Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-07 / 156. szám, hétfő
18 Sportvilág - hirdetés ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 7. www.ujszo.com Fenerbahce: Aragonés aláírt Isztambul. Aláírta kétéves szerződését a török Fe- nerbahcénél a spanyol labdarúgó-válogatottal vasárnap Európa-bajnoki címet nyert Luis Aragonés. „Mostantól a Fenerért és a sikerért fogok küzdeni” - mondta a 69 éves tréner, aki a brazil Zicót váltja az isztam- buliak kispadján. Aragonés első feladata az lesz, hogy bejutassa az együttest a Bajnokok Ligájába: a selejtező második fordulójában (július 29. vagy 30,/augusztus 5. vagy 6.) a magyar bajnok MTK Budapest lesz az ellenfél. (mti) Bundagyanús öt olasz focista Róma. Az Atalanta játékosát, Paolo Bellinit és a végül élvonalból kiesett Livorno csapatkapitányát, David Ballerit azzal vádolják, hogy megbeszélték a két csapat december 23-ai, l:l-re végződött és május 4-ei, 3:2-es Atalanta-siker- rel zárult bajnoki összecsapásának eredményét. Másik három livornói futballista, Emanuele és Antonio Filippini, továbbá A- lessandro Grandoni pedig azért áll a fegyelmi bizottság elé, mert a szövetség szerint elhallgatták ezt az eredménymanipulációt, pedig tudtak róla. A két klubot szintén eljárás alá vonták játékosaik cselekedete miatt, (mti) Ballack megnősül München. Július közepén megnősül Michael Ballack, az Eb-ezüstérmes német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. A menyegzőt Münchenben tartják, a lagzira pedig a felső- bajorországi Starnberg yachtklubjában kerül sor. A jelenleg a Chelsea-t erősítő, 31 éves Ballack tíz éve ismerkedett meg nála egy esztendővel fiatalabb barátnőjével, Simonével, akivel már három közös gyermekük is van: Louis hat, Emilio öt, Jordi pedig hároméves. (mti) Újabb világcsúcsok születtek az amerikai úszóválogatón; Aaron Peirsol 200 háton beállította minden idők legjobb eredményét Phelps vegyesen, Hoelzer háton Omaha. Már a kilencedik világcsúcsnál tartanak az amerikai úszók az omahai olimpiai válogatón: Michael Phelps a 400 vegyes után 200-on is rekordot döntött, Aaron Peirsol ugyanakkor 200 háton beállította minden idők legjobb eredményét. „Ez a hét úgy alakult, ahogy terveztem. Készen állok az olimpia jelentette kihívásra. Pekingben sokkal nehezebb dolgom lesz” - nyilatkozott Phelps, Cseh László nagy ellenfele. Világrekorddal, 2:06,09 perces idővel győzött női 200 m háton Margaret Hoelzer. A szám 25 éves világbajnoki címvédője a zimbabwei Kirsty Coventry február 16-án, Columbiában úszott 2.06,39-es eredményét szárnyalta most túl. Hoelzer több mint egy mp-cel javította meg egyéni legjobbját, korábban 2:07.16-ig jutott, (mti) A világbajnok Hoelzer világcsúccsal nyerte a női 200 m-es hátúszást (Reuters-felvétel) Jóváhagyta a Magyar Olimpiai Bizottság a XXIX. nyári ötkarikás játékokra utazó válogatott csapatot Százhatvanhét versenyző megy Pekingbe Budapest. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése jóváhagyta a 29. nyári játékokra utazó magyar küldöttség személyi összetételét. Pekingben 23 sportágban 167 versenyző képviseli a piros- fehér-zöld színeket - jelen állás szerint, mivel atlétikában és úszásban még van lehetőség kvótaszerzésre. MTl-JELENTÉS Kajak-kenuban (14 fő) már végleges a névsor (erről külön ' írunk), három férfi kajakos szétlövésben döntött két helyről. A női és férfi vízilabdacsapat (13-13) és a női kézilabda-válogatott (14) végleges összeállításáról július 20-ig születik döntés. A közgyűlés felhatalmazta a MOB elnökét, főtitkárát, sport- igazgatóját és az olimpiai csapat vezetőjét, hogy a még nyitott személyi kérdéseket a nevezések leadási határidejéig - július 23-ig - zárják le. A versenyzői létszám 1968 óta a legkisebb, Mexikóvárosban éppen 167-en indultak. Legutóbb, Athénban - a MOB-tagok részére készült előterjesztés alapján - 217 magyar sportoló szerepelt. Schmitt Pál MOB-elnök részletes beszámolójában többek között a doppingellenőrzés hangsúlyosságáról beszélt, elmondta, hogy július 27. és augusztus 24. között bármelyik olimpikont bármikor ellenőrizhetik, s szigorúan fellépnek a vétséget elkövetőkkel szemben. Megemlítette, hogy a csapatgyűlésre a hagyományokhoz hűen Tatán kerül sor, mégpedig július 19-én, s addigra készül el a végleges Olimpiai kalauz. Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter a kölcsönös bizalom fontosságát emelte ki, azt mondta, csak az állami és a civil szféra együttes munkálkodásával lehet sikert elérni ezen a területen. „Jelentős a visszaesés Athénhoz képest a csa- padétszámot illetően, ezzel együtt a tisztes helytállást megcélozhatjuk, ne adjuk fel előre. Kisebb létszámú csapat is képes lehet az athéni eredményekre” - osztotta meg véleményét a MOB- tagsággal a pekingi lehetőségekről, majd arra kérte a sportvezetőket, hogy legyenek partnerei a sportolóknak akkor is, ha esetleg elmaradnak a várt eredményességtől. PEKING 2008 Gay megsérült, kiesett 200-on Eugene. A világbajnok Tyson Gay alig 40 méter után megsérült a férfi 200 méter középdöntőjében az olimpiai válogatónak számító amerikai atlétikai bajnokságon, Eugene-ben. A 100-on és 200-on is vb-győztes sprinter a tudósítások szerint a rajt után nem sokkal fájdalmasan kapott a térdéhez és a földre rogyott. A hosszabbik sprintszám első számú olimpiai esélyese így ezen a távon biztosan nem lehet majd ott a játékokon, miután a csapatba kerüléshez az első háromban kell végezni a vasárnapi döntőben. Értesülések szerint a 100-on Eugene-ban győztes vágtázó sérülése nem súlyos. (mti) Hamm pozitív doppingtesztje London. Kérdésessé vált az indulása a pekingi olimpián Morgan Hamm amerikai tornásznak, miután kiderült, hogy pozitív eredményt hozott a májusi válogatón elvégzett doppingtesztje. A 20Ö4-es athéni játékok férfi egyéni összetett versenyében diadalmaskodott Paul Hamm ikertestvére a hírek szerint egy gyulladáscsökkentő gyógyszert használt, a tiltott anyag ezzel került a szervezetébe. A 25 éves, 2004-ben csapatban ezüstérmes versenyzőt figyelmeztetésben részesítette az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA). „Megvizsgáljuk, hogy a történtek hogyan befolyásolták a válogatást és azután döntünk az esetleges következményekről” - áll a helyi sportági szövetség közleményében. (mti) Görbicz után Tóth is megsérült Budapest. Görbicz Anita után Tóth Tímea is sérülést szenvedett a pekingi olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott tatai edzőtáborában. A szövetség tájékoztatása szerint Tóth bal térde a csütörtök délutáni tréningen sérült meg. Az átlövő így nem utazhatott el Göteborgba, ahol péntek este vette volna át a 2007/2008-as Bajnokok Ligája- idény gólkirálynőjének járó díjat. Görbicz szerdán szenvedett kézsérülést, de ötkarikás szereplése nincs veszélyben. (mti) Schmitt: A legek olimpiája lesz Budapest. Sportvezetőként és szurkolóként lesz jelen a pekingi játékokon Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: „A legek olimpiája lesz, hiszen például sohasem rendeztek még 20 milliós városban olimpiát - nyilatkozta Schmitt Pál. - A hazai csapat nagyon erős, minden csapatsportágban alanyi jogon indulhatnak. Mi, magyarok, bízom benne, valahol az élbolyban végzünk.” Schmitt ezúttal is várja a nagy sikereket. „Jelentkeztem éremátadásra is, de nem árulom el, hová. De a megérzéseim gyakranbejönnek.” (mti) 2008. július 12. szombat este fél kilenc POMLÉ, SOMORJA / e /«KONCERT Jegyelővétel: VMK - Somorja, tel.:031/ 56 22 241 Kultúra Könyvesbolt, POZSONY, Május 1. tér, tel.: 02/ 52 96 20 65 ElóKoncert műsoriroda ,Dunaszerdahely, Vállalkozók háza, Kukučín u. 459, 2. em. tel.: 031/551 63 42 Focus Music Shop, Dunaszerdaheiy, Vámbéry tér Sí,tel.: 031/ 551 51 02 Peking 2008: Bozsik Gábor és Béé István is a magyar férfi kajaknégyesben Ráadáscsata a hajóba kerülésért MTl-JELENTÉS Budapest. Az eredeti tervekkel ellentétben már szombaton lebonyolították a szétlövést a pekingi olimpián induló 1000 m-es magyar férfi kajaknégyessel kapcsolatban: az újabb különversenyt Bozsik Gábor nyerte Béé István és Boros Gergely előtt. Ez azt jelenti, hogy a vezérevezős Sík Márton és a hozzá hasonlóan biztos csapattag Vereckei Ákos mellett Bozsik és Béé alkotja majd a kvartettet az ötkarikás játékokon. Az elnökség pénteki döntése szerint az egységből kimaradó Boros is megkapja azon szövetségi támogatásokat, mintha vízre szállna Pekingben, továbbá kiutazik az olimpiára. Az újabb pótválogatóra azért került sor, mert a férfi kajak szakág csak hét kvótát szerzett, a válogatókon kvalifikált versenyzők száma pedig nyolc volt. Szombaton 800 inén, egyesben mérték össze erejüket a résztvevők, mivel ez a táv áll időtartamban a legközelebb az 1000 méternégyeséhez. Ezzel az utolsó kérdés is eldőlt az ötkarikás magyar kajak-kenu válogatottal kapcsolatban. Korábban a nőknél Kovács Katalin (KI 500 m), a Kovács, Janics Natasa duó (K2 500 m), a Kovács, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics négyes (K4500m), a férfiaknál pedig Vajda Attila (Cl 500 és 1000 m), a Kozmann György, Kolonics György kettős (C2 500 és 1000m), valamint Vereckei (KI 500 m), Benkő Zoltán (KI 1000 m) és a Kämmerer Zoltán, Kucsera Gábor duó (K2 500 és 1000 m) biztosította a helyét az utazókközött. Kovács Katalin K1 500 méteren indul (Reuters-felvétel)