Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-16 / 139. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 16. Vélemény És háttér 5 TALLÓZÓ KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Jogos a kárpátaljai ma­gyarok és érdekvédelmi szervezeteik tiltakozása, fel­háborodása és félelme, hi­szen ha az ukrán oktatási miniszter megengedheti magának a törvénysértést, az alkotmány és a nemzet­közi megállapodások meg­sértését, akkor egyéb jogtip- rás is bármikor bárkitől vár­ható - írta a Kárpáti Igaz Szó című megyei lap az ukrajnai nemzetiségi iskolák ukrán tannyelvre történő fokoza­tos átállítását előirányzó ok­tatási miniszteri rendelet kapcsán. Erdélyi Gábor, a lap főszerkesztője egyebek mellett megállapította, hogy a kárpátaljai magyaroknak nincs szerencséjük az okta­tási miniszterekkel. 1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol a nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították Ötven éve végezték ki Nagy Imrét (Képarchívum) Ötven éve, 1958. június 16-án került sor Nagy Im­re, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és vádlott­társainak kivégzésére. Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfogadtatni a kommunista párt vezetésé­vel, de igyekezett mérsékel­ni is az általa túlzónak tar­tott követeléseket. WEBERNÉ ZS1KA1MÁRIA/MT1 Fellépett a szovjet csapatok tá­vozásáért, deklarálta a többpárt­rendszer bevezetését, majd no­vember 1-jén Magyarország kilé: pését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét. November 4-én hajnalban drámai rádióbe­szédben jelentette be a szovjet in­váziót, majd több társával a jugo­szláv követségen kért menedékjo­got. November 22-én Kádár János menlevelével elhagyták a követsé­get, de ezután a szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Sna- govban „házi őrizetbe“, fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új rendszerrel. 1957 áprilisában hozták Buda­pestre, ahol 1958. február 6-án, a nyilvánosság teljes kizárásával bí­róság elé állították. A vádlottakkal Nagy Imre budapesti emlékműve- Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gi- mes Miklós, Tildy Zoltán, Maiéter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, Vá­sárhelyi Miklós - szemben a vád­pontok a következők voltak: a népi demokratikus államrend megdön­tésére irányuló szervezkedés kez­deményezése és vezetése, haza­árulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges poli­tikai csoportosulás létrehozása. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre til­takozott, de ezt a bíró, Vida Ferenc elutasította. A minden együttmű­ködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szüágyi József ügyét el­különítették és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később kivégezték. Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba kezdett, és 1957 végén máig tisztázatlan körülmé- nyekközöttmeghalt. A többi vádlott pere június 9-én folytatódott. Június 15-én a Leg­felsőbb Bíróság Vida Ferenc vezet­te Népbírósági Tanácsa Nagy Im­rét halálra és teljes vagyonelkob­zásra ítélte. Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizott­ságának volt tagját 12 évi börtön­re, Gimes Miklós újságírót halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági el­nököt, a Nagy Imre kormány ál­lamminiszterét 6 évi börtönre, Maiéter Pál honvédelmi minisz­tert halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancs­nokát életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi börtönre ítélték. Másnap hajnalban a Gyűjtő­fogház udvarán kivégezték Nagy Imrét, Maiéter Pált és Gimes Mik­lóst, a holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjá­ba temették, a nyüvántartásba hamis neveketjegyeztekbe. A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg, Nagy Imre és tár­sainak 1989. június 16-i újrate­metése a rendszerváltás jelképes eseménye lett. Nagy Imrét, Gi- mest, Losonczyt, Maiétert és Szi­lágyit 1989. július 6-án a Legfel­sőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól. 2008. június 9-én megkezdődött az ötven év­vel korábbi koncepciós per hang­anyagát tartalmazó felvétel egy hétig tartó nyilvános lejátszása a Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-o.s Intézet szervezésében Budapesten. A cseh- és morvaországi magyarok a magukénak vallják Esterházy Jánost, mondta Hyvnar Anna Esterházy Jánosra emlékeztek Mírovban KOKES JÁNOS Esterházy Jánosra, a csehszlo­vákiai magyarság két világháború közti vezető politikusára emlékez- tekszombaton a morvaországi Mí­rovban a csehországi és a szlová­kiai magyarok. Az idén 11. alka­lommal megtartott emlékünnep­séget a Cseh- és Morvaországi Ma­gyarok Szövetsége, a Coexisten- tia-Együttélés politikai mozga­lom, valami a helyi szervek ren­dezték közösen. Az ünnepségen elhangzott beszédek méltatták Es­terházy János személyiségét és életművét. A cseh- és morvaországi magya­rok a magukénak vallják Esterhá­zy Jánost, s emlékét ápoljuk és őrizzük - példa erre a mírovi emlékmű felállítása is - jelentette ki Hyvnar Anna, a Cseh - és Morva­országi Magyarok Szövetségének elnöke. Az Együttélés mozgalom, amely a csehországi nemzeti kisebbsé­gek politikai képviselője, hivatalo­san is Esterházy János rehabilitá­cióját követeli - mondta a lapunk­nak Kocsis László, a mozgalom el­nöke. A megemlékezés alkalmával a csehországi magyar szervezetek, valamint a szlováldai és a m'agyar- országi magyarok képviselői ko­szorúkat és virágokat helyeztek el az emlékműhöz. A mírovi várbör­tön kápolnájában pedig katolikus szentmisét mutattak be Esterházy János tiszteletére. A kegyeleti ün­nepség végén a néhány tucatnyi résztvevő közösen elénekelte a magyar himnuszt. Esterházy János a mírovi vár­börtönben halt meg 1957. márci­us 8-án. Miután tavaly őszig nem volt köztudott, hol van eltemetve, illetve hová kerültek hamvai, a csehországi magyarok 1998-ban magyarországi segítséggel jelké­pes síremléket állítottak neki a he­lyi rabtemetőben, amelyet példá­sangondoznak. Mirov község is törődik az emlékművel, amely az egyetlen Csehország területén álló Ester­házy emlékmű. A budapesti székhelyű Esterházy János Em­lékbizottság és a Rákóczi Szövet­ség ezért tavaly Esterházy János Emlékérmet adományozott Mí- rovnak. Cseh történészek- az Esterházy család kérésének eleget téve - ta­valy kiderítették, hogy a morvaor­szági Mirov várbörtönben 1957-ben elhunyt Esterházy Já­nos urnája a prágai Motol nevű köztemető közös síijában találha­tó. A csehországi magyarok ezért idén májusban - a kommunista rendszer áldozatainak emléknap­ja alkalmával - Prágában is em- lékünnepségettartottak. Az elképzelések szerint a motoli emlékhelyen egy Esterházy-tábla is elhelyezésre kerülne, de ehhez a cseh hatóságok hivatalos bele­egyezésére van szükség. Tekintet­tel azonban arra, hogy Esterházy Jánost eddig sem Szlovákia és sem Csehország nem volt hajlandó re­habilitálni - így a politikust papí­ron továbbra is háborús bűnös­ként tartják nyilván - nehéz meg­jósolni, hogy milyen eredménnyel végződik az esetleges táblaállítási kérelem. KOMMENTÁR Mikolaj sörmeccse BARAK LÁSZLÓ Ján Mikolaj, a szlovák oktatási miniszter vélhetően jobhan szereti a napi politika primitív sörmeccseit, mint az igazi focit. Ellenkező esetben eszébe nem jutott volna épp olyankor levelezni a tan- könyvkiadókkal, amikor Szlovákia szomszédságában Európa fut- ballgigászai mérkőznek egymással. Talán sokkal inkább vérre menően, mint ahogyan azt némely szlovák és magyar politikusok csinálják a saját közönségükkel. Van némi különbség bizonyos kö­zép-európai politikusok hol groteszk, hol pedig undort keltő iszapbirkózása, meg a labdarúgó Európa-bajnokság viadalai kö­zött, annak ellenére, hogy mind a focisták, s a politikusok is első­sorban önmagukért, s csak másodsorban a közönségükért húznak a kapura. Ez a különbség például az, hogy a magas szintű foci jel­lemzően csak kijelölt pályán, szigorú bírák felügyelete mellett zaj­lik, míg a politikai játszmák színtere korántsem ennyire behatárolt és szigorúan ellenőrzött. A focisták között továbbá csak elvétve akad alattomos szándékú, s ha mégis előfordul üyen, idejekorán ki van tessékelve a játéktérről. A tehetségtelenek pedig oda sem sza­golhatnak. A politikai sörmeccseken viszont igen-igen sokáig el- sertepertélhet akár egy-egy ügyeden hülye is, az alattomosakkal meg tele van a pálya, vagyis a parlamentek meg a minisztériumok. Miért lehet ez így? Csak azért, mert a politikai, politikusi teljesít­ményt nem elsősorban gólokban mérik, hanem azzal, hogy kinek mekkora a pofája meccs közben, meg utána a kocsmában... Nem biztos persze, hogy Ján Mikolaj egy selejtes amatőr focista, azaz politikus lenne. Igen nagy kár viszont, hogy most szánta el magát a legalattomosabb faultokat idéző mutatványra, amikor fajra, nemre, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül egy iga­zi, jó értelemben vett cirkusszal foglalatoskodik Európa, sőt szinte az egész civilizált világ. Az egyetemi oktatóból miniszterré lett po­litikushoz ugyanis rendkívül méltatlan, hogy pártja, a Szlovák Nemzeti Párt legprimitívebb választóinak szintjére lealacsonyod­va, újra egy olyan buta vitát geijeszt, amelynek távolról sincs köze a nemes sport- és politikai teljesítményekhez. Sőt, kizárólag az egyre inkább kiveszőiéiben levő futballhuligánok érzelmi és ér­telmi szintjén vegetáló politikai kemény magnak szolgáltat muní­ciót, akár utcai verekedésekhez is... Igen, az oktatási miniszter rendelkezése, amely szerint a szlovákiai magyar tankönyvekben ezentúl jellemzően csak szlovák helységnevek szerepelhetnének, semmi másról nem szól, mint a primitív szlovák híveknek és pan­danjaiknak a hasonlóan ösztönlények alkotta „magyar ellenség­nek“ szánt öncélú provokációról. Pedig egy oktatásügyi minisz­ternek kellene a legutolsó embernek lennie, aki komolyan gondol­ja, ha a szlovákiai magyar gyerek Štúrovo helyett Párkányról, Bra­tislava helyett Pozsonytól tanul a tankönyvéből, akkor ettől Szlo­vákia majd megszűnik létezni. Ha viszont valóban komolyan gon­dol ilyesmit, mielőbb le kellene magát kérnie a pályáról. Persze, ha csak a balhé kedvéért rugdalózik, akkor is. Ha szereti a focit, vagy­is a napi politika primitív sörmeccseit, ha csak egy félkegyelmű menedzsert szeretne kielégíteni... JEGYZET Szar a helyzet JUHÁSZ KATALIN Amikor átadnak egy új épüle­tet, még minden a legnagyobb rendben, a higiénikusok a mel­lékhelyiségekben sem talál­hatnak kivetnivalót, csillog-vil- log a mosdó és a vécékagyló, sőt van papír, papírtartó, kefe, kefetartó, törölköző. Két óra múlva azonban a papírtartó már üres. Sebaj, elégöt-tíz perc, és ott az új tekercs. Eltelik újabb fél óra, megint nincs pa­pír, a kefe a tartó mellé hajítva búslakodik, a törölköző pedig olyan, mintha felmostak volna vele. Ekkor már legalább ne­gyed órába telik, mire minden visszarendeződik. Az első napon még legalább tízszer tűnik el a papír, telepor­tál a kefe, és züllik el a törölkö­ző, de a nap végére minden visszaáll a rendes kerékvágás­ba. A második nap reggelén kez­dődik elölről az egész. Eltelik egy óra, két óra, de a rend nem áll helyre. Úgy látszik, a takarí­tók megunták a dolgot, nem tesznek ki több „szent tekercset”, a kefét sem rakos­gatják vissza. Mivel soha nincs papír, a papírtartó egy idő után feleslegessé válik, így egy erőfi- togtatási kényszerben szenve­dő vécéhasználó fogja és letöri. És mivel a kefe is műidig útban van a lába alatt, vagy eltöri a nyelét, vagy egyszerűen kihajít­ja az ablakon. Az üres kefetartó egy idő után feleslegessé válik, úgyhogy széttapossák. A takarí­tók meg csak állnak széttárt ka­rokkal, mert hiszen hová te­gyék a papírt és a kefét, ha nincs tartó? így se papír, se ke­fe, de egy idő után nem is hi­ányzik senkinek a házban, mert mindenki visz magával papírt. A törölközőt pedig nemes egyszerűséggel odalakatolják a tartóhoz, nem is lopják el hó­napokig. A vécét egy idő után kulcsra zárják, az alkalmazott szépen viszi magával a kulcsot, ha rájön a szükség. Az ügyfe­leknek pedig tilos a bemenet, bírják ki, vigyék szépen haza... Eddig az egyszerű, sablonos történet, amelyebben a régió­ban tipikusnak mondható. En­gem például mindig könnyekig meghat, ha egy középületben nyitva találom a vécéajtót. Ha pedig papír is van odabent, hi­tetlenkedve csóválom a fejem, és megállapítom, hogy ezeknek tényleg jól megy. Ilyen helye­ken általában folyékony szap­pan van a mosdó mellett, nem pedig egy összetapasztott, re- ciklált szappandarab lóg a csap­telepre erősítve, mint hajdan a falusi óvodákban. A törölköző sincs odalakatolva a tartóhoz. Márpedig ez valóban az ügyfe­lekbe vetett feltétlen bizalom, és a cégen belüli gondtalan jó­létjele... (Peter Gossányi rajza Némelyik politikust így billenteném fenéken

Next

/
Oldalképek
Tartalom