Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-03 / 103. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 3. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ THE AUSTRALIAN A háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly azt mondja: be­teg, s nem élné túl, ha kiad­nák, hogy a fnagyar katonai törvényszék ítélkezzen ügyé­ben - írta internetes oldalán a The Australian. A 86 éves Zen- tait azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben Budapesten megölt egy zsidó fiatalembert, mert nem viselte a sárga csillagot. Ó tagadja a vádat. „Soha nem öltem meg senkit, különösen nem Balázs Pétert” - mondta. Ha május 20-án a perthi bíró­ság úgy dönt, hogy Zentai megfelel a kiadatási törvény feltételeinek, a szövetségi fő- államügyésznek kell dönte­nie arról, átadják-e Magyar- országnak. (mti)- Tudod, nagyapa, a politikusok tönkre akarják tenni a Nemzeti Emlkékezet Intézetét, ahogy a szklerózis tönkretette a te emlékezőtehetségedet. (Peter Gossónyi karikatúrája) HÉTVÉG(R)E Hallgat a mély Gondolom, egy hete minden­kifeszült izgalommal várta a reggeli lapokat, hogy megtud­ja: volt-e Smer-MKP-találko- zó, vagy nem. AMagyar Koalí­ció Pártjának vezérkara ezút­tal mindent megtett, hogy konkrétum ne kerülhessen be az esti hírekbe, azonban a lapzártákat minden igyekeze­tük ellenére sem sikerült le­késni. Aki még táplált valami­féle illúziókat a magyar párt­tal kapcsolatban, könnyen úgy járhatott, mint Luden de Rubempré. Lucien de Ru- bempré egy Balzac-regény főhőse. Az Elveszett illúzióké. KOCUR LÁSZLÓ Az MKP vélt vagy valós pártér­dekre hivatkozva úgy döntött, hall­gatással védekezik. Egészen ponto­san: ezentúl nem kommentálják a találkozó tényét. Tehát hivatalosan sosem tudjuk meg, ki hazudott. A nyüatkozat legalább annyira irritá­ló volt, mint a körítése. Hadd dönt­sék el a választók, hogy mi az, ami érdekli őket. A párt ugyanis ezzel a lépéssel azt üzente nekik: ne ártsá­tok magatokat a dolgunkba, ezt le- játsszuk mi, magunk között. Ebben az esetben viszont be lehet lépni egy zártkörű golfklubba, ott is jól el­lehetnek egymással, és nem kell a félmillió ember érdekeit képviselők pózában tetszelegni. Sőt, belép­hetnek mindjárt kettőbe is, hogy ne legyen feszültség. Ügy tűnik azonban, az MKP lisz- szaboni karanténja nem tart soká. A megfogyatkozott, önmagával mit kezdeni nem tudó KDH-val, és Mikuláš Dzurinda minden igyeke­zete ellenére a fővárosban ereszté­keiben recsegő, még a faragódás fo­lyamatában levő SDKÚ-val csak­hamar újra együttműködhet a (fa­ragódás előtt álló?) MKP. A kormá­nyoldal kétharmada ugyanis ra­gyogó lehetőséget teremtett az el­lenzéki együttműködésre, sőt, a nemzeti érzelmek hiányával rossz- indulattal sem vádolható Matica slovenskát is sikerült beterelni ab­ba az akolba, ahol a magyarok van­nak, noha másoknak ezt több mint egy évszázad alatt sem sikerült el­érni. Az ok: a Nemzeti Emlékezet Intézetének felszámolása. Vladi­mír Mečiar ugyanis raportra hívat­ta Ivan Petranskýt, a hivatal vezető­jét a HZDS székházába. Petranský nemigen akart elmenni a tanácsko­zásra, melynek témája munkahe­lyének megszüntetése volt. így kü- lön-külön mondták el érveiket pro és kontra. Ami egy standard euró­pai demokráciában minimum fur- csállható lenne: a fiatal igazgató mögül az őt nevező Szlovák Nem­zeti Párt is kihátrált. Mint azt a párt egyik parlamenti képviselőjének nyilatkozatából megtudtuk, az SNS nem azért paktált le a HZDS- szel intézetbezárásilag, mert elnö­kük, Ján Slota múltja a hivatal aktá­inak köszönhetően egyre feke­tébbnek tetszik. Ez olyan gyerme­teg magyarázat, hogy még a való élettel minimális kapcsolatban ál­ló, az átlagosnál több animal por­nót fogyasztó, fehér tornacipős Li­nux-rendszergazdák sem hiszik el. Kisebbségi lapként nem mehe­tünk el szó nélkül a pilisszentke- reszti események mellett. A helyi önkormányzat minden ígérgetés ellenére kiebrudalta a Szlovák Házból a helyi szlovák szervezete­ket. Kivételesen igazat kell adnunk Robert Ficónak: ha bármelyik szlo­vákiai szlovák önkormányzat tette volna ezt egy magyar szervezettel, kitör a harmadik vüágháború, te­gyük hozzá, jogosan. Igen, az ön- kormányzat egy önkormányzati tu­lajdonú épületből egy képviselő- testületi döntés nyomán azt költöz­tethet ki, akit akar. De miért kell egy kisebbséget cseszegetni? Lehet, hogy a döntés jogszerű, de végez­zünk el egy gondolatkísérletet, megváltoztatva a megváltoztatan- dókat. Kotorjuk elő a szerdai Új Szót, és a második oldalon olvassuk el a Pilisszentkereszt: rosszabb, mint volt című cikket úgy, hogy a magyar helyett szlovákot, a szlovák helyett pedig magyart olvasunk a megfelelő helyeken. Ugye, milyen bicskanyitogató? Ez biztos nem használ a jószomszédi viszonynak. Szerencsére uniós csatlakozá­sunk negyedik évfordulóján, egy olyan héten, mikor hiperaktív mi­niszterelnökünk főtisztekkel és közkatonákkal, betyárokkal (most nem a többi kormánytagra gondol­tunk, hanem a hagyományőrzőkre, akik a kormányfői vizit kedvéért fokosba-bajuszba öltöztek), Privi- gye-kömyékiekkel és nyitrai japá­nokkal bratyizott, s közben szak­mánybán állította az egyértelműen fallikus szimbólumként tételeződő májusfákat, önnön, talán nem csak politikusi potenciáját fitogtatva ez­zel, hasonlóvá válva a szibériai asszonyoknak a választási kam­pány során termékenységet ígérő Vlagyimir Putyinhoz, akadtak olyanok is, akik azt keresték, ami összeköti a Duna két partján élőket. Talán a veterán járművek iránti vonzalom vitt Párkányba néhány esztergomi fiatalt, akik két lakóte­lepi pincéből két Babetát loptak el. A gútai csodagépeket, aztán - ki­használva a schengeni határnyi­tást, az újjáépített Mária-Valéria hidat, szóval az uniós integráció minden, apáik számára még elkép­zelhetetlen csodáját - áttolták a vén Dunán, melybe a gyermek Hajtman Béla még csak köpködni tudott a hídcsonkról, s az érseki városban próbálták továbbpasszolni. így va­lósítva meg a napjainkban oly diva­tos határokon átnyúló együtt­működést. ______________________ JEGYZET iiMiriinrr- TiíHinnni ........hm—n~ tlhi—innr~j m—wmr iniiwnBBiriruTr iiíímwííií'iiiIiIi~thiíhi Húzd meg, ereszd meg! BUCHLOV1CS PÉTER Már kezd egy kissé a hülyegyere- kekjátékává válni - mondta Jozef Havelka, a pilisszentkereszti Szlovák Kisebbségi Önkormány­zat tagja, volt polgármester. Ó, igen, még mindig erről a fránya irodáról és a Szlovák Házról van szó. Az én véleményem pedig az, hogy a perpatvar mind az ideig elhúzódik, amíg a két kormány a zsebébe nem nyúl, és nem dobja mega püisi szlovákokat egy saját ingadanra való summácskával, úgy harminc-negyven millió fo­rinttal. Ez mindkét félnekjól jön­ne, ráadásul pozsonyi és buda­pesti kormánykörök hajlanának is a megoldásra. A pilisszentke­reszti szlovák önkormányzatnak azértlennejó, mertvennénekegy már kiszemelt ingatlant, ahol konferenciatermet, vendégszo­bákat is berendeznének, tulajdon- jogüag többé nem függenének se a falutól, se a megyétől, és az or­szágos hatóságoktól, szerveze- tektőlsem. Lendvai Józseféknek meg azért, mert végre eltakarod­na a szomszédból az ellenfél. Per­sze, most már csak azért sem en- ged egyik sem, az önkormányzat hatalmi és presztízsokokból, a szlovák kisebbségi önkormányzat azért, mert előbb még végighar­colja minden lehetséges fórumon aharcát. Úgy is, hogy ajelenlegi iroda használatát akárperre viszi, ha a kijelölt jegyző a hátrányukra döntene. A Szlovák Kisebbségi Ön- kormányzatnak fel lehet róni, hogy a SzlovákHáz tulajdonjogát még Havelka idejében felejtették el rendezni. Az is igaz, hogy eddig az ott székelő szlovák szervezetek kizárólagosan használták, ingyen és bérmentve a helyiségeket, mert ez SzlovákHáz, ámde ingatlan­ként a falu önkormányzatának tu­lajdona. Az is tény, hogy akisebb- ségi törvény szerint a település­nek kell elhelyeznie a nemzetiségi önkormányzatot-ebbe hatalmi- lag az Úristen sem szólhat bele. Csakhogy a legutóbbi döntés ugyanolyan volt, ha nem rosz- szabb, mint a márciusi. Hiába haj­togatja a falu önkormányzata, hogy eleget tett a törvénynek, az­az, nesze nektek felújított tanító­lakás, ha éppen oda nem akartak kiköltözni. Nem lehet tárgyalni úgy, hogy eleve elfogadhatatlan megoldást erőszakolok rá még egyszera partnerre. Ráadásul ezt pluszlehetőségként feltüntetni, amikor egy másik határozat sze­rint három hónappal, ill. egy hét­tel előre kell bejelentkezniük oda, ahol eddig zavartalanul működtek, már-már cinizmus. Az pedig nonszensz, hogy idáig egyetlen határozat sem említi a Pi­lisi Szlovákok Regionális egyesü­letét, pedig ennek a szervezetnek a falu az egyik alapítója,smáig tagja. Azaz: nem veszek tudomást arról a szervezetről, melynek tag­ja vagyok. Abszurdum. Még valami: egyfolytában a falu­ban szlovák nyelvet oktató peda­gógusok nyelvpótlékét ragozzák. Nem ez volt a legnagyobb bibi az iskolával kapcsolatban. Legalább­is a kisebbségi ombudsman sze­rint. Kállai Ernőjelentésében megállapítja: „Újabb ütközésife­lület a nemzetiségi iskola igazga­tójának választása során kelet­kezett. A szlovák kisebbségi ön- kormányzatnak nem sikerült el­érnie, hogy a szlovák nemzetisé­gi iskola igazgatói pályázatának feltételei közé bekerüljön a nem­zetiségi nyelv ismerete, és előny­ként való feltüntetése is csak nagy harcok árán —jelentős részben az ombudsmani állás- foglalás eredményeképpen - sikerült”. Tehát már ehhez is om- budsmaniközbelépés kellett... ___________ KOMMENTÁR A Verecke-ügy BALLAD. KÁROLY Nemkészült ilyen felmérés, de látatlanban meg lehet tippelni: ha egy magyar embert bárhol a világban megkérdeznek arról, mi jut eszébe legelőször Kárpátaljáról, akkor, talánamunkácsi várral vetélkedve, a Vereckei-hágó kapná a legjobb helyezést. Nem véletlenül: a Kárpá­tok gerincén itt átkelő honfoglaló magyarok emlékezete elég erősen él a nemzettudatban, épp ezért a hely is különleges jelentősséggel bír, nem pusztán egy földrajzi pont, hanem olyan történelmi, néha inkább mitikus-szakrális helyszín, amelyhez a nemzeti identitás közvetlenül kötődik. A „Verecke híres útján” a Kárpát-medencébe érkező és itt magának hazát foglaló nép képe - min t történelmi-nem­zeti toposz - kiemelt jelentőségű volt a kollektív önazonosság kiala­kulásában, s megtartásában sem kisebb a szerepe. Az utóbbi időben azonban nem historikus volta miatt hallani gyak­ran Vereckéről, hanem egy lassan áttekinthetetlenné váló politikai huzavona miatt, amely a hágón állítandó honfoglalási emlékmű kö­rül alakult ki. Igaz, helyesebb lenne újraállításról beszélni, hiszen az 1896-os millenniumi év alkalmából már felavattak itt egy turulos emlékművet, amely megélt és túlélt néhány rendszerváltást, a csehszlovák hatalommegkegyelmezett neki, de a szovjet érában menthetetlenül lerombolták, és az ismeretien szovjet katona emlékműve került a helyére. A Szovjetunió széthullása és a demok­ratikus Ukrajna megalakulása az 1990-esévekbenJátszólag kedve­ző légkört teremtett valamely emlékjel újbóli elhelyezésére, erre a honfoglalás millecentenáriuma (1996) jó alkalmat is nyújtott vol­na. Matl Péter munkácsi szobrászművész elkészítette a hármas gúla alakú, cirka hat méter magas monumentum tervét, ám a kezdemé­nyezés meghiúsult. Voltakjogi tisztázatlanságok, engedélyeztetési hiányosságok, állítólag elúszott támogatási milliók is, ám végül az ukrán nacionalista erők akadályozták meg az emlékmű létrejöttét, amelynek torzója tizenkét éven át emlékeztetett a rendszer és a kárpátaljai magyarság helyzetének minden ellentmondásosságára. Nemrégiben elhárulni látszottak az adminisztratív és politikai aka­dályok, Magyarország és Ukrajna a legmagasabb diplomáciai szin­ten állapodott meg. Az ukrán fél megadta az építési engedélyt (az eredeti tervtől eltérően a turulmadár nélküli változatra), a magyar fél biztosította a pénzt, paripát, fegyvert (utóbbi kettőt persze szimbolikus értelemben) és rohamtempóban elkezdődött az épít­kezés, hogy Sólyom László és Viktor Juscsenko idei munkácsi beje­lentésének megfelelően a két államfő 2008. március 15-én felavat­hassa az emlékművet. Az örömteli fejlemények azonban újabb konfliktusokat szültek. Újra volt mi körül kiéleződnie a két kárpát­aljai magyarságszervezet közötti évtizedes belharcnak: az egyik szervezet sérelmezte, nem is alaptalanul, hogy kezdeményezésüket a másik fél elorozta, a magyar fél miért nem ővelük, hanem ama­zokkal egyeztet; a másik csapat pedig, ugyancsakjogosan, azt ve­tette az egyik szemére, hogy ezt a kérdést is saját hatalmi ambíciói felől szemléli, és Verecke ügyét nem a megbékélésre, hanem a ma­gyarság megosztására használja. És újra, minden eddiginél hango­sabban hallatták hangjukat az ukrán nacionalista erők. Olyasmire is sor került, ami példátlan Kárpátalja történetében: Ungváron ma­gyarellenes tüntetést tartottak a főleg a megye határain túlról (Ga­líciából, a lembergi - Ívovi - területről) érkezett ukrán nacionalis­ták, kihasználva az alkalmat, hogy a kárpátaljai ruszinok önszerve­ződése (szerintük szeparatizmusa) ellen is tiltakozzanak. A verec- kei emlékmű elleni egyik fő érvük egyébként az, hogy a helyszínen 1939-ben állítólag ukrán fegyveres ellenállókat, ún. szics-gárdistá- tak végeztek ki a magyar (később tisztázódott: a lengyel) hatósá­gok, s az ó emlékük megcsúfolása lenne „az ellenség” emlékjele a hágón. Az események zavart keltettek az ukrán vezetőségben, állí­tólag az emlékmű sem készült el, így az ukrán államelnök azt jelezte magyar kollégájának, tervezett március 15-i programja nem lesz teljes. Sólyom László hivatala erre lemondta a találkozót, az avatás elmaradt. Terméskőből és betonból a hármas gúla mégis megépült, helyi szer­vezetek és magyarországi látogatók sorra koszorúzzák. A megyei vezetés legfőbb emberei és ukrán értelmiségiek többször kiálltak mellette, sőt Juscsenko elnök személyesen is újra elkötelezte ma­gát. Az avatásra talán júniusban sor is kerülhet. Az pedig, hogy a kárpáti fagyok hatására máris morzsolódni kezdett az eddig oly sok milliót felemésztett monstrum, egyelőre senkit sem nyugtalanít. DOKUMENTUM A demokrácia pillére a sajtó Asajtószabadság világnapján arra emlékezünk, hogy az ame­rikai kongresszus 1791-ben el­fogadta az alkotmány első mel­lékletét, hogy semmilyen tör­vény nem korlátozhatja a szó és a média szabadságát. Ez a tör­ténelmi hivatkozás sajnos na­gyon időszerű. Szlovákia új saj­tótörvényével kapcsolatban ar­ra figyelmeztet, hogy a szlovák jogi norma érvényesítésekor más elvek érvényesültek, mint az alakuló demokráciában. Ak­kor nemcsak a sajtóról volt szó, hanem az állampolgárról a de­mokráciában. És a sajtót tartot­ták - a pluralista társadalomban a mai napig tartják - kulcsfon­tosságú eszköznek, amellyel az állampolgár a hatalmat ellen­őrizheti. A fejlett demokráciá­ban rendkívül érzékenyen és körültekintően alkotják azokat a törvényeket, amelyek szűkít­hetik az újságírók és a sajtó te­rét. A médiának elvi küldetése van a közvélemény érdekében, több államban és nemzetközi szervezetben nagyobbra értéke­lik, mint más törvényeket, jogo­kat, érdekeket. Nálunk nem így viszonyulnak a sajtóhoz, amit az új sajtótörvény és a média, va­lamint az újságírók küldetésé­nek leszűkített értelmezése is jelez. Ezért a szabad sajtó napja nálunk nagyon is időszerű. A Szlovákiai Periodikus Sajtó Kiadóinak Szövetsége

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom