Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-02 / 102. szám, péntek
10 Kópé ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 2. www.ujszo.com Kurucz Barbara Végh Alex Ollári József Szalma Tamás, 9. osztály Varga Vivien, 5. osztály Szalma Barbara, 7. osztály Kedves Gyerekek! e-mail címem: Biztosan tudjátok, hogy a magyar naptár szerint május első vasárnapja az édesanyáké. Hogyne tudnátok, legalábbis az alistáli iskolások, hiszen megint időben elküldték rajzos köszöntőjüket, így most az ő segítségükkel én is gratulálni tudok minden anyukának, nagymamának, aki szeretettel neveli az én barátaimat. Fontosnak tartom kifejezni a hálámat azért is, mert a pedagógusok mellett főleg az édesanyák és a nagymamák azok, akik gyermekeiket, unokáikat rávezetik az olvasásra, akik kinyitják előttük az Új Szó Kópé oldalát, és ösztönzik őket, hogy írással, rajzzal, rejtvénykészítéssel vegyenek részt a munkámban. Ne felejtsétek el Ti sem, kedves Barátaim, hogy vasárnapra ébredvén szép szóval, verssel, forró öleléssel fejezzétek ki hálátokat anyukátoknak mindenért, amit értetek tesz. Az alistáli 2. osztályosok szép köszöntőjét ajánlom, addig biztosan meg is tudjátok fejből tanulni! Közben gondoljatok arra is, hogy május 31-e és június 9- e között ismét megnyitja kapuit a Meseváros Gután, ahol a Meteorit Nemzetközi Színház a Kalamajka meseországban című produkcióval kedveskedik nektek. Ráadásul, múlt minden évben velem is találkozhattok ismét, és megcsodálhatjátok eredetiben is egymás rajzait, melyeket a szervezők rendelkezésére bocsátottam. Bővebb tájékoztatás a 0911/ 28 72 47-es telefonszámon és a www.festivalmeteorit.com honlapon, újatok, rajzoljatok továbbra is, és ne felejtsétek el, hogy van e-mail címem, nyugodtan küldhetitek arra is a leveleiteket, mint Jakab Veronika I tette, akinek nagyon köszönöm. ei, nogy vai KOPESKODJ! Az alistáli Saláth Bianka keresztrejtvénye Egy csokor az édesanyáknak! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. Dromedár 2. Kedd-szlovákul 3. Június 17-én ünnepel 4. Helyeslés, egyetértés 5. Az egyik nagyszülő 6. Éva párja 7. Pantalló Az április 18-ai megfejtés: Jobb az elég, műit 5? IMI a sok. Lassan járj, tovább érsz. Lassú víz partot mos. Több szem többet lát. Nem mind arany, ami fénylik. Mivel a beérkezett több mint húsz megfejtésből mindösszesen egyetlenegy volt hibátlan, ezért a beküldőjének, a bősi Csiba Tamásnak, most egy különösen szép és hasznos könyvet ajándékozok. Kívánom neked a csend szépségét, A napfény dicsőségét, a sötétség rejtelmét, A levegő zamatát, a föld roppant erejét, És a szeretetet, mely ott található Minden dolgok gyökerében. Kívánom neked az élet csodáját, A láng erejét, a víz hatalmát. Isten éltessen, édesanyám! / .# , 11A M ÍGY rajzoltok ti Szakala Valika, 8 éves, Csicser Mészáros Kitti, 7 éves, Egyházgelle Kürti Roland, 7 éves, Nádszeg : Gaál Dóra, 11 éves, Medve Csicsay Barbara, 12 éves, Pódafa Kadnár Zsóka Zoé, 4 éves, Kisudvarnok Madarász Laura, 10 éves, Alistál LEVELEZŐ Cimiink: Kópé, Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12,811 08 Bratislava A rejtvény készítőjének, Saláth Biankának az Új Szó zsebnaptárát küldöm. Győry Virág, 6 éves, Kisudvarnok Nagy Antónia, 5 éves, Gomba Drága Kópé Barátom! Olvastam rovatod, és nagyon sajnállak, hogy az elmúlt héten nem üt senki neked. Egyszerűen nem értem, hol vannak a barátaid? Igaz, én se vagyok kivétel, de iskolába is kell járni, és nem elég csak ott lenni, tanulni is kell. Tudod, az is fáraszt bennünket, hogy előrehúzták az órát. Mit érünk azzal, hogy hamarabb érünk haza? Semmit, hidd el, csak jól kifáradunk napról napra. Vigasztalásképp, hogy ne csüggedj, írok egy verset, műit réges-régen: Jakab Veronika, Mátyóc Ui.: És üdvözöl az egész Jakab család Drága Kópé Barátom! Látogass meg a nyáron. Alig várom, hogy lássalak, Csak képzelem, hogy milyen vagy. Biztos nagyon elegáns, Valóságos modem srác. Az agyad is jó lehet, Hogy mindenkivel jót csevegsz. Gyere-gyere, nagyon vámnk, Hozd magaddal hátizsákod. Na, itt az ideje előkeresni a régebbi részeket! Visszatekintő! Emlékeztek még a képregény legelső részére? Honnan indult Kópé és Huncutka hajója? írjátok meg Kópénak, és gyűjtsétek szorgalmasan továbbra is az egyes számokat, hogy képben legyetek, és hogy ezzel is nyerhessetek! Mert azok közt, akik jól ügyelnek, továbbra is Új Szópólókat sorsolok ki. Remélem, már többen lesztek! Gál Jitka, 8 éves, Gömörhorka Kulacs Cintia, 12 éves, Balóny A l-ÖLD A! Csiba Tamás, 8 éves, Bős