Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-05 / 80. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 5. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ IZVESZTYIJA Anna Politkovszkaja újság- írónő megölését Borisz Bere- zovszkij, Nagy-Britanniában élő orosz oligarcha rendelte meg - hangsúlyozta Dmitrij Dovgij. Az orosz ügyészség nyomozati bizottságának ve­zetője az Izvesztyijában fej­tette ki véleményét, hogy a fő­leg a csecsenföldi háborúról, s az emberi jogok ottani meg­sértéséről írt oknyomozó cik­keivel nevet szerző újságírót személyisége miatt ölték meg. ,A cél Politkovszkaja eliminálása mellett a rendvé­delmi és az igazságügyi szer­vekkel szembeni bizalom aláásásavolt... (mti)- Remélem, nem írtok olyan hülyeségeket a dolgozatotokba, amilyenek az új oktatásitörvény-javaslatban vannak! (Peter Gossónyi karikatúrája) HÉTVÉC(R)1 Fuss már be, te rohadt dög! A március idusán ledöfött Caesar, és az ő naptárát a hi­ányzó napok betoldásával megreformáló XIII. Gergely pápa méltó utódra akadt egy kassai köztisztviselőben - bízzunk benne, hogy hama­rosan megismerhetjük e XXI. századi reformer nevét is -, aki vagyonnyilatkozatát március 32-ei dátummal küldte el a parlamentbe. KOCUR LÁSZLÓ A Tisztelt Ház vagyonnyilatko­zatokat gyűjtő összeférhetetlensé­gi bizottságának el kell döntenie, március 32-e még időben van-e, vagy azon nyomban késedelmi bír­sággal kell sújtani a tréfás kassai polgárt. A hírek szerint Gál Gábor, a bizottság elnöke már táviratozott a Vatikánba. Addig is, míg a Szent­szék válaszát váiják, a testület helyi erők bevonásával próbálta orvo­solni a problémát. Ä vitához eddig Ľudmila Mušková HZDS-es képvi­selőnek volt a legkonstruktívabb hozzászólása. A március 32. tulaj­donképpen nem április 1.? - tette fel a lényegretöró kérdést a kiszu- caújhelyi honanya. Ezt az éleslá­tást! Már érthetjük, miért olyan ne­héz bejutni a parlamentbe... Örömmel töltheti el a választókat, hogy politikusaink fegyelmezettek, mindenki időben leadta a vagyon- bevallását. Kár, hogy nem tudni megbelőlüksemmit, legfeljebb azt, hogy a politikusoknak van házuk és autójuk. Ha önök szombat délután, egy kiadós metszés vagy veteményezés után kezdik olvasni a lapot, akkor már jó eséllyel a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés teréről is haza­mentek a legények, akik a nagy szlavofil összeborulás jegyében Szerbia mellett és Koszovó ellen tüntettek. Ezt a tüntetést - a Slo­venská pospolitosť demonstrációja után alig pár héttel - ezúttal a kommunistákhoz közeli Polgári Béke Bizottság jelentette be. Cso­dálatos dolog ez a Koszovó, bár a vi­lághálón gyakran barangoló olva­sók még emlékezhetnek a Sme on­line kínos videójára, amikor a kép­viselők közül alig valaki tudta megmutatni a parlamenti vita tár­gyát képező, akkor még szerb tar­tományt. Csodálatos, mert képes integrálni a teljes szlovák politikai palettát, a szélsőjobbtól a szélső­balig. Még több Koszovót! De felesleges a határon túlra te­kingetni, .politikusaink idehaza is gondoskodtak arról, hogy a héten ne maradjon témádan a sajtó. A Koalíciós Tanács ülése után a hár­mak kijelentették, nem engednek a törvényből. A jogszabály, melynek egyedüli célja a renitens sajtó meg- rendszabályozása, úgy lesz elfo­gadva, ahogy az nekik tetszik. Fi- cónak fáj, hogy a sajtó nem kor­mánybarát. De hát ilyenekkel kinek lenne kedve barátkozni... Minden­esetre a kormánypártiak nagyon biztosak magukban. A házelnök ki­jelentette, a sajtótörvény elfogadá­sa után megkezdik az ellenzék (egy része?) által túszul ejtett Lisszabo­ni Szerződés vitáját. Talán ő már tudja, honnan szerzi meg a hiányzó szavazatokat? Esedegesen beígér­tek pár szennyvíztisztítót meg út­felújítás pár megfelelően szavazó ellenzéki képviselőnek? Vagy azokra az européer elkötelezett­ségű ellenzéki képviselőkre hajta­nak, akik nem tudják feldolgozni, hogy kevesebb teret kapnak a ka­merák előtt, s bármit megtennének egy kis sajtónyüvánosságért? Meg­látjuk. Nemcsak a sajtó, az oktatásügy nótáját is elhúzta a törvényhozás e héten. Persze, a vészharangokat kongatni részben korai, mert a má­sodik olvasat során még akármi tör­ténhet egy jogszabállyal. Másrészt már késő, mert a helyzet eléggé el­fajult. A minisztérium koncepciót­lanul összehívogat mindenféle csoportokat, amelynek tagjai a ta­nácskozás előtt gyakran nem is tud­ják, miről fognak tárgyalni, sőt, nemegy képviselőjük a sajtóból tudta meg, hogy tagja valamelyik csoportnak. A miniszter előbb a ha­zafias nevelés fontosságát hangsú­lyozza, majd a matekra gyúrna rá, végül mégis arra jut, hogy a szlo­váknak kell a húzó tantárgynak lenni, akár a magyarórák kárára is. De félni nincs okunk, mert a ma­gyar nyelv jó helyzetben van Szlo­vákiában, és nem fog kihalni, ezt egyenesen Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt szóvivője mondta. Ó már csak tudja. A hét eseményéről viszont akkor sem a politikusok gondoskodtak. A hét eseménye holnap lesz: 13.30 perckor a hosszú téli szünet után új­ra megnyitja kapuit a lövi. Tavaly volt egy csúnya versenynap, ami­kor cowboyok helyett talpig feke­tébe öltözött kommandósok csap­tak le a békés tömegre, és kiemeltek közülük néhány zugbukmékert. A szerencsejáték állami monopóli­um, így a bukik vitathatatíanul tör­vényt sértettek, de hát mit tehe­tünk, náluk jobb nyerési szorzó­szám volt, tétre, helyre, befutóra egyaránt, és magyarul is lehetett fogadni, az ablakoknál meg nem. A harmincadik jubüeumi évet ki­lenc futammal nyitják meg, és összesen 24 versenynap várja a ló­sport kedvelőit, ebből 16 a ligetfa­lui ügetőn, de örvendetesen jön föl a vidék is, Szencen és Nagysurány- ban egy-egy alkalommal üvölthetik magukból kikelve a nézők, hogy: „Fuss már be, te rohadt dög!”, két ügetőverseny pedig Újbarson lesz. A maradék négy Nagytapolcsány- ban. Klasszika. Ősszel, az utolsó, kicsit szomor­kás versenynapon azon töpreng­tem, mit csinálnak ezek a lovis tí­pusarcok tavaszig? Hogyan élik túl a számukra végeláthatatlannak tűnő öt hónapot? A vörös hajú, szeplős, hózentrágeres agglegény; a pacalhasú, nagykalapos, bü- dösszivarú férfi, aki kétszer is mel­lém ült, elviselheteden dohány­bűzt árasztva; a dadogó kalapos hölgy, a joviális küllemű nagyma­ma, aki sosem dadog, ha kedvenc paripáját kell üvöltve megbiztatni a tribünről. Hova fogja felhajigálni ötliteres zacskóit a pattogatottku- korica-árus, akinek rekedt hangja már-már védjegy a pályán. Remé­lem, túlélték a telet. Szerintem egyébként Dyktis és Numera Due a hétvége legnagyobb esélyesei... Fogadjunk?! JEGYZET Szerkesztői kis Dekameron TALLÓSl BÉLA Bár nem szent életű barátok irá­nyítása alatt nyiladozott a tuda­tom, talán túlságosan is erköl­csös, visszafogott neveltetést kaptam odahaza és egykori osko­lámban, ahol (annak idején) bi­zony gyakran nyaklevesekkel, körmösökkel és tenyeresekkel terelgettek a szép- és helyesírás, az osztást-szorzás buktatói kö­zött. Ehhez az erkölcsösséghez adott a sors (az intelligens terve­zés elmélete szerint bizonyára más) olyan ízlést, amely mindig távol tartott a trágár, útszéli stí­lustól. A távoltartás nemcsak ab­ban nyilvánult meg, hogy ma­gam nem gyakoroltam, hanem mástól sem bírtam elviselni, ha a szentek nevét vette hiába a szájá­ra. Nem színlelt prüdéria volt ez, sarj adzó palánta koromban va­lóban óvtak mindenféle feslett- ségtől, mai értelemben, illetve szóhasználattal a romlottságnak még a virtuális jelenlétét is tűzzel-vassal irtották körülem. Aztán ez így is maradt meg soká­ig, mígnem a kamaszkor mezs­gyéit taposva csőstül zúdult rám a kárhozat. A nemiség pokla. Per­sze ez is csak virtuálisan volt je­len, pontosabban csupán verbáli­sán. Szenvedtem a verbális kielé- gülők erotikus hőstetteitől, mert úgy gondoltam, a nemiség nem lehet kérkedés tárgya, a szex kul­turált viszonyok között az ágyba, nem annyira kulturált viszonyok között pedig felnőttfilmbe való. És most szép korba lépve tűrnöm kell. Akarom vagy nem, kapom és élem a szerkesztői kis Dekame- ront számítógépes szerkesztési­tördelési nyelven. Olyan felszólí­tások és kérdések röpködnek kö­rülöttem tisztességes, jó ízlésű kollégák szájából, hogy: „Tedd be nekem!”. Durvább formája a „Vágd be!”, „Bevágom.” formula. Gyakori felszólításként hangzik el az is, hogy: „Lógasd ki!” Ezek természetesen mind ártatlan szövegszerkesztési manővereket megnevező kifejezések. Mint ahogy az is, aminek ugyan­csak gyakran vagyok tanúja, hogy valaki a közösség tudtára adja: „Jó, akkor most elmentem.” Ami azt jelenti, „széveli” a szöveget, vagyis me­móriába rögzíti. Nagyon tudunk örülni annak is, hogy „bent vagyunk”, vagyis hogy épp befér az adott oszlopba a riport. Az is előfordul ugyanis, hogy „túl hosszú, nem fér be”, és ilyenkor „kilógunk”. Ennek a fordítottja, mikor „rövidek vagyunk”. Ilyen­kor „meg kell nyomnunk egy kicsit” - ami csupán annyit je­lent, hogy szét kell húzni a szö­veget. És amikor már „befértünk”, vagyis „bent vagyunk”, akkor zsargonnal szólva „nyomunk” - vagyis nyomtatuk egy levonatot a kész, megszerkesztett, betördelt ol­dalról. A csúcs az, ahogy ma elbánt ve­lem kedves kolléganőm. Azzal kért fel e jegyzet megírására, hogy „lehetek hosszú”, mert nem oldalt „állok” majd, hanem „le le­szel fektetve” ide, ahol most ép­pen „élvezik” az írásjelekre át­fordított verbális újságírás kis pornográfiáját. A Kocur Lacit meg fölém teszi. KOMMENTÁR Veszíts el egy könyvet BALLAD. KÁROLY Ha az ember könyvekről akar írni eszmefuttatatást, akkor szin­te megkerülhetetlen két szállóige idézése. Az egyik nemzeti po- ézisünk nagy alakjának, Vörösmarty Mihálynak a költői kérdé­se, tudniillik, hogy „Ment-e/A könyvek által a világ elébb?” Ha pozitív a hozzáállásunk, a válasz nyilvánvalóan igen, ha azon­ban a vüág megjavíthatatlanságának képzetével küzdünk, ne­tán cinikusan megkérdőjelezzük vagy egyenesen elvetjük az írott szónak a világ folyására gyakorolt hatását, akkor válaszol­hatunk nemlegesen is. Könyvekről értekezve szinte ugyanilyen kötelező felvetni a má­sodik században élt késő római stiliszta, Terentianus Maurus latin aforizmáját: „Habent sua fata libelli” - azaz a könyveknek megvan a maguk sorsa. Nem árt egyébként tudni, hogy az ere­deti megállapítás az olvasók felfogókészsége által megszabott sorsra utal, mi mégis inkább akkor hozakodunk elő vele, ha egyes könyvek hányattatására, történetük véletlen vagy éppen szükségszerű fordulóira, kalandos sorsukra utalunk, netán arra, hogy elveszhetnek és meg is találhatják őket. Történt, hogy a Békés megyei mezőváros, Orosháza könyvtárá­nak a munkatársai (egy olvasójuk ötletét továbbfejlesztve) igen különleges akciót szerveztek. Neves kortárs íróktól dedikált könyvpéldányokat szereztek be azzal a céllal, hogy valamely nyilvános helyen - elveszítsék őket. Hogy szándékosságról van szó, és hogy ez voltaképp egy mozgalom, arról kis beragasztott cédula tájékoztatja a szerencsés megtalálót: „Ha megtaláltad, olvasd el, majd veszítsd el Te is! Tedd le a parkban egy pádon, buszon vagy vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az oviban, a suliban, kedvenc kocsmád pult­ján, vagy a legközelebbi telefonfülkében - bárhol, ahol sokszor megfordulsz, ahol sok ember jár, és ahol megtalálhatják. Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy meg­válsz egy kedves könyvedtől. Helyezd el benne ezt a szöveget... és hagyd el valahol. Esetleg beszélj rá másokat is ugyanerre.” A gondos előkészítésnek és megfelelő hírverésnek köszönhető­en alig néhány nap alatt a mozgalom országossá nőtt. Új és újabb könyvtárak, iskolák, társaságok és magánszemélyek csat­lakoztak hozzá, százak vagy talán ezrek veszítik el sorra köny­veiket. A nagyszerű játéknak az is része, hogy az elveszítők megpróbálják nyomon követni könyvük sorsát(!). Erre termé­szetesen az internet a legalkalmasabb: az orosházi könyvtáro­sok nyitotta fórumban mindenkijelezheti, mit hol veszített el - és ugyanitt lehetne dokumentálni azt is, ha valaki ráakadt az elhagyott olvasnivalóra. Nos, előbbire százával sorjáznak a pél­dák, a szerencsés megtalálók azonban nem igazán jelentkez­nek. Holott a beragasztott cédulában a mozgalom internetes elérhetőségei is szerepelnek. Időközben persze az is kiderült, hogy az ötlet nem teljesen ere­deti: nemzetközi színtéren régóta sikerrel zajlik BookCrossing néven. Mindez azonban aligha csorbítja a magyar kezdeménye­zők érdemeit: ha sikerül folyamatosan fenntartani az érdeklő­dést a mozgalom iránt, akkor annak bizony jelentős olvasás­népszerűsítő hatása lehet. Az orosháziak meg is tesznek min­dent azért, hogy akciójuk tovább hullámozzon: minden hónap­ban (postai irányítószáma alapján) kisorsolnak egy települést, és tesznek róla, hogy a kortárs írók által felajánlott példányok abban a hónapban éppen ott vesszenek el. Bár egyéni megmozdulások révén a kezdeményezés már most áthömpölygött a Magyarország határain túli magyar nyelvterü­letekre. Talán okos dolog lenne intézményi szinten is felkarol­ni. Persze, ahol a lakosság vegyes nyelvű, ott talán nehezebb a lebonyolítás. Ám éppen ezért a siker is édesebb - és talán a vi­lág is láthatóbban lódulhat előre. GLOSSZA A kígyó és az ő farka GRENDELÁGOTA Robert Fico háborog. Rosszallja, hogy Mlynkyben (a gyengébbek kedvéért: Pi- lisszentkereszten) az önkor­mányzat megszüntette az ön- kormányzat szlovák nyelvű lapját, mert az bírálta az ön- kormányzatot. Márpedig, ha egy kiadó kiad egy újságot, elvárja tőle, hogy lojális le­gyen vele, ne bántsa, érvel a mlynkyi (pilissszentkereszti) önkormányzat prominens embere, maga a polgármes- . tér. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha szerződtet­nének egy ódaszerzőt az első oldalra, néhány himnuszírót a többire, egybői megszűnne a bírálat lehetősége, sőt még a gondolata sem merülne fel senkiben. Odáig egyelőre nem fajult a helyzet, hogy válasz­adás lehetőségének megte­remtésére kötelezzék a'pilla- natnyilag nem létező lapot, és arról sem értesültünk, hogy valakit pénzbüntetéssel sújtot­tak volna Mlynkyben (Pi- lisszentkereszteri), a meg nem jelenő lap nem létező szer­kesztői közül, esetleg egyene­sen a főszerkesztőt, mert el­zárkózott a válaszadás lehető­ségének megadásától. Lehet, hogy csak azért, mert tulaj­donképpen nem a szerkesztőt, nem a lapot, hanem a kiadót kellene szankcionálni. Azaz, a kígyó a saját farkába harapna. Itt, Pozsonyban (Bratislava) viszont az hiányzik, hogy Fico kormánya államosítsa, azaz saját tulajdonába vegye a szerkesztőségeket, s joggal kérhesse, hogy csak szépeket újon róla minden média. Vi­szont: minden bizonnyal tö­rölné a törvény azon részét, mely a kiadót pénzbüntetésre kötelezi, ha..., nehogy kígyóvá váljon, mert a saját farka síny- lené meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom