Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-12 / 61. szám, szerda
22 Sport ÚJ SZÓ 2008. MÁRCIUS 12. www.ujszo.com BUFFALO-NEW YORK RAN- .GERS 2:3 (1:1, 1:1, 0:0 - 0:0, 0:l),g.:Pomin- ville (1.), T. Vanek (35.), ill. Tyutyin (2.), Jágr (29.), sorsdöntő rávezetés: S. Gomez. CALGARY-ST. LOUIS 7:3 (3:1, 1:1, 3:1), g.: Tanguay (1., 56.), Huselius (8.), Iginla (19.), Lombardi (30.), Nilson (47.), Langkow (48.), ill. Backes (10.), Boyes (27., 52.). LOS ANGELES-VANCOU- VER 1:2 (0:0,0:0,1:1-0:1), g.: O'Sullivan (49.), ill. Kes- ler (58., 61.). (sita) DALLAS-NEW YORK 108:79, ld.: Nowitzki és Terry 18-18, ill. Z. Randolph 21. CLEVELANDPORTLAND 88:80, Id.: L. James 24, ill. Aldridge 25. HOUSTON ROCKETS-NEW JERSEY NETS 91:73, ld.: McG- rady 19, ill. V. Carter 13. ORLANDO MAGIC-ATLANTA 123:112, Id.: D. Howard 26, ill. J. Johnson 27. MIAMI HEAT-LOS ANGELES CLIPPERS 98:99, Id.: R. Davis 27, ill. Mobley 29. PHILADELPHIA SIXERS- BOSTON 86:100, Id.: A. Miller 22, ill. Garnett 26. SAN ANTONIO-DENVER 107:103, Id.: Duncan 23, ill. Iverson 28. (sita) STV2 -16.50: Martin-Dukla Trenčín jégkorong Slovnaft Extraliga negyeddöntő - sorsdöntő meccs (élő) ČT2 -17.15: cseh jégkorong extraliga, negyeddöntő (élő) EUROSPORT - 14.30: Párizs-Nizza országúti kerékpárviadal (élő) 9.30, 12.30: Alpesi sí Vk, Bormio (élő) GALAXIE SPORT - 20.55: Chelsea-Derby County angol bajnoki focimeccs (élő) SPORT 1 - 0.30 (csütörtök): Pittsburgh-Buffalo NHL-meccs (élő) Szerda, március 12. Jégkorong Slovnaft Extraliga, negyeddöntő, hetedik meccs: 940. Martin- Trenčín (az állás: 3:3) 2,15- 4-2,35-1,44-1,5-1,15. Labdarúgó UEFA-kupa, nyol- caddöntő, visszavágók: 1031. Szentpétervár-Marseille (első meccs: 1:3) 2,2-2,9- 3,1-1,3- 1,45-1,31; 1032. Hamburger SV-Leverkusen (0:1) 2-3-3,41.25- 1,55-1,29; 1033. Ever- ton-Fiorentina (0:2) 2-3-3,41.25- 1,55-1,29; 1034. Bayern München-Anderlecht (5:0) 1.25- 4,8-8,1-1-2,95-1,11; 1035. PSV Eindhoven-Tot- tenham (1:0) 2,3-3,1-2,75- 1,35-1,4-1,27; 1036. Geta- fe-Benfica L. (2:1) 1,95-3,23.25- 1,25-1,6-1,25. Holland fociliga: 1114. Alk- maar-Feyenoord 2,35-3- 2,75-1,3-1,4-1,29. Gálffy Szilárd, Dióspatony polgármestere 2008-ban másodszor vett részt az afrikai túrán, s lenyűgözte Mauritánia szépsége A Bamako még csak nem is hasonlít a Dakarra Mi változott a Budapest és Bamako közötti útvonalon egy év alatt, miért ajánlatos könnyű ajándékokat venni és vannak-e terroristák Mauritániában? Ezekről is beszélgettünk Gálffy Szilárddal, Dióspatony polgármesterével, aki a Csallóközi Csavargók csapatban Tóth Péterrel együtt másodszor vágott neki a „fapados Dakar” túrakategóriájának. BŐDT1TAN1LLA Másodszor vettek részt a Budapest-Bamako ralin. Más volt most, mint egy éve? Mintha nem is ugyanaz a rali lett volna. Az elejét mi terveztük a hivatalos útvonaltól eltérőre: nagyon gyorsan, másfél nap alatt leautóztunk a kompig a spanyolországi Almeríába, így volt néhány napunk, amit kirándulással töltöttünk Marokkóban. A verseny mezőnyéhez csa- dakozva is érték még meglepetések? Teljesen más volt az időjárás, sokkal hidegebb volt, Mauritániában az óceán partján pedig nagyon nagy szél fújt. Volt egy kis homokvihar is. Tavaly a beach partin az óceánban fürödtünk, idén meg a sátorban főztük a kávénkat, teánkat. Kint még beszélgetni sem lehetett, mert az embernek egy-kettőre megtelt a szája homokkal. De ezt leszámítva is az idei útvonal sokkal keményebb volt, mint a tavalyi. Akadtak váradan gondjaik? Volt egy-két műszaki problémánk, amire nem számítottunk. Egyszer majdnem kigurult az egyik kerekünk, mert elszakadtak a kerékcsavarok. Szerencsénk is volt, mert éppen akkor megállítottak egy ellenőrző ponton, és amikor újra elindultunk, szörnyen rázott, zakatolt az autó. Megálltunk, kiszálltunk, és akkor láttuk, hogy a kerék görbén áll, már ki akar pottyanni. Ezt leszámítva viszont jól bírta az autó. Mi is tanultunk a tavalyi hibáinkból, nem vittünk magunkkal annyi cuccot: szerszámot alig-alig, pótalkatrészt semmit, pótkereket egyet, pótüzemanyagot minimális mennyiségben... Nagyon fontos, hogy az autó könnyű legyen, mikor az ember homokban megy. Tavaly sok szerszámot cipeltek feleslegesen? Akkor sem vittünk sokkal többet, viszont az ajándékok között voltak nagyon nehezek. Idén próbáltuk azokat is úgy összeválogatni, hogy ne legyenek nehezek. Végigcipelni plusz háromszáz- négyszáz kilót Afrikán teljesen felesleges. Milyen ajándékokat vittek most a helyieknek? Sok írószert: tollat, ceruzát, színezőt, zsírkrétát. Vittünk rengeteg zsebszámológépet és pólót is. Tavaly az írószer mellé füzeteket is osztogattunk, idén nem, mert a papír rettentően nehéz. Mennyire tudtak beszélgetni a megajándékozottakkal? Kézzel-lábbal próbáltunk kommunikálni velük. Két alkalommal tudtunk közelebbi kapcsolatba lépni a helyiekkel - először, mikor Mauritániában átadták azt a kutat, amelynek fúrására már hónapok óta gyűjtötték a csapatok a pénzt. Elég korán, még a hivatalos Pihenés Barnákéban. Tóth Päer (balról) és Gálffy Szilárd. (Képarchívum’ ceremónia előtt odaértünk a helyszínre, s a helybeliekkel táncoltunk, szórakoztunk. Egyszer pedig találtunk egy falut, ahol aztán szétosztottuk az ajándékokat. Próbáltunk beszélgetni, de gond volt, hogy ők a helyi nyelven kívül legfeljebb franciául tudnak. Az meg nekünk nem megy nagyon. S hogyan fogadták a helyiek az ajándékokat? Eleinte nem is értették, miért jöttünk, miért keressük a főnököt. A verseny szervezői előre elmondAz autó jól bírta a strapát (Képarchívum kát, vigyáztak ránk. Jó volt ezt érezni... Nehéz megmondani, van-e terrorveszély vagy nincs... Még mindig úgy gondolom, a Dakar lefújása mögött üzleti és politikai okok vannak. Kétszeres Bamako-részt- vevőként mit szól a becsmérlő megjegyzésekhez, amelyekkel egy-két dakaros szólt erről a versenyről, amikor felkínálták nekik a részvételt, kárpódás- képpen az elmaradt Dakarért? Ez szerintem mindkét részről elszólás volt. A Budapest-Bama- kónak semmi köze a Dakarhoz. A kettő nem ugyanaz, de még csak nem is hasonló. A Budapest-Bamako nem egy tereprali verseny. Ez teljesen más kategória, más autókkal, csak ugyanúgy januárban van, és hasonló országokon halad keresztül, mint a Dakar. Az, hogy a dakarosok a Bamakón induljanak, nem reális. Ők terepraliznak, mi pedig túrázunk, autózunk. Nekik kell kiszolgáló bázis, mi magunknak cipelünk mindent, de persze nem is tudunk olyan gyorsan menni, mint ők. Mi velük nem versenyezhetünk, csak annyit tehetünk, hogy nagyjából külső segítség nélkül teljesítjük a távot. Budapesttől Bamakóig volt idejük egy kicsit nézelődni is? Éppen ezért indultunk korábA helyiek nem is sejtették, hogy raliverseny zajlik (Képarchívum) ták, az ajándékokat a főnöknek adjuk, aki majd szétosztja, mert ha egyesével osztogatnánk mindenkinek, az csak megzavarná a rendjüket, összetűzés, verekedés lehetne belőle. Ezt be is tartottuk, a gyerekeknek osztottunk egy kis édességet, de a tényleges ajándékokat a főnöknek adtuk oda. Felfogták egyáltalán az afrikaiak, hogy éppen raliverseny zajlik körülöttük? Nem, nem! A falvakban azt sem tudták, mi van. A mauritániai hadsereg és rendőrség tudta csak, hogy mi történik. Le a kalappal előttük, segítőkészek, barátságosak voltak, mihelyt megláttak, rögtön mutatták, merre tovább. Felírták a rajtszámunkat, hogy ha véletlenül valami baj történne, ellenőrizni lehessen, áthaladt-e már az autó azon a bizonyos ellenőrző ponton. Tényleg olyan veszélyesnek tűnt Mauritánia? Helyes döntés volt emiatt lefújni a Dakart? Mivel nem lőtt ránk senki, nem rabolt el senki, én állíthatom, hogy velünk semmiféle probléma nem történt. De nehéz megmondani, mi lett volna, ha nem lettek volna ott a katonák. Lehet, hogy velünk akkor sem lett volna probléma, de a dakarosokkal igen. A mauritániai katonák ugyan ott voltak mindenhol, de előfordult, hogy 150-250 kilométeren keresztül nem találkoztunk velük. És ha az utunk egy hegyes vidéken vezetett át, nem tudhattuk, hogy a domb mögött most egy terroristacsoport van-e vagy a hadsereg. Mi csak katonákat láttunk, akik nagyon komolyan vették a dolguban, így egy napot eltölthettünk Fesben, egy estét és egy délelőttöt pedig az Ouzoudi-vízeséseknél. El akartunk menni Marrakeshbe is, de csak a külvárosban voltunk, mert úgy gondoltuk, hogy vár még ránk egy kemény etap, így ott nem sokat időztünk. Nem tudtuk ugyanis, müyen lesz az átkelés az Atlaszon. 2200 méter magasan vezetett az utunk, féltünk, hogy hó lesz. Végül teljesen száraz úton haladhattunk, és a két napra tervezett utat egy nap alatt letudtuk, így viszont volt egy napunk Tatában, ahol bejárhattuk a várost és kicsit pihenhettünk is. Mi volt a legnehezebb az idei túrában? (hosszas gondolkodás) Európa. Szombat hajnalban indultunk itthonról, és vasárnap este kilenckor már Almeríában voltunk a kompkikötőben. Rettenetesen sokat vezettünk, nagyon kifáradtunk. Szerencsére a kompon kia- ludtuk magunkat. Afrika nem volt ennyire fárasztó. Minden napra kaptunk jóból, rosszból: ha nem volt az útitervben semmi nehéz dolog, akkor csináltunk magunknak. Egyszer úgy tűnt, hogy még beérünk a táborhelyre világosban, sőt, a többiek előtt - ami velünk nem szokott megtörténni -, ezért kerestünk egy csodálatosan szép, 70 kilométernyi komoly terepet, amit négy óra alatt teljesítettünk, és ahogy kell, este, sötétben értünk be. És mi tetszett a legjobban? Mauritánia. A táj is lenyűgöző, s az a két alkalom, amikor a helyiekkel eltölthettünk egy kis időt, nagyon érdekes volt. Szegénység van, szörnyű szegénység, mégis gyönyörű ország. Ez alatt a két hét alatt a kihívást, a kalandot keresték, vagy világot akartak látni? Mindent együtt. Egy kiránduláson megmutatják az embereknek a legszebb dolgokat, de nem tud megismerkedni a helybeliekkel. Ezen a túrán viszont ott éltünk közöttük, nem egy klimatizált autóbuszból láttuk a városokat. Persze kihívás is ez a túra, mert azért ki is kell bírni. És lehet, hogy most már itthon könnyen mondja az ember, ki tudja, van-e terrorizmus Mauritániában, de ott nem volt minden mindegy. Nem tudtuk, mi vár ránk, kellett egy kis bátorság. Vagy inkább vakmerőség? Az ember egy ilyen túrán kicsit kalandozik és barátkozik - a helybeliekkel is, bár ez felületes, és főleg a csapattársakkal, a többi autóssal. Nagyon sok barátság született Budapest és Bamako között. Mikor megérkeztek Bamakó- ba, nem volt nehéz megválni az autótól? Nem fájt érte a szívünk, mert erre terveztük. Másfél napig harcoltunk, míg sikerült eladni, de ez nem volt trauma számunkra. Sokkal nehezebb volt például Mauritániában az óceán partján aludni! Az embernek a füle is tele van homokkal, és nincs mese, nem lehet jó irányba fordulni, mert a homok mindenhogy bejön az autóba, az ember szájába, szemébe, fülébe... Jövőre is nekivágnak? Nem. Tavaly kimaradt egy-két dolog, amit szerettünk volna bepótolni, ez idén maradéktalanul sikerült, sőt még tettünk is rá egy lapáttal. Most ki van pipálva minden, sikerült mindent megcsinálni, legközelebb miért menjünk? Már láttuk a jövő évi kiírást, a túrakategória kicsit könnyebb lesz, mint az idén, így tényleg nincs miért odamennünk. Volt olyan tervünk, hogy elindulunk a versenykategóriában, de aztán nemet mondtunk, mert versenyzés közben nincs idő nézelődni, mi meg azt szeretjük. Viszont a résztvevők 90%-a hazaérkezve azt mondja: „Nem akarok odamenni soha többé!”, aztán néhány hónap múlva elkezd készülni... Lehet, végül mi is meggondoljuk. Majd meglátjuk.
