Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-15 / 64. szám, szombat
26 Presszó ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 15. www.ujszo.com Ma állítólag a szlovákiai szórakoztatóipar egyik legjobban fizetett személyisége egyszerű a dolgom, mivel az életben ugyanolyan vagyok, mint a kamerák előtt. Lehet, hogy egyszerű, de az élet sokszor másról szól. Sportolók, művészek akarva-akarat- lanul megváltoznak, ha híressé válnak, s nem mindig tudnak bánni a népszerűséggel. Túl komolyan veszik magukat. Úgy hiszem, hogy én is komolyan veszem magam, sokszor talán túlságosan is. A munkámban viszont lehetnék ambiciózusabb is. Talán épp azért érdekes, mert nem küzd foggal-körömmel, hogy megkapja ezt vagy azt a műsort. Ott belül biztosan bántana, ha nem kapnék ajánlatot, de az is dühít, hogy magamtól nem ülök le, és nem találok ki valamit. Párszor próbálkoztam, aztán mindig elvetettem azzal, hogy butaság, nem jó. Huszonhét éves, van még ideje saját műsort kitalálni. Általában idősebbek vezetik saját talkshow-jukat. A beszélgetőshow nagyon pro- fanizálódott. Talkshow a Jan Kra- us-féle Lazítsunk, de ahhoz, hogy ilyet kitaláljon valaki, Krausnak kell lennie. Teljesen más stílusú Heribanová Őrangyalai vagy a német Stefan Raab humoros műsora. Nem vagyok vele tisztában, nálunk mi érdekelné az embereket. Tizenhat évesen már dolgozott a tévé reggeli adásában, van elég tapasztalata. Gyakornokként kerültem a Markízába, s a három év alatt sok mindent megtanultam. Nagyon jó iskola volt. Mégsem újságírói szakon kötött ki, hanem kulturológiát tanult. Érettségi után nem tudtam eldönteni, hova is menjek. Egy évet szüneteltem, közben felvettek a Fun Rádióba, persze főiskolára mindenképpen készültem. Iveta Radičová tanácsolta, hogy menjek erre a szakra. Az volt az érzésem, fölösleges újságírói szakra járni ahhoz, hogy interjút készíthessek, fontosabb, hogy jártas legyek abban a témában, amiről beszélgetek. Gyerekkorának egy részét külföldön töltötte. Öt évig voltunk az akkori NDK- ban, két évig pedig Bécsben. Édesapám kultúrattaséként dolgozott Kelet-Berlinben a nagykövetségen, Bécsben pedig a bársonyos forradalom után ügyvivőként. Nővérével együtt ott járt iskolába, nyilván megtanulta a német nyelvet is. Az NDK-ban óvodába jártam, kétéves voltam, amikor kimentünk. Ott tanultam meg németül. Egy ideig nem voltam hajlandó megszólalni, valószínűleg valami sokkhatás miatt. Amikor oda kerültem, egy szót sem értettem. Aztán elkezdtem gagyogni mindkét nyelven. Ott jártam első osztályba is, de nem német, hanem diplomataiskolában. Bécsben osztrák iskolába adtak a szüleim, azt vallották, kár lenne elszalasztani az alkalmat. Gondolom, ma is jól beszél németül. Folyékonyan beszélem a nyel-, vet. Hét évig éltem német környezetben, később kétnyelvű gimnáziumban érettségiztem, ott minden tantárgyat németül tanultunk. Most is igyekszem, hogy ne essek ki a gyakorlatból, el-eljárok egy ismerősünkkel, aki az osztrák nagykövetségen dolgozik, ebédelni, bogy beszélgethessek, gyakran hallgatok CD-ről német szöveget, és sokat olvasok. A nővérem Münchenben él, az Európai Szabadalmi Hivatalban dolgozik, de kisbabát vár, ezért minden valószínűség szerint hazamegy a férjéhez Prágába. Rövidesen nagynéni lesz. Örül? Nem tudom. Annyira új számomra ez az érzés, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Valószínűleg akkor élem át mélyebben, ha megszületik a baba. Mikor váltak szét az útjaik? Húszéves koromig voltunk együtt, hét éve költözött el Pozsonyból. Prágába ment férjhez, onnan ment ki Münchenbe dolgozni. Édesanyjának, amellett, hogy képzőművész, van a pozsonyi Károlyfaluban egy teázója. A SuperStarral alapozta meg népszerűségét Ez a nővérem és a félje ötlete volt, de amikor már alakult, elköltöztek, így maradt anyámra. Kilenc éve nyitotta abban a házban, ahol laknak. Ötven vendég fér el benne, „Abban maradtunk, hogy a lapokban nem feszegetjük kettőnk dolgát" s állandóan telt ház van nála, holott egy félreeső utcában van. Érdekes, hogy egy képzőművész teázót nyit, nem galériát. A mamámnak otthon is voltak mindenféle teái és gyógynövényei, ez hozzátartozik az egészséges életmódhoz. A teázóban van kínai, japán, indiai, afrikai teája, de a hely inkább családias, európaias, nem próbálja megidézni az ottani filozófiák világát. Ön is teaszakértő? Inkább fogyasztó. Sok teát iszom, gyógyfiivekből, zöld- és gyümölcsteát. Az ember akarva-akaratlanul sok mindent átvesz a szülőktől. Nekem gyerekkoromtól természetes volt, hogy könyvek között élek, hogy a szüleim magukkal visznek a színházba, s én ezt nagyon élvezem, máig ez a legjobb szórakozásom, hetente kétszer megnézek egy-egy előadást. Előfordul, hogy a gyerek megmakacsolja magát, s teljesen másba kezd, mint amire a szülei vezetik. Nem volt ilyen időszakom, kamaszkorban voltak ugyan túlkapásaim, de a szüleimmel mindig rengeteg időt töltöttem, s megszoktam, hogy ők nemcsak a szüleim, hanem a barátaim is, akikkel mindig jól szórakoztam, nem éreztem a korkülönbséget. Jó ideje gyakran címlapról köszönt vissza az arca, most az a téma, hogy szakított a barátjával, Tomáš Bezdedával, s új partnere van. Megtanultam élni azzal, hogy vannak bulvárlapok. Azt mondogatom, hogy egyszer csak megunják, s minél kevesebb okot adok arra, hogy rám figyeljenek, annál hamarabb feladják. Próbálom nem a szívemre vermi a dolgokat. Tomášsal abban maradtunk, hogy a lapokban nem feszegetjük kettőnk dolgát. Ezért csak ennyit: továbbra is baráti a viszonyunk.
