Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-10 / 84. szám, csütörtök
1 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 10. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Bizalom és remény XVI. Benedekpápa elismeri a pedofil amerikai katolikus papok által okozott sérelmeket és szenvedéseket, ezért USA-beli útján a sebek begyó- gyításán munkálkodik: közölte Tarcisio Bertone bíboros, a római kúria vezetője. A pápa a „bizalom és remény” üzenetét fogja tolmácsolni az amerikai papságnak. „A szentatya megpróbálja megnyitni a kapukat a kiengesztelés és megbékélés felé vezető úton” - mondta Bertone, abostoni érsekségben hat éve kirobbant pedofilbot- rányra utalva, amikor kiderült, Geoghan atya 130 fiatalkorút rontott meg. (mti)- Apu, csak nem azt akarod megetetni velem, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadása attól függ, hogyan tanulok?! (Peter Gossányi karikatúrája) A tegnap növekedési sztorija Kína volt, a máé India, 15-20 év múlva a növekedési sztori neve Afrika lesz India Afrikára pályázik Először adott otthont az indiai és az afrikai államfők csúcs- találkozójának Újdelhi, mely igyekszik a gazdaságilag terjeszkedő Kína nyomába érni az ásványkincsekben gazdag Afrikában, s rohamosan növekvő gazdasága energia- szükségleteit részben a fekete földrészről kielégíteni. MT1-ELEMZÉS India, amely a botswanai gyémántlelőhelyek feltárásától a szudáni olajvagyon kiaknázását rögzítő szerződéseken át a forrongó Kongóba küldött békefenntartókig sok helyen képviselteti magát Afrikában, a kontinenshez való viszonylagos földrajzi közelségére és a függedenségi mozgalmak támogatásában szerzett érdemeire épít. Dél-Afrikában a feketék oldalán indiaiak is részt vettek a faji megkülönböztetésen alapuló apartheidrendszer ellen indított - Ma- hátma Gandhi és hozzá hasonló személyiségek által ihletett - küzdelemben. A kapcsolatokat az is erősíti, hogy az indiai közösségek szilárdan megvetették lábukat Afrika keleti és déli részén, amelynek országaiba számos honfitársuk munkásként érkezett. (Köztük volt Gandhi is.) Elemzők szerint az afrikai országokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatai révén India kulturális téren előnyt élvez Kínával szemben. Az afrikai országok értékes partnernek tekintik Indiát, amely a köz- és a magánszféra együttműködésével megvalósuló (PPP) befektetések révén előmozdíthatja fejlődésüket. Harry G. Broadman, a Világbank gazdasági tanácsadója úgy véli, az afrikai országok gazdasági-társadalmi életébe való indiai „beszivárgásnak” tartósabb hatása lesz, mmt a kínainak. India esetében ugyanis nem létezik nyelvi és kulturális akadály. Ez nem jelenti, hogy egyes helyeken, például Ugandában időnként ne „fortyogna a népharag” Indiával szemben. Kampalában tavaly a helyi indiai közösség elleni, emberéletet is követelő fellépéssé fajult egy békésnek induló tüntetés, melynek résztvevői azért tiltakoztak, mert egy indiai cég ki akarta irtani az esőerdő egy sávját, hogy a helyén cukomádüítetvényt hozzon létre. Amikor India 1991-ben piac- gazdasági reformokat vezetett be, Afrikával folytatott kereskedelme éves szinten csak 967 millió dollárt tett ki. 2006-2007-re ez évi 20 milliárd dollárra emelkedett: Újdelhi új piacokat keresett évente 8 százalék feletti növekedési ütemet produkáló, globalizálódó gazdaságának. A kereskedelem fellendülése a magáncégeknek, s a részben magán-, részben állami tulajdonú (PPP) vállalatoknak köszönhető. Ezeknek a gyáripartól a kertészetig számos területen vannak érdekeltségeik, az olaj- és ásványkincs kiaknázásában is. Az Essar Oil magáncéghez és az olaj- és földgázkutatással foglalkozó ONGC állami vállalathoz hasonlóan sok indiai vállalkozás kötött üzletet Szudánban, Kenyában, Líbiában, Nigériában. Az ONGC újra próbálkozik Angolában, ahol Kína ütötte el egy olajkutató projekt 50%-os részesedésétől. Az elbírálásnál a Kína által felkínált kétmilliárd dolláros segély bizonyult döntőnek, amely tízszerese volt az indiai ajánlatnak. A nyersolajszükséglete 70 százalékát importból fedező India energiaigénye 2030-ig több mint a kétszeresére emelkedik a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint. Az IEA azt jósolja, hogy India 2025-re a világ harmadik legnagyobb nettó olaj- importőre lesz az USA és Japán után. Ám Afrika az olajkutaknál is többet ígér Indiának. A tavaly csaknem 6 százalékos gazdasági növekedést produkáló fekete kontinens felvevőpiaca lehet az indiai áruknak, például a rendkívül olcsó, 2500 dolláros Nanó autónak. „A tegnap növekedési sztoriját Kínának hívták, a máét Indiának. 15-20 év múlva a növekedési sztori neve Afrika lesz, s India ott akar lenni, hogy erős partnere lehessen” - hangsúlyozza Na- rendra Tanedzsa, a World Oil and Gas Assembly igazgatótanácsának elnöke. Az indiai üzleti vezetők egyelőre irigykedve nézhetik Kína államilag vezérelt afrikai gazdasági terjeszkedését. A távol-keleti országnak a fekete földrésszel folytatott kereskedelme 1999-ben még elmaradt Indiáétól, de mára 55 milliárd dollárra duzzadt. Bár a két vetélytársnak hasonló a célja - az afrikai erőforrások megcsapolásával nagyobb szeletet kihasítani a vüággazdaságból -, India szeretné megkülönbözetni magát Kínától azzal, hogy sikertörténetét követendő példaként állítja Afrika elé. India • ugyanis pluralista, multikulturális, demokratikus országgá fejlődött, ami mágnesként vonzhat sok afrikai országot - véli Gur- dzsit Szingh, India etiópiai nagykövete. Újdelhi abban is reménykedik, hogy politikai tőkét kovácsolhat abból, ha szorosabbra fonja gazdasági kapcsolatait a fekete földrésszel. Aliu Mahama ghánai alelnök leszögezte: országa és Afrika támogatja Újdelhi törekvését, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja legyen. KÉZ,IRAT A gyűlölet gyűrűjében MIKLÓSI PÉTER Vályogviskók, ráncos kezek, barázdált arcok, fekete szemek. Egy jelenlevő, mégis külön vüág emlékeztetői. Fotós barátom szokta voltmondogatni: cigányokról könnyű jó képet csinálni... Azt már én fűzöm hozzá épp a Romák Világnapján, amikor e sorokat írom, hogy bárcsak ilyen könnyű és látványos lenne mind ama szándék, amely helyzetükjavítá- sát, beilleszkedési esélyeiket szolgálja. Ugyanis újságíróként úgy tapasztalom, hogy évtizedek suhannak el felemelkedésük számottevőjavulása nélkül! Bizonyságképp hadd fabulázzak két történetkét. Az elsőt már negyvennél is több esztendeje, újságíróbojtárként, első „komoly” riportútjaim egyikén abban a felső-csallóközi nagyközségben hallottam, ahol akkor is, most is jelentős arányban élnek romák. Itt akkoriban eleven legendaként emlegették B. Józsit, akiamásodikvüágháborúelőtt mégkaronülő gyerek volt, amikor a helyi kocsmából el akarták szöktetni az anyját: késsel törtek apjára és megsebesítették. De Józsi apja is késtfogott, s gyomron találta támadóját. Abban az időben állítólag szokás volt az üyen; és ha sikerült a szöktetés, tisztesség volt a férfinak, de a nőnek is, mert azt mutatta, hogy milyen kelendő. Az üyesmi hozzátartozott a cigánysorshoz. Mit tagadjam, bő négy évtizede főként a történetke ro- mantikájakötöttle; ám ha ma hallanám Józsi szüleinek hajdani kalandját, már inkább az érdekelne: mithisznekel, mitvállalnaka múltból az unokák, a dédunokák. Vállalják-e a hevesvérű, talán analfabéta apát, aki egy régi cigánylegenda hőse, akitnyilván nem mindig és nem mindenütt szolgált ki a pimasz pincér s letegezett a nyegle hivatalnok, mert- maúgymondjuk-roma...Amá- sik történetet viszont pár hete magam is láttam egy felkapott bevásárlóközpontban, ahol a cigányasszony egy tábla csokoládét lopott. Mégapénztárigsemju- tott; öklök lendültek a magasba, trágár szitkok röpködtek. Az asszony megszeppenve állt a gyűlölet gyűrűjében, nyitott tenyerében a bizonyítékkal. Ha ugyanezt egy nem roma teszi, a műveltek kleptomániát emlegetnek, és sajnálkozva mondják, hogy az ilyen szerencsédennek bizony gyógyítania kellene beteges hajlamát. Persze, ennél jóval sandább dolog, hogy tucatjával j árnak közöttünk a korrupt gazdasági vezetőkés minisztériumi csinovnyikok, az ügyeletes kormányzat krémjét furikázó és a könyvelésben dupla fogyasztású állami limuzinok hajtói meg azok főnökei-demögülükegyszu- permarket kellős közepén kimagaslik, mint a megtestesült Bűn, egy idős cigányasszony; ott áll - s ki tudja még meddig fog ott állni? - a gyűlölet gyűrűjében egy tábla párkoronás csokoládéval. Ez a valóság. Noha szemérmesen keveset beszélünkróla, attólmég tény, hogy cigánykérdés, vagyis hát bocsánat: romakérdés bizony van. Olyannyira, hogy születéskor tíz évvel rövidebb élettartam elé néznek a cigánygyerekek, mint nem roma társaik. És ötvennél is többször kevesebb az esélye annak, hogy ez a lurkó majdan felsőfokú végzettséget szerezzen. No és a romák általában tízszer olyan szegények is, mint a többség. Gyakran omladozó kunyhókból álló telepeken élnek, az előítéletes társadalom többi tagjától elzártan s megvetettem Csak fényképtéma? Aligha. Csodarecept sincs rá, de aki „klep- tomániás” fogyasztású állami csodakocsin viteti magát, ne csak a fényes BMW-ből meg Audiből tekintse mega cigánypérókat! KOMMENTÁR Csendtapasz MOLNÁR NORBERT Faliújságtörvényt fogadott el tegnap a szlovák parlament. De nevezhetjük levelesláda-, esedeg szájkosártörvénynek is. Egyszerűen befogták a nyomtatott sajtó száját. Az új jogszabály arra kényszeríti a nyomtatott sajtót és a hírügynökségeket, hogy politikusi reakciókat közöljenek éjjel-nappal a lapok hasábjain. Á tévedés lehetőségének markáns lehetetlenné tételét a sajtó- és szólásszabadság fölé helyezték. Megvonták az állampolgárok információjutáshoz való jogát azzal, hogy valódi, releváns információk helyett unalmas politikusok semmitmondó reakcióit kell közölniük a lapoknak fő helyen. Öncenzúrára kényszerítik az újságírókat, mert ezentúl mindig ott bujkál a kisördög a zsurnaliszta fejében, hogyjaj, csak nehogy megbántson valakit, vagy eleve kerülje azokat a témákat, amelyek problémákat okozhatnak. Azt akaiják elérni a törvény megfogalmazói, hogyne legyen többé takarításitender-botrány. „Nyugodjanak meg, én nem fogok visszaélni a sajtótörvénnyel.” Ezt a mondatot a szlovák kormányfő mondta már régebben. De mit is mondott ezzel Robert Fico? Azt, hogy a tegnap elfogadott törvénnyel vissza lehet élni. Meg azt, hogy bár ó nem biztos, de mindenki más igen. Még így, a módosításokkal együtt is nagyon rossz törvényt fogadott el a törvényhozás. És ne áltassuk magunkat: ha az ellenzéki javaslatok átmennek, a törvény akkor is sajtó- és szólásszabadság-ellenes maradt volna. A politikusnak ugyanis soha nem az az érdeke, hogy egy cikk igaz legyen, hanem az, hogy pozitívan állítsa be őt magát. S ha ez a mostam cikk június másodikán jelenne meg, 350 reakciót közölhetnénk rá: a politikusnak mindig az a célja, hogy egy cikk igaz legyen. Áz ellenzék a módosított sajtótörvény elfogadásától tette függővé, hogy megszavazza-e az EU alapdokumentumát, a Lisszaboni Szerződést. De a törvény brutális maradt. Hogy ebben a helyzetben mit tesz az ellenzék, egyértelmű: az SDKÚ nem szavazza meg a Lisszaboni Szerződést, a KDH soha nem is készült rá, az MKP viszont megsegíti a kormánykoalíciót. A Smer és az MKP számára is fontos a status quo, ami magyarra lefordítva az oktatási törvénytervezet nemzetiségellenes cikkelyeinek kihagyását jelenti, de ugyanígy fontos mindkét párt számára a Lisszaboni Szerződés is. Sima matematika: ez a kettő a közös nevező, az egyszerűsítés áldozata pedig a sajtó- törvény lett. Az EBESZ meg a többi „harmadrangú” európai intézet figyelmeztetése ellenére. Keserű a szánk íze. T egnap korlátozták az égjük alapvető emberi jogot. Mi jön ezután? A hentes kisujja MAL1NÁK ISTVÁN Volt Putyinnak egy mondata a múlt heti NATO-orosz csúcson, amely mindennél pontosabban rávilágít a Kreml külpolitikai céljaira. Amikor az orosz érdekek szüntelen megsértését vetette a NATO szemére, azt hozta fel, hogy Moszkva viszont kellő önmérsékletet tanúsított. A legutóbbi ügyként a koszovói válságot hozta fel, majd azzal példálózott, hogy Moszkva kivonta csapatait Kelet-Európá- ból, de nem kapott érte cserébe semmit, sőt a NATO egyre csak terjeszkedett az orosz határok felé. Nyilvánvalóan a baltiakra utalt. Erre a megfogalmazásra a volt Csehszlovákia képviselőinek is fel kellett volna szisszenniük, történetesen a szlovák és a cseh küldöttségnek. Hangsúlyozniuk kellett volna: azzal, hogy az egykori csehszlovák területekről kivonták a szovjet (orosz) csapatokat, Moszkva nem kegyet gyakorolt, nem ajándékot adott, hanem visszaállította a világ legtermészetesebb dolgát, megszüntette más, szuverén országok törvénytelen megszállását. Nemhogy fizetség nem jár ezért az oroszoknak, ellenkezőleg, nekik kellene kártérítést fizetniük. (Tudjuk, ez már a butasággal határos naivitás a nemzetközi jog tudorai szerint, ami csak azt bizonyítja, hogy a nemzetközi jognak semmi köze az igazsághoz.) Az üzlet, amelyet ezzel Putyin felajánlott: valamiért, esetünkben az amerikai rakétapajzs lenyeléséért cserébe a NATO hagyja meg orosz befolyási övezetnek a „maradék” posztszovjet államokat, jelesül Ukrajnát és Grúziát. Volt már olyan, hogy a nagyhatalmak adták-vették egymás között a kisebb, gyengébb országokat azok feje fölött, nyögtük-nyögjük is a következményeket. Erre a nem is nagyhatalmi, hanem egyenesen szovjet birodalmi filozófiára épül a putyini külpolitika, ehhez nem lett volna szabad Berlinnek és Párizsnak segédkezet nyújtania. Hagyni kell, hogy az ukránok és a grúzok maguk döntsék el, hová akarnak tartozni, ne az oroszok mondják meg nekik. A vágyaik beteljesülésének decemberre kitolt határideje kamu, olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája, addig sok minden történhet. Blöff az az érv is, hogy nincsenekfelkészülve. Albánia teljesen felkészületlen, mégis kapott meghívót, és katonailag felkészületlenek voltak az 1999 és 2004 között csatlakozott egykori varsói szerződésbeli országok is, Szlovákiával egyetemben. Putyin ezzel is és a teljesen értelmetlen (az orosz követelések és kifogások azok) rakétapajzsvitával is azt teszteli, meddig mehet el. Berlin és Párizs azt jelezte, hogy a végtelenségig, márpedig ez a pitizésük nem fogja visszatartani Putyint attól, hogy bevesse az olaj- vagy gázfegyvert Nyugat-Európa (Moszkvából nézve Közép-Európa is nyugatra van) ellen, ha érdekei úgy kívánják. Ami a legrosszabb: Berlin és Párizs a Kijev és Tbiliszi ellen emelt vétóval kínos szinte hiteltelenné tette Washingtont. Eddig még mindig Európa szorult rá az amerikai haderő védelmére és nem fordítva. Az európaiak afganisztáni szereplése - ezen a most bejelentett francia csapaterősítés sem változtat - azt bizonyítja, hogy ez még sokáig így lesz. Bár a politikában az ilyesminek nincs értelme, de játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha az USA egyszer feldühödne és kiszállna a NATO-ból? Olyan sebezhetővé válna, mint a hentes kisujja, katonailag nem lenne több egy agyaglábon járó óriásnál. Lehetne példálózni az önálló uniós erő felállításával is, de minek.
