Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-18 / 66. szám, kedd

i ii- L uiii n ľij.iLMiii,.iiii ii i aiaíliijuU iuyi-1 j.i j L, ..1.1. u i i 2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 18. www.ujszo.com Másfél millióért vették meg Pozsony közelében a restituensek földjét, amely hamarosan egymilliárd koronát is érhet A Smernek is van hasonló földügylete, mint a HZDS-nek Mečiar megegyezett Ficóval Pozsony/Trencsénteplic. Sikerült megegyezni Robert Fico kor­mányfővel a Szlovák Földalap további sorsáról - jelentette ki vasár­nap este Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke. A két pártelnök Trencsén- teplicben tárgyalt. Az alap körül kipattant botrány tavaly majdnem a kormány bukásához vezetett. „Megegyeztünk, ez most már nem po­litikai kérdés. Már csak véghez kell vinni, amiben megegyeztünk” - tette hozzá Mečiar. Tájékoztatása szerint a kormány hamarosan megtárgyalja az alapról szóló törvény módosítását. Az alap működését a HZDS elnöke szerint a parlament fogja felügyelni, (s) Pozsony/Čierna Voda. Újabb földbotrány robbant ki. Az eset hasonlít aVeľký Slav- kov-ira, amely miatt tavaly Miroslav Jureňa (HZDS) földművelésügyi miniszter­nek is távoznia kellett. Mint kiderült, Martin Glváčhoz, a Smer befolyásos politikusá­hoz közel álló emberek resti- tuensektől vásároltak fel föl­deket a piaci ár töredékéért. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A felvásárlásra még a Dzurinda- kormány idején került sor. Rend­kívüli haszonnal kecsegtető tel­kekhez jutott a fővároshoz közeli Čierna Vodán egy Smerhez közeli cég. A forgatókönyv gyakorlatilag azonos a Veľký Slavkov-i földek felvásárlásával, amely miatt tavaly decemberben majdnem megbu­kott a kormánykoalíció. Az LM-Real cég 2003-ban kivá­lasztott két személyt, akik föld­visszaigénylésre vártak, s felaján­lotta nekik, elintézi, hogy a lehető leggyorsabban földhöz jussanak. Az egyezség része volt, hogy amint megkapják a földet, az eredeti ár kétszereséért eladják a cégnek. Másfél millióból egymilliárd Jaroslav és Dalibor Štih eredeti­leg a Kis-Kárpátokban, Plavecké Podhradie mellett kaptak volna telkeket, ehhez képest a Pozsony­hoz jóval közelebb eső Čierná Vo­dán mértek ki számukra parcellá­kat - több mint 140 ezer négyzet- métert. A vállalat ezt 1,5 millió ko­ronáért felvásárolta - a telkek ára mai becslések szerint az 500 millió koronát is eléri. A község néhány hónappal később megváltoztatta a területfejlesztési tervét, így a tel­keken már lehet építkezni. Lapér­tesülések szerint az LM-Real már a beruházási tervet is kidolgozta, a telkeken épülő ingatlanok eladá­sából származó bevétel az egymil­liárd koronát is elérheti. A cég tulajdonosai kapcsolatban állnak Martin Glváč építésügyi ál­lamtitkárral, a Smer pozsonyi me­gyei elnökével. Ľubomír Múčka Glváč egykori munkatársa, Soňa Chanečková pedig az élettársa, to­vábbá Ján Čech smeres képviselő asszisztense. Glváč mindent cáfol A Smer pozsonyi megyei elnöke nem lát összefüggést. Azt mondta, Múčkával hét éve nem üzlettársak. „Felhagytam a vállalkozással, ügyvédként kezdtem dolgozni. A földeket 2004-ben vették, semmi közöm az egészhez” - magyarázta Glváč. A cégjegyzék szerint viszont Múčkával ezután a dátum után is tagjai voltak két cég vezetőségé­nek. Az Osan társaságban 2005 ok­tóberéig, a Jánošík cégben pedig 2006 decemberéig. Glváč továbbá leszögezte, barátnője, Soňa Chanečková vállalkozásai nem ér­deklik. „Én a magam dolgát vég­zem, ő a sajátját. Tudom, hogy mi­lyen területen vállalkozik, de a részletek nem érdekelnek.” A Smer tegnap sajtónyilatko­zatban reagált az ügyre. Katarína Kližanová Rýsová, a párt szóvivője leszögezte: a Smer bármely tagjá­nak vállalkozása az illető magán­ügye, és semmi esetben sem lehet összefüggésbe hozni a Smerrel. „A párt az említett időszakban ráadá­sul ellenzékben volt, tehát nem be­folyásolhatta a földek visszaigény­lését. Ha valamilyen mulasztásra sor került, azért a Szlovák Föld­alap akkori vezetését, MKP jelölt­tel az élén, illetve Mikuláš Dzurin- da kormányát terheli a felelősség. Simon: nem tudtam róla A földek felvásárlására 2003-ban és 2004-ben került sor, amikor a Szlovák Földalap élén Hideghéty Ferenc állt, a földművelési miniszter Simon Zsolt volt. Hideghéty tegnap nem vette telefonját, Simon viszont be­ismerte, hogy az alaptól kiszivá­roghattak bizonyos információk. „Az ügy kapcsán ez a lehetőség is felmerül, de nem tudok semmit. Az alapnál akkor több száz ember dolgozott, mindegyik munkájáért nem lehet kezeskedni, erre senki nem lenne képes. Viszont 2003-ban működött az igazgató- tanács és a felügyelőtanács, tehát azok a szervek, amelyek ellenőriz­hették az alap működését. Minisz­terként semmilyen információt nem kaptam tőlük. Erről az esetről is öt év után értesültem” - mondta tegnap Simon. Hozzátette: az ügy­ről nem tud semmi konkrétabbat mondani, nincs hozzáférése a szükséges dokumentumokhoz. „Viszont ez az eset is elég ok lehet arra, hogy nyilvánosságra kerülje­nek az alap és a visszaigénylők kö­zött kötött szerződések” - tette hozzá az egykori miniszter. Azt nem tudni, most ki a telkek tulajdonosa, ugyanis nem sokkal azután, hogy a sajtó foglalkozni kezdett az esettel, a földek tulaj­donlapján változást eszközöltek, az ingatlant átruházták. A gyakor­latban ez azt jelenti, hogy Glváč emberei a földeket más szemé­lyekre írták át - sajtóértesülések szerint egy ciprusi cégre, (dem, s) _______________RÖVIDEN Védene vagy kizsákmányolna? Pozsony. Ajövő héten kezdődő parlamenti ülésszakon kerül napi­rendre a termőföld védelméről szóló törvény, mely illeték megfizeté­sét úja elő, ha valaki mezőgazdasági földterületen akar építkezni. Az illeték a legértékesebb termőföld esetében 500 korona lesz négy­zetméterenként. Simon Zsolt, az előző kormány mezőgazdasági mi­nisztere úgy véli, ezzel a kormány fékezni fogja a vidék fejlődését, kizsákmányolja a földtulajdonosokat és tönkre teheti a mezőgazda- sági vállalatokat. Máshogy látják ezt a mezőgazdászok. Ivan Oravec, az agrárkamara elnöke támogatja a döntést, mivel indokolatlan, hogy a legjobb termőföldeken épüljenek ipari parkok, (lpj, ú) Harmadik fordulót is hirdetnek 1000 iskola jelentkezett ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Néhány óra alatt 1500 jelentkező kapott konzultációs időpontot az építésügyi miniszté­riumtól az uniós alapok iskolafel­újítási programjának második pá­lyázati fordulójában. A rendszert tegnap reggel kilenc órakor nyitot­ták meg. Mint kiderült, sokan több időpontot kértek, ezért a jelentke­zők valós száma körülbelül 1000 lehet. A tárca a napokban kiérté­keli a pályázatot, és miután kiszűrte azokat, akik több időpon­tot kértek, harmadik fordulót is hirdet - tájékoztatta lapunkat Miroslav Bátorvský, a tárca szóvi­vője. Marián Janušek miniszter elégedett a rendszerrel, nem fog rajta változtatni. Az első időpont március 31-én lesz, a konzultáció után az egyes jelentkezőket legké­sőbb 100 napon belül értesítik, hogy megfeleltek-e. Ezután a je­lentkezőknek közbeszerzési eljá­rást kell hirdetnie, ennek befejezé­se után írják alá a szerződéseket a minisztériummal. Janušek szerint egyes igénylők még idén megkap­ják a támogatást. A harmadik for­dulóban is az interneten kell beje­lentkezni. Az első fordulóban a projektek­ből nem egész fél óra alatt csupán 54-et fogadtak el, ami az efféle be­jelentkezési módszer ellenzői sze­rint nagyon kevés. Stanislav Janiš képviselő (SDKÚ) felháborítónak tartja, hogy a kétszáz diáknál ke­vesebbel működő iskolák nem pá­lyázhatnak - szerinte ez diszkri­mináció. Janušek szerint Janiš nem ért az uniós alapokhoz, véle­ményét nem kell komolyan venni. Viszont a kisiskolák így automati­kusan elesnek a támogatási lehe­tőségtől. .Azért határozták meg ezt a számot, hogy ne költsenek pénzt olyan iskolákra, amelyeket vélhetőleg rövid időn belül bezár­nak, mert kevés a diákjuk. De hangsúlyozom, nem a diáklétszám a döntő szempont, csak figyelem­be vesszük” - magyarázta Bátovský. (dem, s) Fico és a Smer továbbra is közel 43%-on Gyengült a KDH S1TA-HÍR Pozsony. A Statisztikai Hivatal szerint Robert Fico pártja továbbra is 40% feletti eredményt érne el a választásokon, de támogatottsága kissé csökkent. Az SDKU-beli palo­taforradalom és a Mikuláš Dzurin- dát távozásra szólító felhívás elle­nére a párt jobb eredményt ért el, mint a februárban. Az MKP eseté­ben nincs különösebb mozgás, a KDH-nál mintha megmutatkozna négy képviselőjének távozása. Pártok támogatottsága párt január február március Smer 43,9 45,4 42,8 SDKÚ 14,7 12,5 14,7 SNS 14,0 12,4 13,8 MKP 8,0 9,8 8,9 HZDS 7,2 9,4 8,1 KDH 8,2 7,4 6,9 KSS .... 2,0 0,8 2,5 Forrás: Statisztikai Hivatal Az elnökség szerint fizetett tüntetők tiltakoztak a párt fegyelmi bíróságának ülése idején Kizárásokról döntött az SDKÚ, az eredmény titok ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Botrányos körülmé­nyek közt került sor tegnap a Szlovák Demokratikus és Keresz­tény Unió fegyelmi bíróságának ülésére. A testület a pártból kizárt 14 pozsonyi politikus sorsáról döntött, megerősíthette vagy el­utasíthatta az elnökség egy héttel korábbi döntését. A döntést nem hozták nyilvánosságra, de a rebel­lis politikusok szerint csak egy eredmény születhet: a kizárás. Az SDKÚ fegyelmi bírósága teg­nap egymás után hallgatta meg a párt országos vezetése ellen láza­dó pozsonyi regionális politikuso­kat, akiknek kizárására a párt or­szágos elnöksége tett javaslatot. A Megérett az idő a változásra című „politikai pamflet” 14 aláírója úgy véli, politikai per folyik ellenük, esélyük sincs párttagságuk megőr­zésére. Valentin Mikuš, a Pozsony megyei szervezet kizárt elnöke szerint a pártbíróság összehívása is szabályellenes volt, mivel azt nem a bíróság elnöke hívta össze. Ezt megerősítette Jozef Harabina, a bíróság elnöke is, akinek neve ugyan ott szerepelt a meghívón, de állítja, ő nem hívta össze az ülést. Harabina tegnap tiltakozásul el is hagyta a testület ülését. Mikuš sze­rint azért kellett úgy sietni, hogy a Pozsony megyei szervezet mai kongresszusán már ne vehessenek részt. Ezen várhatóan újra tár­gyalnak a nyilatkozatról, melyben w Yml ■ u 1 r MMKl '■ v-T- vflllB 1 ._»*«'• Ä30B ■:al f 1 mmvtti aí TWV m ül Küio/il 1 i w fik fi. JP w ff ■ g ill Tüntetők is kizárva (SITA-felvétel) az aláírók - azóta már több százan - a pártvezetés cseréjét sürgetik. Az SDKÚ központjában tegnap több tucatnyian tüntettek a regio­nális vezetők és önkormányzati képviselők kizárása ellen. Pavol Frešo parlamenti képvi­selő viszont állítja, minden a sza­bályoknak megfelelően zajlott, a nyilatkozat aláírói vétettek az alapszabály és az elnökség dönté­sei ellen. „A bíróság a szabályok­nak megfelelően ült össze, a dön­tésről írásban értesítik az érintetteket” - jelentette ki Frešo. Szerinte a pártközpontnál fizetett tüntetők tiltakoztak. Mikuš vi­szont úgy véli, tömeges kilépések­re lehet számítani Pozsonyban, akár egész alapszervezetek is megszűnhetnek. Az elnökség azt kifogásolta, hogy a nyilatkozattal megsértették azt a határozatot, hogy a párt­ügyeket a párton belül kezelik, egyben a Smerrel való együttműködéssel, Smerhez köze­li munkáltató szervezet támogatá­sával vádolta meg elsősorban a pozsonyi tömegközlekedési válla­lat igazgatóját, Branislav Záhrad- níkot, a megyei szervezet alelnö- két. „Megengedheteden, hogy az a vállalat, melyet a párt által jelölt menedzser vezet, a kormányhoz közeli munkáltatói szövetség tagja legyen és kormánybarát politikát folytasson” - mondta lapunknak Pavol Prokopovič SDKÚ-képvise- lő, volt közlekedési miniszter. A városi közlekedési vállalatokat tömörítő érdekvédelmi szervezet tagjai viszont a pozsonyin kívül a kassai és az eperjesi tömegközle­kedési vállalatok is - miközben mindkét város képviselő-testüle­tében az SDKÚ kormányoz jobbol­dali koalícióban. „Feltételezem, hogy az eperjesi és a kassai tömeg­közlekedési vállalatnak is ki kelle­ne lépnie a szervezetből, ez az üzenet a kassai vállalatnak is szólt” - mondta lapunknak a volt miniszter, (lpj, MSz) Összesen 2822 diák vizsgázott, 647-en az emelt szintű, ún. A-típusú érettségit választották Gond nélkül zajlott a magyar érettségi ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A magyar középisko­lákban tegnap zajlott a magyar nyelvi és irodalmi érettségi vizsga írásbeli része. A végzősök délelőtt tesztet írtak, délután fogalmazást. Az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPÚ) adatai alapján összesen 2822 diák írásbelizett, 647-en az emelt szintű, ún. A-típusú érettsé­git választották. Az első részben 90 perc alatt 64 tesztkérdésre kel­lett válaszolni. „A feltett kérdések szerepeltek a tantervben, ezzel tehát nem voltak gondok” - mond­ta lapunknak Hajtman Béla, a lé­vai egyházi gimnázium igazgató­ja. „Nem voltak kirívó különbsé­gek az A- és a B-típusú tesztek között” - tette hozzá. Délután az írásbeli vizsga második részére került sor - a pedagógiai intézet­ben délután egykor élő rádióadás keretében sorsolták ki a tételcí­meket, majd az intézet honlapján is közzétették. A diákoknak 150 percük volt a fogalmazás megírá­sára. A tesztek egy részét az isko­lák tanárai javítják ki, a zárt kérdé­seket a pedagógiai intézetben ér­tékelik majd. Ä fogalmazásokat előre megadott kulcs szerint osz­tályozzák, 28 pontot kaphat az érettségiző, ebből négyet-négyet a külalakra és az összbenyomásra, 20-at pedig a belső részre - a tarta­lomra, a kompozícióra, a helyes­írásra, a nyelvhasználatra és a stí­lusra (külön-külön mindegyikre négyet-négyet). Az írásbeli érett­ségi eredményeit legkésőbb május 12-ig tudják meg a végzősök, utá­na következnek a szóbelik. Az alapiskolákban ma van a Tesztelés 9 pótterminusa, ez összesen 220 kilencedikest és nyolc alapiskolát érint. (MSz) A magyar érettségi írásbeli témái 1. Születhetnek-e manapság „arany emberek” - elmélkedés Jókai Mór Az arany ember című regénye alapján 2. A nyelvtudás minden korban, minden kultúra számára elen­gedhetetlen - szónoki beszéd egy nyelvi iskola tanévnyitóján 3. Ruha teszi az embert vagy sem? - fejtegetés a divatról, annak jellemformáló erejéről 4. Az Antigoné női szereplőinekjellemzése - jellemrajz

Next

/
Oldalképek
Tartalom