Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-07 / 132. szám, szombat
16 Szalon ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 7. www.ujszo.com Duba Gyula a humorisztikus és szatirikus irodalomnak is rögtön a jelesei közé lépett, irodalmi paródiái pedig máig a műfaj legjavát képviselik... A helyi s az egyetemes Rendes körülmények között, egyszer, valamikor, igazából Tálamon Alfonznak kellett volna megkapnia egy majdani Duba Gyula-díjat. TÓTH LÁSZLÓ Az élet azonban, s ezt tudjuk olvasmányainkból - akár Tálamon Alfonz vagy Duba Gyula műveiből is nemigen ad a rendes körülményekre, s fütyül arra, hogy az emberi ráció miként képzelné el annak menetét. így a sors könyvében is ezúttal fordított volt a sorrend, és a mai napon Duba Gyulát köszönthetjük eddigi Tálamon Alfonz-díjas íróink - Grendel Lajos és Kovács Magda - között. Értékelő köszöntőmre készülve, segítséget remélve tőlük, felütöttem Duba Gyula korábbi könyveinek egyikét-másikát, belelapoztam a velük kapcsolatos olvasmányélményeimbe, felelevenítettem a hozzá fűződő - kereken négy évtizedre visszanyúló - emlékeimet. És nemhogy segítséget kaptam volna tőlük, hanem - életművének kiteijedéseit és sokrétűségét, a vele kapcsolatos élményeim, emlékeim gazdagságát tekintve - most estem csak igazán kétségbe. A rendelkezésemre álló időkereten belül ugyanis legfeljebb csak kádereznem lehetne őt, még ha az általa oly találóan minősített (zseb) Parnasszuson is, okos-szellemes, ugyanakkor vesébe látó paródiába foglalnom az írásait jellemző gondolati-tartalmi és stiláris jegyeket - mint tette ő szinte az egész (cseh)szlovákiai magyar irodalommal (velem is) -, ehhez viszont ő nálam sokkal jobban ért. Bár, innen talán mégis elindulhatok valamerre. Duba Gyula irodalmi paródiáinak évtizedeken át írt sorát, a Ká- derezés a (zseb) Parnasszusom ugyanis felfoghatjuk lényeglátó irodalomtörténet-írásként, a (cseh)szlovákiai magyar irodalom 1945 utáni szakaszának Göröm- bei Andrásé mellé méltán illeszkedő, rendszerezett összefoglalásaként is. Ha Upton Sinclair megírhatta a maga nevető világirodalom-történetét, Duba Gyula is számos tanulságos kacagó irodalomórát tartott nekünk - hát persze hogy értékelve is bennünket - kisded (cseh)szlovákiai magyar li- teratúránkból. De tágabb összefüggésben is az írott irodalmi karikatúra egyik - Karinthy Frigyes utáni egyik - mestere. Nem is értem, miért nem vállalkozott eddig szélesebb merítésre, mondjuk, hogy kortárs összmagyar paródiakötetet írt volna. A számára mérvadó, kanonikus vagy éppen kifigurázandó alkotókkal, jelenségekkel. Mert mindenhez hozzá tud nyúlni, szólni. És éppen ez mutat rá két további alaptulajdonságára is: állandó készenlétben levő értékelő attitűdjére, s az ezen alapuló, a létező világ rendkívül nagy szeletére kiterjedő rendszerező hajlamára. És ez mutatja kifinomult stílusérzékét, a különböző műfaji- gondolati-stilisztikai szöveguniverzumok befogadására és szub- limálására való fogékonyságát, még akkor is, ha szépíróként-kriti- kusként ő maga más eszközökhöz- eszményekhez vonzódik. (Perszif- lázsai közül is kiemelkedik például Talamon-paródiája, ami a posztmodem szövegalakítás formajegyeinek és technikáinak ismeretére is utalhat Dubánál.) Azt, hogy a - néha talán avíttnak, korszerűtleneknek tűnő - állandósult értékekhez, eszményekhez való makacs ragaszkodása mellett menynyire fogékony az új értékekre és érzékenységekre, s mily nyitottan és mekkora tisztelettel fordul a más és a másság felé, a mindennapos gyakorlatból magam is igazolhatom, aki hat esztendőt szer- kesztősködtem mellette az Irodalmi Szemlében, s nem is akármilyen időben: az 1970-es évek második felében, a husáki posztsztálinista visszarendeződés tetőző- désekor, amikor egyre nehezebben vehettük a levegőt, és a rendszer semmit sem tekintett magára nézve veszélyesebbnek, mint az újat, a tőle eltérőt, a mást. S az elmének ez a szüntelen készenléte, illetve alkotónknak ez a hajlamossága az új s az újabb befogadására, rendszerezésére, saját alkotói- gondolkodói világába való beépítésére, oeuvre-jának egészét meghatározza. Ez áll írónk műfaji sokrétűsége, sokszínűsége mögött, s ez a mögött is, hogy szinte mindenhez hozzá tudta tenni a maga személyiségét, mindenről a személyes érintettség őszinteségével nyilatkozott, ami eddig látóterébe, tehát a tolla alá került. írói pályáját - a maga nemében már ez is elég rendhagyó - humoreszkekkel és szatírákkal kezdte az 1950-es évek második felében, s ezzel - bár ezt nem igazán vizsgálta még senki - a második világháború utáni összmagyar humorisztikus és szatirikus irodalomnak is rögtön a jelesei közé lépett, irodalmi paródiái pedig, említettem, máig a műfaj legjavát képviselik. De ha novelláit nézzük, azok közül is jó néhány - kezdve az Őznyomon- tól, a Valaki kopogott az ablakon vagy A harmadik helyezett című- ektől egyik-másik legújabbig (mondjuk a Joyce-szal Ontario tartományban című, nagy lélegzetű, műfaj-szintetizáló elbeszélésesszéig - az 1945 utáni magyar novella mindenkori antológiadarabja, még akkor is, ha a jelenlegi magyar [országi] irodalmi életnek és kritikának az értékek pluralizmusa helyébe bizonyos értékek kizárólagosságát léptető anomáliái folytán hiába is keressük ezeket mindazon helyeken, ahol önértéküknél fogva ott lehetne, ott volna a helyük). Regényei, a Szabadesés, A macska fél az üvegtől, a Sólyomvadászat és a Téli áradás egyfelől, az ívnak a csukák, az Örvénylő idő, az Aszály és, az Álmodtak tengert másfelől - a felvidéki magyar paraszt-, és értelmiségi sors összmagyar (vagy általános emberi) szempontból sem elhanyagolandó, változatos eszközöket mozgósító lenyomatai, a szlovákiai magyar önismeret és önbecsülés kapaszkodói. S azok irodalmi kritikái és esszéi is. Senki nincs például, aki nála jobban és mélyebben, mondhatni: átélteb- ben, meghittebben ismerné egyfelől Fábry Zoltánt, s aki nála eltökéltebben hinne jelentőségében (nem is értem, róla szóló, évtizedeken átívelő tanulmányait és esszéit miért nem rendezte még külön kötetbe), de, mondjuk, másfelől, a Peéry Rezsőhöz való viszonyát is kikerülhetetlen esszében tudta tisztázni. Elméleti, kritikai írásai, tanulmányai, esszéi a szlovákiai magyar léttapasztalatokat vetik össze az általános emberi léttapasztalatokkal, s állítják filozófiai összefüggések közé. Szülőfalujáról, Hontfüzes- gyarmatról írt írói szociográfiája az 1970-es évek elejéről, a Vajúdó parasztvilág, mely a műfaj legjobb hagyományait folytatta és teremtette újjá, mára már a maguk nemében klasszicizáló- dott értékek közé tartozik, s ott a helye az irodalmi szociográfiának a huszadik század második felében született legjobb teljesítményei között. Mindebből három következtetést is levonhatunk. Először is: a műfajváltások Duba Gyulánál sosem egysíkú határátlépések, sosem egyik műfaj egyszerű lecserélése egy másikkal, hanem mindenekelőtt szintváltások: egy-egy új műfajával írónk egyúttal mindig a szöveg- és gondolatszervezés egy- gyel magasabb lépcsőfokára is lépett. Másodszor: mindezzel párhuzamosan Duba írói működése immár több mint fél évszázada alatt számos alapvető emberi (nemcsak kisebbségi) tapasztalatnak és létélménynek is a hiteles és mérvadó (nemegyszer egyik első) megfogalmazója tudott lenni (ezúttal sem csupán szlovákiai magyar viszonylatban értve), mint amilyen teszem azt a faluról városra került elsőgenerációs értelmiségi lelki válsága, az osztályelhagyás és osztályváltás: a polgárrá válás kínjai és görcsei, konfliktusai, a klasszikus paraszti létforma felbomlása, a lelket-szel- lemet megnyomorító létezett szocializmus morális valósága, válsága stb. Harmadszor pedig: Dobos László, Tőzsér Árpád, Cselé(Görföl Jenő felvételei) nyi László mellett az 1960-as évektől kezdve a (cseh) szlovákiai magyar irodalom éppen Duba Gyula írói törekvéseinek és eredményeinek köszönhetően kezdett felzárkózni a legfigyelemreméltóbb összmagyar, sőt ennél is tágabb érvényű irodalmi - műfaji, gondolati-tartalmi - irányokhoz, jellegzetességekhez, s lépést tartani azokkal, és mindaz, ami e tekintetben Tálamon Alfonzék nemzedéke számára az 1980-as évek derekára, második felére már természetes lehetett, nem utolsósorban éppen írónknak (is) köszönhető. Duba Gyula írói-emberi világának kulcsát egy, még a hatvan- ötödik születésnapjára készült, addigi életútjára is visszatekintő nyilatkozatának egyik passzusa adja meg számomra: „Nekem mindig kételyek között kellett cselekednem... Egészen egyszerűen: ez a létforma számomra ugyanúgy természetes volt, mint másoknak egy más létforma.” Biztos vagyok benne, hogy e nélkül a példamutató teremtő kétely, e nélkül a következetes és követendő alkotó kételkedés nélkül életművében is kevesebb lenne az érték s a megvalósult, kétségbevonhatatlan eredmény. Munkásságát - mind a volt Csehszlovákiában, mind a mai, rendszerváltás utáni Szlovákiában, mind pedig Magyarországon eddig is számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták: többek között négyszer kapott Madách-díjat, elnyerte a Szlovákiai írók Szövetsége Nemzetiségi Díját, a Szlovákiai IrószervezetekTársulásának Díját, a Posonium Életműdíjat, a Szabó Zoltán-díjat, a József Attila-díjat, kitüntették az Érdemes Művész címmel, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével. S ha a korán elhunyt fiatal írónkról elnevezett Tálamon Alfonz-prózadíj mint Duba anyaszervezetének, a Szlovákiai Magyar írók Társulásának elismerése már most, harmadik évfolyamában is a helyiből az egyetemes felé törő igyekezet méltánylásának mutatja magát, azt írónk eddigi elismeréseinek sorában is fontos hely illeti meg. (Duba Gyula köszöntése Tálamon Alfonz-díja alkalmából Diószegen, 2008. május 30-án) SZALONcukor Duba Gyula életművének legsajátosabb jellemzői, dióhéjban (rövidítve) CSANDA GÁBOR Duba Gyulát kicsi korától állatok vették körül, úgymint: kutyák, macskák, madarak - és sok más egyéb állat. Érdeklődése így fordult automatikusan ezek felé, mely érdeklődés a későbbiekben szerzőnk gyakori állatkerti látogatásai és két külföldi (ezen belül egy bulgáriai és egy leningrádi) útja során a flóra és a fauna világának további, az előbbieknél egzotikusabb egyedeivel gazdagodott, valamint, különösen Pozsonyba költözése után az egészen hétköznapi és szürke galambokkal. Amint ennek természetesen gazdag munkássága is magán viseli jeleit. A szerző módszere nagyon egyszerű és praktikus: amelyik állatról viszonylag kevesebb mondanivalója van, arról elbeszéléskötetet ír, vagy mesekönyvet: ilyen a Csillag- talan égen struccmadár című novelláskönyve, a Tűzmadár című mesekönyve és a Delfinek című no- velláskönyve. Ezzel szemben amelyik állatról úgy találja, hogy bővebb kifejtést igényel, arról regény formájában kerekít hosszabb-rö- videbb, de inkább hosszabb regényt: ilyen művei az ívnak a csukák, A macskafélazüvegtőlés a Sólyomvadászat. Duba Gyula munkásságának a fentiek mellett van még egy roppant misztikus, szinte horroriszti- kus sajátossága, melyről kissé bővebben is szólok, tudniülik az, hogy jó érzékkel felismeri, mi az, ami a világban, de ezen belül is különösen a szlovákiai magyar életben vajúdni kezd és pusztulásnak indulóban van. Természetesen ezeket a látnoki képességeit is kamatoztatja, szépprózai, esszéisztikus és kritikai művek sorában. Ezekről a művekről, de különösen a bennük ábrázolt tárgyról vagy jelenségről megállapítható, hogy rögtön azután, hogy Duba Gyula a tollára tűzte őket, kihalnak, elpusztulnak, megszűnnek vagy semmivé lesznek. Erről a különös képességéről jó ideig maga a szerző sem tudott, csakakkordöbbentrá, amikormeg- jelent a Baj van a humorral című, humoreszkeket és karcolatokat tartalmazó kötete, 1967-ben, s utána nem sokkal, konkrétan 1968 nyarának végén már neki magának is föltűnt, hogy bizony sokak arcára hirtelen ráfagyott a mosoly, valamint hogy már sem az utcán, sem a szerkesztőségben nem vigyorognak és örülgetnek annyit, mint korábban, és az sem kerülte el figyelmét, hogy magukból az emberekből is mintha kevesebb volna az utcákon, mint annak előtte, a szerkesztőség alkalmazottjairól már nem is beszélve. Hasonló tapasztalattal járt egy 1980-as kötete is, Az elrabolt taliga című, mely a szocializmus építése fejlett szakaszában született; ennek megjelenése után ugyanis a gyorsan épülő fővárosban hirtelen nemcsak a taligáknak tűnt nyomuk, hanem mintha a föld nyelt volna el számos egyéb építőeszközt is, úgymint: lapátok, hordók, gumislaugok, kalfaszok, vakolókanalak,.több vagon cement, sőt egy viszonylag megkímélt mobil munkásszálláshely, egy úgynevezett maringotka is. Ezek tudatában nem csodálkozhatunk azon, hogy mikor Duba Gyula belefogott élete egyik nagy művébe, a Vajúdó parasztvilág című szociográfiájába, tüstént megindult és aztán abba se maradt a szlovákiai parasztok tömeges elvándorlása az iparilag fejlettebb régiókba, valamint azon sem, hogy többen kérték a Csehországba történő visszatelepítésüket, míg mások ekkor léptek be a pártba - és így tovább; egyszóval futott, ki merre látott s ki merre remélte boldogulását. A maroknyi maradék parasztot meg a hetvenes évek végén elvitte a mű második kiadása. De Duba Gyula munkássága nyomán nemcsak természeti, társadalmi és kulturális jelenségek, osztályok és térségek, sőt egy egész rendszer zuhant a múlt mélységesen mély kútjába. Nemrégiben például egy termetes gesztenyefára esett a pillantása, mely lakhelye közvetlen közelében virágzott. Nos, ezt a fát ő napokig figyelte, aztán hazament, írt róla egy novellát, s mire az megjelent az Irodalmi Szemlében (s itt nem kell hosszú hónapokra gondolnunk, mert a szövegek átfutási ideje már az Irodalmi Szemlében is nagyon lerövidült), szóval, mire megjelent, a gesztenyefa kiszáradt, és sajnos ki kellett vágni. Ezzel kapcsolatban terjedőben van egy, a Lisszaboni Szerződés parlamenti ratifikálása után kiszivárgott, ám hivatalosan meg nem erősített információ, mely szerint sor került egy titkos hármas egyeztető tanácskozásra, melyen egyfelől Duba Gyula, másfelől a Szlovákiai Magyar írók Társasága, harmadrészt az MKP elnöksége megállapodott abban, hogy az utóbbi kettő szerény havi apanázst, afféle alkotói ösztöndíjat biztosít szerzőnknek, aki ennek fejében kötelezi magát, hogy e két, a szlovákiai magyarság megmaradásán és önazonosság-tudatának erősítésén szorgoskodó, tehát maximálisan kiemelt jelentőségű intézményről nem hogy regényt vagy novellát, hanem semmi mást soha nem ír: beleértve a humoreszket és karcolatot, sőt a krokit meg az aforizmát is, magyarán: egy árva büdös sort se. (Elhangzott Diószegen, a Tala- mon-díjra jelöltek bemutatói közt, 2008. május30-án) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
