Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-09 / 107. szám, péntek
4 Külföld ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 9. www.ujszo.com RÖVIDEN Moszkva is szankcionál Moszkva. Oroszország csatlakozik az Irán elleni új gazdasági szankciókhoz, amelyeket márciusban fogadott el a BT. Ezt tegnap jelentette be a moszkvai elnöki hivatal. A büntetőintézkedések végrehajtásáról szóló elnöki rendeletet Vlagyimir Putyin írta alá, még hétfőn. Az 1803. számú határozat rendelkezik az iráni nukleáris és ballisztikus rakétaprogramban érdekelt természetes és jogi személyek külföldi javainak befagyasztásáról, és egyes tisztségviselőkkel szemben utazási tilalmat is előír. (MTI) Cowen az új ír kormányfő Dublin. A 48 éves Brian Cowen eddigi pénzügyminisztert, kormányíőhelyettest választotta meg az ír parlament alsóháza szerdán az előző nap leköszönt Bertie Ahem miniszterelnök utódának. Cowent 88 támogató szavazat mellett, 76 ellenében választotta meg a dublini testület. A politikus nemrégiben került a kormány legerősebb pártjának, a centrista Fianna Fájlnak (FF) az élére. Cowent hosszú ideje Ahem politikai szövetségesei között tartották számon, több minisztérium élén állt már, többek között a munkaügyi, az egészségügyi és a külügyi tárcát is vezette. Külügyminisztersége idején töltötte be Írország az EU elnökitisztségét. (MTI) Iszlámellenes uszítás Koppenhága. Olyan uszító hadjárat mértékét öltötte Dániában az iszlám bírálata, amelyre az 1930-as évek óta nem volt példa - állítják neves dán közéleti személyiségek. Huszonhat volt politikus, író és publicista tett közzé nyílt levelet a Politiken napilap tegnapi számában. A jelenséget közvetve az antiszemitizmushoz hasonlító levél az ellen, a keresztény pártok táborából érkező követelés ellen emelte fel szavát, hogy a muzulmán bevándorlók csak akkor kaphassanak állampolgárságot, ha a Korán egyes részeit megtagadó esküt tesznek. (MTI) Pakisztáni robotrepülőgép Iszlámábád. Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre (még szombaton) új, légi indítású robotrepülőgépével, egy nappal azután, hogy a rivális India közepes hatótávolságú rakétát próbált ki. Ezt tegnap jelentették be. A pakisztáni hadsereg szerint a Hatf-8 számyasrakéta hatótávolsága 350 kilométer, és mindenféle töltet, köztük nukleáris robbanófej célba juttatására képes nagy pontossággal. A repülőgépről indítható Hatf-8 formatervezése és anyaga miatt nehezen fedezhető fel a radarok számára. A közlemény szerint nagyobb stratégiai kiegyenlítő képességgel ruházza fel a pakisztáni légierőt mind szárazföldön, mind tengeren. (MTI) Dmitrij Medvegyev új hangsúlyokat csempészett beiktatási beszédébe, Vlagyimir Putyin az új tisztségben is a régi maradt Nem tudni, mit hoz az orosz hatalomváltás Orosz bóvli. A Medvegyev-matrjoska került az élre, mögötte az elődökéi sorakoznak. (Reuters-felvétel) Moszkva. Medvegyev, az új orosz elnök az állampolgári és gazdasági szabadság, illetve szabadságjogok kiterjesztését nevezte fő feladatának beiktatási beszédében. Putyin, az új kormányfő megígérte, tíz százalék alá szorítja az inflációt. ÖSSZEFOGLALÓ Megfigyelők azonnal hangsúlyozták: a Medvegyev-beszéd új hangsúlyokat tartalmazott, és feltűnően került néhány korábbit, de csak a jövő mutatja meg, hogy elképzeléseiből mit tud megvalósítani. Többször említette a civü társadalmat, amelynek szervezetei eddig nemigen jutottak szerephez. A hatalom mindent megtett a visszaszorításukra, két éve egy, a bejegyzést nehezítő és megdrágító törvénnyel jelentősen csökkentette a civil szervezetek számát. A társadalmat egy Putyin által, válogatott tagokból létrehozott Társadalmi Kamara volt hivatott képviselni. Nem szerepelt Medvegyev beszédében a nemzet és a hatalom szó, noha ezek nélkül eddig alig hangzott el fontosabb beszéd Oroszországban. Igen tömören szólt Putyin érdemeiről - elismervén, hogy az elmúlt nyolc évben szilárd alap jött létre a fejlődéshez -, s ugyancsak röviden köszönetét mondott mentorának a támogatásért. Medvegyev szerdán tette le az elnöki esküt Valerij Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke előtt. Kezét az alkotmányra helyezve mondta el: „Esküszöm, hogy az Oroszországi Föderáció elnöki felhatalmazásait gyakorolva tiszteletben tartom és őrzöm az ember és az állampolgár jogait és szabadságjogait, tiszteletben tartom és védem az Oroszországi Föderáció alkotmányát, megvédem az állam szuverenitását és függetlenségét, biztonságát és területi épségét, és hűen szolgálom a népet.” Beszéde után harminc ágyúlövés üdvözölte az új elnököt. Ezt követően Putyin és Medvegyev előtt elvonult az elnöki ezred, majd mindketten az Angyali üdvözlet-székesegyházba mentek, ahol II. Alekszij pátriárka imádkozott az új elnökért. Az új orosz elnök hivatalba lépése utáni első intézkedéseként Vlagyimir Putyint javasolta a kormányfői tisztségre az állami dumának. Aláírta a kormány lemondásának elfogadását rögzítő dokumentumot, és megbízta a kabinetet feladatai ideiglenes ellátásával az új kormány hivatalba lépéséig. Aláírt továbbá egy rendeletet arról, hogy 2010. május 1-jéig, vagyis a második világháborúban aratott győzelem 65. évfordulójához időzítve lakást kell biztosítani a háború minden olyan résztvevőjének, akinek szüksége van lakáskörülményei javítására, s 2005. március 1-jéig bejelentette igényét. Med- vegyevnek, a fegyveres erők új főparancsnokának kora délután átadták az úgynevezett atomkoffert, amely lehetővé teszi, hogy engedélyezze nukleáris fegyverek bevetését, bárhol tartózkodik is éppen. Az orosz állami duma tegnapi rendkívüli ülésén nyílt szavazással, 392 szavazattal 56 ellenében jóváhagyta Vlagyimir Putyin kormányfői kinevezését. A Gennagyij Zjuganov vezette kommunista párt már korábban jelezte, hogy nem támogatja Putyin jelölését. Medvegyev elkísérte az ülésre Putyint, aki beszédében áttekintést adott az orosz gazdaság helyzetéről, az eddigi eredményekről és a kormány előtt álló feladatokról. Kijelentette: Oroszországnak az elkövetkező 10-15 évben az életminőség szempontjából - a jövedelmek, a várható élettartam, az egészségügy, a környezetvédelmi helyzet és a lakásellátás terén - a világ vezető országai közé kell kerülni, erre képes és ez kötelessége is. Az infláció leszorítása mellett adócsökkentéseket helyezett kilátásba azzal, hogy ennek stratégiáját kormánya augusztusra kidolgozza. Állította: a GDP tekintetében Oroszország már idén maga mögé utasíthatja Nagy-Britan- niát, vagyis a világranglistán a hetedik helyről a hatodikra léphet elő. George Bush amerikai elnök azt mondta, örül, hogy együtt dolgozhat új orosz kollégájával, Med- vegyewel. A brit külügyminisztérium úgy ítélte meg, hogy az új orosz elnök szerdai beiktatása új kezdet lehetőségét rejti Moszkva és a Nyugat kapcsolataiban. A kapcsolatok javulásához fűződő reményét fejezte ki a lengyel külügyminiszter is. Németország a leszerelés előre- mozdítását reméli a moszkvai hatalomváltástól. Külügyi források tegnapi közlése szerint az ezzel kapcsolatos egyeztetés céljából már a közeli napokban az orosz fővárosba utazik Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter. (MTI, s, ú) Diplomaták kiutasítása Washington. Amerikai illetékesek tegnap közölték, Oroszország felszólította a moszkvai amerikai nagykövetség két katonai attaséját az ország elhagyására, válaszul két orosz diplomata washingtoni kiutasítására. Az amerikai külügy nem ért egyet az orosz intézkedéssel, de eleget tesz a felszólításnak. Az USA tavaly novemberben utasított ki egy orosz diplomatát, egy másikat pedig április 22-én szólított fel a távozásra. A kiutasítás híre éppen akkor vált ismertté, amikor az orosz-amerikai kapcsolatokra a bizonytalanság árnyéka vetül az Oroszországban lezajlott hatalmi váltás nyomán, (m) Izrael megalakulásának 60. évfordulója - palesztin nemzeti katasztrófa Az egyiknek öröm, a másiknak bánat ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsáletn/Tel-Aviv. Izrael megalakulásának 60. évfordulóját ünnepelte tegnap, ám a hangulatot beárnyékolta, hogy az Ehud Óimért kormányfő ellen korrupciós vádak ügyében zajló vizsgálat a kormányfő távozásához vezethet. A palesztinok saját nemzeti katasztrófájukként emlékeztek meg a zsidó állam létrejöttéről. Izrael Állam 1948. május 14-én alakult meg, amikor a brit mandátum lejárta előtt pár órával Dávid Ben Gurion kikiáltotta létrejöttét. Izraelben a zsidó naptár szerinti napon emlékeznek meg az évfordulóról. A már szerdán napnyugtakor megkezdett ünneplést tegnap sok izraeli piknikezéssel folytatta. A hadsereg légi bemutatókkal szórakoztatta az ünneplőket, Tel-Aviv egyik strandja előtt több tucat ejtőernyős ereszkedett le, s egyikük a bámészkodó tömegbe sodródott, három személynek súlyos, további négynek könnyebb sérüléseket okozva. Az ünnepségek szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlanak, palesztin támadásoktól, merényletektől tartva rendőrök és katonák ezrei ügyeltek a rendre. A palesztinok eközben a palesztin nemzeti katasztrófa (Izrael megalakulása, a palesztin lakosoknak a brit Palesztinából való tömeges elmenekülése) évfordulójáról emlékeztek meg, korántsem emelkedett hangulatban. Szalám Fajjád palesztin kormányfő jelenlétében a ciszjordániai Rámalláh közelében felavatták a „hazatérés táborát”, hangsúlyozandó, hogy ragaszkodnak azokhoz a területekhez, ahonnan Izrael megalakulásakor - a történelmi Palesztina háromnegyed részéről - elűzték őket. A sátortáborban fényképek és iratok elevenítik fel a palesztinok korabeli szenvedéseit. (MTI, ú) Már George McGovern is visszalépésre szólította fel a volt first ladyt Hillary még nem adja fel ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Hillary Clinton folytatja a küzdelmet az amerikai demokrata elnökjelöltségért. Ezt Howard Wolfson, a volt first lady kommunikációs igazgatója mondta a CNN-nek. Clinton, aki a keddi előválasztásokon súlyos vereséget szenvedett Észak-Karolinában és éppen csak nyerni tudott Indiánéban, felhívással fordult híveihez. Újabb pénztámogatást kért kampánya folytatásához. Stábja szerdán közölte, hogy a New York-i szenátor asszony 6,4 millió dollárt kölcsönzött saját vagyonából a múlt hónapban kampánya számára. A korábban is pénzzavarba került Clinton egyszer már 5 millió dollárt volt kénytelen hitelezni magának. Obama láthatóan könnyedén „túlköltekezi” Clintont a kampányban. Észak-Karolinában és Indiánéban 7 millió dollárt fordított reklámra, Clinton csak 4 milliót. Obama 42 millió dolláros tartalékkal vágott neki áprilisnak, míg Clintonnak csak 9,3 millió dollár elkölthető pénze volt. A keddi eredmények fényében George McGovern egykori demokrata szenátor, az 1972-es elnökjelölt, Clinton korábbi támogatója a volt first lady visszalépését sürgette. Kifejtette, hogy Clintonnak lényegében nincs esélye a jelöltség megszerzésére. Döntéséről a jelöltaspiráns férjét, Bili Clinton volt elnököt értesítette. A hírtelevíziók szerdai tudósításaikban azt emelték ki, hogy Barack Obamának szinte minden becslés szerint már csak kevesebb No comment (SITA/AP-felvétel) mint 200 delegátusra van szüksége, hogy a nyár végi konvención megszerezze a jelöltséghez szükséges 2025 szavazatot. A CNN szerint 1836 delegátust gyűjtött össze. (MTI, ú) Más helyszínt is kereshet az elfogórakétáknak Az USA unja a MTl-HÍR Varsó. Az USA más helyszínt fog keresni tervezett kelet-európai rakétavédelmi rendszere egyes elemeinek, ha Lengyelország elutasítja azok telepítését a saját területén. Ezt Stephen Mull amerikai külügyi helyettes államtitkár, a politikaikatonai ügyek osztályának irányítója hangsúlyozta. Washington és Varsó között már két éve folynak a tárgyalások tíz elfogórakéta telepítéséről Lengyel- ország északi részén, de a felek nem tudnak megállapodásra jutni, mert az új lengyel kormány kemény feltételeket támaszt. „Nagyon szeretnénk, ha az elfogó rakétákat Lengyelországban helyezhetnénk el” - mondta szerdán Mull, a legújabb huzavonát tárgyalási forduló utáni sajtóértekezleten. „Ha a lengyel kormány bizonyos okokból úgy dönt, hogy ez nem felel meg neki, mi ezt is tiszteletben tartjuk. Az USA és a NATO elkötelezett a rendszer mellett, és ezért kénytelenek leszünk új helyszín után nézni.” A tervezet Kelet- Közép-Európában egy csehországi radarállomás és tíz lengyelországi elfogó rakéta telepítését irányozza elő 2011-2013-ig. A radarállomás létesítéséről szóló cseh-amerikai keretszerződést várhatóan júniusban írják alá, amikor is Prágába várják Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert. Lengyelország a rakétatelepítésért cserébe azt várja az USA-tól, hogy több milliárd dollárt fordítson a lengyel védelmi rendszerkorszerűsítésére. Nászralláh: a kormány hadat üzent a Hezbollahnak Zavargások Libanonban MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Bejrút. Hasszán Nászralláh, a síita Hezbollah fegyveres szervezet vezetője szerint a libanoni kormány hadat üzent csoportjának, és ezért figyelmeztetett: a Hezbollah, ha kell, fegyvert fog „az ellenállás megoltalmazására”. Nászralláh biztonsági okokból csak video-saj- tókonferencián reagált a bejrúti kabinet azon keddi döntésére, amellyel ülegálisnak minősítette a Hezbollah távközlési hálózatát. Ugyancsak Hezbollah-ellenes lépésnek szánták, hogy leváltják a bejrúti nemzetközi repülőtér biztonsági főnökét, aki a síita szervezethez közelállónak tartanak. A síita vezető szerint a2006 novembere óta tartó libanoni válság „új szakaszába lépett e veszélyes döntésekkel” és a kormány által a Hezbollah ellen indított háború az USA és Izrael érdekeit szolgálj a. A bejrúti repülőtér még tegnap délután is zárva volt a Hezbollah ál- tal meghirdetet, második napja tartó országos munkabeszüntetés miatt. A tüntetők már szerdán úttorla- szokat emeltek, halomba rakott autógumikat gyújtottak fel szerte Bejrútban és az ország több részén, hogy megpróbálják még inkább kiterjeszteni a legnagyobb szakszervezet országos sztrájkját. A Szíria- ellenes kormánypártiak és az ellenzék hívei között összetűzések törtek ki, helyenként tűzharccal is. Több tucatnyian sérültekmeg.