Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-08 / 82. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 8. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ OROSZ LAPOK Az orosz lapok a hétvégén Szocsiban tartott orosz-amerikai csúcs kapcsán egyetértettek abban, hogy azon egyetlen kulcskérésben sem sikerült megállapodni, Putyin orosz és Bush amerikai elnök az utódokra hagyja a gondokat. A Kommerszant megírta, hogy még a nyilatkozat elfogadása is hajszálon múlt. Azért egyeztek bele az amerikaiak a nézeteltérés rögzítésébe, mert bekerült egy utalás arra, hogy a korábbi amerikai javaslatok enyhíthetik az orosz aggályokat. A Vedo- mosztyi arra mutatott rá, hogy a dokumentumot a kétoldalú kapcsolatok egész komplexumát rögzítő térképként említették, végül csak a nézeteltéréseket rögzítette. (mti)- Nem jönne be a parlamentbe, amikor a Lisszaboni Szerződésről szavazunk? Hátha szerencsét hozna. (Peter Gossányi karikatúrája) A schengeni határok megszűnésével a kapocs erősödhet, sőt a két ország egy kicsit ismét egyesülhet Akik nem tágítanak Tavaly ősszel szűnt meg a Mosty című folyóirat, mely tizenöt éven át hídszerepet töltött be Szlovákia és Csehország között. A megszűnés oka prózai: a szlovák kulturális tárca megmondóemberei nem találták támogatásra érdemesnek. JUHÁSZ KATALIN Fél éven át úgy tűnt, a Fico- kormány végre megszabadult egy kellemetlenül éleslátó, józanul kritikus orgánumtól, amelynek elismert humán értelmiségi szerzői azt hirdették, a két ország szétválasztása nem jelentheti az egymástól való teljes kulturális elszigetelődést. A múlt héten azonban bemutatták az új Mostyt, amely összeolvadt a cseh Listy című kultúrpolitikai folyóirattal, ezáltal feltámadt halottaiból. Nem csak a hasonló gondolatvilág a közép-európai értékek keresése és a visegrádi országok közötti szellemi együttműködés ösztönzésének igyekezete köti össze a pozsonyi Mostyt az olmüci Listyvel. Ez az összetapadás szimbolikus jelentőségű is, hiszen a schengeni határok megszűnésével a kapocs erősödhet, sót a két ország egy kicsit ismét egyesülhet. A Listy-Mosty első számának bemutatóján mégsem éreztem ünnepi hangulatot, inkább valamiféle óvatos várakozást véltem felfedezni a jelen levők arcán. A két lap egyesülését ugyanis részben a kényszer szülte. A szlovákiai „hídépítők” és régiótágítók sajtó- orgánumát ugyanis, - ne szépítsük - lassan, fokozatosan ellehetetlenítette a hatalom, az a hatalom, amely jelenleg épp egy demokratikus társadalomhoz méltatlan, a cenzúra jegyeit magán hordozó sajtótörvény hatályba léptetéséért küzd. A Mosty részleges újjáéledése a cseh kulturális minisztériumnak, valamint néhány külföldi alapítványnak köszönhető, akik fontosnak tartják a két ország felvilágosult, európai értékrendet képviselő gondolkodóinak támogatását. Talán elég, ha felsorolok néhány nevet: Martin Bútora, Rudolf Chmel, Martin Porubjak, Miroslav Kusý. A pozsonyi szerkesztőségi munkálatokat az a Marta Šimečková és Andrea Puková végzi, akik salon.eu.sk címen egy európai internetes esszé-honlapot működtetnek, ahol a magyarországi sajtóban megjelenő fontosabb írásokra is felhívják a figyelmet. A Listy-Mosty szlovákiai terjesztését a legerősebb itteni sajtópiaci tényező, a Petit Press részvénytársaság vállalta magára, azaz remélhetőleg az egész országban hozzáférhető lesz ez a kéthavonta megjelenő, fontos orgánum, és remélhetőleg lesz is érdeklődés az 1900-as összpéldányszámból Szlovákiába szánt 500 példány iránt. Mert ha ennyi embert sem érdekel a kultúrpolitika, a két ország, illetve a visegrádi országok társadalomtudományi kérdései, a polgári párbeszéd, a szomszédok irodalma, képzőművészete, építészete és színházai, akkor nagy baj van. És még valamiért fontos az egymásra figyelés. A Listy azon szerzői, akik elsősorban a cseh belpolitikai helyzet elemzésével foglalkoznak, pozitív példával szolgálhatnak itteni kollégáiknak arra nézve, hogyan kell kulturáltan, ám határozottan és megalkuvás nélkül véleményt nyilvánítani a nagypolitikában zajló eseményekről, ha úgy tetszik, konstruktív módon vigyázni a kormány lépteit. Ez az említett sajtótörvény képében közelgő vész miatt is rendkívül fontos lenne. Csehszlovákia szétválásának következményeit az elmúlt tizenöt év során számos szociológiai tanulmány elemezte. Ezekből kitűnik, hogy a döntést vehemensen ellenzők hangja az 1998-as parlamenti választások után fokozatosan elcsitult. Ez volt a demokrácia útjára való visszatalálás időszaka, a gazdasági fejlődés és az európai integráció kezdete. Teljesen természetes viszont, hogy a szlovákok többsége érzelmileg még mindig jobban kötődik a csehiekhez, mint bármely más európai nemzethez. Ma, 2008-ban viszont ott tartunk, hogy sokan sírják vissza a föderációt. (Az MVK felmérése szerint a szlovák állampolgárok 41,7 százaléka örömmel venné, ha napjainkban tárgyalások kezdődnének egy csehekkel közös állam felújításáról.) A Listy-Mosty első számát bi- zsergető érzés kézbe venni. Jó döntésnek bizonyult a szerkesztők részéről, hogy a szlovák részt nem különítették el, nem valamiféle mellékletként van jelen a nagy múltú Listyben, amelyet egyébként 1971-ben alapított a Rómába emigrált Jirí Pelikán. Cseh és szlovák nyelvű írások váltják egymást, a szerzők között pedig lengyel és magyar nevek is felbukkannak. Sőt Andrzej Stasiuk lengyel író budapesti élményeiről számol be. Kívánok az új kezdeményezésnek minél több előfizetőt és hosszú életet. Egymás megismerését teszi lehetővé számunkra, és segít megértenünk, hogy vélt és valós történelmi sérelmeinkkel együtt valahol mégiscsak egy közösség részei vagyunk. Négy év alatt a cseh sajtó Sládeket „agyonhallgatta" - eljuttatva őt a nem egész egy százalékig Szem nem látja, szív felejti LOVÁSZ ATTILA „Hölgyeim és Uraim! Emeljük poharunkat a szólás szabadságára és a szólás utáni szabadságra!” - e szavakat mondta Ján Füle elnöki szóvivő azon a sajtótalálkozón, ahol kiderült, a parlament hatályon kívül helyezte a Btk kommunista megfogalmazásából ránk maradt s az államfő sérthetetlenségét szabályozó paragrafust. (Schustert nem tudta hatályon kívül helyezni.) A tíz évvel ezelőtt leváltott mečiari garnitúra is kekeckedett a sajtóval, de legalább adótörvényekbe csomagolta az akkori támadásokat. A kiadók akkor is fehér címlappal tiltakoztak. Ki gondolta volna, hogy újra lesznek fehér címlapok, nem is rejtett, hanem nyílt és közveden támadás miatt. A kiadók által kifogásolt hét főbűnnek legalább a fele a szólás szabadságának alkotmányos jogát közvedenül érinti és kérdőjelezi meg. A szólás szabadsága és a szabad véleménynyilvánítás joga olyan alkotmányos alapjogok, amelyek felülírása csak más, legalább velük egy szintű jogok megsértésével indokolt (élethez való jog, személyi integritás, a magánélethez való jog stb.). így tehát teljesen természetes, hogy a kormányzatoknak s a parlamenteknek megkülönböztetett figyelemmel kell kísérniük e jogok betartását, érvényesítését. Igen ám! Csakhogy a készülő sajtó- törvény nem az állampolgárok alapvető emberi jogait védené, hanem a kormányzat érdekeit. A készülő sajtótörvény egyetlen polgártársunkat sem védi meg a hiéna bulvár ellen, amikor az beköltözik magánéletünkbe, intimitásainkat kutatja és serdületien kölyköket hajszol az öngyilkosságba. Nem, erről a sajtótörvény nem rendelkezik. A kormányzatot védi a sajtótól, ez pedignemlehet célja. Robert Ficót meggyőzni arról, hogy nincs igaza, lehetetlen. Ó a 47 százalék, ha ma lennének a választások, koalíciós partner nélkül kormányozna, az állam, hála az előző garnitúrának, jól jövedelmez, van mit osztogatni, ki hát itt a törvény? Ennyire egyszerű - gondolja ő. És mindaddig, amíg olyan sajtója van, amilyen, s amelyre még haragszik is, a helyzet sokáig nem változik meg. Mit lehet hát tenni? Két jó megoldás van a láthatáron: az egyiket a szocialista néphadseregben alkalmazták renitens katonák. Egyszerűen betűről betűre betartották a harcászati és szolgálati szabályzatot, amitől a laktanya az összeomlás szélére, az irányíthatatian- ság veszélyébe került. (Igaz, a renitens saját személyi szabadságát is veszélyeztette.) Á másikat a cseh sajtó mutatta meg, hatalmas sikerrel. Az 1992-ben választott parlamentben közel tíz százalékkal ült Miroslav Sládek szélsőséges pártja (a nevét ne legyen kötelező számon tartani). Sládek annyira utálta a sajtót, hogy a sajtó hallgatólagosan megegyezett, nem úja le a nevét. Négy év alatt a cseh sajtó Sládeket „agyonhallgatta” (juttatva el ót a nem egész 1 százalékig). Képzeljék el, hogy a sajtó a kormányülésekről s eseményekről csak rövidített jegyzőkönyv formájában számolna be, meg sem említve a kormánygamitúra politikusainak nevét. A médiapolitikusok mai világában ez az illető politikai halálával lenne egyenlő. A kérdés nem az, miként tekintene erre a gyakorlatra Fico és kormánya, sok lehetősége amúgy sem maradna. Akérdés most az, van-e akkora polgári, újságírói és vállalkozói kurázsi a médiavilágban, hogy ebben a kiadók és elektronikus médiacápák megegyezzenek. Ha igen, szem nem látja, szív felejti, mára 2010-es választásokon gond lehet Ficóék azonosításával. Megérné. KOMMENTÁR Azt mondják, „ni” JARÁBIK BALÁZS Kongatják a vészharangokat Nyugaton a bukaresti NATO-csúcs után. Azt mondják a beavatottak, Németország az „Ostpolitikhoz”, Franciaország a „cordon sanitaire”-hez tér vissza sutyiban. Mind a kettő elaggott koncepció, de egy dologban közös - az Oroszországgal való ki- és megegyezésben a kis közép-európai államok feje fölött. Azzal, hogy a NÄTO elnapolta Ukrajnával és Grúziával kapcsolatban az úgynevezett MAP (a tagsághoz vezető akcióterv) elfogadását decemberig, abban sokan Moszkva kezét látják, illetve lábát a NATO ajtajában. Hatásosan demonstrálta ezt az érzést Vlagymir Putyin, orosz vezír, aki hívatlanul állított be a NATO-államfők vacsorájára. Csak úgy tudták őt, a NATO ellenes harc fogadatian pro(vo)kátorát leültetni, hogy egy meghívott (állam)fő hiányzott. De apró részletek más megvilágításba helyezik a dolgokat. A németek, akik kemény nyomásnak vannak kitéve Ukrajna miatt, fontosnak látták hangsúlyozni, hogy a döntést kizárólag elnapolták decemberig. Bush amerikai elnök kijevi útja, a grúz és az ukrán elit viselkedése mindenkinek azt sugallta - most vagy soha. Pedig egyértelmű volt már hónapokkal ezelőtt, hogy kizárólag kompromisszum születhet. Ha Bush népszerűsége nem zuhant volna az amerikai dollárral együtt, talán sikerül, a balti államokhoz hasonlóan, lenyeletni az amerikai diplomáciának Ukrajnát és Grúziát a NATO-val. Ha derék grúz barátaink egy kicsit komolyabban vennék a demokrácia hazai gyakorlását, az ukránok pedig abbahagyták volna a veszekedést egy pár hónapra és tettek volna pár komoly lépést a NATO felé... Akkor most nem olyan lenne az egész, mintha Moszkva nyert volna egy ütközetet, amelyben részt sem vett. Sírni azért nem kell, sőt siránkozni sem. Decemberig van ideje mind a két országnak a bizonyításra, ami meg is kezdődött. A grúzok kezdik komolyan venni a kormányzást, az ország kormányfője komolyan veszi a korrupció elleni harcot. Ukrajnában pedig először mondta ki a narancsos kormány és elnök, hogy az ország biztonságpolitikai stratégiája a NATO. Az ellenzék persze tömegtüntetésekkel múlatta az időt, és Bush elnök távozása után további útlezárással keserítette a kijeviek életét. ANATO-NI (ni ukránul nem) szlogen láttán a Monthy Python Gyalog Gallopja jutott eszembe, a lovagok az erdőben, akik azt mondják: „ni”. Az ukrán lovagok azt is mondják, hogy semlegesség, de arra, hogy egy neutrális ország területén mit keres az orosz fekete-tengeri flottilla, arra már válasz. Semmi sem segíthet jobban Ukrajnának, mint a bukaresti csúccsal megkezdett NATO-kampány. Abban az országban, ahol vezető politikusok sem tudják, hogy Irakban nem a NATO háborúzott, vagy mi történt Jugoszláviában (a szerb hadsereg koszovói „kampánya”) a NATO közbelépése előtt, áldás minden normális információ. Ha ez folytatódik, decemberben a német elvtársak, már nem mondhatnak „ni”-t. JEGYZET Dadogó társadalom TŐZSÉR ÁRPÁD Az m 1 és m2 tévé N apkelte című műsorában rokonszenves MSZP-s budapesti (kerületi) polgármester penitenciázik. , Egy önkormányzati ülést nem tudtak időben elkezdeni, mert az egyik SZDSZ-es képviselő késett. Az ingerült polgármester erre - nem tudva, hogy nem messze tőle bekapcsolt magnó fekszik az asztalon- pontosan azzal a képes és ékes szófordulattal illette az éji homályban veszteglő képviselőt, amellyel Horn Gábor küldte vissza az anyja ölébe Gyurcsány Ferencet. S a jeles kitétel a sajtóban is megjelent. A Napkelte műsorvezetője, az orrából beszélő, szuszogó, habogó, a megfelelő jelzőt, kifejezést (azaz a mondandóját) sohasem találó, gyötrődődésétrö- hincséléssel leplező, s ezzel a nézőben általában mélységesen kényelmetlen érzéseket keltő Verebes István nyelvi választékosságra inti (éppen ő!) a politikust, aki viszont a magnófelvétel tanúságát világgá kürtölő szerkesztőt leckézteti, kb. így: Acsak Arany János háromezres szókészletével rendelkező újságíró... stb. Azt hittem, nem jól hallok. Éppen Arany János rovására tévedni üyen hatalmasat, ez mégis- csaksok! Köztudott ugyanis, hogy Arany a leggazdagabb nyelvű költőnk, aki műveiben több mint negyvenezer magyar szót és kifejezést használ. Verebes persze ahelyett, hogy korrigálná az elhangzottakat, jóvá- hagyóanröszög. A képviselő érvelésével elvben egyetérthetünk: az a nyelv fölötti (tulajdonképpen a szólásszabadságfölötti!) csendőrködés, amely a magyar közéletben egyre inkább eluralkodik, a nyelv, a szókincs beszűküléséhez, sót a társadalom neurotizálásához vezethet. Nem, egyáltalán nem azt akarom ezzel mondani, hogy az obszcenitás, a minden etikettet és etikát sárba taposó nyelvi vulgarizmusoka rádióba, até- vébe, a parlamentbe, a közéletbe valók, de ha a dolgokat központilag tilos néven nevezni, ha a közélet egyre inkább tele van nyelvi tabuval, ha a magyarszókincsje- lentős hányadát szalonképtelennek (esetiegegyenesen gyűlöletbeszédnek) nyilvánítjuk és (nyüvános megrovással vagy törvényileg) büntetjük, akkor a társadlom előbb-utóbb dadogni kezd. (Vagymár dadog is! Lásd vagy halld, ha a polgárt, például, a cigányokról kérdezi a riporter: a riportalany ötöl-hatol, „romázik”, érzi, hogy a szó nem hiteles, izzad, nemmerikimondania szót, hogy „cigány”.) AszerencsétienNapkelte-műsor egyébként azzal végződött, hogy a képviselőt meggyóntató Verebes tisztelendő végre kikínlódótt magából egy értelmesnek tűnő, de a tartalmát tekintve megint- csak értelmetlen mondatot, kirótta a bűnösre a penitenciát, valahogy így: Szép, hogy a képviselő úr megbánja a tettét, de a továbbiakban igyekezzen nem vétkezni.
