Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-27 / 149. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 27. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Emelkedhet a függőség Veszélyben látja a kábítószer-ellenőrzés területén elért eredményeket az ENSZ illetékes hivatala. A világszervezet kábítószer-ellenőrzési és bűnmegelőzési hivatala (UNODC) főképp az ópiumtermelés és kokatermesztés megnövekedése, illetve a fejlődő országokban teijedő kábítószer-fogyasztás miatt aggódik. Az Antonio Maria Costa ügyvezető igazgató által nyilvánosságra hozott jelentésében a szervezet megállapítja, hogy világméretben a felnőtt lakosság - a 15 és 64 év közöttiek - alig öt százaléka használt kábítószert az utóbbi egy évben, a súlyos drogfüggők száma még ennél is kevesebb, hozzávetőleg 26 mülió. Az ellenőrzés látványos eredményeket ért el az utóbbi időben, és részben ennek köszönhető, hogy míg a dohányzás 5 millió, az alkohol pedig 2,5 millió embert öl meg évente, a drogok alig 200 000 ember halálát okozzák világszerte. Figyelmeztetett azonban, hogy az afganisztáni és kolumbiai eredetű kábítószer-kínálat növekedése - az alacsonyabb árak és a nagy tisztaságú drogok miatt - a függőség emelkedéséhez vezethet. A jelentés kiemelte, hogy Afganisztánban tavaly rekord mennyiségű ópiumot állítottak elő, ezért a világ illegális ópiumtermelése csaknem megkétszereződött 2005 óta. A termesztés legnagyobb része - 80%-a - az ország öt déli tartományára összpontosul, ahol elsősorban a kabuli kormánnyal szembenálló tálib milíciák húznak hasznot belőle. Az ország többi részén a termelés megszűnőben vagy alacsony szinten van. Ugyanez figyelhető meg Kolumbiában, ahol a kokacseije termesztése tavaly negyedrésszel emelkedett, igaz, 40%-kal még így is alacsonyabb a 2000-es csúcsnál. Az UNODC szerint az ültetvények alacsonyabb terméshozama miatt az előállított kokain mennyisége változatlan szinten maradt, ám a délamerikai ország továbbra is a világ legnagyobb kokainszállítója. A cannabistermékek piaca enyhén zsugorodott, és az amfetamin típusú serkentőszerek fogyasztása sem növekedett az utóbbi évben. A hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy a fő szállítási útvonalak - a kokaincsempészés területén - megváltoztak. A hagyományos csatornák fokozott ellenőrzése miatt a bűnbandák Nyugat-Af- rikát vették célba, de célkeresztben vannak a karibi térség és Közép-Amerika államai is. Félő, hogy a fejlődő országok egyre nagyobb felvevőpiacot jelentenek a kábítószerek számára, noha bizonyítékok nincsenek. ,A szegény nemzetekre leselkedő veszély nyilvánvaló. A gyenge kormányok nem képesek szembeszállni a nagyhatalmú drogbárókkal és a kábítószer csábításával” - hangsúlyozta Costa, utalva arra is, hogy a kábítószerből származó pénz korrumpálja a kormányokat, és terrorizmust is finanszírozhat. (mti) Azonnal szálljon le a dobogóról! megtudtuk, hogy nem a megfelelő párt tagja. (Peter Gossányi karikatúrája) Ivan Kamenec laudációja Vadkerty Katalin kitüntetése alkalmából Impozáns és fajsúlyos mű A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa elnökének díját kapta szerdán Vadkerty Katalin. Volt kollégája, Ivan Kamenec, akivel a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozott csaknem két évtizedig, méltatta a történész munkásságát. IVAN KAMENEC Vadkerty Katalin tudományos kutatómunkájának kicsúcsosodá- sa a Magyarkérdés Csehszlovákiában 1945-1948, amelyért a kitüntetést kapta. Impozáns eredménye ez nemcsak sokéves rendszeres és igényes tudományos kutatómunkájának, hanem olyan mű, amelyből sugárzik a szerző személyes és érzelmi elfogultsága. Ezek nélkül az attribútumok nélkül bizonyára nem született volna meg ez a könyv olyan magától értetődően és olyan rövid idő alatt. Meg kell említeni, hogy Vadkerty Katalin a Történettudományi Intézetben 1960-tól egészen más témával fog; lalkozott - igényessel, látszólag azonban kevésbé attraktívval, Szlovákia gazdaságának történetével a 19. és 20. században. Ebben a témában egy monográfiája jelent meg, több tucat tanulmányt és cikket közölt hazai és külföldi szaklapokban, és társszerzője volt a Szlovákia története IV. kötete szintézisének. Vadkerty Katalin személyi tulajdonságait, munkabírását legtalálóbban szakkonzultánsa, Július Mésároš doktor jellemezte, amikor a disszertációját védte: „Mindenki, aki csak egy kicsit is ismeri Vadkerty Katalint, tudja, hogy rendkívül szorgalmas, céltudatos és szívós.” Úgy vélem, az idézet közvetve vagy közvetlenül, de tükröződik a munkájában, amelyért megkapta a kitüntetést. Ez a trilógia tökéletesen rekonstruálja a csehszlovákiai magyarok háború, 1945-1948 utáni történelmének elmozdulását. Ez a könyv nemcsak szakismereteinket gazdagítja, hanem társadalmi szempontból is rendkívül fajsúlyos, amit az is igazol, hogy megkapta érte a DominikTatarka-díjat. Természetesen egy laudációban nincs lehetőség alaposabb elemzésre, de néhány tömör megjegyzéssel megpróbálok rámutatni szélesebb össztársadalmi etikai és humanista küldetésére. Ugyanis, ha figyelmesebben olvassuk, arra a következtetésrejutunk, hogy témája távolról sem csak a magyar kisebbség 1945-1948 közötti sorsát érinti, sokkal szélesebb, általános érvényű és nyugtalanító képet fest. A 20. század történelmére világ- és Európa-szerte nemcsak két világháború és két totalitárius rendszer nyomta rá a bélyegét, hanem egyéb kísérőjelenségek is, amelyek éppen a gyilkos háborúkat és a totalitárius rendszereket szülték. A gyakran ismétlődő tömeges erőszakos kiűzetésekre, a nemzeti kisebbségek, illetve egész nemzetek vagy vallási, faji csoportok - eufemizmussal szólva - új otthonokba való áthelyezésére gondolok. A tömegek életébe való durva beavatkozás, amit a nemzet, az ország, a nép, a vallás, a fajta, az osztály, a törzs állítólagos érdekeiben követtek el, abszolút értékre' emelkedett, melynek nevében megengedett, sót kötelező megszegni a humanizmus és a polgári együttélés alapelveit. Nagymértékben és többnyire sikeresen visszaéltek a szociális vagy a nemzeti frusztrációval, az adott társadalom ideológiai fundamentalizmusával. Visszaéltek a valós vagy mesterségesen megalkotott történelmi igazságtalansággal, viszályokkal, meg nem értésekkel, amelyeket újabb igazságtalansággal akartak helyrehozni, többnyire kegyetlen bosszúval, a kollektív bűnösség és a kollektív bosszú jegyében. A lakosság azon részében, amelyet nem érintett, elégtételt vagy passzivitást és félelem kiváltotta hallgatást keltett. Ráadásul egy emberi tulajdonsággal is számoltak: a kapzsisággal, a vagyon iránti vággyal, amely a kitelepítettek és elüldözöttek után itt maradt. Az emberek ilyen helyzetekben elveszítik jogbiztonságukat és jogtudatukat, ami később drasztikus, gyakran váratlan formában üt vissza. Egy biztos, hogy a társadalom gerincének erkölcsi része törést szenved. A 20. században Szlovákiát sem kerülte el a társadalom életébe való durva belegázolás, és - mint számos más országban - több hullámban érkezett. Az egyikkel alaposan és részletesen foglalkozik Vadkerty Katalin könyve, amelyért a kitüntetést kapta. A társadalom életébe való durva beavatkozás keményen sújtotta az itteni hatszázezres magyar kisebbséget, s több formában is megnyilvánult: reszlovakizálás, asszimiláció, lakosságcsere, erőszakos kitelepítés Csehországba, ahonnan korábban a német lakosságot telepítették ki stb. Ez a folyamat - ördögi, megállíthatatlan körforgás pragmatikus, sőt egyenesen cinikus politikai érdekekből fakadt, ráadásul visszaélt a szlovák-magyar kapcsolatok történelmi tapasztalataival és sztereotípiáival, melyben gyakran jelentkezett, sőtjelentkezikminda mai napig az érv: bosszút kell állnia korábbi kollektív vagy egyéni sérelmekért. (Egy közvéleménykutatás szerint 1948-ban a szlovákiai megkérdezettek fele azonosult a magyarkérdés megoldásával, és ellenezte, hogy az itteni magyar lakosság visszakapja politikai és állampolgári jogait.) Bár a magyarkérdést szerencsére nem sikerült teljesen megoldani, ahogy az lenni szokott, sok keserűség, nyitott seb, meg nem értés maradt, és ami a legveszélyesebb, a potenciális reváns, a primitív bosszú vágya. Ebből a helyzetből gazdagon profitálnak mindkét ország nemcsak radikális nacionalista áramlatai, hanem néha még a „standard” politikai pártok is, amelyek történelmi mankócskákkal, tehát célzatos mítoszokkal és an- timítoszokkal tömik ki politikai programjukat vagy populista pro- pagandisztikus jelszavaikat. Még a legfejlettebb vagy legdemokratikusabb társadalom sem ellenálló a hasonló tendenciákkal szemben. Ne legyenek ülúzióink, hogy a történelemírás, illetve más társadalomtudományok végleg legyőzik a nemzeti vagy más ideológiai előítéleteket és sztereotípiákat Közép-Európában. Éppen ezért kell szívósan és racionálisan küzdeni ellenük rendszeres kutatással, racionális magyarázatokkal, tehát a történelmi valóság józan megismerésével. Ez lehet a legjárhatóbb út, amely a kölcsönös megértéshez és a nemzetek vagy országok történelmének, a nemzetek és országok egymáshoz való viszonyának kritikus szemléletéhez vezet. Vadkerty Katalin, aki átvehette a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa elnökének díját, nagy és tiszteletre méltó utat tett meg ebbe az irányba. KOMMENTÁR Gyerekes gesztusok CZAJL1K KATALIN Hogy az MKP még mindig nem heverte ki az egy éve történt elnökváltást, arról többjei árulkodik. Egyebek mellett például Bugár Béla kissé gyerekesen truccos távolmaradása a nagy hétvégi párt- zsúrról. Bár, meg kell jegyeznünk, a számítása bejött, mert így ő lett az első számú hír a tízéves évforduló kapcsán. S bár ugyanennek apropóján az MKP nem győzi hangsúlyozni érettségét, gyerekes gesztusból akad a pártban bőven. Másként nehezen értékelhető az a módosító javaslat, mely szerint megsérti a pártszabályzatot, aki a pártelnököt nyilvánosan bírálja a párt választott testületéinek döntéseivel kapcsolatos kijelentéseiért. Ez a kicsit nehezen értelmezhető kitétel azt jelenti, hogy nem szabad a pártvezért nyilvánosan kritizálni például olyan kijelentéséért, amellyel az elnökség valamely döntését ismerteti. A megfogalmazásból kiindulva azonban magát a döntést lehet bírálni, ahogyan más vezető pártpolitikust is, csak a pártelnököt nem. Az első ránézésre értelmetlennek tűnő szabálynak az elmúlt hónapok pártbeli eseményei adnak értelmezést. A Bugár leváltását követő régi és új pártvezetés közti összetűzések mára gyakorlatilag Simon Zsolt egyszemélyes kamikaze-támadásaira korlátozódtak. Bugár Béla a Lisszaboni Szerződés körüli hazugságbotrányt követő „kiegyezés” után visszavonult, s megmarad a hétvégihez hasonló kamaszlányos truccgesztusoknál, melyek ugyan nem kellemesek Csákyéknak, de komolyan nem veszélyeztetik a pártvezetést. Ellenben Simon mindennemű politikai érzék és taktika nélkül valóban szokatlanul éles hangnemben támadja a pártelnököt, amiért hamarosan alighanem kénytelen lesz elbúcsúzni párttagságától. De biztos, ami biztos alapon, no meg az esetleges Simon- követők elriasztása végett azért bekerül a szabályzatba, hogy ez a magatartás szabályellenes. Ez a lépés azért hat végtelenül gyerekesnek, mert az ember azt feltételezné, hogy egy párt önkéntes tagságon alapuló szervezet. Olyan egyének szövetsége, akik valamilyen közös érték vagy érdek alapján egyesülnek. Az is természetes, hogy a párttagok tiszteletben tartják a rendesen megválasztott pártorgánumok döntéseit és a pártelnök személyét. Ha az egyikkel vagy másikkal nem tudnak azonosulni, az a logikus, hogy küépnek a pártból. Ennek az evidenciának mond ellent a szóban forgó rendelkezés, amely szerint mintha normális lenne, hogy a párttagok nem értenek egyet a pártszervek döntéseivel, csak nem szabad beszélniük róla. A párt így saját tagjai ellen fegyverkezik fel, ahelyett, hogy azon érték- és érdekkonszenzus megerősítésére törekedne, amely a párt alapját és létjogosultságát képezi, s egyben a leghatékonyabb ellenszere a nem kívánt belső kritikának. Az elégedetlenkedők elhallgattatására irányuló igyekezet azt sejteti, hogy Csáky még mindig bizonytalannak érzi saját pozícióját, ezért van szüksége hatalmi eszközökre. Az ilyen - demokratikusnak sem igazán nevezhető - módszerek azonban hosszú távon aligha a párt kohézióját erősítik, hanem éppen ellenkezőleg, bom- lasztásához járulnak hozzá. JEGYZET Két hónapnyi nyári pangás PUHAJÓZSEF Teca, kis túlzással már az idejét sem tudja, mikorjárta a kilenc általánost, majd hároméves szakmunkásképzőt is elvégzett. Mindezjórégenvolt, egyre azonban világosan emlékszik: ő is örült a tanévutolsónapján, az elért tanulmányi eredmény tükrében a szülőktől kapott kisebb- nagyobb fejmosás utánjött a két hónapnyi semmittevés. Azóta nagyot fordult a világ, s most már nem örül a nyári szünidőnek. Nem arról van szó, hogy nincs hová rakni a kölyköket, Teca öreglány, és csak az utóbbi években lett neki ellenszenves a vakáció. Amióta ő a trafikos az autóbuszállomás mellett. Ajúliusi és augusztusi fizetésén megmutatko- zika szünidő káros hatása. Vevőköre jelentős részét diákok alkotják, reggelente mindegyikük otthagy nála átlagban nyolcvan koronát. Nem napilapokat vesznék, nem is drága képes újságot, hanem cigarettát, gyufát, rágót- a dohányzás ugyanis divat, de a dohányszagnem. Érthető tehát, Teca miért kapta parancsba a főnökétől, hogy a szabályra - mely szerint tizennyolc éven aluliaknak tilos dohányárut eladni -hányjon fittyet. Ha ők betartanák, a gyereka szomszédos, ötvenmétemyire levő trafikostól kapná meg a mindennapi füstölnivalót. Tecának ebből még soha nem volt gondja, a reggeli órákban nem szokás ellenőrizni, a forgalom jelentős része a nyolcórai becsengetés előtt bonyolódik. Pontosabban egyszer adódott belőlekisebb gondja, deel- intézte egy értettemmel, miközben azt sem tudta meg, melyik kölyöknekne adjon cigarettát, csak az derült ki, hogy még általános iskolás, s a szülők onnan jöttek rá az eltitkolt hobbira, hogy a híradóban a csemetéjüket mutatták, ahogyan fújta a füstöt. Tecának több tizenöt éven aluli kuncsaftja is van, legalábbis ránézésre - már akivel szembe tud nézni. Mert nem igazán lát ki a bódéból, alapjában véve nem is érdekli őt, ki vásárol nála, csak az, minél többen legyenek, lehe- tőlegfolyamatosanjöjjenek, hosszú some alakuljonki, a kölykök ugyanis hajlamosak a konkurenciához bandukolni, ha vámikell. Szóvaladiákokakö- vetkező két hónapban másutt vásárolnak, Teca ezért utálja a vakációt. Maradnak a dolgozó dohányosok, szerencsére őkis vannak szép számmal, meg az a néhány újságolvasója és alökött gyerek, aki naponta felteszi a kérdést, hogy „Hé, asszony, van már új Kiskegyeggye?”, mert a muter- jánakköll, pedig Teca már sokszor megmondta neki, hogy a Kiskegyedetkeddenkéntkapja, s az hetente egyszer jő el.
