Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-09 / 158. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 9. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Uzsoranaptárt készít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság az ími-olvasni alig tudó embereknek - olvasható a tegnapi Népszabadságban. Az uzsoranaptár képregényben ábrázolja az ügyfelek sorsát a kölcsön felvételétől a nincstelenné válásig. Dudás Péter, a bűn- megelőzési osztály vezetője a napilapnak elmondta, hogy az uzsorahiteleket többnyire a halmozottan hátrányos helyzetű, sokszor „a kisebbséghez” tartozó népesség veszi fel. Nekik Nehéz út néven programot dolgoztak ki annak érdekében, hogy megelőzzék az áldozattá válásukat, (mti) Kelet-Ukrajnában és a Fekete-tenger partvidékén „igen erősen vannak képviselve az oroszajkúak" Veszélyben Ukrajna egysége? Putyinnak a második sorba kerülésével nem lett egyszerűbb a helyzet Kijev és Moszkva között. Jus- csenko ukrán elnök továbbra is a NATO-ba akarja vezetni országát. Az orosz zárótűz nem mérséklődött, inkább erősödött. MTI-ELEMZÉS A vörös vonalat, amelyet a Kreml korábban tiszteletben tartott, Moszkva mostanában többször is átlépte: diplomaták, politikusok leplezetlenül azzal fenyegetőznek, hogy Ukrajna széteshet, ha továbbra is a NATO-ba törekszik - mutatott rá júliusi elemzésében a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német újságban megjelent cikk szerzője, Konrad Schuller emlékeztet arra, hogy az első orosz fenyegetést Jurij Luzs- kov moszkvai polgármester engedte meg magának, aki májusban az orosz Fekete-tengeri Flotta225. évfordulója alkalmából mondott ünnepi beszédében jogilag még mindig Oroszországhoz tartozónak minősítette a függetlenné vált Ukrajnához került Szevasztopolt, a jubiláló flotta bázisát. Júniusban az orosz NATO-nagykövet, Dmitrij Rogozin azt helyezte kilátásba, hogy az orosz flottaegység nem mond búcsút 2017-ben Szevaszto- polnak, amint ebben szerződésjogi- lag megállapodtak Kijewel; ha pedig komolyra fordulna Ukrajna NATO-csatlakozása, az ottani (sze- vasztopoli) és a kelet-ukrajnai „orosz testvérek” felkelnének, és a peremvidékein „kirojtosodna” az egykori szoyjetköztársaság... Moszkva ezzel - még ha csak második vonalbeli szereplők révén is - megkezdte annak az eszköznek a bevetését, amellyel már hosszabb ideje nyomás alatt tart két egykori szoyjetköztársaságot, Grúziát és Moldovát. Ez pedig nem más, mint a szeparatizmus éke. Az utóbbi két országban évek óta Moszkva segítségével tartja magát a szakadár régiókban (Abházia, illetve Dnyesz- teren túli terület) egy-egy maf- fiajellegű rezsim, amelynek hatalma az orosz érzelmű népcsoportra támaszkodik. A fenti két országhoz hasonlóan Ukrajnában is létezik egy tekintélyes létszámú, oroszul beszélő kisebbség: Kelet-Ukrajná- ban és délen, a Fekete-tenger partvidékén - mint Schuller fogalmaz - „igen erősen vannak képviselve az oroszajkúak”. A FÁZ cikkírója a továbbiakban a kijevi Razumkov Központ tavaly őszi népraj zi vizsgálódásaiból idéz, amelyek szerint 2006-2007-ben 31%-ról 26%-ra csökkent az „orosz elem” Ukrajna egész területén. Az a réteg, amely a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal azonosult, kihalóban van: aránya a hatvanévesnél idősebbek körében ugyan még 40 százalék, de a harmincévesnél fiatalabb rétegben mindössze 16,5 százalék. Másrészt - mutat rá Schuller - a Bug és a Don között lakó „oroszok” többsége ,jó ukrajnai”, de szívük mélyén az egykori Oroszországhoz vonzódnak. Kelet- és Dél-Ukrajná- ban a túlnyomó többség közelebbinek érzi magát Oroszország lakosságához, mint Nyugat-Ukrajna lakosaihoz, és bosszankodik, amiért az orosz nyelv nem egyenjogú az ukránnal. Ami a geopolitikai vonatkozásokat illeti, az „orosznak” minősülő ukrajnai térségekben szinte vitathatatlan, hogy Ukrajnának minden függetlenségi megnyilatkozás mellett is Oroszország sodrában kell vitorláznia. Ezt az álláspontot, amely némileg enyhíteni próbálja az ukrajnai hazafiság és az Oroszországhoz való vonzódás közötti feszültséget, Dél- és Kelet-Uk- rajnában háromötödös többség támogatja. Itt termékeny talajra talál az Ukrajna NATO-csatlakozását ellenző moszkvai agitáció. Hiányzik azonban a szeparatista mozgalomhoz fontos néhány kellék. Az Oroszországhoz való csatlakozást csak egy kisebbség - a Krímben 24%, Donyeck térségében 15% - támogatja kimondottan, de a hangulat változékony. Donyeckben például a megkérdezettek 46%-a nem száll szembe azzal a vélekedéssel, hogy Ukrajna egy napon széttöredezhet belső feszültségei következtében, és minden tíz lakosból négy - ha nem is függetlenséget, de - legalább „autonómiát” követel szűkebb hazája számára. Mellékesen: innen származik a talán legütőerősebb ukrajnai politikai szervezet, a „Régiók Pártja” majdnem egész vezetősége. Ez a párt vezeti Kijevben azt az ellenzéket, amely a nyugati orientációjú uralkodó tábor ellen küzd. Schuller cikkzáró utalása: „A Krím-félszigeten az orosz flotta a maga szevasztopoli támaszpontjával gravitációs központ, amelyet elméletüeg bármikor fel lehet használni. Kanóc és lőpor van elég - már csak a szikra hiányzik.” SZEMSZÖG A bíró lefütyülte a pártját Ľuboš Micheľ erélyesen a sípjába fújt, és felmutatta a piros lapot. Ezúttal nem a nemzetközi futballcsatatéren volt szigorú a focibíró, hanem a honi politika mezején. Igaz, nem a tőle megszokott határozottsággal, mert elég sokáig kivárt. Minden bizonnyal hamarabb kellett volna döntenie. Egy korábbi Micheľ-fé- le politikai-ellenzéki sípszó mindenképpen egyértelműbben és hatékonyabban jelezte volna, hogy igencsak sok a hercehurca a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) háza táján. S ezzel együtt az ellenzék háza táján is. Szó, ami szó, ezt már előzőleg is megpedzették az eszdékáús honatyák, azaz Michel képviselőtársai, Martin Kuruc, valamint Juraj Lýška, akik határozottan búcsút intettek képviselői klubjuknak. Mintegy előre jelezve az SDKÚje- lentős gyengülését. Michel távozása után Mikuláš Dzurinda ex- kormányfőnek már csak 28 képviselője maradt a parlamenti klubjában. A játékvezető kilépésének fő okaként azt hozta fel, hogy az SDKÚ nem szavazta meg a Lisszaboni Szerződést. S itt vethető fel rögvest az írás elején már jelzett micheli határozatlanság, mert a lisszaboni „meccset” egy kissé korábban játszották... Miért nem akkoriban figyelmeztetett legalább egy sárga lappal Ľuboš Michel? Azt vallja, mert rengeteg elfoglaltsága volt a labdarúgás területén. (Ismét felvetődik a rázós kérdés: Mennyire tudja teljesíteni feladatát a parlamenti képviselő, ha sok egyéb mással is foglalkozik?!) Nem akart lelkileg kimerülni a nagy megmérettetések előtt, illetve azok idején. Tény, hogy alaposan fel kellett készülnie a Bajnokok Ligája döntőjének irányítására (igaza van annak, aki ismét rávágja, hogy ha egyszer képviselő, akkor ne legyen focibíró módfelett komoly feladatokkal), majd rövid időn belül a kontinensbajnokság több összecsapásának vezetésére. Ezért fújt a politikai sípba a napokban, a labdarúgó Eb után. Mindenképpen jó, hogy jött a sípszó, okos, hogy érkezett az újabb figyelmeztetés. Mikuláš Dzurinda ugyanis köti az ebet a karóhoz (így Micheľ), s csak azok maradhatnak nyugton pártjában, akik bólogatnak (még ha nem helyesük is a korábbi miniszterelnök nézeteit, véleményét). Vagyis: csak Dzurinda módján bi- ciklizgetnek. Tehát amit Dzurinda mond, annak úgy kell lennie! Ezt nem tűrte már Micheľ - s távozott. Egyelőre azonban csak a képviselői klubnak mondott agyót, a pártot még nem hagyta el. Bizonyára nemsokára ezt is megteszi. Legalábbis ezt várja tőle a nagyérdemű... Mindenesetre a mozgolódás az SDKÚ-ban bizonyíték és komoly figyelmeztetés. Bizonyítéka annak, hogy a vályútól való eltaszí- tottság válsághelyzetet okoz, érdektelenséget a közös ügyek rendezése iránt. Legyen szó akár erősebb, akár gyengébb pártról. Intő jel eszdékáúsnak és nem eszdé- káúsnak, azaz az ellenzéknek, mert annak semmi értelme, hogy a Robert Ficóval folytatott politikai harcban az ellenzéki tábor képviselői - akár pártvezérek, akár sorkatonák - csökönyösköd- jenek a csatatéren. Az ellenzéki teendőket közösen kell megfogalmazni, a konkrét lépéseket pedig együttesen megtenni. Mert ha nem így lesz, Ľuboš Micheľ (is) hiába figyelmeztetett sárga meg piros lapokkal. Meg az is feleslegessé válik, hogy belefújjon politikai sípjába. Azt most megtette, jól csinálta. Még ha kicsit megkésve jelezte is a pártvezér „szabálytalankodását”. Micheľ persze arra is felhívta a figyelmet, hogy az elfáradt, újjal, korszerűvel szolgálni nem tudó Játékosnak” már a kispadonahelye... SuslaBéla KOMMENTÁR 30,126 MOLNÁR IVÁN Megszületetett a válasz az elmúlt hónapok egyik legnagyobb szlovák találós kérdésére: 30,126. Az Európai Unió pénzügy- miniszterei tegnap úgy döntöttek, hogy a jövő januári pénzváltásnál ennyi koronáért kaphatunk egy eurót. Egyszer és mindenkorra lezárult a vita, hogy Szlovákia számára milyen átváltási árfolyam felelne meg a legjobban. Míg a kormány, a „népéért harcoló” Robert Fico kormányfővel az élén a lehető legerősebb árfolyamot szorgalmazta, a nagyvállalatok a gyengébb kurzus mellett kardoskodtak, hiszen az erősebb árfolyam a bérköltségeiket növelte volna. Az EU pénzügyminisztereinek tegnapi döntésével azonban mindkét fél elégedett, egy vitatémával újra szegényebbek lettünk. Viszont az elkövetkező hónapok egy másik nagy vitatémája az lehet, mely szlovák politikai pártok tettek a legtöbbet az euró bevezetéséért. Dzurindáék jogosan érvelnek azzal, az ő kormányzásuk alatt fogadták el azokat a kulcsfontosságú reformokat, amelyeknek köszönhetően sikerült teljesítenünk az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket. Fico ugyanakkor már tegnap azzal büszkélkedett, hogy a hatalomra lépésük óta eltelt két évben 21 százalékkal erősödött a korona árfolyama. Ám mindehhez nem tette hozzá: az erősödést elsősorban annak köszönheti, hogy a magát szociáldemokratának nevező kormány mind ez ideig alapjában véve jobboldali gazdaságpolitikát folytatott, fenntartva a szigorú költségvetési megszorításokat. Ficónak azonban még azt is elnézhetjük, ha az euró bevezetéséért az összes dicsőséget magának tulajdonítja. Nem volna szabad elnéznünk viszont a kormánynak azt, ha az euró biztos bevezetésének a tudatában - a célszalagot átszakító sportolóhoz hasonlóan - az elkövetkező hónapokban elengedné magát. Az euró bevezetését ugyanis semmiképpen sem tekinthetjük olyan célnak, amely önmagától meghozza a Kánaánt. Az euró csak eszköz lehet ahhoz, hogy Szlovákia gazdasági növekedése a szomszédos országokéhoz képest nagyobb sebességre kapcsoljon. Ehhez azonban az államnak, a gazdasági reformok folytatása mellett, továbbra is szigorú költség- vetési gazdálkodást kell folytatnia, visszafogva a felesleges pénzszórást. Ugyanígy tartózkodnia kellene az értelmetlen beavatkozásoktól a piaci folyamatokba, különös tekintettel az árképzésre. A kormány legutóbbi koncepciótlan szociális csomagja, az alapvető élelmiszerek, valamint az energiahordozók árának a befagyasztásával riogató kormányfő azonban semmi jóval nem kecsegtetnek. Reményt csak az nyújthat számunkra, hogy az euró bevezetése után az Európai Unió még szigorúbban figyeli a szlovák kormány gazdálkodását, és Fico számára egyelőre fontos, hogy mit gondolnak róla külföldön. Bomba Minszkben JARÁB1K BALÁZS Ötven sérült a minszki függetlenségi koncerten legalább akkora horderejű Belaruszban, mint a budapesti melegfesztivál megtámadása Magyarországon. Mind a kettő elég sokat elárul az éppen folyamatban levő - persze mindkét országban más - transzformációról. De változás Belaruszban? Ki hallott már erről? Hiszen ott örökös az amerikaiak által diktatúrának becézett, de független elemzők által „liberális autokráciának” nevezett rendszer. Adott egy Lukasenko, aki ügyesen ragaszkodik hatalmához. Adaptációs készsége diktátorokhoz képest lenyűgöző. Míg Mugabe a jól bevált erőszakot alkalmazza immáron húsz éve, addig - sok jel szerint - Lukasenko az orosz pénzcsapok elzárása után liberalizálni próbálja az ország gazdaságát. Kérdéses ugyan, hogy állami módszerek felhasználásával feltőkésíteni a belarusz gazdaságot, illetve Európát Moszkvával, Oroszországot pedig Brüsszellel zsarolni hosszú távú túlélési stratégia-e? Úgy tűnt, Lukasenkónak akár ez is sikerülhet. Minszk ugyanis, sutyiban, megegyezett az EU-val bizonyos választási standardok betartásáról. Ez akár a Lukasenkotizenhárom éve alatti első lényegében szabad (bár semmiképpen sem fair) parlamenti választásokat hozhatta volna el szeptember végére Belaruszba, ami Lukasenkónak de facto európai elfogadást (lekerülne a feketelistáról), az országnak pedig nyugati befektetőket jelentett volna. Csakhogy a volna most egy bomba formájában jelentkezett. Valaki úgy robbantott fel egy - látszólag - házilag kotyvasztott bombát, hogy az kizárólag lábsérülést okozott... A durranás azonban nagy volt az egyébként stabil és csendes Minszkben, hiszen ez a hajcihő kiválóan alkalmas arra, hogy a rendszer bizonyos elemei (akik egy európai fordulattal vesztenének) megakadályozzanak bármiféle közeledést Európa felé. A másik változat szerint ez csak arra lesz jó, hogy nagyszámú ellenzékit börtönözzenek be még a választások előtt. Ebben az esetben viszont Európának csak egy válasza lehet - szankcionálni, izolálni és megpróbálni megakadályozni egy európai Zimbabwe kifejlődését. Igazából azonban a harmadik verzió az igazi bomba, ez ugyanis arra utal, hogy Lukasenko maga szervezte a bombarobbantást, hogy a rezsimét eddig cerberusként őrző szolgáit csinálja ki, s.k. Mert azoknak nem igazán fűződik érdekük ahhoz, hogy a főnök Európához közeledjen, mert - nem hülye - csatlósként azt azért tudják, Nyugaton a balhét valakivel elvitetik. Bomba, Minszkben. Stabil egy ország... (Peter Gossányi karikatúrája- Csak az bosszant, ha bevezetik az eurót, apróban kapjuk a kenőpénzt.
