Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-02 / 127. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 2. www.ujszo.com RÖVIDEK Ivan Miklós túlságosan költekező? Pozsony. A parlament illetékes bizottságának foglalkoznia kell Ivan Mikloš SDKÚ-képviselő vagyoni helyzetével, mivel egy polgár feljelentést tett. A közelebbről meg nem nevezett személy szerint ugyanis a volt pénzügyminiszter kiadásai meghaladják a bevételeit. A kezdeményező a Miklóssal kapcsolatos sajtóinformációkból in­dult ki, aki Alaszkában volt kirándulni mintegy 200 ezer koronáért, továbbá tavaly egy 660 ezer koronát érő gépkocsit vett, miközben egyszerre két hitelt is törleszt, összesen 2,7 millió korona értékben. Ezzel szemben Ivan Mikloš éves jövedelme alig lépi túl az 1 millió koronát. Stanislav Janis (SDKÚ) szerint a parlament összeférhetet­lenségi bizottságának sem felhatalmazása, sem eszköze nincs arra, hogy a közszereplők anyagi helyzetét vizsgálja. (SITA) Feloldják a horvátok a hústilalmat? Zágráb. Horvátország máris eltörli a tegnap életbe lépett, a turis­tákra vonatkozó tej- és húsbehozatali tilalmat -jelentette a Slobod­ná Dalmacija című napilap. A gyors döntést az váltotta ki, hogy Csehországban hatalmas sajtóvisszhangot váltott ki a lépés, ezért egyes becslések szerint a Horvátországba készülő polgárok 30 szá­zaléka vette fontolóra, hogy lemondja tengerparti útját. Évente mintegy 800 ezer cseh kirándul Horvátországba, ezért esetleges tömeges távolmaradásuk komoly érvágást jelentene. (ČTK) Villám csapott három emberbe Budapest. Három emberbe csapott villám a Gellért-hegyen teg­nap. A legsúlyosabb sérültet a helyszínen újraélesztették, majd a Szent Imre Kórházba szállították. A kitört pánikban további két személy sérült meg. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvi­vője elmondta, a hirtelen jött vihar után a legsúlyosabb sérült, egy huszonéves fiatalember életéért a helyszínen küzdöttek az orvosok, a másik, hasonló korú, súlyosan sérült férfit az Erzsébet, a könnyebben sérült nőt a Margit Kórházba szállították. A pánik mi­att többen elestek, közülük ketten könnyebben sérültek. (MTI) Gyerekek helyett inkább nyugdíjasok Pozsony. A tegnapi gyermeknap alkalmából a kormányhivatal megnyitotta épületét a látogatók előtt, délelőtt személyesen Robert Fico miniszterelnök kalauzolta az érdeklődőket, akik a kormány autóparkját is megtekinthették. A rendezvény érdekessége, hogy a hivatalra kevesebb gyermek és több nyugdíjas volt kíváncsi, (s) lvan Mikloš kontra Marek Maďarič a televízióban Vita a siker(telenség) ékről ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Ivan Mikloš SDKÚ- képviselő szerint a jelenlegi kor­mány hosszú távon rontja az or­szág gazdasági eredményeit, és az intézkedéseiből az sem olvasható ki, hogy valóban szociáldemokra­ta programot valósít meg. „A szlo­vák gazdaság jelenleg még jó ál­lapotban van, de szinte minden elemzés szerint romlik a vállalko­zói környezed’ - jelentette ki a volt pénzügyminiszter a Markíza televízió Testre szabva című műsorában. Szerinte a kormány egyetlen előnye, hogy nem valósítja meg a Smer választási programját, mely­ben a reformok alapvető módosí­tásáról beszélt. Marek Maďarič kulturális miniszter azonban úgy véli, a kabinet bebizonyította, hogy tud kormányozni, és követ­kezetesen valósítja meg szociál­demokrata programját. Mikloš szerint azonban a program csak szóban szociáldemokrata. „A kor­mány a szociális szférára csak 2 százalékkal ad többet, mint tavaly, viszont ennél az infláció is magasabb” - támasztotta alá kije­lentését Mikloš. Maďarič ered­ménynek nevezte, hogy módosí­tották a munkatörvénykönyvet, emelték a minimálbért és növelik a létminimumot. Kijelentette, soha­sem beszéltek a reformok lebontá­sáról, csak az elkerülhetetlen alapvető módosításokról, (-lpj-) Egy javaslatot visszavontak, egy kitüntetett nem fogadta el az emléklapot az MKP évfordulós ünnepségén Gyermeknap és pártrendezvény Rimaszombat. Az eredetileg 33 kitüntetésre javasolt rimaszombati járásbeli MKP-tag közül egy, név szerint Ferencz József han- vai pedagógus nem fogadta el az emléklapot, Stuben- dek Márta rimaszécsi pol­gármester esetében pedig a járási elnökség vonta vissza a jelölést. SZÁSZl ZOLTÁN Ferencz József az MKP orszá­gos elnöksége és a rimaszombati járási szervezet közötti feszült vi­szony miatt nem fogadta el az el­ismerést, Stubendek Márta ese­tében a visszavonás oka pedig az alkotmánybíróság által a közel­múltban meghozott, a 2006-os helyhatósági választások ered­ményének megsemmisítése volt. Ferencz József a jelen lévő fél­ezernyi érdeklődőtől ugyanúgy megkapta a tapsot, mint a kitün­tetést átvevő párttársai. Rimaszombatban tegnap, a vá­ros Fő terén - a gyermeknappal Egyszer fenn, egyszer lenn. Csáky Pál és Simon Zsolt egy időben sosem volt a rimaszombati színpadon (Szekeres Éva felvételei) vegyítve - rendezték meg az MKP fennállásának tizedik évfordulója alkalmából tartott ünnepséget. Bár a két „ellenfél”, Csáky Pál párt­elnök és Simon Zsolt képviselő együtt érkezett a szabadtéri szín­pad elé, egyszerre mindketten so­ha nem voltak az emelvényen. Az okleveleket Csáky, valamint két alelnöke, Szigeti László és Miklós László adta át, Simon nem vett részt ebben. Viszont mint rima- szombati járási elnök egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő: a járási elnökség minden egyes MKP-tagnak személyre szóló le­vélben köszöni meg a pártban ed­dig elvégzett munkáját. Simon megemlékezett korábbi kollégájá­ról, a közelmúltban elhunyt Kom- lósy Zsolt képviselőről. Csáky rövid történelmi áttekin­tést adott a szlovákiai magyarság politikai mozgalmainak és pártjai­nak a rendszerváltás óta elvégzett munkájáról, mindenkori kiállásá­ról a magyarság érdekeinek képvi­seletében. A kissé sutára sikeredett oklevélátadás után a helybeli isko­lások műsorát nézhette végig a kö­zönség, este pedig Csepregi Éva énekelt a szabadtéri színpadon. Brocka: tudja-e az állam 20-30 év múlva is garantálni a fizetendő járadékokat? Nyugdíjtörvény: titokzatos Tomanová Politikusi pénzügyek Szigorítani szeretnénk ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tegnap sem árult el részleteket a készülő nyugdíjtör­vényről Viera Tomanová smeres szociális ügyi miniszter. „Készül a jogszabály módosítása, még bi­zonyos részeket be kell fejezni, de eddig nem vitatták meg a koa­líciós pártok” - jelentette ki teg­nap a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című műsorában. A szociális biztosításról szóló norma módosítását már márci­usban elő kellett volna terjesz­tenie a szaktárcának, ám ez mind a mai napig nem történt meg. Nem mondott véleményt a HZDS által előterjesztett ja­vaslatokról, melyet a legkisebb koalíciós párt májusban muta­tott be a nyilvánosságnak. Nem tartja azonban valószínűnek, hogy a koalíciós partnerük által javasolt állami nyugdíjpénztár létrehozását támogatja a tárca. Tomanová továbbra is az egy- pilléres rendszer előnyeit hang­súlyozta, úgy véli, a következő 20 évben a teljesen állami rendszer előnyösebb a lakosság legnagyobb részének. A leg­utóbbi adatok szerint több mint 40 ezer ügyfél - a nyugdíjpénz­tárak klienseinek mintegy ‘2,7 százaléka - tért vissza az állami rendszerbe. A miniszter szerint az egypilléres, teljes mértékben állami rendszer sokkal bizton­ságosabb, mint a kétpilléres, fe­lerészben a magánnyugdíjpénz­tárak által működtetett rend­szer. Július Brocka (KDH) két­ségbe vonta, hogy az állam tud­ja-e garantálni a 20-30 év múl­va fizetendő járadékokat. „A la­kosság túlnyomó része egyetért azzal, hogy a nyugdíj egy részét mindenkinek önmagának kell megspórolnia - jelentette ki a parlamenti képviselő. - Az egy­pilléres rendszer a jelenlegi kedvezőtlen demográfiai muta­tók mellett ketyegő bomba, mely nagyon hasonlít a piramisjátékokra.” Szerinte hi­ba abban bízni, hogy 20-30 év múlva az állam magasabb nyugdíjat biztosít, mint a saját megtakarításból származó jára­dék. Tomanová közölte: az ál­lami rendszerben az ügyfél nem fizet semmilyen költséget. Meg­feledkezett azonban arról, hogy a Szociális Biztosító a befizetett járulékok 2,9 százalékát mű­ködési költségekre használhatja fel, és a nyugdíjpénztárakba utalt összeg 0,5%-a is nála ma­rad. A parlament szociális bizott­sága az első pillér fenntartható­ságáról, várható hiányáról és a kormány által javasolt intézke­désekről kért elemzést a mi­nisztériumtól. Jozef Halecký, a bizottság HZDS-es elnöke is el­ismeri, hogy elemezni kell, mi módon lehet pótolni az első pil­lérben keletkező milliárdos hi­ányt. A jelentést június 10-én szeretné tárgyalni a bizottság. Egyes elemzők és a minisztéri­um is elismeri, módosítani kell a járadékvalorizálási rendsze­ren, és emelni kell a nyugdíj- korhatárt is. A jelenlegi kor­mány azonban ebben a ciklus­ban ilyen intézkedéseket nem akar meghozni, (lpj) Pozsony. A polgárok mintegy háromnegyedének nincs elég in­formációja a politikusok érdekelt­ségeiről és vagyoni helyzetéről - derül ki a Fair Play Szövetség által végeztetett TNS SK-közvélemény- kutatás eredményeiből. Megköze­lítőleg a megkérdezettek ugyan­ilyen arányban örülnének, ha ilyen „dolgokról” is tudnának. Minden második polgár úgy véli, az állam nem ellenőrzi elégséges mérték­ben a köztisztviselőket. A felmérés során megkérdezettek 86%-a üd­vözölné, ha a politikusokat a jövő­ben szigorúbban ellenőriznék. A polgárok 45%-a úgy látja, ha egy ismert személyiség megszegi a törvényeket, előírásokat vagy más szabályokat, nem büntetik meg őt kellőképpen. „A felmérés megmu­tatta, a választópolgárok nem bíz­nak a közéleti szereplőkben. Az eredmények alapján elmondható, a lakosok igénylik a több adatot, szigorúbban kívánják elbírálni politikusaikat” - mondta Zuzana Wienk, a Fair Play Szövetség ügy­vezető igazgatója. (MSz) Az egészségügy számára a módosítás 900 millió korona megtakarítást jelent, a betegek megközelítőleg 100 millió koronával fizetnek kevesebbet egy év alatt Csökkent a gyógyszerek ára - keserű pirula a patikusoknak ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Már olcsóbban jut­hatunk egyes orvosságokhoz - az egészségügyi minisztérium rendelete alapján ugyanis a gyógyszerátjegyzékben szereplő készítményekért június elseje után egységesen 7,4 százalék­kal kevesebb pénzt kell(ene) kérni. Am a patikusok egy hó­napos haladékot kaptak a régi áron beszerzett készleteik el­adására, ezért a lépés teljes mértékben csak júliustól érezte­ti hatását. Az intézkedést a korona árfo­lyamának jelentős erősödésével magyarázta a szaktárca. Né­hány esetben azonban marad­hat a régi ár: ha a készítmény árát a gyártó csökkentette az elmúlt évben legalább ekkora mértékben, akkor most nem kell újra az árához nyúlnia. Azok esetében sem kell árat a csökkentéshez folyamodni, me­lyek 2007 áprilisában kerültek fel a gyógyszerátjegyzékre, mi­vel a minisztérium szerint ezek árát a korona erősödése csak kis mértékben befolyásolta. Az áresés nem tetszik a patikusok­nak - azt állítják, hogy anyagi kár éri őket._ A minisztérium azonban azt állítja, hogy elég idejük volt a felkészülésre. „Az árcsökkentésre vonatkozó el­képzelést már április végén közzétettük” - magyarázta Sil­via Horváthová, a tárca szóvivő­je. A gyógyszerészeknek még egy hónap áll a rendelkezésük­re, hogy eladják régi készletei­ket, ezeket még a régi áron for­galmazhatják. Az egészségügy számára az árvágás 900 millió korona (30 millió euró) megtakarítást je­lent, a betegek közvetlenül mintegy 100 millió koronával (3,33 millió euró) fizetnek ke­vesebbet egy év alatt a patikák­ban. A legnagyobb megtakarí­tásnak tehát az egészségbiztosí­tók örülhetnek. Ezt az összeget azonban a gyógykezelés finan­szírozására kell fordítaniuk. Az orvosságok árának szabályozá­sát, az emelés korlátozását fon­tosnak tartja az Egészségpoliti­kai Intézet is. Úgy véli azonban, hogy a minisztérium nem a megfelelő eszközöket alkal­mazza. A tárca már másodszor nyúl ehhez az eszközhöz, 2007 áprilisától 6,6 százalékkal csök­kent egységesen a készítmé­nyek ára, az ok akkor is a koro­na erősödése volt. Tavaly to­vábbi árcsökkenést jelentett, hogy a gyógyszerekre kiszabott áfa 19-ről 10 százalékra mér­séklődött, a két intézkedés nyomán a szakminisztérium szerint 4,14 milliárd korona (138 millió euró) megtakarítás keletkezett. „Az áfa már tovább nem csökkenthető, és az euró bevezetésével, a korona erősö­désével indokolt árcsökkenté­seket sem lehet a jövőben megismételni” - magyarázza Angelika Szalayová, a HPI munkatársa. Egyúttal rámutat: azt is figyelembe kellene venni, hogy az áfa csökkenésének kö­Hány készítmény lett olcsóbb? Pozsony. Tegnaptól 5341 készítmény ára csökkent. Ezeknek az orvosságoknak azonban csak egy része kap­ható vényre, sokat csupán a kórházakban alkalmazhat­nak. A módosítás 1924 gyógyszer esetében érinti közvetlenül a betegeket - ennyi receptre felírható és nem ingyenes készítmény lett olcsóbb -, s csomagolá­sonként akár több száz koro­nás megtakarítást is jelent­het a pácienseknek, (-lpj) szönhető megtakarítás - mely 2,84 milliárd koronára (94 mil­lió euró) tehető - egyben ki­esést jelent a központi költség- vetés számára, melyet más for­rásból kell pótolni, (lpj) Kevesebbet kérhetnek (SITA-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom