Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-24 / 146. szám, kedd

Sport 17 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 24. A szövetség már tárgyal a Petržalka trénerével Weiss váltja Kociant? ÖSSZEÁLLÍTÁS Dominik Hrbatý (balra) és Roger Federer jókedvűen társalog kettejük összecsapása után (SITA/AP-felvétel 122. wimbledoni teniszbajnokság: Hrbatý nem tudta megszorítani Federert Zseng meglepte Cibulkovát Pozsony. František Laurinec, a Szlovák Labdarúgó-szövetség el­nöke tegnap megerősítette, hogy már tárgyalnak Vladimír Weiss- szel. A bajnok Petržalka mestere ugyanis az elsőszámú jelölt a Válo­gatott edzői posztjára. A sorozatos kudarcok után a közeljövőben, minden bizonnyal, menesztik Ján Kociant, a nemzeti csapat trénerét. „A sikertelenségek miatt lép- ten-nyomon bírálják a válogatott jelenlegi edzőjét, ezért cseleked­nünk kellett. Igen, Vladimír Weiss a komoly jelöltünk, már többször beszéltünk vele. Konk­Budapest. A Magyar Olimpiai Bizottság azt szeretné, ha a pekingi olimpiára utazó versenyzők 48 órával az indulás előtt újból dop­pingellenőrzésen esnének át. „A doppingellenes csoport egyetért azzal a javaslatunkkal, és megvaló­sításának lehetőségeit is előkészí­tette, hogy a MOB orvosi bizottsá­gának kérésére közvetlenül a ki­utazás előtt 48 órával mintegy fél­száz kijelölt versenyzőt ismételt el­lenőrzésre rendeljünk. A vizsgála­tokat sürgősségi alapon értékelik. A doppingellenes küzdelem terén mutatkozó együttműködésnek kö­szönhetően ennek költségeit a szakállamtitkárság vállalta” - mondta Molnár Zoltán igazgató. A MOB-igazgató hozzátette, a versenytők a következő napokban Chicago. Az észak-amerikai pro­fi bajnokság (NBA) alapszakaszá­nak legjobbjává választott Kobe Bryant vezeti az amerikai férfi vá­logatottat a pekingi olimpia kosár- labdatomáján. Az ötkarikás csapat­listában a Boston elleni döntőben alulmaradt LA Lakers sztárja mel­lett tizenegyen kaptak helyet: Le­♦ Görhoki-vüágbajnokság, Po­zsony - A csoport: Svédország (címvédő)-Szlovákia 5:0; D cso­port: Kanad a-Magyarország 14:0. ♦ Transzorientale-rali, 11. útsza­kasz - motorosok: 1. Ullevalsetter (norvég/KTM) 4:44:37; 2. Katriňák (szlovák/KTM) 4:46:47. Összetett­ben: 1. Katriňák 21:06:29; 2. Ulle- valsetter21:32:52 (20p büntetés). ♦ Teniszvilágranglisták - WTA: 1. (korábban 1.) Ivanovics (szerb) 4188, 2. (3.) Sarapova (orosz) 3706, 3. (2.) Jankovics (szerb) 3685, ... 12. (10.) Hantuchová (szlovák) 2007, ... 15. (15.) Szá­rétumokat egyelőre nem mond­hatok, arról sem számolhatok be, hogy rajta kívül van-e más jelöltünk...” - mondta Laurinec, aki jelenleg UEFA-ellenőr az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. A hétvégén ül össze a szövetség végrehajtó bizottsága, s talán az illetékesek végre eldöntik, ki lesz a váloga­tott új vezetőedzője. Az egyik kereskedelmi televízió vasárnap esti hírműsorában azt közölte: Vladimír Weiss és a fut- ballszövetség már mindenben megállapodott, s az is eldőlt, hogy Jozef Valovič irányítja a címvédő ligetieket, (sita) kézhez kapják a Nemzetközi Olim­piai Bizottság szigorított dopping­szabályzatát, az anyag átvételét aláírásukkal kell igazolni. „Amint erről sportigazgatónk Kovács Tamás nyilatkozott, július első napjaitól kezdve felkeressük az edzőtáborozó versenyzőket. Ennek során a szabályzat legfonto­sabb előírásait röviden, egyértelmű fogalmazással írásban átadjuk, és szóban is ismertetjük. Egyben a hol- léti nyilvántartás pontos vezetésé­nek fontosságára is ismételten fel­hívjuk a figyelmet. A doppingelle­nes küzdelemben ránk váró felada­toknak a nevelés, és felvüágosítás terén igyekszünk maradéktalanul eleget tenni.” A Magyar Antidopping Csoport (MACS) Peking előtt minden ma­gyar olimpiai indulót legalább négyszer ellenőriz. Bron James, Dwyane Wade, Car- melo Anthony, Jason Kidd, Tays- haun Prince, Carlos Boozer, Chris Bosh, Dwight Howard, Chris Paul, Michael Redd és Deron Williams. A keret ezen a héten Las Vegasban edzőtáborozik, majd július 20. és 25. között újabb gyakorlásokat tart a kaszinóvárosban. A 2004-es athéni játékokon bronzérmet szer­zett az EgyesültÁllamok együttese. vay (magyar) 1645, ... 31. (31.) Cibulková (szlovák) 902. ATP: 1. (1.) Federer (svájci) 6900, 2. (2.) Nadal (spanyol) 5755, 3. (3.) Djokovics (szerb) 5360. ♦ Davosi ITF-tenisztoma - döntő: Sadikovic (svájci, 5.)-Pochabová (szlovák) 7:6,7:6. ♦ Kadett ökölvívó-Eb, Plovdiv, 1. forduló - 70 kg: Sapoval (mol- dovai)-Sisák (szlovák) 9:8. ♦ Férfi kard Világkupa, Las Ve­gas: 1. Aldo Montano, 2. Luigi Ta­rantino (mindkettő olasz), 3. Szi­lágyi Áron (magyar). London. Wimbledonban tegnap elkezdődött a 122. angol nyílt teniszbajnok­ság. Dominika Cibulková meglepő vereséget szenve­dett a kínai Zsengtől. Dó- minik Hrbatý nem tudta megszorítani a világelső Federert. ÖSSZEÁLLÍTÁS ZSENG (kínai)-CIBULKOVÁ (szlovák, 30.) 6:4, 6:3. Rosszul kezdett a 30. kiemelt Dominika Cibulková, a világranglista 133. helyezettje minden tekintetben fe­lülmúlta őt. A kezdettől fogva ide­gesen teniszező Cibulková a kiesés ellenére 10 250 fontot (közel 400 000 korona) vághat zsebre. „Bosszant a vereség, annál is in­kább, mert úgy gondoltam, jó for­mában vagyok. Zseng remek napot fogott ki, s igencsak meglepett. Ügyesen használta ki a hibáimat” - nyilatkozta Cibulková. FEDERER (svájci, l.)-HRBATÝ (szlovák) 6:3, 6:2, 6:2. A várako­zásnak megfelelően a világelső, címvédő és sorozatban ötszörös bajnok Roger Federer könnyedén vette az első akadályt, 79 perc alatt fektette két vállra Dominik Hrbatýt. „Nagy élmény volt szá­BŐDT1TAN1LLA Az elkövetkező idényben Karol Kisel irányítja az I. ligás rima- szombati labdarúgócsapatot. A legutóbb Szepsiben tevékenyke­dő szakember a 90-es évek köze­pén már dolgozott Rimaszom­batban, az ő nevéhez fűződik a gömöriek emlékezetes menetelé­se a harmadik ligából az élvonal­ba. A trénerrel erről a korszakról is beszélgettünk. Annak idején nagyszerű eredményeket ért el Rima­szombatban; hogyan emlékszik arra az időszakra? Két év alatt két osztállyal kerül­tünk feljebb, csodálatos évek vol­tak. A játékosok, a nézők, a város - mindenki bolondult a futballért. Több ezer drukker járt a meccse­inkre, nagyon szívesen gondolok vissza azokra a napokra. momra Federer ellen játszani. Azt a meccs előtt is tudtam, hogy semmi esélyem sincs a világelső ellen” - mondta a szlovák tenisze­ző, akinek volt a meccsen egy lát­ványos átemelése, s ezt még Fede­rer is tapssal jutalmazta. SZÁVAY (magyar, 15.)-GAR- BIN (olasz) 6:1, 6:3. A magyar lány jól játszott, helyenként kife­jezetten okos, látványos megoldá­sokat választott, ráerőltette játé­kát a sokat hibázó ellenfelére, és valós esélyt nem hagyott neki a továbbjutásra. Szávay a követke­ző fordulóban a Rybáriková-Ni­Mit gondol, lehet még egy­szer ilyen futballőrület Rima­szombatban? Nem tudom, azóta sok minden változott, de nagyon-nagyon bol­dog lennék, ha átélhetnénk vala­mi hasonlót. Kit ismer a mostani csapatból? Piszár Jóskát és Julo Nótát, akiket tizenkét éve is edzettem, most pedig az asszisztenseim. Mindketten igazi lokálpatrióták, úgy gondolom, nagyon sokat fognak nekem segíteni az edzői munkában. A csapatot láttam a múlt szezonban néhány bajno­kin, volt, ami nagyon tetszett a játékukban, de van, amin még ja­vítani kell. Mi a helyzet a játékoskerettel, már tudja, ki távozik? Egyelőre csak Nachtman távo­zása biztos, ő a Slovanba igazol. culescu összecsapás győztesével játszik - ez a találkozó lapzárta­kor még tartott. További wimbledoni érdekes­ség, hogy a svédek „nagy öregje”, Jonas Björkman 2008 végén elbú­csúzik a teniszpályáktól. „36 éve­sen úgy érzem, épp ideje már egy új fejezetet kezdeni az életemben. A családomnak és a hobbijaimnak szeretnék élni. Nagyon várom 2008 második felét, remélem, le­hetőséget kapok Pekingben. Pá­lyafutásom csodás befejezése le­hetne, ha nyernék egy érmet Svéd­országnak” - mondta Björkman. Cyjetinovics sem edz már velünk, Janečka és Filo pedig próbajáté- kokrajár. Mik a csapat céljai az új idényben? A hivatalos célkitűzést a klub szabja meg, én egyelőre azt a célt fogalmaztam meg magamban, hogy a táblázat első felében vé­gezzünk. A legfontosabb, hogy a közönség ne csalódjon bennünk. Kétszer is sikerült feljutnia a rimaszombatiakkal, nem mond­ják a drukkerek, hogy harmad­szorra is ezt váiják öntől? Ezt így konkrétan nem mond­ta ki senki, de akivel csak talál­kozom a városban, mosolyog rám, és mindenkiből érzem, hogy valami nagy dolgot vár tő­lem. Ez komoly felelősség, de igyekszem minél jobban végezni a munkámat. EGY MONDATBAN ♦ Az élvonalbeli rózsahegyi labdarúgócsapat leigazolta Jin Mašekot, a Mladá Bole­slav csatárát. ♦ Két-három hét múlva már futni szeretne Ronaldo, az AC Müan labdarúgócsapatá­nak brazil sztáija, aki úgy vé­li, jó úton halad a felépülése februári térdműtéte után. ♦ Rouen pályázni akar a Forma-l-es Francia Nagydíj megrendezésére, melyre az utóbbi időben rendszeresen Magny-Cours ad otthont, de Bemie Ecclestone, az FI fő­nöke a hiányos infrastruktú­ra miatt nem szeremé itt tar­tani a viadalt, sőt, már be is jelentette, hogy a vasárnapi volt az utolsó Fl-es körözés ezen a pályán. ♦ Kirabolták a legendás brazil labdarúgót, Pelét, aki­nek elvitték arany nyaklán­cát, mobiltelefonját és kar­óráját. SPORTMENÜ Labdarúgás ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS - 10.30: Šala-DAC; 17.00: Rim. Sobota-L. Mikuláš; 18.00: Moravany-Tmava, Prešov-Košice B (Licsérden). Görhoki VILÁGBAJNOKSÁG, Po­zsony (Ondrej Nepela Téli Stadion) - A csoport, 18.00: Szlovákia-Szlovénia; D csoport, 17.00: Magyar- ország-Új-Žéland. NIKÉ Kedd, június 24. Wimbledoni te­niszbajnokság: 344, Turszunov -Mahut 2,0- l,6;348.Blake- Rochus 1,07- 5,36; 350. Gü- Chardy 2,24 1,48; 351. Cilic- Roger-Vasselin 1,2-3,5; 352. Nieminen-Odesnik 1,35-2,65; 353. Ljubicic-Melzer 1,42- 2,39; 355. Björkman-Clement 2,04-1,58; 356. Davigyenko- Ben. Becker 1,2-3,5; 357. Gas- quet-Fish 1,41-2,42; 358. Grosjean-Starace 1,3-2,85; 365. Štépánek-Hemych 1,23- 3,2; 369. Kiefer-Benneteau 1,46-2,28; 370. Vassallo-Mi- náí 3,03-1,27; 372. Nadal-A. Beck 1,02-9,0; 626. Davenport -Voráčová 1,05-6,0; 628. Ša- fáŕová-Loitl,3-2,85; 630. Sza- fina-Csan 1,05-6,0; 638. Sara- pova-Foretz 1,02- 9,0; 639. V. Williams- Cavaday 1,03-8,0; 646. Hantuchová-Errani 1,23- 3,27; 654. Jankovics-Szav- csuk 1,03-8,0. SPORTFOGADÁS A magyar TOTÓ 25. heti nyertes tipposzlopa: X, X, 1, 2, 1, X, 2, 2,1, 2, X, 2, X - X. Telitalálatos és 13-as szel­vény nem volt, a 12-esekre (2) 730 690, a 11-esekre (35) 41 755, a 10-esekre (301) 8090 Ft-ot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6, 5 és 4 talála- tos szelvény nem volt. A KENŐ 10 hétfői nyerő­számai: 5,6,8,9,13,14,15, 16,26,35,37,41,56,58,59, 62,65,66,67,76. Kenő Plusz-szám: 66. (ú) Dömötör Zoltán ma Karván Karva. A Karvai Olimpiai Kör mai vendége 18 órai kezdettel Dö­mötör Zoltán, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke lesz, aki 1954-ben úszásban volt Európa-bajnok, majd 1958-ban és 1962-ben az Eb-első magyar vízilabdacsapatban játszott. Tagja volt az 1964-ben Tokióban aranyérmes és 1968-ban Mexikóvá­rosban bronzérmes magyar olimpiai válogatottnak. A rádióripor­ter, Szepesi György tizenötezer kilométeren át Budapestig vissz­hangzó buzdítása, a „Lőj, Dömötör, lőj!!!” vég nélküli sikolya negyvennégy év távlatából is ott cseng az akkori közvetítést hall­gatók fülében. Dömötör Zoltán végre elmeséli nálunk is, miért várt annyit a lövéssel, (miriák) Doppingellenőrzés 48 órával az indulás előtt Szigorítanak a magyarok MTl-HÍR Tizenkét NBA-es kosaras sztár az amerikaiaknál Kobe Bryant is a csapatban MTI-HÍR SPORTHIRADO WIMBLEDONI KRÓNIKA FÉRFI EGYES, 1. forduló: Fer- rero (spanyol, 21.)-Querrey (amerikai) 2:6, 6:4, 6:4, 6:4; Söderling (svéd)-Kim (ameri­kai) 7:5, 0:6, 6:3, 6:4; Lopez (spanyol, 31.)-Dabul (argen­tin) 7:6, 3:6, 6:4; Seppi (olasz, 29.)-Kamke (német) 5:7, 6:3, 6:2, 6:4; Bagdatisz (ciprusi)- Darcis (belga) 6:3, 6:2, 6:7, 6:3: González (chilei, 15.)-Gi- nepri (amerikai) 7:6, 7:5, 7:5; Johansson (svéd)-Spadea (amerikai) 6:7, 6:7, 6:3, 6:4, 6:3. NŐI EGYES, 1. forduló: Vai- dišová (cseh, 18.)-Ondrášková (cseh) 6:2, 6:2; U. Radwanska (lengyel)-Zakopalová (cseh) 6:1, 6:4; Stosur (ausztrál)-Ra- luca-Olaru (román) 6:2, 6:2; S. Williams (amerikai, 6.)-Kanepi (észt) 7:5, 6:3; Ivanovics (szerb, l.)-Los Rios (paragua­yi) 6:1, 6:2; Pavljucsenko (orosz)-Comet (francia, 17.) 7:6, 7:6; Dusevina (orosz)-Ki- rilenko (orosz, 19.) 6:3, 6:3; Dellacqua (ausztrál)-Schnyder (svájci, 12.) 6:4,3:6,6:1. Karol Kisel, az egykori sikerkovács tizenkét év után visszatér Rimaszombatba Mindenki nagy eredményt vár tőle

Next

/
Oldalképek
Tartalom