Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-12 / 86. szám, szombat
www.ujszi.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 12. Szalon 13 Terjedelmes monológjaiban a leláncolt Titán a következőket mondja (Trencsényi-Waldapfel Imre fordításában): Ne higgyétek, hogy önhitt dacból hallgatok, de szívemet mardossa a felismerés, mert látnom kell, hogy énvelem hogy bántak el. Ez új istenségeknek itt pedig ki más szerzett hatalmat és tekintélyt, hát nem én? De erről hallgatok, hisz tudjátok ti is. Elmondom inkább azt, a balga emberek mily sok csapást megértek, míg értelmet én adtam nekik s hogy ésszel élni tudjanak. Halandó embereknek ezt fel nem rovom, csak ismerjétek meg ti jószándékomat. Előbb, ha láttak is, hiába láttak ők, s amit hallottak, azt sem értették, akár az álomképek, élték végig életük, mindegy volt minden, téglából a nap felé nem tudtak rakni házat s megmunkálni fát, de főidbe ásták magukat, mint a serény hangyák, barlang zugában, hol nem jár a nap. Nem ismerték a tél s az illatos tavasz s a termő nyár szilárd ismertetőjelét, terv nélkül végezték minden munkájukat mindaddig, míg én nem mutattam meg nekik a felkelő s letűnő csillagképeket. Okosodásuk legjavát, a számot is javukra feltaláltam s a betűvetést, s a Múzsák anyja lett a hű Emlékezet. Először én fogtam járomba barmokat, igát s terhet hordva hogy rabszolgaként az embertől a súlyos munkát átvegyék, szekér elé a hámot kedvelő lovat befogtam, s arra büszkék most a gazdagok. Fel nem találta tengert szeldelő hajók vitorlaszárnyát sem helyettem senki más. Ki feltaláltam ennyi eszközt emberek javára, most magamnak egyjó ötletem sincs, mely e rám szakadt bajból kimentene. És rövid megszakítás után folytatja: Még jobban elcsodálkozol, ha megtudod, hogy én agyaltam még ki sok mesterfogást. A legnagyobb jó mindezek közül: ha kór támad meg embert, nem volt orvosság sehol, mit enni vagy mit inni vagy mit kenni kell, de gyógyszer híján sorvadoztak, míg csak én meg nem mutattam, hogy kevernek balzsamot, minden betegség ellen mást s mást gyógyszerül. Megállapítottam sokféle jóslatot, én választottam szét először, hogy melyik álom válik valóra, mit jelentenek a hangok és az útközben talált jelek. És én mutattam meg horgaskörmű sasok röptét, mikor baljóslatú vagy kedvező, melyiknek mily szokása van s természete, harcban melyik madár melyik madárral áll, s melyik melyikkel fér meg békességesen, a síma belsőrészeket megnézni jól, az istenek milyen színű epét s milyen máj tarkaságát s szép arányát kedvelik. Az áldozat nehéz művészetére én vezettem rá az embert, zsírral eltakart forgócsontot s a végtagot hamvasztva el, a tűz titkos jelére nyitva rá szemük Elég ez is már. S a föld alatt rejtőzködő, az emberek hasznára váló kincseket, rezet, vasat, s ezüstöt és aranyat ha én meg nem lelem, ki hozta volna fel nekik? Tudom jól, senki, kár tovább beszélni is. Tudd meg tehát, egy röpke szó mindent kimond: ember minden tudása én tőlem való. Máshol Prométheusz arról beszél, miből származnak ezek a művészetek: husáng szárába töltve loptam el nekik a szikrát, mely minden mesterség mestere, s az emberek minden szükségében segít. Gustav Klimt: Pállasz Athéné (1898) nei magukkal viszik a túlvilágra, és a jogok, szokások és a nemzetségi erkölcsök őreivé válnak. Még nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a nemzetség mitikus alapítójának, aki a nemzetségi hagyományok szerint a nemzetség kezdeteinél állt. Ott, ahol az a meggyőződés uralkodott, mely szerint az emberek csoportja és az állatok vagy növények között természetfeletti kapcsolat vagy rokonság van, a nemzetség megalapítóját totemmel azonosították, amelytől a nemzetség folytatódását vezették le. Ez a nemzetségi modell egész mitológiai struktúrák kialakulásának az alapjává vált, amelyekben az egyes istenségek és istenek a kultúrhósök és demiurgoszok jegyeit viselik. Az ókori görögök istenei olykor a demiurgoszok valamiféle céhére emlékeztetnek bennünket. Attikában a homéroszi korban a görög démiurgoi szóval azt a társadalmi csoportot jelölték, melynek tagjait Emile Mireaux olyan szakemberekként jellemzi, „akik örökletesen töltenek be reális társadalmi funkdót, amelyből számukra különálló pozídójuk és saját szokásrendjük következik”. A demiurgosz szó szerinti fordítása a köznek dolgozó, azonban így jelölték a kézműveseket is, akik közé nemcsak a kovácsok, a fazekasok, az ácsok, a fonók, a takácsok tartoztak, hanem az orvosok, az énekesek, a hírmondók és a jósok is. Az ókori görög gondolkodók és filozófusok - Platón a Timaiosz című dialógusában, a püthagoreus Philoalosz, Arisztotelész és mások - vezették be ezt a fogalmat a filozófiai szóhasználatba, és mitológiai-filozófiai értelemmel ruházták fel: az építő, a világ megalkotója és a vüágrend teremtője. Gaiának, a Föld istennőjének ön- megtermékenyítési aktusa után (Hésziodosz szerint az összes isteni nemzedék általa született) a világ kiszabadult a káosz állapotából, formálódott és végleges alakot öltött a kozmoszban, ami rendet, szépséget, harmóniát jelent. Mindenki, az istenek és az emberek is hivatottak voltak ehhez a munkához - kialakítani a fizikai és az erkölcsi rendet. Az emberi élet síkján az eredeti káoszból való kiszabadulásnak a civilizáció előtti stádiumból a civilizáció és a kultúra stádiumába való átmenet felelt meg. Aiszkhülosz a Leláncolt Prométheuszban elkülönítette népének civüizációs törekvéseit a civilizáció előtti primitív állapottól. Néhány szakaszba osztotta a görögök hosszú útját a vadság állapotától a civilizációig, és Prométheusz szavaival nagyszerű magyarázatát adta a technika szerepének az emberi társadalomban. Prométheusz szavai szerint az embernek rosszul ment sora, mert eleinte csak olyan kevés esze volt, mmt egy újszülöttnek. Mígnem Prométheusz megajándékozta észszel és felfogóképességgel, aminek köszönhetően az ember, aki egykoron úgy élt, mint a féreg sötét barlangokban, mert nem ismerte a téglakészítést, sem az ácsmesterséget, most szép házakban, napsütötte helyen lakik. Azelőtt nem tudta megjósolni a tél, a tavasz, a nyár eljövetelét, most megtanult olvasni a csillagos égboltból, és naptárt állított össze magának. Azelőtt sem számolni, sem írni nem tudott, most számrendszerrel és írásjegyekkel rendelkezik. Gürcölt, mint az igás állat, most egyedül töri be a vadállatokat, hogy hordják a szerszámokat és a terheket. Nem tudott hajózni a tengeren, nem tudta magát gyógyítani, nem látott a jövőbe, most lenből készült vitorlái meg gyógynövényei vannak, és kiismeri magát a jóslásban. Végül, képes volt kiaknázni a föld méhének kincseit, a hasznos fémeket. Ekként fejtegeti drámájában Aiszkhülosz a civüizáció felvirágzását. A technika elsajátítása nála egybevág az intelligencia növekedésével, amelyet az az ellopott szikrácska jelképez, amely mindig képes lobogó tűzzé dagadni. (Benjamin Farrington). Természetesen, ahogy André Bonnard megjegyzi, Aiszkhülosz nem tudja, miért és hogyan voltak képesek ezek a tanácstalan, tehetetlen és tudadan elődök felemelkedni a megismerés első fokára, amely annyi jót hozott számukra. Aiszkhülosz osztozik velük néhány babonájukban: hisz a jósdákban, ahogy a vad a varázslójában, és az általa emberbarátnak, émber-sze- retőnek nevezett Prométheusznak tulajdonítja az összes találmányt és mindazt az ödetességet, amellyel az ember igyekezett megszerezni a hatalmat a természet felett. Ezzel azonban Aiszkhülosz Prométheusz alakjában sűrítette össze a civilizáció vívmányai összes ajándékozójának - a sok-sok görögnek és a görögök előttieknek a mitikus, félig mitikus és valós - vonásait, a civüizálókét, a technika, a tudományok és a művészetek ágazatai specialistáinak vonásait, a mesterségek és a különböző vívmányok pat- rónusaiét. Magát Athénét, a bölcsesség istennőjét - akinek az eredete a görögök előtti időre nyúlik vissza, s aki a mítosz szerint Zeusz fejéből pattant ki, tehát Zeusz megszemélyesített elméje tettekben megvalósítva - az iparművészetekkel, a művészetekkel és a mesterségekkel ösz- szefüggésben mindig főként a kézművesek pártfogójaként és egyszerűen Erganéként, munkásnőként értelmezték. Homérosz mondja róla az Odüsszeia 7. énekében (Deve- cseri Gábor fordításában): „Mint ahogyan legjobban a phaiák férfiak értik /fürge hajóval a tengert szelni, az asszonyok éppúgy / legszebben szőnek, megajándékozta Athéné / őket a szép munkához ügyességgel jeles ésszel.” Pállasz Athénének tulajdonítják a fuvola, a kürt, az agyagedény, az eke, a gereblye, az ökörfogat, a harci szekér és a hajó feltalálását. A mítoszok azt is mesélik, hogy elhozta az embereknek a számokról szóló tudományt és a női ismereteket: a főzést, a szövést és a fonást. A homéroszi himnusz összeköti Athéné alakját Héphaisztosszal, a tűz- és kovácsmesterség istenével. Héphaisztosz Athéné ödetességé- nek segítségével megtanította a földön az embereket értékes műveket alkotni. Az emberek, akik valamikor állat módjára barlangban éltek, ma ismerik azokat a mesterségeket, amelyekhez Héphaisztosz, a híres művész nyújtott útmutatást, és így életüket nyugodtan tölthetik az egész év folyamán házaikban. A kultúra és a civilizáció ajándékozójának és patrónusának jegyeivel Apollón is rendelkezik; ő kis- ázsiai eredetű isten, neve megfelel a hettita Apulunasnak. Nagyon sok és sokféle funkciója van. A világosság, a fény, a Nap, az élet, a virágzó fiatalság, a versenyek, a zene, a tánc és általában a művészetek istene, és mivel az ókor széleskörűen értelmezte a művészeteket, egyesek neki tulajdonították néhány betű feltalálását. Apollón fedezte fel a szem gyógyításának művészetét is, és fia, Aszklépiosz találta fel azt, amit ma orvostudománynak neveznénk. Apollón kedvenc hangszere a kithara, ez a görög húros hangszer, a lant tökéletesített változata. Ezenkívül Apollóm a földművelés és az állattenyésztés istenének is tartották. Hozzá tartoznak a haszonművészetek és a mesterségek is. Homérosz mondja az Kiász 7. énekében, hogy Apollón Poszei- dónnal együtt trójai várfalakat emelt. Plutarkhosz Apollónnal kapcsolatos különböző típusú kultikus szokásokat említ. Végül Apollón hű kísérői a Múzsák voltak, Zeusz istennek és Mnémoszünének, vagyis az Emlékezetnek lányai. Kleió a történelemtudomány felett őrködött, Melpoméné a tragédia felett, Thaleia (Thália) a komédia fölött, Euterpé a zenével törődött, Terpszikhoré a tánccal, Erató a szerelmi költészettel, Kalliopé az eposszal, Uránia a tudománnyal, mindenekelőtt az asztronómiával, Polühümnia a himnikus költészet pártfogója volt. A lant feltalálását is neki tulajdonították. A kultúrhósök közé kell sorolnunk az említett Aszklépioszt, az orvostudomány istenét, Apollón és a thesszáliai uralkodó lányának, Phlegüász Korónisznak a fiát, akit Apollón féltékenységből megölt. Apollón a gyerek Aszklépioszt Hermész segítségével kiemelte anyja méhéből, és Kheirónnak, a bölcs kentaurnak adta, hogy nevelje fel. A Hermész istenhez szóló homéroszi himnuszban az isteneknek ez a követe, a vándorok védelmezője és a lelkek kísérője a túlvilágra, fel- tételezhetőleg szintén görögök előtti, kis-ázsiai eredetű héthúros lant - melyet egy teknős páncéljából készített - feltalálójaként szerepel, és a fúrás technikájával történő tűzgeijesztés tudományának ajándékozójaként. A civilizáló vonásaival Triptole- mosz, Keleosz eleuziszi király fia, attikai hős is rendelkezik, aki arról ismert, hogy Démétér istennőtől magot, faekét és szárnyas sárkányok által vontatott szekeret kapott, hogy rajta az egész világban elvesse a magot. Démétér utasítására az embereket földművelésre és gabonatermesztésre tanította. Az említett alakokhoz közel áll Palamédész, a görög mitológiában az euboiai király, Naupliosz fia. Neki tulajdonítják az ábécé feltalálását, illetve elrendezését, a számjegyek, a hossz- és súlymértékek bevezetését, az idő években, hónapokban és napokban való számolását, állítólag megtanította az embereket figyelemmel követni az égitestek mozgását és tájékozódni szerintük a tengeren, nemkülönben a napi háromszori étkezésre és hasonlókra. S említsük meg Daidaloszt, műiden művészetek mesterét, az asztalosszerszámok feltalálóját, az építészt és szobrászt, a labirintus építőjét (aki Athénban féltékenységből megölte saját unokaöccsét, Ta- loszt), a fazekaskorong és a fűrész feltalálóját. A legenda elmeséli róla, hogyan szökött meg fiával, Ikarosszal a krétai uralkodó, Minósz fogságából: madártollakból és viaszból szárnyakat készített, amelyekkel mindketten a levegőbe emelkedtek. Ikarosz azonban any- nyira magasra szállt, hogy a nap megolvasztotta a viaszt, amellyel a madártollak voltak összeragasztva, és a szerencsétlen merészségéért életével fizetett. Naturális História című műve VII. könyvében az idősebb Plinius is nagyszámú mitikus, félig mitikus és valós feltalálót említ meg. Mindemellett azonban a civilizációs és a kulturális értékek fejlesztésére vonatkozó nézetekben gyakori demitologizáló tendenciákat is megfigyelhetünk. (Veres László fordítása. Részlet a szerző Prometeus. Mytologické paralely című könyvéből)
