Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-10 / 108. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 10. www.ujszo.com A „népek tavasza" ma is elevenen él a nemzetek emlékezetében, de nagyon eltérően emlékeznek rá... A közös történelem eltérő szempontjai (6.) A szlovák-magyar kapcsolatok egyik neuralgikus pontja a közös történelem, pontosabban ennek magyar és szlovák részről való eltérő megítélése. A szlovák-magyar történész-ve- gyesbizottság védnöksége alatt folyó sorozatunkban a leginkább problematikus történelmi eseményekről fejti ki nézetét a kérdés egy-egy szaktekintélyként elismert kutatója. Mai témánk: Nemzetiségi konfliktusok 1848-49 között. SZALON-KÖRKÉP DUŠAN ŠKVARNA Napjaink szlovák-magyar kínos kötekedésének kétségtelenül sok oka van. Ha azonban az okok eredőire vagyunk kíváncsiak, a 19. századhoz kell visszatérnünk. Merthogy a 18. században, miként addig is, századokon át, Magyarországon még lényegében problémamentes volt az etnikumok együttélése. A felvilágosodás során Európa hatalmas civüizáci- ós változáson ment keresztül: a rendi társadalom alapjai meginogtak, és kezdtek kialakulni az emberek törvény előtti egyenlőségén és a hatalommegosztáson alapuló társadalmak. Az egyenlőség eszméje a nemzeti érzelemre is serkentően hatott. Hirtelen fontossá vélt a modern nemzeti tudat - nemcsak a nyelv és a kultúra ápolása vált fontossá, formálódtak a nemzeti politikák és a nemzeti területek is, körvonalazódott a nemzetállamiság. Ez a folyamat a kontinens egészére jellemző volt, de formája, gyorsasága és hatása államonként eltért. Közép- Európában 1848-ban érte el első csúcsát, mikor is a Balti-tengertől az Adriáig, Oroszországtól a Pire- neusokig kitört a forradalom, mely meggyorsította a szociális, polgári és nemzeti emancipációt. A Pozsonyban ülésező magyar országgyűlés is olyan törvényeket fogadott el 1848 márciusában, melyek az ország modernebb formája előtt nyitottak utat: eltörölték a jobbágyságot, kinyüat- koztatták a törvény előtti egyenlőséget, kiterjesztették a választójogot. A történelmi Magyarországnak saját kormánya lett, s megerősítette a bécsi központi hatalomtól való függetlenségét. Bécs és Pest azonban nem tisztázta egymás közt a kompetenciákat. Az eredményeket a szlovák vezetők is üdvözölték. Az országban azonban nem került sor az élet harmonizálására, a lelkesedést csakhamar elkeseredés, a bizalmat bizalmatlanság váltotta fel. A testvériség, egyenlőség, szabadság jelszavát ugyan mindenki hangoztatta, ám e jelszót mindenki másként értelmezte, s a forradalomnak Közép-Európában ezért sem alakult ki egységes iránya. A nem szláv liberálisok és radikálisok nem ismerték el mindenki emancipációs jogát - szerintük az ún. kisebb, elsősorban szláv nemzeteknek asszimilálódniuk kellett volna. így történt, hogy szembekerültek egymással azok, akiknek a tankönyvek szerint szövetségesekké kellett volna válniuk, és viszont szövetségek jöttek létre közös ellenség alapján. Közép-Európa főként az eltérő nemzeti elképzelések miatt vált ellentétes mozgások, koncepciók és konfliktusok színterévé. A történelmi Magyarország területén különösen tragikus formát öltöttek a nézeteltérések, mivel az uralmon levő hatalom nem értékelte át nemzetpolitikáját. A hatalom ugyanis abban bízott, hogy a liberális szabadságjogok tompítják a nem magyarok nemzeti vágyait. Érvényben hagyta a magyar mint kizárólagos nyelv törvényét, s ezzel utat nyitott a multietnikus történelmi Magyar- ország magyar nemzetállammá válása előtt. A körülmények nyomásának engedve hajlandónak mutatkozott ugyan a nem magyaroknak meghagyni az anyanyelvükhöz való jogukat, de ez akkor már kevés volt. Közép-Európában ugyanis ’48 tavaszán minden mozgalom radi- kalizálódott, s a nemzeti szabadság biztosítékát minden nemzet az államiságában látta. A nagy mozgalmak - a német, az olasz - önálló államot követeltek maguknak, a gyengébbek autonómiát - a szlovákok Magyarország fö- deralizálását, ezen belül maguknak önrendelkezést. 1848 őszére az ország hatalmi és nemzeti nézeteltérései úgy kiéleződtek, hogy polgárháborúba fajultak. A két legerősebb tábor - a pesti magyar és a bécsi birodalmi - fegyveres konfliktusában a nemzetiségi mozgalmak, beleértve a szlovákot is, a császári oldalra álltak. Az még ugyanis megtartotta az alkotmányt, s Pesttel ellentétben a politikai pluralizmust és a nemzetiségi toleranciát. A szlovák politikában más téren is fordulat állt be: első ízben szakított nyíltan a történelmi Magyarországgal, a szlovákság elnyomóját látva benne. E szlovák politika Szlovákiának a Magyarországból való kiválását s olyan koronaországgá való emelését követelte, mely a birodalmi hivataloknak lett volna alárendelve. Első ízben alakultak szlovák fegyveres testületek, miközben más szlovákok különféle okokból a magyar hadsereghez csatlakoztak. Az 1848/49-es események élményei olyannyira különböztek egymástól, hogy egymásnak ellentmondó emléktípusok alakultak ki róluk. A történelmi Magyarország szellemi egysége az önidealizálás és a „másodról alkotott kép eltorzítása miatt gyengült meg. Ez különösen az osztrák-magyar kiegyezést követően vált szembetűnővé, mikor is a forradalom magyar értelmezése vált hivatalos forgatókönyvvé. Ezt aztán évente ismétlődő, érzelemteli ünnepléssel élték újra. S magasztalták - sok tekintetben okkal - a magyarok szabadságharcát (Magyarországért), miközben más mozgalmak nemzeti szabadságharcát kárhoztatták. 1848/49 szlovák megítélése az ezzel ellentétes, jelentéktelen pólusra került: egy kis létszámú hazafias társaság tartotta - csendben - tiszteletben, a szlovákok elnyomásával szembeni bátor küzdelmeként. Ez az értelmezés hivatalosan csak 1918 után kapott lét- jogosultságot. De csak 1948-ig, mert attól kezdve a marxista felfogás nem haladta meg Marx és Engels korabeli nézeteit. Vagyis az európai politikai törekvéseket kétfélére sarkította: pozitívra (forradalmira) és negatívra (ellenforradalmira) . A Habsburg-el- lenes magyar fellépést méltányolta, az ezzel szembenieket, például a szlovákot, bírálta. A „népek tavasza” ma is elevenen él a nemzetek emlékezetében, de nagyon eltérően emlékeznek rá. A magyarok azokkal a sztereotípiákkal együtt, melyek a pokolba kívánják a császári Bécset, lebecsülik a nemzeti mozgalmakat, túlértékelik önnön szabadelvű- ségüket, nem hajlandók tudomásul venni a ’48-as forradalom korábbi, liberális és baloldali megítélésének korlátáit. A szlovákoknak meg csak egy kis részét érdekli intenzívebben ez az esemény, s általában csak a magyarok szlovákel- lenességére szűkített látószögből, nem tudatosítva a szlovák nemzeti mozgalom gyengeségét, sem az ambíciói és a lehetőségei közti különbséget, sem pedig sok szlovák passzivitását vagy éppen a magyar szabadságharchoz való csatlakozását. Mindkét emlékkép torz és káros. A történészek gyakran tehetetlenek velük szemben. Annál is inkább, mert a múlt fekete-fehér szemléletével nagyon szívesen ijesztget sok politikus, a Duna mindkét partján. (A szerző a besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetem oktatója) HALÁSZ IVÁN A hosszúra nyúlt 19. század (1789-1918) olyan időszak, mikor Közép- és Kelet-Európábán új jelentést kapott nemcsak a többségi lakosság identitása, hanem a nagyobb társadalmi egységekhez (állam, nemzet, vallás, osztály stb.) való különféle lojalitásformák is. Az új identitásnak ez a kialakulása és végső megállapodása egyáltalán nem zajlott le simán, sőt, sok esetben többirányú folyamat volt. A szlovákság esetében például a következő eszmetörekvések versengtek egymással: a hagyományos Szent István-i haza- fiság, az ún. magyarónság, a szláv kölcsönösség, a cseh-morva-szlo- vák együvé tartozás gondolata, az alternatív szubnacionális identitások (pl. a kelet-szlovákiai „szlov- jakság”) elismerésének igyekezete - s végül a szlovák etnikai egyediség győztes Štúr-féle programja. A modem magyar köztudat kialakulása a 19. században valamivel egyszerűbb volt, kevesebb alternatívát kínáló, és látszólag egyenes vonalúbb. Ennek több oka volt: a magyar elit történelmi Magyarországon belüli domináns helyzete, a magyar államjogi hagyománynak az elit általi kihasználása és fokozatos kisajátítása, a Kárpát-medencei magyar etnikum viszonylagos nyelvi és vallási egyneműsége, nemkülönben az, hogy a szláv és germán nemzetekkel ellentétben a magyaroknak nem volt a közelükben etnikai rokonuk. A modern magyar nemzeteszme kialakulásában nagyon fontos szerepet játszott a történelmi Magyarország közjogi hagyománya, továbbá a rendi „natio hungarica” multinacionális hagyománya, végül a 17. és 18. századi rendi felkelések hagyománya. Magyar kontextusban azonban a modem nemzeti ideológia kialakulásának döntő időszaka az 1848/49-es forradalom és szabadságharc. Az új nemzeti identitás meghonosodását Miroslav Hroch elmélete alapján háromszakaszos folyamat előzte meg: a nép iránti tudományos érdeklődés, a nemzeti agitáció, s végül a nép tömeges mobilizációja. Ezek közül a leginkább vitatott kérdés a harmadik szakasz időszakának objektív meghatározása. Ideális esetben egy jelentős történelmi esemény viszonylag rövid időn belül képes széleskörűen elterjeszteni a modem nemzeti identitás meghatározó elemeit. Magyarország esetében erre éppen a forradalom alatt került sor - a felszabadított jobbágyok (a szlovákok is) mozgósítása és besorolása a honvédegységekbe, a nemzeti színek és jelképek tömeges elterjedése a néprétegek közt, a különféle értelmezésű Kossuth-kultusz stb. Eltekintve a szabadságharc tragikus végkifejletétől, megállapítható, hogy a modem magyar nemzeti identitás végső kialakulása szempontjából ez az esemény kifejezetten ideális volt. A reformidőszak és a forradalom ideológusainak többé-kevésbé sikerült összeegyeztetniük a régi magyar alkotmányrendi és a forradalmi hagyományt a kor modem liberalizmusának elemeivel. Ráadásul a társadalom modernizálásának problémáját sikerült összekötniük az ország függetlenségével - s egyúttal sikerült megoldaniuk a széles néprétegek felszabadításának kérdését is, egy újonnan kialakított és értelmezett nemzeti-politikai és kulturális egységgel. S mindezt úgy, hogy a népet úgymond beemelték a régi rendi nemzetbe, amivel egyfelől kielégítették vágyai egy részét, időlegesen elnyerték lojalitását, másrészt megőrizték mindazt, amit a régi államjogi hagyományból (benne a maguk pozíciójával) meg kívántak tartani. Ennek az eseménynek köszönhetően alakult ki a magyar politikai hagyományok egyik leg- szebbike és legnépszerűbbje, amit a március 15-i nemzetiszín kokárda tömeges viselése is dokumentál, napjainkig, ’48 évfordulóin. Ugyanennek az eseménynek a fő problemafikussága azonban éppen az ún. nemzetiségi kérdés, mely végül azt eredményezte, hogy a szabadság és a modernizáció egyszersmind részlegesen etnikai alapú polgárháborúvá fajult. Magyar-szlovák összefüggésben fontos megemlíteni azt is, hogy a forradalmi évek egyúttal olyan időszak is, melyben befejeződött a szlovák nemzeti program politi- zációja, és sor került az első olyan tömeges fegyveres fellépésre is, mely kifejezetten szlovák nemzeti célokat követett. Magyar szempontból ugyanakkor a szlovák fegyveres fellépés az adott helyzetben nem jelentett alapvető gondot. Sokkal nagyobb veszélyt jelentett a magyar törekvések szempontjából a horvátok, a szer- bek és részben a románok fellépése, hiszen ne feledjük, a szlovák területekkel ellentétben Erdélyben és az ország déli részén gyakorlatilag etnikai alapú helyi vérengzésekre is sor került. A szlovák nemzeti mozgalom kezdetben ugyan látható volt a magyar elit számára (erről tanúskodnak a pánszlávizmus elleni támadások), mégis gyengének találták, s országos teldntetben inkább regionális jellegűnek. Az akkori magyar közvélekedés, valamint a korabeli és a jelenkori történetírás azonban tudta és ma is tudatában van annak, hogy sok szlovák harcolt, szemben az ún. hurbanistákkal, a forradalom oldalán, vagy maradt semleges (pl. Ján Kalinčiak). Tudatosítani kell, hogy a forradalom nemcsak a magyarok ügye volt, erről tanúskodik az is, hogy a kivégzett tizenhárom aradi vértanú közt németek is voltak, és egy szerb. Ezért sem lehetett soha ezt a konfliktust csak etnikai alapon tárgyalni. 1848/49jelentőségének megértéséhez fontos tény az is, hogy a magyar és a szlovák nemzeti terv nagyon hamar összetűzésbe került egymással: az egy (előbb állami, majd fokozatosan magyarosodó) politikai nemzet eszméje, melyet a magyar liberálisok szorgalmaztak, szembekerült a területi autonómiát szorgalmazó szlovák (és általában a nemzetiségi) föderalizmus eszméjével. Ezt az ellentétet nem sikerült feloldani, noha sok kísérlet történt, így végül az első világháborúval együtt a történelmi Magyar- ország végét eredményezte. (A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója) A szerzők nézőpontja elsősorban a magyarországi magyarság elképzeléseit tükrözi, baráti hangnemben íródott, konfrontativ megnyilatkozás nélkül A szlovákok és a magyarok történelméből HORBULÁK ZSOLT Ezekben a hetekben kerül a szlovák nagyközönség elé Kollai István, Demmel József, Kiss Balázs, Lagzi Gábor, Sályi Lőrinc, Zahorán Csaba, Maurovich Horvat Lajos Rozštiepená minulosť. Kapitoly z histórie Slovákov a Maďarov (Meghasadt Múlt. Fejezetek a szlovákok ésama- gyarok történelméből) című munkája. Ez a könyv az első eredménye annak az elképzelésnek, hogy idővel sikerül összeállítani egy közös szlovák-magyar történelemkönyvet. Az ötletet hat magyarországi és egy szlovákiai magyar fiatalember valósította meg. Egy ilyen munka elkészítéséhez a fiatalság alapvető követelmény: csak a még be nem gyepeseden, előítéletektől nem fertőzött fiatalok merhetnek belevágni ilyen szentségtöró vállalkozásba. A hét fiatal nem várta meg, amíg a két ország szakemberei megpróbálnak alakítani egy közös bizottságot, nem kívántak hosszú-hosszú, minden részletbe menő vitákat folytatni, hanem letett valamit az asztalra. Mint ismeretes, már egy bizonyos ideje dolgozik egy szlovák-magyar történész-vegyesbizottság, nekik azonban egyelőre még nem sikerült eljutniuk a közös kiadványig. Az elsőség babérja mostantól Kollai Istvánt és társait illeti. A könyv alapvető célja nyíltan beszélni a problémákról, amelyek, mint tudjuk, akadnak szép számmal. Ez a ldadás elsősorban a szlovák olvasók számára készült, de nemsokára megjelenik a magyar eredeti is. A könyv megpróbálja őszintén bemutatni a szlovák olvasónak, mit is jelent a magyarság számára a Felvidék - Szlovákia, s miként tekint a múltra, a jelenre és a szlovák nemzetre. A szerzők nézőpontja elsősorban a magyarországi magyarság elképzeléseit tükrözi. A munka a lehető legbarátibb hangnemben íródott, bárminemű konfrontativ megnyilatkozás nélkül. Bizonyos szempontból zavaró, hogy a személynevek írásakor nem konzekvens: a történelmi neveket hol a szlovák, hol a magyar helyesírás szabályai szerint, hol pedig mindkét formában írja. Annak ellenére, hogy szöveg jegyzetekkel van ellátva, egyáltalán nem íródott tudományos stílusban, nem nehézkes és könnyen olvasható. A könyv tizenhat fejezetre oszlik, és megkísérli felölelni az magyar-szlovák együttélés ezer Rozštiepená Minulosť Kapitoly z histórie Slovákov, o Močiarov esztendejét, de a hangsúlyt az utóbbi kétszáz évre helyezi. A fejezetek egy-egy téma köré tagolódnak. Az első fejezet a közös szülőföldről szól: mit jelent a Felvidék, Magyar- ország, Uhorsko, Hungária a magyaroknak. A másodikban és harmadikban azokról a közös gyökerekről olvashatunk, amelyek az évszázados együttélés során alakultak ki. A4-6. fejezet a nemzeti öntudatra ébredést taglalja. Itt a szerzők felsorolnak néhány tipikus életutat, amilyet többek között Kossuth Lajos és Ján Palárik is bejárt, s azt vizsgálják, miként vált egyikük magyarrá, a másik szlovákká. A következő három fejezet beszél a magyarosításról, amikor az öntudatra ébredt szlovákokat csak pánszlávoknak tartották. De megemlíti magyar részről azokat is, akik nem ezen az úton indultakéi. A10. fejezet az első Csehszlovák Köztársaságról, a következő a revíziós politikáról szól. Párhuzamba kerül Trianon és az első bécsi döntés. A12. fejezet a mai magyar közgondolkodást mutatja be, hogy mennyit változott a vüághábo- rú óta, s hogy a határrevízió gondolata teljesen eltűnt. A 14. fejezet a beneši dekrétumok, a 15. az asszimiláció, a 16. pedig Magyarország támogatási lehetőségeit írja le. Bár a „magyar szempont” mindenütt központban van, a párhuzamos példákra (a felsoroltakon kívül például még a jelenkori kisebbségi helyzet) mindig kitér. A könyvet lehet ajánlani a szlovákiai magyarság számára is, mert az itteni magyarság a megelőző évtizedekben gyakorlatilag a szlovák nemzeti koncepció alapján ismerte meg a történelmet: a Szlovákiában használt tankönyvek a szlovák tankönyvek tükörfordításai voltak, ahol több, a közös múltat megosztó kérdésben alapvetően a szlovák szempontot ismerhették meg, s korábban több magyar pedagógus is kritika nélkül magáévá tette ezt a Nodúcía • Tótra ••• Recognita ^ Rozštiepená Minulosť Kapitoly z histórie Slovákov o Maďarov ___________-ú_______________________ koncepciót. A könyvhöz Roman Holec, a pozsonyi Comenius Egyetem történész professzora írt előszót. A magyar kiadás bemutatója Bu- dapestenleszmájus 14-én, a szlovák fordításé Pozsonyban, május 15-én, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében. (Kollai István, Demmel József, Kiss Balázs, Lagzi Gábor, Sályi Lő- rince, Zahorán, Csaba Maurovich, Horvat Lajos: Rozštiepená minulosť Kapitoly z histórie Slovákov a Maďarov. Terra Recognita Alapítvány, Budapest2008, 256.)
