fájóbb, mivel a fellépők bi­zonyára elviszik - ez esetben bi­zony rossz - hírünket szerte a Kárpát-medencébe és nem biz­tos, hogy még egyszer ellátogat­nak Komáromba. Nemcsak fel­lépőként: talán turistaként sem. A keserű szájíz soká el tudja kí­sérni az embert. Az egyik rendez­vény ugyanis, amelyről szinte alig vettek tudomást városunk polgárai, az a néptáncgála volt, amelyen a határon túli magyar fi­atalok budapesti találkozójának több száz résztvevője lépett szín­padra, remek hangulatú, nívós produkciókkal szórakoztatva - jobbára önmagát. Hasonlóan jártak a jótékonysági focigála és koncert szervezői­résztvevői is. Más műfajú, más célközönséget megszólító ren­dezvényük éppúgy nem hozta lázba a komáromiakat, mint ahogyan néhány nappal koráb­ban a néptánc sem. Az erdélyi Csíkmindszenten felállítandó Attila-szoborra szerettek volna adományt gyűjteni, de úgy, hogy ők is adjanak valamit. Nevezete­sen a budapesti színészváloga­tott részvételével megrendezett focitornát, majd egy koncertet Agócs Gergely népzenész és Viki­déi Gyula közreműködésével. Ők eljöttek, a közönség nem. Viki­déi, látva az üres lelátót, megfor­dult, és visszautazott Budapest­re. Érthető emberi reakció, bár azért megtehette volna, hogy a jelenlévő maroknyi embernek el­énekel néhány nótát. Hol a hiba? Rossz volt a szerve­zés? Kevés volt a reklám? Lehet. Viszont mindkét eseményről a nyomatott sajtóban és több inter­netes honlapon is lehetett olvas­ni. Sőt: a jótékonysági koncertre szóló meghívót a bizonyítvánnyal együtt vitték haza a gyerekek. Nincs pénze ilyesmire az embe­reknek? Az egyik ingyenes volt, a másik jótékonysági alapon szer­veződött, tehát mindenki annyi­val járulhatott hozzá, amennyit a pénztárcája engedett. Még a hőségre se lehetett hivatkozni: a néptáncgála este hétkor kezdődött, igazán kellemes nyár­esti időben, és a szombati jóté­konysági rendezvény alatt sem sütött hétágra a nap. Való­színűleg ennél súlyosabb okokat kell keresni a háttérben: az em­berek közönyét, az igénytelensé­get, a színvonalas szórakozás iránti fogékonyság hiányát. Mindeközben úton-útfélen azt hallja az ember: Komáromban nem történik semmi, nincs pezs­gés, a belváros esténként szinte kong az ürességtől. Bezzeg itt, bezzeg amott...! Jó lenne, ha az örök elégedetlenkedők kicsit ma­gunkba szállnának és elgondol­kodnánk azon, ők mit tesznek ez ellen. Mert az utcák valóban ki­haltak, a belvárosban tényleg nincs olyan nyüzsgés, mint elvár­ható lenne, de senki ne mutogas­son másra, ne fogja azt a progra­mok hiányára. Sőt, talán az is a baj, hogy a városban - amelyet a felvidéki magyar kultúra felleg­váraként is szokás emlegetni - egymást érik a különböző feszti­válok, események. Talán ki kelle­ne éheztetni a komáromiakat, évente legfeljebb egy-két rendez­vénnyel kiszúrni a szemüket, az­zal esetleg fel lehetne rázni őket. Bár félő, hogy akkor sem...

Next

/
Oldalképek
Tartalom