Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-07 / 57. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2008. MÁRCIUS 7. www.ujszo.com (Somogyi Tibor felvételei) A hatvanéves városi könyvtár a hatvanéves napilapot hívta meg az Irodalmi Kávéházba Zselízen vendégeskedett az Új Szó szerkesztősége A Garam menti városkában, Zselízen vendégeskedett kedden az Új Szó, az egyetlenszlovákiai magyar napilap főszerkesztője, rovatvezetője és fotóriportere. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Molnár Norbert főszerkesztő, J. Mészáros Károly, a sportrovat vezetője és Somogyi Tibor fotó- riporter az idén hatvanéves városi könyvtár meghívására érkezett, hiszen a szintén hatvanadik születésnapját ünneplő Új Szó volt a vendége az Irodalmi Kávéház rendezvénysorozatnak, mely 2002-ben indult, s azóta már negyvenöt alkalommal rendezték meg. A könyvtár igazgatónője Jana Beníková üdvözölte az újságírókat és a mintegy ötven érdeklődőt a mozi épületében. Az est házigazdája Ábel Gábor volt, aki már évtizedek óta a lap külső munkatársa. Elmondta, örül hogy sokan eljöttek, hiszen ez azt bizonyítja, hogy érdekli az embereket a lap, s mindenkit biztatott, hogy ezen a délutánon „szerkesszük együtt az Új Szót”. A meghívásnak több oka is volt, hiszen Ábel úgy gondolja ez a napilap a városban a legolvasottabb és a legnépszerűbb sajtótermék, s az évforduló is jó apropóul szolgált. Legutóbb a nyolcvanas években találkozhattak a zselízi olvasók személyesen a napilap képviselőivel, akkor Szilvássy József volt a főszerkesztő. A több mint másfél órás beszélgetés elején Molnár Norbert faggatta a jelenlevőket, mit nem szeretnek és mit szeretnek a lapban. A negatívumok között a sok reklám szerepelt, a félrevezető, bombasztikus címek, van akit az zavar, ha nem lehet tudni, ki írta a cikket, csak annyi van feltüntetve, hogy Új Szó-összefoglaló, s természetesen a bakik, hibák és elírások is felvetődtek. A pozitívumok között szerepelt, hogy este tíz után már olvasható az interneten a másnapi lapszám, ennek kapcsán pedig a nyomtatott sajtó esélyeiről is szó esett a digitalizálás korában. A résztvevőket érdekelte a kormánykoalíció pártjainak és az Új Szónak a viszonya, melyet a fő- szerkesztő rossznak nevezett, szavai szerint a lapon nagy általánosságban információzár van. Egy megszólaló felrótta, hogy az utóbbi időben az értelmiség nekirontott az MKP-nak és a Cse- madoknak, számára nem túl szívderítő, hogy egymásnak esnek a magyarok, hogy befeketítik a másikat, beledöngölik a sárba. Molnár Norbert megjegyezte, ha az hibázik, aki a mi érdekeinket képviseli, azt sem szabad elhallgatni, azt is meg kell írni, mert ha ez elmarad, akkor az hazugság, fontos az építő kritika, fontos utánajárni a dolgoknak. Hangsúlyozta, a lap még többet akar foglalkozni a magyarságon belüli problémákkal, a fennálló feszültségekkel, melyek vannak, csak nem nagyon tudunk róluk, mert nem szeretünk erről beszélni. Végül a beszélgetőpartnerek megegyeztek abban, hogy a kritika helyénvaló, csak ne csapjon át gyűlöletbe, vagy érvek nélküli, kölcsönös vádaskodásba. Az élsportról, a profizmusról, a doppingbotrányokról, a fiatalok sporthoz való viszonyulásáról is élénk vita bontakozott ki. Az olvasók megtudatták, hogyan készül a lap, milyen a különböző munkakörben tevékenykedők egy-egy napja, az új székházról is elhangzottak kérdések, és a terjesztéssel kapcsolatos gondok is felvetődtek, (fm) SZEMSZÖG Szómágia és epeömlés Szögezzük le, hogy az alábbiak egy kommentárra megfogalmazott kommentárként születtek. Lássuk előbb a szómágiát! Rohanó világunkban a megfogalmazott üzenetnek igencsak hatékonynak kell lennie, hogy eljusson a megcélzott közönséghez. Ehhez igazodik a reklámszakma és a politikai marketing is. A Fidesz 1998-as kampányát irányító Wermer Andrástól tudjuk, hogy egy pártot is úgy kell eladni, mint egy mosóport. Patyolatfehér, ugye? Igen, igen! A politikusok új nemzedéke már arról beszél, hogy a „régi politika kifulladt” (Rogán Antal), ezért ne csodálkozzunk, ha a legnagyobb példányszámú bulvámapilap fotósa előtt jegyzik el kedvesüket. Igaz, a politikus legfontosabb eszköze a szó. Fekete Pákónak elég letolni a gatyáját, hogy figyeljenek rá. A politikusnak, ha be akar kerülni a hírekbe, nagyot kell mondani. Valami olyat, hogy itten, kérem szépen, puccs történt. Energiapuccs vagy mi a szösz? Ennek ráadásul semmi értelme, de jól hangzik. Különösen, ha egy illegitimnek mondott (legális, de nem legitim) kormány felett ítélkezünk vele. Ráadásul visszatereli a hírfogyasztó figyelmét a kommunikáció eredeti csapásirányára - mármint, hogy a hazudós hazug, úgy is, mint puccsista, már megint hazudik. Pont jókor, hiszen a népszavazási kampányfinis mégse arról szóljon, hogy a kormányt segítő spin docto- rok milyen kommunikációs bombát adtak Cipolla szájába. Hallottunk már ennél nagyobb süledenséget is a lezártnak tűnő evolúciójú magyar politikus osztálytól. Az én gondom pusztán az, miért ideáiról kell odaátra üzenni kampányilag? Miért pont egy losonci hordó szükséges az energia- puccsot bőszen kommunikáló szónoknak? Nincs is ennél aktuálisabb téma vihar dúlta, Mikolaj verte rész-hazánkban! Március 9-én „nemzeti sorskérdések” dőlnek el, megértem a jobb sorsra érdemes pártelnök igyekezetét. Legalább azt is tudom, hogy a „szociális népszavazás” maga a felelős nemzetpolitika! Csak az abaj, hogy verjék bár rongyosra a magyar kormánypártokat, hétfőre virradóra az anyanyelvi oktatásunkra nehezedő nyomás ettől még cseppet sem enyhül. Epeömlés - ettől állítólag megkönnyebbül az ember. Kinyomtatva viszont fájni tud. Különösen hétfő hajnalban egy hónaljszagú tömegközlekedési eszközön. Az anyaországi gonzó újságírás legszebb vívmányai teljesednek ki a felvidéki puccsistákról olvasva. Uj Péter és legkarcosabb tollú epigon- ja, Tóta W. Árpád markáns hidegfronti hatás alatt írt vezércikkei és blogbejegyzései rémlenek fel (Tó- tát megkapaija a macskája). Elismerve, hogy a fentiekkel egy sorba tartozni igenis rang, mert ők aztán mesterfokon képviselik a cinizmus liberális gyökerű kultúráját. Azt azért halkan megkérdezem: nem lenne-e jobb epe helyett tintába mártani a tollat? A hordószónokról mondjuk el, ha az. Persze, üyen szőlőbányász nyelven ez inkább „népszavás”, mint objektív, de spongya rá. Azt is nehezen vitathatom, hogy azt a hordót kik készítették oda neki. Azon ők is meglepődtek, hogy a „nemzet miniszterelnöke” üzemszerűen nekiállt kampányolni. Mondom, spongya rá! Viszont itten tevőlegesen meg van kérdőjelezve az anyaországi támogatások rendszere. Ami azon alapul, hogy ezek fölött a helyi közösség demokratikusan választott közszereplői rendelkeznek. A budapesti kormányok nem vizsgálják, hogy a helyi közösségek mu- csai suttyókat vagy Heideggert anyatejjel magukba szívó entel- lektüeleket választottak-e maguknak. Ez ügyben fakadt ki kissé az epehólyag. KolekZsolt KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ Szervusztok, magyarok! Négy erdélyi család költözött vissza szülőföldjére november óta Nagykovácsiból. Önmagában ez nem számottevő; ám ez a kistelepülés csak egy a sok közül. Megindult a visszavándor- lás. Ügyvédek, akik évekig segítették a Romániából érkezett magyarok letelepedését, most a visszatelepülésükben segédkeznek. Országunk, tudomásul vesszük vagy sem, elveszítette korábbi vonzerejét. Fordul a trend: már ma is sok magyar vendégmunkást lelni Romániában. Ott tavaly tizenhat százalékos volt a reálbér-növekedés. Mindenki megtalálja a számítását. Ferenc sok éve él nálunk. Dolgos ember, megbecsült ezermester. Mindenhez ért. Csapata mindent tud, ami egy építkezésnél kell, az alapozástól a tetőfedésig. „Amit nem tudunk, azt megtanuljuk.” A munka a szenvedélye. „Kora este felméijük, milyen munkafázisnál célszerű abbahagyni. És ha kell, csináljuk még két-három órát.” Sohasem folyamodott állampolgárságért. „Csak nem gondolja, hogy leülök kínaiak közé magyarból vizsgázni...” Most búcsúzik. Keserű monológgal. Szervusztok, magyarok, megyünk haza! Otthon is keresünk már annyit, mint itt, és ott legalább senki se néz bennünket románnak. Eleget hallgattunk azoktól, akik a kocsmapultot támasztják egész nap, hogy mi csak amolyan megtűrtek vagyunk. Pedig mi egy szelet kenyeret sem vettünk el tőletek, mindenért tisztességesen megdolgoztunk, minket nem láttatok a szerszám nyelét támasztani soha. Magyar Hírlap 2004. december 5. óta úgysem éreztük magunkat itthon. Kilenc évig éltünk, dolgoztunk és adóztunk itt, de tőlünk féltettétek a nyugdíjatokat. Azt hiszitek, ti vagytok a magyarok, csak mert idepottyantott titeket az Isten? December 5-én felmondtá- tok velünk a szolidaritást. Most március 9-én egymással is felmondjátok majd. Mert egy szelet kenyérért eladnátok az anyátokat is. Nem vagytok ti se magyarok, se mások. Csak önmagatok vagytok, s egymásnak ellenségei. Született itt egy kislányunk a párommal, aki ugyanolyan magyar, mint mi, és hiába tettem apasági nyilatkozatot, úgy adták a kezembe a kórházban a saját gyermekemet meg az anyakönyvi papírt, hogy „apja ismeretlen”. És persze ő sem lehet magyar állampolgár, mert nekünk csak tartózkodási engedélyünk van. Hát így gyártjátok ti a románokat. Ti mindent fordítva csináltok, mint ahogy a józanész diktálja. Panaszolkodtok a kormányra, rítok, mint a malac, de megválasztjátok, s egy tál lencséért újra megválasztanátok holnap is. A druszám elfecséreli a hazátokat. Eladják a földjeiteket, az útjaitokat, a vasútjaitokat, a kórházaitokat, eladnak mindőtö- ket, ti meg szótlanul tűritek. Kormányhivatal itt jót még nem tett mivélünk. Akadékoskodtak, amiben csak lehetett. Odahaza a kormány legalább nem ellensége a románoknak. Most meg minket is várnak, sőt hívnak. Épülnek. Épül Erdély is, mégpedig gyorsan. Aki nem lusta, dolgozhat, a kormány nem üt agyon mindent. Szóval mi megyünk, szervusztok! És fojtsátok meg egymást nyugodtan egy kanál vízben. De nélkülünk. Lejegyezte: Nyíri János
