Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-21 / 93. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 21. www.ujszo.com RÖVIDEN A Magyar írószövetség estje Érsekújvár. Az irodalom - karnyújtásra 2008 rendezvénysorozat mai találkozóján a Magyar írószövetség mutatkozik be. Az est vendégei: Kovács István költő, író, műfordító, történész, Csontos János, 'író, költő és Végh Attila költő, esszéista. Beszélgetőtársuk H. Nagy Péter irodalomtörténész, kritikus, az estet Kecskés Ildikó vezeti. Helyszín: Adriatic Café, Štefánika 9., kezdés: 18.00. (k) Kalligram-könyvek Budapesten Budapest. Április 22-én (kedden) 18 órakor újabb Kalligram- est helyszínévé válik a Szlovák Intézet (1072 Budapest, Rákóczi út 15.). A rendezvényen bemutatásra kerülnek a kiadó szerzőinek legújabb művei: Géher István és Lanczkor Gábor verseskötete, Fűzi László esszékötete, Szávai János A kassai dóm. Közelítések Má- rai Sándorhoz című könyve, Vásárhelyi Mária Az ártatlanság kora. Előjáték a rendszerváltáshoz című könyve, Louis-Ferdinand Céli- ne Bohócbanda című regénye és Erósz szárnyai címmel Philosztra- tosz szerelmes levelei Polgár Anikó fordításában, (cs) Kaszás Attila szobra előtt ezentúl bizonyára sokan megállnak majd... (Vas Gyula felvétele) Aki rá emlékezik, már csak ettől jobbá lesz... Kaszás Attila szobra V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. A Jókai Színház előtti téren több mint ezer fős tömeg gyűlt össze szombaton Kaszás Attila életnagyságú bronzszobrának leleplezésére. Csicsó Péter, a Kaszás Attila Szoborbizottság elnöke felelevenítette a szobor születésének történetét, kiemelve, hogy a megvalósításához szükséges összeg közadakozásból származik. Attilának küldetése volt: felszínre hozta a jót, olyan összefogást indukált, amire rég nem volt példa”-mondta. A gyűjtésből és egyéb feladatok elvégzéséből a Palatínus Polgári Támlás is oroszlánrészt vállalt. Kaszás Margit, Attila édesanyja mindenkinek köszönetét mondott, aki ennek az álomnak a megvalósításában közreműködött. A színésztársak nevében Rudolf Péter szólt az egybegyűltekhez. „Aki Attilára emlékezik, már csak ettől a ténytől jobbá lesz - mondta. - Míg itt volt közöttünk, olyan magától értetődő erő, energia sugárzott belőle, amely ebben a szerteszórt világunkban szinte elképzelhetetlen. Halálával nagy feladatot rótt ránk: meg kell próbálnunk hozzá hasonlóvá lenni.” Bastmák Tibor, Komárom polgármestere arról beszélt, hogy a város újabb emlékhellyel lett gazdagabb, mégpedig egy olyan ember által, aki tehetségének és képességeinek köszönhetően érdemelte ki a hírnevet. Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója megjegyezte: Attila életművével gondoskodott róla, hogy sokáig köztünk maradjon. Eperjes Károly színművész egy bocsánatkéréssel kezdte megemlékezését: évekkel ezelőtt ugyanis vonakodott Attilát partnerévé fogadni, mert úgy érezte, hiányzik még valami belőle. „Jancsika születésével minőségi változás állt be művészetében, azóta csak jót láttam tőle. Hej, milyen színész lenne most, hogy Luca lánya is megszületett:..” A szobrot, Gáspár Péter alkotását Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szentelte fel. Az alkotás a Búcsú a színpadtól címet viseli, azt a pillanatot ábrázolva, amikor Attila - már polgári ruhában - éppen elengedi a csillogó színházi függönyt és elhagyja a színpadot. De nemcsak a színházit, hanem az evilágit is... A szikár adatok mögött tízezrek tragédiája elevenedett meg, akiknek legfőbb bűnük magyarságuk volt Vadkerty Katalin nyolcvanéves Ma ünnepli 80. születésnapját Vadkerty Katalin történész, a hazai magyar történésztársadalom jelentős alakja, akinek nevét elsősorban a szlovákiai magyarság háború utáni megpróbáltatásairól írt munkái révén ismerte meg a szélesebb olvasóközönség határokon innen és túl. MISLAY EDIT Több éves fáradhatatlan kutatásainak eredményeit fokozatosan adta közre, majd a Kalligram Kiadó gondozásában egy kötetben is napvilágot láttak A kitelepítéstől a reszlovakizációig 1945-1948. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történetéről címmel. Vadkerty Katalin könyve a háború utáni jogfosztottság éveinek egyik megkerülhetetlen, fontos dokumentuma. S talán történészi pályája különlegességének, kuriózumának tekinthető az, hogy legfontosabb témájával csupán nyugdíjba vonulása után kezdett foglalkozni. A tevékenyen, munkával töltött évtizedek után - 1960-tól 1987-es nyugdíjazásáig a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársaként dolgozott - nyugdíjasként nem a pihenést választotta, hanem éppen ellenkezőleg: Vadkerty Katalin akkor vágott bele legnagyobb munkájába, hiszen ekkor, a rendszerváltás után nyíltak meg a levéltárak, s váltak hozzáférhetővé az 1945 utáni deportálásokat, kitelepítéseket, vagyonelkobzásokat dokumentáló hivatalos iratok. Arról, hogyan és mikor vágott bele nagyszabású kutatásaiba, így vallott az Új Szónak adott, öt évvel ezelőtti interjújában, melyet Vojtek Katalin készített vele: „Már nyugdíjasként, magyarországi kollégák felkérésére elkezdtem kutatni a masaryki Csehszlovákia földreformját. Annak is megvolt a maga német- és magyarellenes éle; elsősorban az arisztokrácia és a nagybirtokosság, másodsorban a magyar parasztság ellen irányult. A magyar paraszt a húszas évek végéig nem tudott földhöz jutni, mert volt egy olyan rendelet, amely kimondta, hogy csak a szláv nemzetiségűek kaphatnak földet. Már szép eredményeket értem el, megírtam az első tanulmányomat, készítettem a másikat, a tudatos betelepítést, a kolonizációs terveket kezdtem kutatni, amikor egyszer -1991 őszén - csengett a telefon, fiatal barátaim hívtak, azt akarták megtudni, mennyi földet koboztak el a magyaroktól. Hát, mondom, nem tudom, de itt állok, rajtam a kabát, megyek a levéltárba. És azóta is folyton ott vagyok.” És, tegyük hozzá, ajogfosztottság éveivel foglalkozó kutatásainak eredményeit ettől kezdve folyamatosan publikálta: 1993-ban A reszlovakizáció, 1996-ban A deportálások, 1999-ben A belső kitelepítések és a lakosságcsere látott napvilágot, majd 2001-ben és 2007-ben mindez egy kötetben, a már említett trilógiaként. A trilógiát 2002-ben szlovák fordításban is megjelentette a Kalligram Kiadó, s a következő évben ez a könyv kapta a legrangosabbnak számító szlovák irodalmi díjat, a Dominik Tatarka- díjat. Természetesen nem ez az egyetlen elismerés, amely Vadkerty Katalin történészi munkásságát fémjelzi. 1996-ban Fábry- díjjal, 2000-ben Jedlik Ányos-díj- jal, 2001-ben a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével, 2003-ban Bethlen-díjjal tüntették ki. A történetírás nem egyszerű tudomány. Erre világítanak rá az utóbbi időszakban megjelenő történelemelméleti munkák, amelyek a történetírás mikéntjeivel foglalkoznak, például azzal, mennyire lehetséges hiteles, autentikus történelmet írni. Abban az értelemben, hogy minden történeti munka végeredményben csak azt képes visszaadni, hogyan látunk egy adott korból egy másik, már elmúlt korszakot. Nem beszélve arról, hogy a határok olykor „elcsúsznak”, s egy-egy történeti munkaként prezentált mű közelebb áll az irodalomhoz, mint a tudományhoz. Vadkerty Katalin történészként mindig ügyelt arra, hogyne legendákkal, mítoszokkal operáljon, hogy amit leír, hiteles, kikezdhetetlen legyen. Ez vezette annak idején a gazdaságtörténethez is, amellyel harminc éven keresztül foglalkozott, s amelyben a számok, adatok ugyancsak fontos szerepet játszanak. Ahol a kétszer kettő soha nem lehet hat. A szlovákiai magyarság történelmének 1945 és 1948 közötti szomorú fejezeteinek közreadásakor hasonló módszert választott: kerülte az érzelmi megnyilvánulásokat. A szikár, száraz adatokat, a hivatalos dokumentumokat állította előtérbe, amelyek minden szónál ékesebben beszéltek - a számok, dokumentumok mögött emberek tízezreinek tragédiája elevenedett meg, akiknek legfőbb bűnükként magyar nemzetiségüket rótták fel. A világhírű Pető Intézet megalapítójának, dr. Pető Andrásnak a szavait idézték a jó múltkor egy róla készült dokumentumfilm(Somogyi Tibor felvétele ben: a zseniális professzor azt mondta, soha nem akart mozgás- sérült gyerekekkel dolgozni, de bárhogy próbált is más irányba indulni az életében, valahogy mindig beleütközött ebbe a problémába, s végül megértette - ez az a feladat, amely hívja őt. A hivatása elől nem térhet ki az ember. Természetesen nem pontos a párhuzam, hiszen Vadkerty Katalin nem próbált kitérni, megfutamodni a feladat elől, amelyet neki szabott az élet - ugyanúgy azonban, mint az elhivatott emberek mindegyike, csalhatatlanul és érzékenyen meghallotta a hívó szót, a „hivatást”, s egy percig sem habozott, hogy tehetségéhez és tudásához méltón betöltse. Kiosztották a 2006-2007-es filmtermést értékelő Nap a hálóban szlovák nemzeti filmdíjakat A Muzsika elsöprő sikere Pozsony. Elsöprő sikert aratott a Muzsika című alkotás, melyet nem kevesebb, mint kilenc kategóriában díjaztak: a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv, a legjobb vágás, a legjobb hang, a legjobb eredeti betétdal, a legjobb képzőművészeti alkotás, a legjobb női mellékszereplő és a legjobb férfi főszereplő. A szombat esti díjátadó gálát há- zigazdáként Marián Labuda vezényelte le, egyik partnere Jirí Menzel volt, a másik Bán János (aki a cseh rendező filmjében a jeles szlovák színész partnerét alakította). Az ünnepséget a Szlovák Balról: Marián Geišberg, húga, Jana Ol'hová és fia, Marek Geišberg - a filmben is családot alkotnak, Nemzeti Színház történelmi épü- Ol'hovát a legjobb női mellékszereplő díjával tüntették ki. (ČTK/KollerJan) létében tartották, (sita)
