Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-17 / 140. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 17. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG 2009-ben működhet az új biztosítási rendszer, mely a minőségi gyógyítást nyújtó szolgáltatónak adna közpénzt, függetlenül a tulajdonostól - írta a Népszabadság. Nem mond le a biztosítási rendszer átalakításáról a szocialista kormány - nyilatkozta Kökény Mihály. A Parlament egészségügyi bizottságának elnöke szerint nem vonhatnak ki további forrásokat az ágazatból, éles küzdelem vár a közfinanszírozásból élő intézményekre. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár erős, egységes nemzeti kockázatközösségen alapuló biztosító lesz, egyes feladatai regionális szervezetekhez kerülnek. A kormány módosítja a kapacitástörvényt, s meghatározza, mit kell tudnia a gyógyításból a súlyponti kórháznak, (mti)- A minisztériumok munkáját értékelő beszédem végén pedig leszögezem, mindegy, hogy milyen a kormány, mindenütt a pénz az Úr. (Peter Gossányi karikatúrája) A kisebbségi bizottság mint a törvényhozó szerve pedig igenis foglalkozzon a kisebbségi sugárzással Sérülékeny intézmények Kisebbségi térfélen az elmúlt két esztendőben két fontos esemény tűnt ki: egyrészt az MKP megszűnt kormányzati tényező lenni, másrészt változás állt be a párt élén. LOVÁSZ ATTILA E két esemény, amelynek komolyabb hatását kisebbségi intézményi térfélen nem volna szabad érezni, rányomta bélyegét azon magyar vagy részben magyar intézményekre, amelyek most komoly belső válságokat gerjesztettek. Itt van a komáromi egyetem komoly problémája. Volt egy rektorválasztás, amelynek lett egy eredménye, s amelynek kintről látható és a honi magyar sajtóból kitapintható hozadéka az, hogy Albert Sándor nem rektor. Sajnos, a konfliktus másképp nem láttatható, hiszen minden olyan megmozdulás ez ügyben, amely sajtónyilvánosságot kap, először mint Albert kontra Tóth, újabban pedig Stredl kontra Tóth ügy jelenik meg s mindig ugyanoda térünk vissza: valami nem jó Tóth János megválasztásában. Lett légyen bármi a háttérben, lehet akármi más az ügy oka, a nyilvánosság előtt az előbb leegyszerűsitve megfogalmazott kép jelenik meg. „A politika megtette a magáét, most ki kell vonulnia, hogy a szakma végezhesse a dolgát” - mondta a Selye János Egyetem ünnepi megnyitóján akkor még alelnökként Csáky Pál. S akkor tudomásul vették sokan, hogy Albert Sándor élete nagy lehetőségével élt, amikor politikai és pedagógiai tevékenységét összekapcsolva egyetemalapítóvá válhatott kedvező politikai és társadalmi klímában. Már akkor fel kellett volna szisszenni, amikor az önálló egyetem lehetséges gondjaira figyelmeztető közszereplőket a magyar közvélekedés perifériára szorította és árulással sem volt rest vádolni, de az aggodalmak szervezeti része, a politika kivonulásának képtelensége most egy jobb sorsra hivatott intézményt veszélyeztet. Albert munkája és egy kis szerencséje révén már megkapta helyét a történelemkönyvben, vajon mi a baj Tóth Jánossal? Nos, ezt a médiából nem tudtam meg. A minap - mivel az internetes verzión a hír nem jelent meg - utólagvettem észre, hogy a parlament kisebbségi bizottsága a Pátria rádió munkatársainak bérével foglalkozott. Azt hittem, rosszul látok, de ha az Új Szó tudósítása nem fiktív bizottsági ülésről született (s ezt azért a legnagyobb rosszakarók se tételezzék fel), akkor a kisebbségi bizottságunkkal valami nagyon nagy baj van. A Pátria szerkezeti, szervezeti felépítésével, a közrádiózás helyzetével, lehetőségeivel évekig nem foglalkozó bizottság most olyan kérdést boncolgatott, ami egy önálló intézmény munkáltatói jogokat gyakorló vezetőinek kizárólagos gondja, s általában a munkáltató és a munkavállaló megegyezésének, szerződésének eredménye. Tévedés ne essék, a pátriások nem keresnek jól, de ezt nem a parlament dolga. Ha a Pátria alkalmazottai úgy érzik, hogy bérük a szlovák rádiós átlagnál azért kisebb, mert ők magyarok, akkor tessék a kisebbségi bizottság által anno felügyelt diszkrimináció-ellenes törvény alapján pert indítani. S a bíróság előtt kiderülhet, igazuk van-e, avagy a rádiós átlagbértől való eltérésnek más okai vannak. Töltöttem néhány hónapot a szlovák közrádióban s nem tennék nagy fogadásokat a szerkesztőség sikerére. Ellenben igenis arra kell buzdítsam állampolgári kurázsi okán a kisfizetésű munkavállalókat, hogy érdekérvényesítésük törvényes formáját, a szakszervezeti szerveződést vegyék komolyan, ha a jelenlegi szakszervezet nem dolgozik rendesen, alapítsanak újat, tárgyaljanak, egyezkedjenek, hiszen a szerződéses viszonyok erről szólnak. A másik oldalon viszont azt is tudni kell, hogy a munkáltatóval szemben van-e a munkavállaló olyan helyzetben, hogy követeléseket fogalmazzon meg. Akármilyen hiheteden, Szlovákia rengeteg munkahelyén igenis van olyan helyzetben s él is vele. A kisebbségi bizottság mint a törvényhozó szerve pedig igenis foglalkozzon a kisebbségi sugárzással. Sorolnám, mi kell a normális viszonyokhoz: eltörölni a nem szlovák nyelvű reklámok tilalmát áz éterben (nyelvtörvény), visszaadni a Pátria szervezeti függeüen- ségének jogszabályi megfogalmazását (rádiós törvény), frekvenciák odaítélésére kötelezni az erre hivatott állami hatóságot (sugárzási és retranszmissziós törvény), digitális csatornát biztosítani a kisebbségi műsornak (a digitalizáci- ót előkészítő jogszabályok mindegyike), végül akár törvényben szabályozni, hogy a mindenkori közrádiózásra szánt pénz milyen százalékát költse el az állami rádió összehasonlítható feltételekkel a kisebbségi műsorokra. A többi a független közmédia dolga, ha hagyják függetiennek lenni. E két példa - csak helyszűke miatt nem húzom elő pl. a Pázmány Péter Alapítványt - gyönyörűen illusztrálja, mennyire sérülékenyek a kisebbségi intézmények, milyen könnyű azokat tollvonással, személyi konfliktusok sorával vagy pénzzel lehetetlen helyzetbe hozni, ergo: mennyire sérülékeny mindaz, ami a szlovákiai magyarság identitástudatának legalább részben építője. Kedves MKP, kedves intézményvezetők, kedves választott tisztviselők, van még egy-két csontváz a szekrényben, saját kényelmünk s hosszú nemtörődömségünk miatt. Lehet takarítani. Csak ellenzékben most már piszkosul nehéz. A volt kancellár szerint Kínát egyenjogú partnerként kell kezelni a világpolitika és a világgazdaság területén A Nyugat Kína-politikáját bírálta Helmut Schmidt MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Óvta a Nyugatot a Kínával szembeni felfuvalkodottságtól, és hosszú távon elkerülhetetlennek nevezte Kína és Tajvan újraegyesülését Helmut Schmidt volt német kancellár. A ma is nagy tekintélynek örvendő, 90. évében járó szociáldemokrata politikus, - aki 1974 és 1982 között volt Németország kancelláija - nagy visszhangot kiváltó előadásában arra szólította fel a nyugati országokat, hogy külpolitikájukban hagyjanak fel a Kínával szembeni elbizakodottsággal, Peking erkölcsi és politikai kioktatásával. A német külpolitikai társaság és a Die Zeit című hetilap által szervezett rendezvényen szakértők és diplomaták előtt a volt kancellár annak a nézetnek adott hangot, hogy Kínát egyenjogú partnerként kell kezelni mind a világpolitika, mind a világgazdaság területén. Helmut Schmidt megerősítette azt a korábbi nézetét, hogy nem sokra tartja az úgynevezett offenzív emberi jogi politikát sem Kínával, sem Oroszországgal szemben. Közvetve utalt arra, hogy a gazdasági együtműködés szükségszerűségét többre becsüli, mint az emberijogok értékét. A kancellár emlékeztetett arra, hogy a kínai civilizáció a világ legrégebbi, ma is létező civilizációja. Ebből arra következtetett, hogy politikai, gazdasági és technológiai téren .feltörekvő világhatalomként” Kína joggal tart igényt a Nyugat kulturális megbecsülésére. Schmidt a szakértők szerint sajátos véleményt fogalmazott meg Tibettel kapcsolatban is. A tibeti konfliktus kapcsán azt hangsúlyozta, szem előtt kell tartani a „nagyságrendeket”, s utalt arra, hogy miközben a tibetiek száma szerte a világban csak 6 millió, a kínaiaké 1,3 milliárd. Emlékeztetett arra, hogy Tibet a XIII. századtól Kínához tartozott, és soha nem volt nyugati értelemben vett demokrácia. Tibetben teokrácia volt, a papok uralma. A volt kancellár szerint el kell ismerni, hogy a kommunista Kína Tibet 1959-ben történt annektálása után megszüntette az ottani jobbágyságot”. Schmidt nyilatkozatával egy időben Berlinben újra fellángolt a vita Németország Kína-politikájáról. Az ürügyet a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter pénteken kezdődött pekingi látogatása szolgáltatta. A koalíciós partner konzervatívok és az ellenzéki pártok bírálták a minisztert, hangsúlyozva, hogy túlzott figyelmet fordít Kína „megnyerésére”, miközben tekintélyes gazdasági vezetők - Schmidthez hasonlóan - arra figyelmeztettek: Tibet miatt nem szabad kockáztatni Peking haragját, s ezáltal a német gazdasági érdekeket. KOMMENTÁR GordEUsz JARÁB1K BALÁZS A régi vicc szerint az egyszeri magyar emigráns a belga hadseregben értetlenkedve kérdezi az őrmester első reggeli parancsa után, mely szerint flamandok balra, vallonok jobbra sorakozzanak, hogy hová álljanak a belgák. Miután a franciák és a hollandok az EU alkotmányát, illetve az egy szem írek (saját alkotmányuk szerinti) a péntek 13-ai muszáj-refe- renduma az ún. Lisszaboni Szerződést halálra ítélte, muszáj megkérdeznem: hová álljanak az európaiak, kérem? Fel van itt adva a gordEUszi csomó. Persze, az Európai Unió (EU) mint intézmény nem múlik ki. A nizzai szerződés alapján folytatni lehet azt az anomáliát, amely a történelembe az egyik legszóra- koztatóbb politikai játékként kerül be. Hiszen a demokráciát mint legfőbb értéket képviselő EU egyetlen választott intézménye, az Európai Parlament szinte hatalommentes, a kvázi végrehajtóként funkcionáló Bizottság senkinek sem tartozik felelősséggel, míg a Tanácsban minden döntéshez az immáron 27 tagállam teljes egyetértése szükséges, míg a hatalom képviselete félévenként más államra száll. Furcsa, néphatalomtól szinte teljesen mentes társadalmi-politikai szövevény európai demokráciáktól. Az ír népszavazás azonban nem arról szólt, hogyan kellene ezt az anomáliát megreformálni. Bár a Lisszaboni Szerződés valójában egy lépést jelentett volna egy európai konföderáció felé, de anélkül, hogy erről az európai szavazókat igazán megkérdezték volna. Lett volna egy elnök, meg egy külügyminiszter, de őket megegyezés alapján választotta volna az elit. Az európai polgároknak kuss. A Lisszaboni Szerződés, valamint elődje, az elutasított EU alkotmány úgy próbálta volna az EU gazdasági jellegét politikaira változtatni, hogy erről bármiféle konszenzus született volna a legutóbbi csatlakozást emésztő Nyugat-Európában. Az elit igazán tehetnek már egy szívességet. Pontosabban kettőt. Ad egy: Nyugat-Európában jó lenne elmagyarázni a derék adófizető bürgereknek, hogy a csatlakozási folyamattal ők gazdaságilag csak nyertek. Közép-Európában az európai szolidaritást, magyarul a ne-csak-magadnak-harácsolj-gondolj-egy-picit-a-többi- ekre-is elvét kellene többet gyakorolni. Ad kettő: kérdezzék meg az embereket, akamak-e egy, a 21. század kihívásainak megfelelő szuperállamot. Ha igen, akkor fokozatosan kell megszüntetni az EU intézményi rendszer anomáliáját, de úgy, hogy a demokrácia elvei ne szenvedjenek csorbát. Én a magam részéről igennel voksolok. FIGYELŐ Megőrizte saját arcát Nagy Imre kommunista volt, és hasonlóan a cseh „emberarcú” kommunistákhoz, nem kívánta a rendszer bukását, csupán enyhítését - írta a néhai miniszterelnök kivégzésének 50. évfordulóján közölt szerkesztőségi kommentárjában a Lidové Noviny című konzervatív cseh lap. A cseh reformkommunisták és Nagy Imre között azonban különbség is van - folytatódik a cikk. „Amikor a magyar közvélemény egyértelműen az ország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépését követelte, Nagy Imre magáévá tette a követelést. Amikor az oroszok 1956. november 4-én összpontosított támadást intéztek a magyar városok ellen, nem siránkozott a rádióban, „mint egy öreg prostituált, hanem közölte a nemzetközi közvéleménnyel, hogy agresszióról van szó, és hogy a magyar egységek védekeznek” - mutat rá a kommentár szerzője, Bohumil Doležal, aki a cseh sajtóban gyakran foglalkozik magyar témákkal. Amikor a forradalom leverése után Kádár diszkrét módon, a lojalitás kinyilvánításáért cserében életet ajánlott neki, az ajánlatot egyértelműen elutasította, s nem lett egy ideig nagykövet vagy esedeg téeszel- nök valahol a Tiszántúlon - jegyzi meg a szerző néhány csehszlovák reformkommunista 1968 utáni pálfordulására célozva. Amikor pedig halálra ítélték, minden bűnt tagadott, és nem kért kegyelmet. Neki is köszönhető, hogy a magyar forradalom megőrizte igazi arcát - szögezik Doležal, (mti) Steinmeier lesz Merkel ellenfele Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata külügyminiszter lesz a konzervatív Angela Merkel kancellár ellenfele a jövő évi parlamenti választásokon a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FÁZ) értesülése szerint. A konzervatív napilap arról számolt be, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) már nem számol a jelenlegi pártelnök, Kurt Beck kancelláijelöltségé- vel, úgy értékeli, csak Steinmeier veheti fel a harcot a siker esélyével a népszerű Merkellel. A konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó párt népszerűségének rohamos hanyatlása nyomán a párt vezetőségében túlsúlyba kerültek azok az erők, amelyek Beck jelöltsége esetén reménytelennek látják a küzdelmet a hivatalban levő kancellár ellen. Mind többen kérdőjelezik meg, hogy a rajna-pfalzi miniszterelnök tartósan megmaradhat-e az SPD élén - értesült az FÁZ. A lap szerint Beck és Steinmeier között előzetes megállapodás született arról, hogy a szociáldemokraták kancellárjelöltje a német választók körében a párt elnökénél összehasonlíthatatlanul népszerűbb külügyminiszter lesz. Erről egyelőre semmit nem hoznak nyilvánosságra, a döntés bejelentése az év végén várható. Nem kizárt, hogy a Beckkel szembeni elégedetlenség már a következő hetekben „robbanást” okoz. A Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése megerősítette, a párt népszerűsége nemcsak a választók körében csökken drámai módon, hanem a párt tagjai is egyre ki- ábrándultabbak. (mti)
