Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2008-07-07 / 156. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 7. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ THE GUARDIAN Nem a nagy felzárkózó gazdaságok keresletnövek­ménye, hanem legnagyobb­részt a bioüzemanyagok termelésének ösztönzése okozta az élelmiszerár-sok­kot, áll a Világbank egy bi­zalmas jelentésében. A bio- üzemanyag-előállítás 75%- ban emelte 2002 óta a glo­bális élelmiszer-árszintet; az energiahordozók és a műtrágya drágulása mind­össze 15%-ot adott hozzá az árakhoz. Az amerikai kuko­ricatermésnek most már 30%-át fordítják etanolgyár- tásra, az EU-ban előállított növényi olajok mintegy fe­léből pedig biodízelt készí­tenek. (MTI) Cirillista-metodista-kommunista (SITA-felvétel Hol marad a profilváltás, a többlet, a specifikumra szánt idő, hely és pénz? Nebulóreform Akármennyire tört is ki a hosszú forró nyár, s vele a vakáció, a szerkesztőségek­ben az uborkaszezon, idén nem sok nyári szünet marad a becsületesebb pedagógu­sok számára. Augusztusig ugyanis ki kell dolgozniuk az oktatási tárca iskolai reform- tervezetének iskolára, évfo­lyamra, tantárgyakra bontott változatát. LOVÁSZ ATTILA Akár örülhetnének is tanára­ink, hiszen - állítólag - szabad ke­zet kaptak, de komolyabban néz­ve a reform lehetőségeit, sem sza­bad kéz, sem iskolaprofiláció nem lesz ebből a történetből. Nem is lehet. Az iskolák profil­ját s leendő sikerét ugyanis két alapvető dolog határozza meg. Az egyik az a többlet vagy specifi­kum, amit a többi iskolától eltérő­en nyújtani képesek, a másik pe­dig az ütőképes, megújulásra, de az eddigi eredmények konzervá­lására egyaránt alkalmas tanári kar. Az elsőt az a gyógyíthatatlan s kiirthatatlan központi oktatás­politikai szemlélet fúrja meg, amely szerint az iskolát, mint ál­lami intézményt ülik agyonszabá­lyozni s a lehető legpontosabban megfogalmazni, hogy a tanár a csapnivaló fizetéséért a lehető legpontosabb programot kapja meg a tanév beosztását Uletően. A másikat pedig az a munkaerőpiaci rugalmadanság küldi az álmok mezejére, amely az iskoláinkat, mint alapvetően közalkalmazot­takat foglalkoztató intézménye­ket teljes egészében uralja. A tantervek most úgy készülnek, hogy az iskola ugyan szabad kezet kap annak megfogalmazásában, mennyit is akar nyújtani a diákjá­nak, de mindezt pontosan megha­tározott óraszám-dotáció mellett, megadva az intézmény igazgató­jának azt a lehetőséget, hogy heti négy tanítási órával úgymond sza­badon gazdálkodjon. Heti har­mincas óraszám mellett ez a négy óra nagyjából 13 százaléknyi lehe­tőség, ami nem is kevés, de e négy órán túl bizony nagyon kicsi ma­radt a mozgástér. Eközben persze a nemzetiségi iskolák a megnyir­bált nemzetiségi nyelvi és irodalmi oktatást fogják elsősorban pótolni, hogy legalább anyanyelvi órákat tekintve tisztességes alapot adja­nak diákjaiknak. Hol marad hát a profilváltás, a többlet, a specifi­kumra szánt idő, hely és pénz? A munkaerőpiaci rugalmatlan­ság általában nagy fékező erő, a közszférában néha bénító is. Be kell látnunk, hogy az iskola alap­vetően konzervatív intézmény és a gyermek nem kísérleti nyúl, de roppantul érdekes lehet a követ­kező felvetés. Tételezzük fel, hogy egy centrumoktól távol elterülő járásváros középiskolájának kivá­ló vezetése rádöbben: a munka­erőpiacon a jövőben komoly ter­mészettudományos műveltségre lesz szükség. Az eddig divatból nyelvi osztályokat futtató iskolá­ban tehát szeretnének emelt fizi­ka, kémia, geológia óraszámot ok­tatni a humán tantárgyak rovásá­ra. Mit tesz a direktor? Elbocsátja a főleg humán tantárgyak miatt felvett tanárok egy részét és más szakpárosítással rendelkezőket foglalkoztat? Megtehetné bár, de a munkaügyi bíróságok tárgyalá­saira még belépőjegyet is szívesen vennék, hogy megnézzem, ilyen lépésnek mi lesz a vége. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy tantár­gyi, profilációs váltás a munkajog szerint még megindokolható, de vajon megteheti-e az igazgató, hogy mondjuk minőségi cserét kezdeményez, ha egyáltalán a munkaerőért folyó piaci verseny­ben labdába rúghat az általa fel­ajánlható bérekkel. Évek óta érthetetlen, hogy mi­ért nem képes egyetlen kormány­zat sem felismerni az alap- és kö­zépiskolák autonómiájának oly egyszerű, tájainkon és a vüágban már kipróbált módszerét. Az pe­dig nem más, mint jogszabályban rögzíteni az egyes iskolatípusok abszolvensi profilját, a többit pe­dig a bértömeg-gazdálkodásra és fejkvótára ráállított, autonóm is­kolákra bízni, önkormányzati, szülői és csak részben szaktárcái felügyelettel. Az éppen bevezetés alatt álló, sebtében megfogalma­zott úgymond-reform eredménye bizony nem lesz egyetlenegy Sá­rospatak, Pannonhalma vagy Grössling sem. Az említett és hoz­zájuk hasonló nagynevű oktatási intézmények általában az oktatási tárcák épp aktuális kurzusainak ellenére váltak emblematikus is­kolákká. Úgy, hogy valami olyat nyújtottak évtizedeken, százado­kon át a diákjaiknak, amit az okta­tási kormányzatok sohasem tud­tak. Mert ahhoz néha jó lenne kö­zelről is látni egy nebulót. A Nyolcak egyike sem tesz eleget a légkör vészes ütemű melegedésének megakadályozásáért Gigászi feladatok előtt a G8-csúcs résztvevői MTl-HÁTTÉR Harminchárom évvel ezelőtt, az ipari hatalmak első gazdasági csúcstalálkozója idején egy liter szuperbenzin 89 német pfennigbe - átszámítva 45 eurócentbe - ke­rült. Angela Merkel éppen betöl­tötte 21. életévét. Tavaly ilyenkor a német kancel­lár látta vendégül Heiligendamm- ban a G8 résztvevőit, és a balti­tengeri üdülőhelyre utazóknak 1,37 eurót kellett fizetniük egy li­ter üzemanyagért. Egy év eltelté­vel gyökeresen megváltoztak a kö­rülmények. A G8 ma kezdődő csúcstalálkozója előtt - amelyre Japánban, a Hokkaido szigetén fekvő Tojakóban kerül sor - nem csak az energiahordozók árai emelkedtek robbanásszerűen. Kü­lönböző okokból kifolyólag az élelmiszerek is jócskán megdrá­gultak, és szinte megfizethetet­lenné váltak a szegények legsze­gényebbjei, elsősorban az afrikai nincstelenek számára. 154 euró- centért (ennyibe kerül ma német földön egy liter szuperbenzin) ezek az emberek több napra való élelmiszert vagy gyógyszert tud­nának vásárolni. „Véget kell vetnünk annak a hozzáállásnak, mintha léteznének olyan megváltó események, ame­lyektől egyik napról a másikra jobb lesz a világ” - hangoztatta tavaly júniusban a G8 tanácskozás végén Merkel. A német kancellár most abban bízik, hogy Hokkaidón „ér­demi és tartalmas tanácskozásra” kerül sor. A vezető ipari hatalmak bírálói viszont legjobb esetben is „kapkodó egyhelyben járást” vár­nak a csúcstalálkozótól, főleg a légkör védelme szempontjából. A G8 csoport tagjainak eltökélt szándéka, hogy ne engedjenek az egy évvel ezelőtt kitűzött célokból. 2007júniusában abban állapodtak meg, hogy „komolyan meg­vizsgálják” a világméretű széndi­oxid-kibocsátás legalább felére va­ló csökkentését 2050-ig. Arról is szó van, hogy Tojakóban újabb megállapodást dolgoznak ki, amely a korábbinál is merészebb célt tűzne ki. Lehűtötte viszont az amúgy sem vérmes reményeket az a tanulmány, amelyet négy nappal a G8 csúcsértekezlet előtt hoztak nyilvánosságra. Ebből kitűnik, hogy a Nyolcak egyike sem tesz eleget a légkör vészes ütemű me­legedésének megakadályozásáért. A sor végén az Egyesült Államok kullog. A Természetvédelmi Világalap (WWF) légkörváltozási programja által készített tanulmány szerint a G8 tagállamainak 2020-ig negy­ven, 2050-ig pedig nyolcvan szá­zalékkal kellene mérsékelniük C02-kibocsátásukat. Ettől azon­ban - időarányosan - ma még igencsak messze vannak. A legjob­ban még Nagy-Britannia áll: a szi­getország tette a legtöbbet a szén­dioxid-emisszió csökkentése és a kiotói jegyzőkönyvben rögzített célok elérése érdekében. Szorosan a nyomában ott van Franciaország és Németország. Ezzel együtt azonban mind a nyolc állam legföl­jebb a felét tette meg az időará­nyos útnak. A gyorsan emelkedő olajárakra való tekintettel német kormánykörökben azt várják a to- jakói fórumtól, hogy jelzésértékű határozatot fogad el. Ázzál ugyan­akkor Berlinben is tisztában van­nak, hogy az üzemanyagok árát a piac és az ott tevékenykedő speku­lánsok is jelentős mértékben befo­lyásolják. Ebben a csatában a G8 fegyverei meglehetősen életle­nek... Látható és érezhető jelzése­ket vár Berlin az Afrikának nyúj­tott segélyekkel, valamint a rend­kívüli mértékben felszökött élel­miszerárakkal kapcsolatban. Mer­kel szavaival a cél az, hogy „inten­zíven fokozzuk az élelmiszerter­meléssel összefüggő kutatásokat”. Emellett javítani kell a vízhez való hozzáférést, és el kell kerülni, hogy pozíciós háború törjön ki az élel­miszert, illetve a bioüzemanyago­kat termesztő ágazatok és gazdál­kodók között - hangzik a hivatalos német álláspont. A World Vision gyermeksegély- ző szervezet megdöbbentő statisz­tikával gyarapította a Hokkaidóra készülő nyolc állam- és kormányfő poggyászát: éhezés vagy meg­előzhető betegség következtében hárompercenként meghal egy gyerek Földünkön. Merkel és tár­sai ismerik ezeket a gondokat, s azokat a Közel-Kelettel, Afganisz­tánnal vagy Szudánnal egyenran­gú problémaként kívánják kezelni. KOMMENTÁR Ellenségei szolgálják Ficót BARAK LÁSZLÓ Nincs arról hitelt érdemlő beszámoló, amely szerint a Cirill és Me­tód nevével fémjelezett szlovák állami ünnep alkalmából Dévény­ben sokkal több ember gyűlt volna össze szombaton, mint általában az elmúlt évek során. Pedig Robert Fico annak rendje-módja szerint megtartotta szokásos toborzóját. Sőt, a szlovákközszolgálati rádi­óban fizetett hirdetéssel is Dévény felé térítette a szlovák hazafia­kat... Ezt megelőzően is megtette azonban, amit kell, hiszen szinte a szóban forgó állami ünnep előestéjén értékelte kormánya kétéves fennállásának eredményeit. Bolond lett volna kudarcokról beszél­ni. Az eredmények egyébként vitathatatlanok, annak ellenére, hogy egyáltalán nem a Fico-adminisztrációnak köszönhetőek. Hi­szen az EU újoncai között Szlovákia az eminensekkategóriájába so- roltatik. Hála a Fico ellenfelei által nyolc éven át gyakorolt reform- politikának, amely folyamatos szapulása eredményeképpen 2006-ban Fico alakíthatta meg a szlovákkormányt. Kormányfőként aztán felismerte, voltaképpen semmilyen komoly teendője nin­csen. Mert a beindított gazdaság, mintegy önjáró monstrumként, szinte feltartóztathatatlanul működik. Dolgozni viszont illik min­den egyes kormánynak. Legalábbis a politikai marketing szintjén. Kézenfekvő felismerés volt hát, hogy gatyába kellene rázni a fo­gyasztói társadalom vívmányai következtében törvényszerűen lanyhuló nemzeti öntudatot. A nemzeti öntudatra, hazafiságra hi­vatkozni egyébként is bármikor lehet. Ha kátyúba került egy közös­ség szekere azért, ha akadálytalanul gurul, akkor azért. A nemzeti öntudat, a hazafiság leghatékonyabb gerjesztője pedig nem más, mint az ellenségképek folyamatos megteremtése és ébrentartása. Az ellenség márpedig adott, különös tekintettel a kommunista és posztkommunista társadalmakban szocializálódott emberek fele­más értékrendjére. Egyrészt a politikai ellenfelek képezik az ellen­séget, másrészt valamilyen társadalmi kisebbség. Szlovákia eseté­ben továbbá azok a szomszédnemzetek, akikkel szemben a szlovák nemzet régi és új „ébresztői” mindig is megfogalmazhatták, megfo­galmazhatják önmagukat. A szlovákok esetében az ismert törté­nelmi alárendeltség következményeként természetesen a magya­rok is ilyenek. A szlovákiai magyarok ráadásul, úgymond, kéznél vannak. A magyarországiaktól pedig csak egy folyó választja el a szlovákságot. Ezért nem volt csoda, hogy Fico mind kétéves regná­lása értékelése során, mind pedig a nemzeti ünnepen a szlovák nemzet belső és külső, vélt és valós ellenségeinek címére fogalma­zott meg üzeneteket. Országon belüli riválisait a hazafiság sírásói­nak kikiáltva, a magyarországi jobboldal emblematikus figuráját, Orbán Viktort pedig a szlovák államiság stratégiai ellenségeként je­lölve meg. Történt mindez annak a választási kampánynak a jegyé­ben, amelyneka 2010-ben esedékes parlamenti választás lesz a végkifejlete. Cirill és Metód, Orbán Viktor, Mikulás Dzurinda, Mali­na Hedvig, a szlovákiai magyar kvázipolitikusok, az idülten röfögő Ján Slotával együtt, így szolgálják Robert Ficót... JEGYZET Hol nyaralnak a sztárok? JUHÁSZ KATALIN Kíváncsi vagyok, hányán kattin- tanak rá a lap online verzióján erre a jegyzetre. Izgalmas, sokat sejtető címeket kell adni, ez alapszabály. Nos, a nyaralás­téma meglehetősen izgi és időszerű, mindenki ezzel fog­lalkozik, van, aki már volt, van, aki most készül, és olyanok is vagyunk jó páran, akik idén csak meghallgatjuk mások él­ményeit. Esetleg a beszámolók alapján választjuk ki, hová (nem) utazunk jövőre. Elégbe­lelapozni a magazinokba, be­kapcsolni a tévét, szörfözni az interneten, hogy pálmafákat, tengerpartot, napernyőket ta­láljon az ember, és a látványba hosszú percekre belefeledkez­vén gondolatai elkalandozza­nak. A munka meg áll, illetve fekszik előtte hatalmas hal­mokban, szóval mostanában inkább gyorsan elkapcsolok, továbbhajtok, elklikkelek a kí­sértés elől. De jöjjenek végre a sztárok, ha már a címben be­ígértem őket. A sajtóra ilyenkor ráköszön az uborkaszezonként ismert probléma, hogy tudniil­lik mindenki nyaral, leáll a bel­politika, az aratáson kívül nem történik semmi. Ilyenkor kikí­vánkozik a kérdés: vajon hol nyaralnak idén a sztárok? Me­lyik tengerben áztatj ák ismert és népszerű testrészeiket? Miért választották pont azt a bizonyos országot, várost, tengert, tavat, útitársat? Vajon viszik-e a ku- tyust is, vagy rábízzák a nagy­mamára? Es ők örömmel me­sélnek terveikről, vagy muto­gatnak vidám fotókat. Viszony­lag új marketingfogás az utazási irodák részéről, hogy sztárokat utaztatnak remek helyekre, ki­viszik a tévéstábot is, és az is­mert arc háttérben a tengerrel mondja a kamerába, milyen jól érzi magát ott. Vannak olyan sztárok is, akik nem óhajtanak közszerepelni nyaralás közben. Sajnos azonban ők sem úszhat­ják meg az uborkaszezont, mert a fényképezőgépes mobilok ko­rában gyakorlatilag bárkiből le­het lesifotós, és ha az ember a horvát tengerparton kiszútja a monokinis színésznőt, a felvétel még aznap felkerülhet az inter­netre, vagy másnap a bulvárla­pok címoldalára. A minap hal­lottam, hogy sokan osztrák uta­zási irodákban fizetnek be a nyaralásra, és eleve olyan helyet választanak, ahol kevés honfi­társukkal találkozhatnak. Fe­lőlem ugyan monokinizhetné- nek, vagy enyeleghetnének bár­kivel a strandon, nem valószínű, hogy felismerném a hírolvasó bemondót, a fotómodellt, a popzenészt vagy az időjóst. Én tulajdonképpen nem is tudom, ki kivel van (ide eredetileg más szót írtam) abban a szép, kitalált világban. Sem a külföldi, sem a hazai sztárok magánéletének alakulását nem követem, szóval veszélytelen lennék. Csak vinne már valaki nyaralni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom