Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-19 / 142. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 19. Sport 21 A labdarúgó-szövetség áldását adta a fúzióra Corgoň Ligában a DAC! ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nyakában az érem, mögötte a cseh zászló (ČTK-felvétel David Svoboda Magyarországon, az öttusa Mekkájában szerzett vb-ezüstöt Jól bevált a futótaktika Pozsony. A Szlovák Labdarúgószövetség által felkért jogászok minden tekintetben rendben találták a FC Senec-DAC fúziót, így az összeolvadt klub az élvonalban kezdi az új évadot. Nyolc esztendős böjt után láthatnak Corgoň Ligás meccset a csallóközi szurkolók. „Délután kaptam meg a Miloš Tomáš főtitkár által vezetett munkacsoportjelentését, amely szerint megfelel az előírásoknak a fúziós szerződés, így azFC Senec jogutódjaként a DAC szerepel az élvonalban” - mondta lapunknak Milan Vojtek, a ligabizottság elnöke. Kérdésünkre, hogy a licencadó bizottság tagjai jártak-e már a DACMT1-TUDÓSÍTÁS Boston. A Celtics tizenhetedszer lett bajnok, miután hazai pályán könnyedén legyőzte a Los Angeles Lakerst az NBA döntőjének hatodik mérkőzésén, és ezzel 4:2-re megnyerte a párharcot. A Boston utoljára 1986-ban diadalmaskodott. Doc Rivers, a Celtics edzője: „Ma végre minden összeállt, a védekezés és a támadás is kiválóan működött, egyszerűen tökéletes stadionban, a sportvezető így válaszolt: „Már tavasszal feltérképeztük a létesítményt, leszögeztük, melyek a hiányosságok (kevés az ülőhely, nincs világítás...), a hónap végén ellenőrizzük, milyen hiányosságokat sikerült elhárítani. Ami a vüágítást illeti, az esetleges kivételről a végrehajtó bizottság dönt, amely június 26-án ülésezik” - hangsúlyozta Milan Vojtek. „Kedden este tudtam meg, hogy a szövetség is áldását adta a frigyre. Nem is vártunk más döntést, hiszen mi már május 30-án leadtuk a szükséges iratokat, s miután újabbakat kértek, azokat is időben eljuttattuk az illetékesekhez” - szögezte le Antal Barnabás, a DAC futballklub al- elnöke. (sz. z.) meccs volt.” Phil Jackson, a Lakers vezetőedzője: „A második negyed utolsó két perce volt a döntő. A harmadikban megpróbáltunk visszajönnni, de a bostoniak továbbra is szárnyaltak. Csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült megragadni az esélyünket a bajnoki cím megszerzésére. Az idény során voltak sérültjeink, játékosokat is kellett cserélnünk, de mindezt túléltük, sőt, szép szakaszokat produkáltunk, egészen addig, míg végül legyőzött minket a Celtics.” David Svoboda, a csehekro- konszenves fiatal öttusázója lett az idei budapesti öttusa világbajnokság egyik hőse. A prágai Dukla huszonhárom éves versenyzője a férfi egyéni döntőjében, világklasszisokkal teli mezőnyben, remek teljesítményt nyújtva, 5652 ponttal az előkelő második helyet szerezte meg. KUBÁNYÉVA 2006 kétszeres junior világbajnoka, akinek az egyéniben ez volt a második rajtja a felnőttek világ- bajnokságán, a magyar fővárosban is bebizonyította, hogy az élvonalban a helye. Budapesten kezdettől fogva kitűnő eredményeket ért el: a lövészetben 2. lett, némi visszaesést követően nagyon jó lovaglás és úszás következett, és a 3. helyről rajtolt a 3000 m-es terepfutásban. Mikor bízott az ezüstérem megszerzésében? Tudtam, hogy mögöttem még nagyon sok kitűnő futó indul, és igen nagy küzdelem várható. Felkészültem arra is, hogy nem elég mindent beleadni, mert akkor is lehetek ugyanúgy 3. mint akár 7. is. Ezt az edzőmmel, Jakub Kučerával is tisztáztuk. A rajt után már csak arra törkedtem, ne kezdjek túl + Dél-amerikai labdarúgó vb-selej- tezőn: Uruguay-Peru 6:0 (2:0). A élcsoport: 1. Paraguay 5 mérkő- zés/13 pont, 2. Argentína 5/10, 3. Kolumbia 5/9, 4. Uruguay 6/8, 5. Brazília 5/8. + Koronglövő Vk,Belgrád-dupla T ranszorientale-rali Két halálos baleset Orenburg. Két halottja van a Transzorientale-ralinak. A kínaiak autóversenyzője, Hszü Lang és Philippe Tónin francia motoros is életét vesztette Oroszországban. A 2006-os Dakar-ralin 19. helyen záró Hszü gépe elakadt, majd amikor vontatni szerették volna, elszakadt a kötél, amely halálosan megsebesítette. Tonint egy, a versenyben szintén résztvevő kamion gázolta el. A tragédia miatt a verseny szervezői törölték a szerdára tervezett 7. útszakaszt. Az állás - motorosok: 1. Jaroslav Katriňák (szlovák, KTM) 8:55:27; 2. Pal-Anders Ullevalsetter (norvég, KTM) 9:23:58. (m, s) gyorsan, hanem a saját, egyenletes iramomat fussam. Közben figyeltem legnagyobb ellenfeleimet is. Nem sokkal a rajt után sikerült megelőznöm Horváth Viktort, a vb- cím védőjét, és egyre inkább éreztem, hogy mennyire könnyen megy a futás. Mintegy száz méterrel a cél előtt kezdtem érezni, hogy akár a 2. helyet is megszerezhetem. Már csak arra összpontosítottam, hogy amíg át nem futok a célon, semmilyen hibát ne kövessek el. Észrevette, hogy a magyar Horváth Viktornak sérülése miatt fel kellett adnia a versenyt? Egyáltalán nem tudtam, mi történt vele, mert futás közben főleg magamra összpontosítottam. A bemelegítéskor láttam ugyan, hogy be van kötve Viktor lába, de mivel nagyon jó volt a mozgása, nem gondoltam, hogy komolyabb sérülése lehet. Csak a futás után tudtam meg az edzőmtől, hogy Viktor feladta. Rendkívül sajnálom, hogy ekkora balszerencse érte, és a magyar csapat így elesett az annyira várt aranyéremtől. Sajnos, olykor ilyen kegyetlen a sport. Mit érzett, amikor megszerezte az ezüstérmet? Rendkívüli boldogságot. Csodálatos volt az egész, hiszen Magyarországon, az öttusa Mekkájában, a világbajnokságon nyertem ezüstöt, ez pedig valóban felejthe- teden élmény. Pályafutásom edtrap: 1. Sodhi (indiai) 194; ... 4. Gerebics Roland 190;... 9. Bognár Richárd (magyarok) 141. ♦ Wimbledoni tenisztorna - selejtező, 2. forduló: Rybáriková (szlo- vák)-Karatancseva (bolgár) 6:3, 6:3. Rybáriková bejutott a fináléba. Debrecen. Czanik Károly személyében szlovákiai magyar labdarúgót igazolt a Debrecen, a Soproni Liga 2. helyezettje. A 23 éves komáromi támadó középpályás négy évre kötelezte el magát. Az NB II Nyugati csoportjában érdekelt győri Integrál- DAC csapatát hagyta ott a hajdúságiak kedvéért. Czanik pályafutása legsikeresebb időszakát tudhatja maga mögött, hiszen a győri kiscsapattal a Magyar Kupa elődöntőjéig meneteltek, ahol éppen a debreceniek állították meg őket. Az NB II pont- vadászatában egyébként hét gól és tizenhét gólpassz fűződik a digi legértékesebb dobogós helyezése. A futás befejeztével a példaképe, Balogh Gábor, a nyolcszoros világbajnok is az elsők között gratulált önnek... Nagyon jó érzés volt, hogy egy ekkora világklasszis is őszintén örült a sikeremnek. Csak azt sajnálom, hogy elég gyengén sikerült a vívása, és ezért már nem szólhatott bele az éremcsatába. Biztosan szép emlék marad az idei budapesti vb... Minden téren sikeres volt. A magyar fővárosban nagyon szeretek versenyezni, mindig remekül megrendezik az öttusaversenyeket. Pekingben augusztus 21-én van műsoron az öttusa férfi egyéni döntője. Addig mi vár önre? Július második felében vagy a moszkvai Európa-bajnokságon, vagy pedig a katonai világbajnokságon indulok. Utóbbit idén Rigában rendezik. Utána már az olimpiára készülhetek. A legfontosabb, hogy zökkenőmentesen történjen minden, ne zavarjon meg semmilyen sérülés. Igaz, már a budapesti világbajnokságon sikerült ezüstérmet szereznem, idén a fő célom mégis az olimpia. Pekingben először indulok ötkarikás játékokon, s a tőlem telhető, lehető legjobb teljesítményt szeretném nyújtani. ♦ Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Michalovce-Humenné 2:1, g.: Mižík, Martinelli, ill. Andraščík. ♦ Női vízilabda Világliga, Tenerife - döntő: Oroszország-USA 8:7; a 3. helyért: Ausztrália-Kanada 7:6. nevéhez. Czanik Károly 1984. szeptember 13-án született, a 178 centi magas játékos, korábban megfordult Dunaszerdahe- lyen, a pozsonyi Interben és a komáromi KFC-ben. Ács és Tata érintésével 2004-ben került az ETO-hoz. Tavaly nyáron végleg szakított a Rába-partiakkal, felbontotta négy évre szóló szerződését és az Integrálhoz szerződött. A debreceniek korábban már szerződtették Varga Zoltánt (REAC), Kardos Norbertét (Szeged), Czanikkal együtt pedig a haiti válogatott támadója, Abel Thermeus (Levante B) is aláírt az UEFA-kupa-induló DVSC labdarúgócsapatához. (kb) EGY MONDATBAN ♦ Hivatalosan is megerősítették, hogy Mikuláš Konôpka zselízi súlylökő doppingtesztjének B mintája is pozitív eredményt hozott, s mivel az atléta már egyszer lebukott, örökös eltiltás fenyegeti. ♦ Kettős győzelemmel kiju- tottavb-re a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután az európai szövetség fegyelmi bizottsága helybenhagyta a boszniai visszavágón elért 24:27-es eredményt, amikora 49. percben a hazai szurkolók rendbontása miatt félbeszakadt a szombati találkozó. ♦ Mário Bicákkal, a kassai labdarúgócsapat középpályásával négyéves szerződést kötött az NB I-es győri együttes. ♦ Ladislav Jurkemik lesz a cseh második vonalban szereplő Slovácko labdarúgó- csapatának vezetőedzője. ♦ Mário Breška, a zsolnai labdarúgócsapatjátékosa, a Bundesliga II-ben szereplő Nürnberg együtteséhez igazol. ♦ Az élvonalbeli rózsahegyi labdarúgócsapat két évre leigazolta Ivan Hodúrt, a Ml. Boleslav szlovák középpályását. SPORTA KÉPERNYŐN Ml, STV 2, PRIMA, ORF 1 - 20.20: Labdarúgó-Eb, negyeddöntő: Portugália-Né- metország (élő). SPORT 1 - 15.30: BMW International Open (München), nemzetközi golftorna (1. nap-élő). EUROSPORT - 13.30: East boume-i nemzetközi WTA- tenisztoma (élő). NIKÉ Csütörtök, június 19. Labdarúgó-Eu- rópa-bajnok- ság, negyeddöntő: 1598. P ortugália-Ném etország 2,5-2,9- 2,7-1,32- 1,35-1,31. Tipp a továbbjutóra: 1599. Portugália- Németország 1,7-1,9. Tipp az első félidőre: 1601. Portu- gália-Németország 3,1- 1,9-3,35-1,22-1,26-1,62. SPORTFOGADÁS 25. játékhét: LOTO - I. HÚZÁS: 3, 11, 21, 34, 43, 48; pótszám: 27. NYEREMÉNYEK: 1. díj prémiummal és I. díj: nincs nyertes; 2. díj: 340 905 SK (1 nyertes); 3. díj: 17 633 Sk (29); 4. díj: 590 Sk (1250); 5. díj: 108 Sk (20 989). JACKPOT: 10 000 000 Sk. II. HÚZÁS: 6, 7, 16, 32, 42, 48; pótszám: 34. NYEREMÉNYEK: 1. díj prémiummal, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 85 226 Sk (6); 4. díj: 860 Sk (858); 5. díj: 131 Sk (17 333). JACKPOT: 40 537 471 Sk. JOKER-SZÁM: 354 018. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 100 000 (2); 3. díj: 10 000 Sk (16); 4. díj: 1000 Sk (146); 5. díj: 100 Sk (1549). A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 11, 17, 18, 24, 25, 29, 31, 34, 35,36,40,44,47, 52, 53, 57, 58, 63, 70, 79. Kenő Plusz-szám: 24. (ú) NBA-DÖNTŐ - 6. MÉRKŐZÉS BOSTON-LOS ANGELES LAKERS 131:92 (24:20, 34:15, 31:25, 42:32), legeredményesebbek: R. Allen és Gamett 26-26, Rondo 21, Pierce 17, ü- letve Bryant 22, Odom 14, Gasol 11. A Boston összesítésben 4:2-re diadalmaskodott a fináléban. Nagyon örültek a bostoniak a 17. NBA-diadalnak (Reuters-felvétel) PEKING 2008 Eunice Barber a távolt választja Párizs. Eunice Barber, a hétpróba és a női távolugrás korábbi világbajnoka csak távolban indul az olimpián. A francia versenyző azért döntött úgy, hogy a többpróbára nem készül, mert nyolc hónapja operálták a térdét, s a beavatkozás után hosszú ideig küszködött különböző problémákkal. „A műtét és a hosszú lábadozás után vesztettem az izomtömegemből, s még jelenleg sem vagyok olyan állapotban, mint korábban” - indokolt a 33 éves atléta. Barber hétpróbában 1999-ben, távolugrásban pedig 2003-ban szerzett világ- bajnoki címet, (mti) MarkTodd hatodik olimpiája Wellington. Hatodik olimpiájára készül MarkTodd, új-zélandi lo vas. Az 52 éves sportember - aki az 1984-es Los Ángeles-i és az 1988-as szöuli játékokon arany-, 2000-ben Sydneyben pedig bronzérmet nyert - nyolc éve visszavonult, ám idén ismét harcba száll. A világ- és (nyílt) Európa- bajnok Toddot a nemzetközi szövetség a XX. század legjobb lovasává választotta. (mti) OQp Huszonkét év után ismét a csúcson a Celtics A Boston lett a bajnok SPORTHÍRADÓ Az NB 11-ből is erősített az ezüstérmes Debrecen Czanik Károly már a Lokié ÖSSZEÁLLÍTÁS í