Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-15 / 112. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 15. Kitekintő-hirdetés 13 A vegyészek eredetileg úgy vélték, hogy állati eredetű enyv lehetett a festékek kötőanyaga Tojással tartósított katonák Peking. Csin Si-huang (Qin Shihuang, Kr. e. 259-210), az első kínai császár híres terrakotta-hadseregének hétezer agyagharcosát és lovát elkészültük után felvert tojással borították. MTl-HÍR Német és olasz vegyészek szerint, akik a „cseréphadsereg“ néhány alakjáról vett mintát elemezték, a tojással a lakkréteget borították, ily módon tartósítva a harcosokat borító színpompás festést - olvasható az ABC Science hírei között. „A tojásalapú festék általában nagyon tartós, s nem oldódik a vízben Ennek következtében kevésbé érzékeny a nedvességre“ - mutatott rá Catharina Blansdorf, a Müncheni Műszaki Egyetem kutatója. A tojás fehérjéi biztosították a színezékeknek a lakkréteghez való kötődését, miáltal szintén javult a festékréteg textúrája és sűrűsége - emelte ki Ilaria Bonaduce, a Pisai Egyetem kutatója. A tudósok, akik vizsgálataik eredményét a Journal of Cultural Heritage legújabb számában publikálták, mintát vettek a harcosok arcáról, a térdeplő íjászokról, valamint összegyűjtötték a padlón lévő festékmaradványokat. A továbbiakban vegyelem- zésnek vetették alá a mintákat. A vegyészek eredetileg úgy vélték, hogy állati eredetű enyv lehetett a festékek kötőanyaga, ám minden adat arra utal, hogy ez tojás volt. Ami a színezékek alapanyagát illeti, a korabeli művészek egyebek közt fehér ólomércet, malachitot, kvarccsillámokat, cinóbervöröset, faszénkormot, krómvöröset, azuritot, rézvegyületeket alkalmaztak. Az élénk színek fontosak voltak. Abban a korban a festékek igen drágák voltak, így a színpompás hadsereg, a lehető legértékesebb dolognak számított. „Egy császárt pedig a lehető legjobb dolgok illettek meg“ - hangsúlyozta Catharina Blansdorf. A szilárd terrakotta és az ugyancsak tartós tojásfesték arra enged következtetni, hogy a „cseréphadsereg“ az örökkévalóságnak készült. Az agyagharcosokon nyolcvan mesterember tüntette fel szignóját: ezek némelyike a császári udvarból érkezett, mások a helyi fazekasok közül verbuválódtak. Erica Ribechini, a Pisai Egyetem Kémiai és Ipari Vegyészeti Intézetének kutatója szerint - aki nem vett részt a projektben - a vizsgálati eredmények nagyon jól megalapozottak. „A terrakotta-hadsereg nagyon híres, ennek ellenére meglehetősen keveset tudunk róla“ - mondta. Erica Ribechini szerint a tojás alkalmazásával kapcsolatos felfedezés már azért is érdekes, mert ugyanabban a korban az antik görögök és a Római Birodalom művészei is ezt használták kötőanyagként a freskók készítésénél. A felfedezés egyébként nagyon hasznos lehet a terrakotta-hadsereg restaurálásánál és az állagmegóvási munkáknál. A tojásalapú festék általában nagyon tartós, s nem oldódik a vízben (SITA-felvétel) A neandervölgyi ősember fogában talált izotópok azonosak a növényevők csontozatában talált leletekkel Szegényes volt a neandervölgyiek étrendje MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Főleg vörös húsból állhatott a neandervölgyi ősember étrendje - állítják német kutatók. A lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet humánevolúciós tanszékének munkatársai a neandervölgyi ősember Délnyu- gat-Franciaországban előkerült egyik fogát vizsgálták - olvasható a Discovery News hírei között. A kutatók egy beomlott sziklabarlangból előkerült jobb felső kisőrlőfogból vettek mintát. Összehasonlításképp a helyszínen talált állati maradványokból - bölényekből, őskori lovak, szarvasok, hiénák maradványaiból is mintát vettek. A tudósok az emberi és az állati maradványokban fellelhető azonos szén- és nitrogénvegyületekre voltak kíváncsiak. Ezek a vegyületek ugyanis - a fogakba épülve - következtetni engednek az egyén gyerekkori étrendjére. A neandervölgyi ember koponyája Mint kiderült, a neandervölgyi ősember fogában talált izotópok azonosak a nagy növényevő állatok csontozatában talált leletekkel. A kivételt a szarvas képezte, amely feltehetőleg a hiénának szolgált táplálékul. A vizsgálatok szerint a neandervölgyi ősember főleg nagytestű emlősök húsával táplálkozott, s nem volt válogatós - az elejtett zsákmány minden ehető porcikáját elfogyasztotta, beleértve a csontvelőt és a belső szerveket is. Mint a kutatók rámutattak, étrendjéből teljességgel hiányzott a bab, a gabonafélék vagy a dió. Valamennyi növényi eredetű táplálékot ugyan magukhoz vettek, de nem ez volt a fő fehérjeforrás. A neandervölgyi ősember étrendje igen szegényes volt a vele egy területen élő Homo sapienshez képes. A modem ember képes volt elejteni a kisebb és gyorsabb zsákmányt, így a madarakat, vagy a halat: ez őseinknek nagyobb táplálkozási mozgékonyságot biztosított. Ezáltal létszámuk gyorsabban gyarapodott, s egy adott terület több ember számára biztosított táplálékot. A neandervölgyi ősember, amely kis csoportokban élt Európa és a Közel-Kelet bizonyos részein, 30 ezer évvel ezelőtt tűnt el, nem sokkal azután, hogy területükön felbukkant a modem ember. Susanne Knoll háromgyermekes családanya Merkel ellen Merkel? MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Merkel Merkel ellen? Egy kis iróniával ezt a kérdést tették fel sokan berlini politikai körökben, miután szerdán ismertté vált: a konzervatív német kancellár „hasonmása“ politikai pályára lép, ráadásul a nagy rivális, a szociáldemokrata párt színeiben. A 49 esztendős, Lübeckben élő, háromgyermekes Susanne Knoll már korábban híressé vált azáltal, hogy kísértetiesen hasonlít Németország első női - s 54 esztendős - kancellárjához. Az igazi Angela Merkel javára legyen mondva, hogy a korkülönbség egyáltalán nem látszik, s ha Susanne mosolyog, mintha Angela mosolyogna. Ráadásul Susanne Knoll hasonlóan is öltözik, szereti a nadrágot és a blézert, amit a kancellár asszony előszeretettel hord. A lübecki „Merkel“ eddig beérte azzal, hogy kancellári tekintete miatt óriási sajtónyilvánosságot kapott, úgy tűnik azonban, hogy mostantól már komolyabban is Angela politikusi babérjaira tör. Szülővárosában bejelentette u- gyanis, hogy megméretteti magát a küszöbönálló helyi választásokon, s első lépésben szeretne az ottani önkormányzat szociáldemokrata képviselője lenni. Egyben pedig merkeli mosollyal, sejtelmesen utalt arra, hogy - amennyiben sikeres lesz - a későbbiekben az országos politika porondjára akar lépni. Angela Merkel „alteregójának“ karrierje 2003-ban kezdődött, akkor fedezték fel ugyanis, hogy tisztára olyan, mint a keresztény- demokraták elnöke,. a későbbi kancellár. Ettől kezdve nem győzött eleget tenni a különböző meghívásoknak, televíziós show- műsorok állandó vendége volt. Szavai szerint azonban lassan elege lett a szerepjátszásból, s mindinkább érlelődött benne az elhatározás, hogy igazából is a politikusi pályára lép. Szinte egy időben azzal, hogy Angélát 2005 őszén kancellárrá választották, Susanne úgy döntött, hogy belép a szociáldemokrata pártba. Ettől kezdve - mint elmondta - egyre jobban érezte a valódi politizálás ízét. Párttársait mindenekelőtt az oktatás-, illetve a család- politika terén segítette, most pedig abban reménykedik: képviselőként még többet tehet. S mivel Merkelhez hasonlóan komoly becsvágy fűti, reméli, hogy Berlin lesz a végállomás. A hírek szerint Angela még nem találkozott Su- sannéval, s - egyelőre legalábbis - nem is tart tőle. Népszerűsége ugyanis olyan magas, hogy a felmérések szerint a szociáldemokraták közül senki nem tudja megverni. Csak ha megtalálnák a maguk Merkelét, de ki tudja: nem kizárt, hogy az igazi rivális egyszer majd a hasonmás, mégpedig Susanne lehet. A hasonlóság valóban megdöbbentő. Fent a hasonmás, lent az igazi Merkel. (ČTK-felvétel és képarchívum) Tanuljon angolul az val és a British Councillal! Április 17-től angol nyelvtanfolyam indult a lapban. Május 24-ig 12 lecke jelenik meg minden csütörtökön és szombaton. •• BRITISH SS COUNCIL NYELVTANFOLYAM igteävéteíek 12 leckébe: A hozzá tartozó CD-t már most megrendelheti 89 koronáért postaköltséggel. Megrendelőlap Név:. Utca, házszám:........................................................................Település:. . Irányítószám:. Telefonszám:. E-mail:. Utánvéttel megrendelek .....db angol nyelvi CD-t 49 koronáért. A postaköltség 40 korona. Aláírás.......................................... A kitöltött szelvényt küldje el a következő címre: Petit Press, a.s„ edičné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava, vagy a 02/59 233 339-es faxszámra. A nyelvtanulás akkor a leghatékonyabb, ha is a szöveget.