Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-03 / 103. szám, szombat

12 Szalon ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 3. www.ujszo.com IRODALOM MÜVCSZCT KRITIKR 13. évfolyam Ara 50 Sk / 600 Ft uuuuuj.s2orosko.eu Zalán Tibor „gyermekversei" Válogatás „fiz év irodalmi alkotása 2007" pályázat prózaanyagából Qenyovszky Krisztián tanulmánya az ifjúsági krimiről Rácz I. Péter hozzászólása a „líravitához" Juhász fi. József kambodzsai fotósorozata F0LY0IRAT-AJANL0 Szőrös Kő, 2008/1. CSANDA GÁBOR Rég volt ilyen jó a Szőrös Kő, volt az első benyomásom erről a számról, de másodjára rájöttem, az volt rég, amikor a kéthavi folyó­iratot utoljára láttam. Hogy mitől ilyen, amilyen (jó), azt hosszan so­rolhatnám, de alighanem attól, hogy igen átgondoltan állt össze ez az idei első darab. Mely rögtön az első belső borító szerkesztői bevezetőjében már a rövidesen megjelenő második szám tartalmához is kedvet te­remt, eszerint legközelebb a sci-fi novella kategóriában meghirde­tett szépirodalmi pályázat nyertes munkáit olvashatjuk. A másik, a hátsó belső borító meg hátrafelé tekint: képekben számol be az író­fesztiválról, Az év irodalmi alkotá­sa díjkiosztóról és a Parazita köny­vek sorozat első két kötetének be­mutatójáról. A lap külsején és benne is, illusztrációkként tördelő- je, Juhász R. József Kambodzsá­ban készült fényképei láthatók. Az utolsó számozott (80.) oldal Könyvajánlója nemcsak jó ötlet, hanem az önmagában való mini- malizmusával tökéletes: négy friss könyv borítója, a hozzájuk tartozó könyvészeti információkkal. A szerkesztői koncepció a Meg­lepő szőrösszeállítás című beveze­tő blokkban válik teljesen nyilván­valóvá; az itt gyermekversnek titu­lált alkotások, Zalán Tibor, Z. Né­meth István és Merényi Krisztián blikkfangos, lascivitást és naivitást játékba hozó ritmusgyakorlatai a folyóirat távolabbi részének ta­nulmányával (Benyovszky Kriszti­án: Ha nagy leszek, detektív leszek. Változatok a detektívtörténetre a gyermek- és ifjúsági irodalomban) lépnek rímkapcsolatba. A szépirodalmat ugyané beve­zető összeállításban Mészáros Pé­ter Moha mikroregényei, Ardami- ca Zorán versei, Halmai Tamás versciklusa, Mócsai Gergely versei és Tomaž Šalamun-versek (Lukács Zsolt fordításai) teljesítik ki. Kiváló olvasmány a Szőrelága­zás című fejezet hat prózája - mind Az év irodalmi alkotása pá­lyázatból került ide: ez a jó váloga­tás maga is „díjazás” és elismerés; titkos favoritomról, a Húsvét című fergeteges szövegről itt és most tudtam meg, hogy György Norbert alkotása. Ezt a részt a közönségdí­jas Haldokolni nehéz (Csóka Fe­renc prózája) nyitja, s bekerült az Almáskert (H. Szabó Erzsébet), A bitófa mosolya (Szalay Zoltán), az Infemo (Nagy Alexandra) és Az öreg tanász és a henger (Csinger Alexandra) is - válogatás nélkül mindet olvasásra ajánlom. A Kő kövön irodalomtudományi rovatban a Benyovszky-tanulmá- nyon kívül Kisantal Tamás kritiká­ja olvasható, a Beke Márton és Be­nyovszky Krisztián fordította Mu- kaŕovský-tanulmánykotetrôl (Sze- miológia és esztétika), valamint Rácz I. Péter kritikája az egészen friss Benyovszky-tanulmánykötet- ről {Kriptomáma. Titok és elbeszé­lés): A folyóiratnak ez a száma még márciusban jelent meg, s mi­vel Benyovszky Krisztián ekkor lé­pett krisztusi korba, akár a neves irodalomtudós előtti tisztelgésnek is felfoghatjuk. A Szőr mentén rovat három dol­gozata zenei tárgyú és ihle- tettségű, itt olvasható Jozef Cseres esszéje (Hegedűs Orsolya fordítá­sa), Seress Ákos tanulmánya (A Harry Kupfer rendezte Rajna kin­cse című Wagner-darabról) és L. Varga Péter ismertetője (a Woody Allen and his New Orleans Jazz Band budapesti koncertjéről) - a három szöveg közt számos (nem csak zenei) átfedés biztosít olvasói többletélményt. A számot a Szőrözés rovat és Rácz I. Péter szövege zárja: ez újabb hozzászólás a H. Nagy Péter Hagyománytörténés című dolgoza­ta kapcsán a Németh Zoltán által a Szőrös Kőben indított líravitához. Szerintem nagyon jó, hogy a vita nem csitult el, hogy a lap nem hagyja elcsitulni. S az is nagyon jó, hogy a két kiváló irodalomkriti­kushoz már az eddigiekben is olyan, hozzájuk hasonlóan értők csapata sorakozott föl (Sánta Szi­lárd, Ardamica Zorán, L. Varga Pé­ter, Polgár Anikó és legutóbb Tő- zsér Árpád), akik közt felkészült­ség és látókör tekintetében Rácz I. Péter föltétien megállja a helyét. Ezt a szövegét mégsem tudom konstruktívnak találni. Kiinduló­pontját (egy magánlevelezés ta­pasztalatai) konstruáltnak, retori­káját, sajnos, fölöslegesen de- monstratívnak és kioktatónak, in­tencióit helyenként, például elké­pesztő címében (Etetni tilos!) a vi­taszellemmel ellentétesnek, a tárgytól nagyon távolinak találom. Rég olvastam ilyen jót. Vagy ahogy egy rokonom mondaná: szabályosan szétolvastam magam. Olvasónapló helyetti töprengések Király László Kék farkasok című regénye apropóján Az egyén lélekgondozása Korszerűtlen dolognak számít manapság egy olyan irodalmi művel foglalkoz­ni, amely se nem nyomda- festékszagú, se a mindenfé­le, dívó kánonok klassziku­sai közé nem sorolható. BERNHARD HUMPEL Aki viszont kissé behatóbban kíván foglalkozni az erdélyi ma­gyar irodalommal és ennek külön­féle fejlődéseivel, nem kerülheti meg ezt a művet - írják sokan. Mi­vel tettem már szert bizonyos ol­vasási élményekre a magyar erdé­lyi írók Parnasszusában, és mond­hatom, hogy ezek igenis bővítet­ték számomra az irodalmi tapasz­talat horizontját (hadd emeljem ki itt Szilágyi István Kő hull apadó kútba és Hollóidő című regényét, Sütő András Naplóját, Karácsony Benő Napos oldalát és Bálint Tibor Zarándoklás a panaszfalhoz című könyvét), nem zárkóztam el ez elől az amúgy sem vastag kötet elől sem, bár abban az évben adták ki, amelyben világra jöttem. El­avultnak, régen eltűnt világnak a nehézségei körül cikázó műnek kell tartanunk ezért? Hiszen hol vannak már csőszök egy olyan vi­lágban, ahol az EU inkább finan­szírozza a szőlőhegyek kiirtását, mintsem gondoskodna az érett gyümölcs megőrzéséről. Igen ám, a regény díszletei közül sok min­den idegennek hathat egy mai, fő­leg „elnyugatiasodott” embernek. Számomra inkább a helyi ízeket je­lentik, egy konkrét életvalósággal velejáró, helytől és időtől függő, autentikusnak tetsző kellékeket. Amitől a mai olvasó talán még inkább idegenkedik, az a líraiság - az akkor már viszonylag befu­tott költő műve kétségtelenül a lí­ra jegyében fogant. De ha az em­ber megadja magát ennek a stí­lusnak, az magával sodorja, leg­alábbis velem ez történt. Azt hi­szem, ez a lírai nyelv, amely az er­délyi balladák, a népköltészet kincsesbányájából merít, olyan közös emberi tapasztalatoknak a tolmácsolására képes (vö. C. G. Jung archetípusaival), hogy nem csökkenti a mű üzenetének a megértését, befogadását, hanem ellenkezőleg, elmélyíti ezt. Aki most viszont az ezoterikusok és mitologizálók táborába sorolha- tónak tart, az téved! Hiszen nem­zedéki irodalomról van szó, „él­mények, bajok szuggesztív kibe- szélésé”-ről (Görömbei András szavait idézve), vagyis hidat verve a szlovákiai, grendeli univerzum­hoz: leszámolásról, szakításról (néha tényleg a Grendel-művek „nemzedéld” mozzanatainak a hangulatára, pl. az Áttételek-beli­ekre emlékeztet Király László mű­ve, de a Grendel által a szlovákiai közvetlen elődjei közül a legin­kább elismert Földönfutókra is). Sok pszichológus ma azt mond­ja, hogy az erőszak oka mindig a kiközösítés. Ha egy gyereket ki­zárnak, éreztetik vele az oda nem tartozását, nem biztos, hogy kifelé hat a reagálás, de befelé minden­képpen: sérelmek maradnak. Bra­vúrosan írja le ezt Király László abban a jelenetben, amikor a volt osztálytársai bocsánatot kérnek a főhőstől: miközben semmiségnek kezelve az egészet, megbocsát ne­kik és elvonulni engedi őket, annyira megrázza őt ez, beteggé teszi, elfehéredik, nem is veszi észre már, hogy mi zajlott le körü­lötte az alatt az idő alatt, mert igenis azt várta volna a valóság­ban is: a bocsánatkérést, a vissza­fogadását, s mivel ez az egész lá­tomás egy vágykép csupán, egy óriási hiányérzés mesterien meg­festett felszínre hozásának is ne­vezhetjük ezt a jelenetet. Szá­momra az egyik legkatartikusabb mozzanat volt, hiszen a gyerkőcök (s az őket „faragó” felnőttek) arra­felé való hajlama, hogy egy ,jütt- mentet”, vagy másmilyen más­sággal rendelkező egyént kiközö­sítsenek, kitaszítsanak soraik kö­zül, nem csak az 50-es évek Erdé­lyének a zord völgyeire korláto­zódik, a 70-es/80-as évek ausztri­ai borvidékeinek a lankáira ugyanúgyjellemző, mint ma is (fő­leg az isten háta mögötti, átte; kinthetőségükben barátságosnak ható kis falvakban). Szembenézni a személyes múlt mélyreható sé­relmeivel, megszólaltatni a fáj­dalmat, s akár szemlélődni az em­ber mindenkori kiszolgáltatottsá­gán - etikai gesztus, de messze­Az 1972-ben megjelent regény újabb kiadásának borítója (Men­tor, Marosvásárhely, 2000) menően nem „csak” valamiféle kollektivista ideológia parancsol­ta feladatteljesítés, hanem az egyén lélekgondozása is ez, a bel­ső „növésterv”-nek járó tisztálko­dása. így érthető, miért nem hely­hez és időhöz kötött és ezekben megrekedt regénynek tartom a Kékfarkasokat, hanem egyetemes horizontú, megkérdőjelező gesz­tusaival egyben üzenethordozó alkotásnak is. Hiszen kinek van már dolga ma akármüyen színű farkasokkal, de jelképnek min­denki számára érthető! Üvöltse- nek csak a bestseller-lajstromok! (A szerző teológus, hungaroló- gus, a Felsőőri Magyar Tannyelvű Gimnázium oktatója,) DVD A SZALONBAN „Ütős, mint egy pohár vodka” H. NAGY PÉTER Megfogadtam, hogy DVD-kiad- ványokról szólva kerülni fogom az irodalmi indíttatású összehasonlí­tásokat. A fogadalmak azonban, sokak szerint legalábbis, arra va­lók, hogy megszegjék őket. De per­sze nem ezért fogok a továbbiakban bevezetésképpen irodalom és film kapcsolatára utalni, hanem azért, mert egy friss példán keresztül megvilágítható egy - véleményem szerint - improduktív beidegződés. Elterjedt nézői beállítódás ugyanis, hogy azoknak a filmeknek, melyek forgatókönyve irodalmi alkotásból készült, az olvasmányélmény rep­rodukciójára kell épülniük. Ez azonban téves elképzelés, ráadásul kivitelezhetetlen is. A kérdéskör minden részletére itt nincs mód ki­térni, pusztán a legújabb orosz pél­dára hivatkoznék. Történt ugyanis, hogy egy ütős stáb belefogott Szergej Luk- janyenko Orség-tetralógiájának elkészítésébe. Az Éjszakai Őrség és a Nappali Őrség című produkciók elképesztő ötletekkel tesznek ta­núbizonyságot arról, hogyan ér­demes filmre vinni valamely iro­dalmi alkotást. Lukjanyenko best­sellere urban fantasy, a Fény és a Setét erőinek örök küzdelmére épül, a helyszín Moszkva, a szerep­lők mágusok, démonok, boszor­kányok, alakváltók, vámpírok; úgynevezett Másfélék, akik képes­ségeiknél fogva kikülönülnek az emberi világból, de mégis részét képezik annak. A két őrség felada­ta az Egyensúly megőrzése, nekik kell biztosítaniuk, hogy se a Fény, se a Setét (egyik szempontjából a másik) ne tehessen szert egyed­uralomra. Az Anton Gorogyeckij fénypárti mágus elbeszéléseként induló tetralógia remek konstruk­ció, nem kis feladatot ró arra, aki bármilyen formában megkísérli újraalkotni a számos csavarral bo­nyolított történetszálakat. Mindkét film eleve lemond ar­ról, hogy kövesse a regényciklus azonos című részeinek eseménye­it. Meghagy persze valamit a főbb motívumokból, ezeket viszont itt- ott átalakítja, elvesz belőlük, hoz­zájuk told, egyszóval lehetőség­ként kezeli az irodalmi szöveget. Eme szabad bánásmód következ­tében létrejöhet egy olyan filmes verzió, amely önállóan is működik, ám nem tagadja meg „származását”. Finom megoldá­sokkal kötődik szöveges elődjé­hez, de annak ismeretében is ké­pes váratlan fordulatokkal szol­gálni. Mondhatni, eltalálja azt a kényes egyensúlyt, ami a két mé­dium összevillanásából és azonna­li szétválásából születik. Nem kezdem el sorolni a példákat, elég annyit tudatosítani, hogy a film tökéletesen mást hoz ki a rendel­kezésére álló anyagból, mint az őt szituáló írott változat. A történet, a narráció, a cse­lekmény, a szereplők funkciójá­nak módosítása azonban csak a dolog egyik oldala. Ugyanis az Éj­szakai Őrség, de talán még inkább a Nappali Őrség vizuális kivitele­zése pazar. Timur Bekmambetov (rendező) csapata ezen a téren szintén unikális ötletekkel rukkolt elő, sikerült is a szokványos műfajfilmektől eltérő látványvi­lágot kialakítaniuk. Erre igen jó példa lenne a Homály színre vite­le (ebbe a térbe csak a Másfélék képesek behatolni, akik aszerint különböznek, hogy a Homály hány szintjéig tudnak eljutni stb.), de a Nappali Őrségben van egy olyan jelenetsor, melynek megemlítése kihagyhatatlan. Ez természetesen a Zavulon által rendezett parti, ami a világvége ravasz beindításához vezet. A bulijelenetet többször is ér­demes megnézni, mivel való­színűleg az első alkalommal ke­vésbé tűnik fel, hogy az asztalok­nál - foglalkozásukat tekintve - nem statiszták ülnek. Jééé, de is­merős pofa; meg az a másik is - fogják mondani mindazok az új- ranézés során, akik már nem csak a főszereplők mozgását követik. Remek színészek alakítják őket persze (Konsztantyin Chabensz- kij, Marija Porosina, Galina Tju- nyina stb.), de egyáltalán nem ér­dektelen az „ismerős arcok” apro­pója, hiszen sokat elárul a stábnak a történethez, a látványhoz és a forgatáshoz való viszonyáról. A Nappali Őrség korongján lévő ext­rák közül pedig a werkfilm azon részlete ajánlható ehhez, amikor Bekmambetov és Konsztantyin Ernszt (producer) rátér e jelenet előkészületeire. Szóval történt egyszer, hogy a moszkvai elit közismert személyi­ségei meghívót kaptak egy parti­ra, s csak annyit árultak el nekik, hogy ezt az eseményt majd fel is veszik, de nem ők lesznek a cent­rumban („a szokásos” - gondol­ták). A színészeket bedrótozták, a termet rejtett kamerákkal szerel­ték fel, a stáb pedig egy külön he­lyiségben várta a megfelelő pilla­natot. S amikor a hangulat úgy másfél óra elteltével a tetőfokára hágott, beindult a gépezet. így ke­rült be a moszkvai elit a Nappali Őrség szóban forgó részletébe, melynek forgatása a showbusi- ness vüágának egyik legnagyobb poénja volt. Vagyis a jelenlévők buliztak egy jót, miközben talán nem is tudatosították, hogy a majdan minden idők legnagyobb bevételét hozó orosz film egy je­lenetéhez statisztáltak. Ez már magában érdekes, ám a végeredményt tekintve a helyzet még izgalmasabb. A háttérfigu­rákon ugyanis valóban látszik, hogy nincsenek tisztában azzal, milyen történetben szerepelnek, a beállításokról viszont alig mondaná meg valaki, hogy nem teljes egészében megrendezet­tek. Ez a spontaneitásnak és a precizitásnak valami olyan sze­rencsés egyvelege, amely akár példátlannak is tartható. Emel­lett azt is jelzi, hogy ennek a kivá­ló gárdának van humorérzéke ahhoz, amit csinál. Azt pedig immár az annak idején szalon­spicces moszkvai elit is tanúsít­hatja, hogy amikor a Publishers Weekly úgy jellemezte Lukja­nyenko sztoriját, hogy az „ütős, mint egy pohár vodka”, akkor nem volt igaza. Ütősebb. i « 4 I I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom