Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-02 / 127. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 2. Vélemény És háttér 5 FIGYELŐ Titokzatos hamisítás Huszonkilenc olyan hamis dokumentumot találtak a dél-angliai Kew-ban lévő Brit Nemzeti Archívumban, amelynek alapján hazaárulással vádolták meg Windsor hercegét, a trónjáról lemondó VIII. Edwardot, Winston Churchillt pedig az ellenséggel való tárgyalásnak és Heinrich Himmler SS-vezető meggyilkoltatásának a gyanújába keverték. A herceg esetében a vád alapjául egy olyan levél szolgált, amely „Kedves Hitlerem”-mel kezdődött, aláírása pedig EP (Edward Prince) volt. Chur- chillre a gyanú munkatársainak Himmler halálával kapcsolatos levelezése miatt esett. A dokumentumokat annak rendje-módja szerint archiválták. Martin Allen brit történész 2000-ben bukkant rájuk, és felhasználásukkal írta meg 2002-ben Elrejtett naptár (Hidden Agenda) című könyvét, amelyben a herceg hazaárulásának történetét tárta az olvasó elé. A könyv megjelenése után egy szakértő megvizsgálta az ominózus dokumentumokat, és rövid idő alatt megállapította, hogy kezdetleges módon hamisították őket, amit bármelyik történésznek első látásra észre kellett volna vennie. Allem kihallgatták, de ő azt állította, hogy becsapták, ő a hamisító első áldozata - írta a La Repubblica című olasz napilap. A brit legfőbb ügyész tavaly még azt mondta, Allem el lehet ítélni, a közelmúltban viszont arra az álláspontra jutott, hogy „rossz egészségi állapota miatt nem áll a köz érdekében az eljárás folytatása”. Az archívum olvasótermeit most zárt áramkörű kamerák vigyázzák, és a felügyelő személyzet is rendszeresen ellenőrzést végez. Az viszont nem derült ki, hogy ki próbálta hazaárulónak beállítani II. Erzsébet királynő nagybátyját és ki épített fel tárgyalási-gyilkossági történetet Churchill köré. Es főleg azt nem lehet tudni, hogy még hány hamisított dokumentumot őriz az archívum. (MTI)- Jenő, inkább vitték volna el a pénzünket a tőzsdecápák. Akkor most nem lennénk itt! (Peter Gossányi rajza) Azután került a titkosszolgálathoz, hogy leszerelt az izraeli hadseregből Párizsi Moszad-ügynök volt Cipi Livni asszony? Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad párizsi székhelyű ügynöke volt a miniszter- elnöki poszt várományosaként emlegetett Cipi Livni. KERTÉSZ RÓBERT A jelenlegi izraeli külügyminiszter abban az időszakban tevékenykedett a francia fővárosban, amikor a szolgálat sorozatban hajtott végre akciókat palesztin terroristák likvidálására európai fővárosokban - írta a The Sunday Times. A vezető vasárnapi brit lap helyi forrásai szerint a most 49 éves Livni „aktív szolgálatban” volt akkor is, amikor 1983 augusztusában, Athénban a Moszad ügynökei agyonlőtték a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet egy magas rangú tisztviselőjét. Livni ebben az akcióban közvetlenül nem vett részt, de a mai napig titok, hogy pontosan mi volt a szerepe a 80-as évek elején a Moszadon belül. Livni azután lépett be a titkos- szolgálathoz, hogy hadnagyi Cipi Livni (Reuters-felvétel) rangban leszerelt az izraeli hadseregből. Párizsi állomáshelyéről beutazta Európát, „arab terroristák nyomát követve” - jegyezte meg a The Sunday Times. A lapnak a politikus asszony „egyik ismerőse” azt mondta, hogy „Cipi nem ücsörgött az irodában. Okos nő volt, 150-es IQval, jól el tudott vegyülni az európai fővárosokban, férfi ügynökökkel dolgozva, akik jórészt egykori kommandósként arab terroristákat tettek el láb alól”. A brit lap szerint Livni édesanyja, aki nemrég hunyt el 85 esztendős korában, az Irgun cionista milícia egyik vezetője volt a palesz- tinai brit mandátumidőszakban, édesapját pedig 15 év börtönre ítélték egy brit katonai támaszpont elleni támadásért, de megszökött. A The Sunday Times által idézett kommentátorok szerint Livni nem lenne lágyszívű miniszterelnök. Jóllehet, Ciszjordániát hajlandó lenne átadni a palesztinoknak, ellenzi azonban a Golan- fennsík visszaadását Szíriának, és „bombázná az iráni atomlétesítményeket” - idézi forrásait a vasárnapi brit lap. Várakozások szerint a korrupciógyanúba keveredett jelenlegi kormányfő, Ehud Óimért hamarosan távozik, és legesélyesebb utódjelöltje Cipi Livni. A szerző az MTI londoni tudósítója „A könyv tele van tévedésekkel" - nyilatkozta Zuzana Opletalová, a cseh külügyminisztérium szóvivője Karel Schwarzenberg szülei olcsó munkaerőként roma foglyokat alkalmaztak a világháború idején KOKES JÁNOS Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szülei a II. világháború idején olcsó munkaerőként kihasználták egy dél-csehországi roma munkatábor - Lety u Písku - foglyait - állítja Paul Polansky amerikai történész, író a közelmúltban megjelent, The Storm című könyvében. A hírt a The Prague Post című angol nyelvű lap adta közre legújabb számában. „Azt szeretném, ha a mű személyes kihívást jelentene Schwarzenberg számára” - jelentette ki Polansky. „A könyv tele van tévedésekkel és hamis információkkal” - nyilatkozta Zuzana Opletalová, a cseh külügyminisztérium szóvivője. Hozzátette: csak arra szolgál, hogy az amerikai történész felhívja magára a figyelmet. „A miniszter ehhez nem kíván asszisztálni” -jegyezte meg Opletalová. A Písek melletti Letyben volt az egyik olyan munkatábor, ahol a II. világháború idején a korabeli cseh hatóságok a nácikkal együttműködve a romákat összegyűjtötték és dolgoztatták. Csehországban a mai napig éles viták tárgya, hogy koncentrációs táborról van-e szó vagy sem, valamint hogy a felelősséget a csehek vagy a németek viselik. A tábor helyén ma sertéshizlalda van, s tulajdonosa a roma szervezetek és az emberi jogokat védő csoportok követelése ellenére sem akarja áthelyezni. A cseh kormányzat pedig azzal érvel, hogy magántulajdonról van szó, ezért semmit sem tud tenni méltó emlékhely kialakítása érdekében. Polansky szerint Schwarzenberg szülei arra kérték a korabeli hatóságokat, a munkatábort birtokaik közelében hozzák létre, hogy a romákat olcsó munkaerőként alkalmazni tudják. A miniszter apja ennek érdekében levelet is írt a belügyminisztériumnak. A Schwarzenberg család birtokait ugyanis 1939-ben egy szélvihar nagyon megrongálta, s a mintegy 1000 hektáron elpusztított erdő rendbetételére nem volt elegendő munkásuk. A The Storm első kiadása 1999-ben jelent meg az Egyesült Államokban, de abban a Schwarzenberg család még álnéven szerepelt. A közelmúltban megjelent új, bővített kiadás utószavában Polansky már konkrétan említi a családot. Petr Pithart, a szenátus elnöke szerint a vádakat komolyan kell kezelni, és ki kell vizsgáim. „Ha igaz, amit Polanksy mond, akkor Schwarzenbergnek meg kell magyaráznia valamit, és meg kell békéimé a múlttal” - nyilatkozta The Prague Postnak Pithart. A Brünnben székelő intézmény, a Roma Kultúra Múzeuma szerint a büntető munkatáborok létrehozásáról 1939 márciusának elején, tehát két héttel a német megszállás előtt még a cseh kormány döntött. Az ilyen létesítményekbe olyan személyeket kellett elvinni, akik nem akartak dolgozni. A táborokat 1940 augusztusában nyitották meg. Letyben mintegy 240 hely volt, a 1942-ben roma gyűjtőtáborrá alakult át. Polansky már évek óta kutatja a tábor történetét, s erről több könyvet is írt. KOMMENTÁR Ki lesz az első...? BARAK IÁSZLÓ Már jó lesz vigyázni a közélet jelképes lőterein, mert visszalőhetnek a céltáblák. Ilyen jelenség kizárólag a gagyi fantasztikus filmekben fordulhat elő. Már ha egy-egy ügyeletes rendező kifogy az épkézláb gégékből. Normális viszonyok között azonban többé-kevésbé minden rendeltetésszerűen működik. A lőterek kuncsaftjai például szinte tökéletes biztonsággal lövöldözhetnek a céltáblákra. Mindössze azzal kell tisztában lenniük, hogy az alkalmazott fegyverből hol jön ki és merre tart a lövedék... Ha nem lenne világos, a június elsejétől hatályos sajtótörvény apropóján történik itt okfejtés. Azért ilyen jelképesen, hogy az olvasó tudatosíthassa, miért csináltak a sajtó képviselői akkora cirkuszt a szóban forgó jogi norma miatt. Azért, kérem szépen, mert olyan helyzetbe kényszerítették őket a szóban forgó sajtótörvényt kiötlő politikusok, hogy abban az eset- • ben is céltáblával állnak szemben, ha híreket szerkesztenek. Milyen értelemben? Mondjuk, egy lap helyszíni tudósításban számol be arról, hogy XY belerókázott a svédasztalba, mert leitta magát. Ez, ugye, kétségkívül egy eléggé snassz helyzet. Mármint a rókabőr a svédasztalon... Nos, a szóban forgó sajtótörvény elméletileg, de gyakorlatilag is lehetővé teszi, hogy az elkövető a tettét nyilvánosság elé táró tudósításra az újság hasábjain válaszolva elmagyarázza az olvasónak, kizárólag azért disznólkodott, mert heveny gyomorrontása volt. Rosszabb esetben azonban olyasmit is leközöltethet az adott szerkesztőséggel, hogy csak azért történt meg vele az eset, mert azt előre megfontolt szándékkal maga a tudósító szervezte meg szenzációhajhászás vagy lejáratás céljából... Első látásra úgy tűnhet, hogy ilyen hal nincsen, illetve nem lesz. Mivelhogy ez a példa akkora hülyeség, hogy valós előfordulása tulajdonképpen kizárt. Legalább viszonylag normális közéleti viszonyok esetében természetesen így is lenne. Ám ha csak egy kis jártasságra szert tett már az ember a szlovákiai közéleti viszonyok vizsgálatában, világos, hogy ettől még cifrább dolgok is megtörténhetnek. És nem is kell feltétlenül egy Ján Slotára gondolni. Aki bármikor és bárhol képes letolni a gatyáját, de akár egy leveses tányérba is belerondít, ha úgy tartja kedve... Tessék hát felkészülni a legrosszabbnál is rosszabbra! Ám, hogy sem a tisztességes olvasók, sem pedig a kollégák ne anyátlanodjanak el teljesen, vegyük lazára a figurát és játsszunk. Vélhetően sokan ismerik azt a társasjátékot, amely azon alapul, hogy a benne részt vevőknek nem szabad megszólalniuk. A vesztes az, aki legelőbb megszólal. Egyezzünk meg: aki az inkriminált sajtótörvényre hivatkozva a legelsőként kényszeríti a szerkesztőséget nyilvánvalóan szerecsenmosdató „helyreigazításra”, kapja meg az Első a Hazugok Között örökös rangot... JEGYZET Álom hagyjam biztos állásomat, és önkéntes munkanélkülivé vála költészetről JUHÁSZ KATALIN Két költő beszélget:- Képzeld, megvettem a kötetedet!-Tényleg? Hát te voltál? Aversnekhatalmas keletje van mostanság. A kiadók akár háromszáz példányban is bátran megjelentethetnek versesköteteket, biztosak lehetnek benne, hogyaligpárév alatt szétkapkodj ák őket. Viszik, mint a (ló)citromot. Az sem mellékes szempont, hogy költészetből pazarul meg lehet élni. A művészi kreativitást mindenki elismeri, és aki teheti, befektetni sem rest. Talán legegyszerűbb személyes példával illusztrálni a dolgot. Néhány hónappal ezelőtt, egy kora tavaszi napon megcsördült a telefonom. Egy nyugati multicég embere kért tőlem randevút. Mi a fene, gondoltam, miért lettem ilyen fontos a kapitalistáknak? Besétáltam a csillogó-villogó üvegszékházba, a recepciós földig hajolt előttem, majd a liftig kísért. A marketingmenedzser, egy Boss-öltönyös fiatalember leültetett a tágas irodában, és közölte, hogy a vezérigazgató úr rászörfölt az interneten a verseimre, és akkora hatással voltak rá, hogy szeretne a mecénásom lenni. Egy éven át nem kell dolgoznom, kizárólag az a feladatom, hogy újak, és cserébe csak annyit kér, hogy a leendő kötet hátoldalán legyen ott a cég emblémája. Nem stimmel itt valami, mondtam ijedten, maguk át akarnak verni. Hogy képzelik, hogy ottjak ezekben a nehéz időkben? Megvakarta az üstökét, de csak egy pillanatig vacillált, szinte azonnal mondta, hogy rendben, akkor állományba vesznek, lesz rendes állásom, de ne ijedjek meg, nem kell mobiltelefonokkal foglalkoznom, sőt be se kell járnom. Kapok egy laptopot, üljek ki a domboldalra, onnan nézzek szerteszét, hallgassam a fák lehulló levelének lágy neszét. Aztán egy év múlva szállítsam a verseskötetet. Gyorsan megegyeztünk. Azóta azt csinálom, amit szeretek, és amiben fejlődni tudok, hála a multicégnek. Önök ugyebár most hitetlenkedve csóválják a fejüket, és azt mondják, ilyen nincs. Nos, igazuk van. Mindezt csak álmodtam, kitaláltam, fabulál- tam. A versnek ugyanis egyáltalán nincs keletje mostanság. Alig páran vásárolnak versesköteteket, az a bizonyos háromszáz példány hovatovább túlzott merészségnek számít. Komoly poétikai teljesítmények maradnak sajtóvisszhang nélkül, a könyvárak egyre emelkednek, az iskolákban nem ta- nítj ák a kortárs költőket, azaz iszonyatosan nehéz felkerülni az olvasókkönyvespolcára. Márpedig a költőknek fontos az olvasó. Egyre ritkábban mondogatják, mondogatjuk, hogy fütyülünk mi az átlagemberre, mi a műértőknek írunk. Ilyenekből ugyanis egyre kevesebb sétál az utcán, még kevesebben sétálnak be szerzői estekre, könyvbemutatókra, irodalmi rendezvényekre. És hűvel a költő exhibicionista állatfaj, nehezen viseli mindezt. Ezért talál ki ilyen sztorikat.