Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-06 / 56. szám, csütörtök
Közélet 3 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 6. Többek szerint még mindig érvényes az aranyszabály: jobb fizetni, mint együttműködni a rendőrséggel, így a lebukás esélye viszonylag kicsi Huszonötöt a bírónak! - újabb korrupciós botrány Pozsony. Úgy tűnik, a szlovákiai futballcsapatoknál napirenden van a kenőpénzek osztogatása. Azután, hogy kilenc korrupciós ügyben eljárás indult Vladimír Wánke, a szlovák labdarúgás egykori második embere ellen, rendőrségi források szerint a csenkei focicsapat vezetőségének három tagja is korrupciógyanús ügybe keveredett. DEMECS PÉTER A gyanúsítottak között szerepel K. József, Csenke polgármestere és a futballklub elnöke; valamint K. János és S. Attila, az egyesület sportvezetői. A rendőrség szerint két alkalommal 25 ezer koronás kenőpénzt adtak Štefan K. bírónak azért, hogy befolyásolja a duna- szerdahelyi területi II. osztályú bajnokság meccseit. Egyik esetben a csenkeiek győzelmét kellett volna biztosítania, a másikban - 2007 júniusában - két másik csapat meccsét kellett volna befolyásolnia úgy, hogy az eredményből a csenkei együttesnek származzon előnye. Štefan Krídla, a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) fegyelmi bizottságának elnöke tegnap a sajtóból értesült az esetről. Ma reggel nyolc órától a Korrupcióellenes Hivatal vezetőjével, Tibor Gáspárral fog tárgyalni a további lépésekről. „A csenkei klub nem az SFZ felügyelete alá tartozik, hanem a Nyugat-szlovákiai Labdarúgószövetséghez - az ő képviselőikkel is találkozom, hogy egyeztessük a további lépéseket. Ez az eset ismét rossz fényt vet az egész szövetségre” - nyilatkozta az Új Szónak Krídla. Arendőrség azt sem tartja kizártnak, hogy a csenkei focibotrány következtében bővülhet a gyanúsítottak köre. Lapunk értesülései szerint elég bizonyítékot gyűjtöttek össze a három gyanúsított ellen. A vizsgálatot a nyitrai megyei rendőrség vezette. Borbély Jenő, a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség titkára lapunknak megerősítette: néhány hete a rendőrség a szövetség irodáiból a tavalyi bajnoki mérkőzések összes jegyzőkönyvét és jelentését elvitte. „Az emberek olyanok, amilyenek. Azt, hogy a csenkei csapatról van szó, én is csak az elmúlt napokban tudtam meg. Mit mondjak? Elítélem és sajnálom. A rendőrség nem mondott semmit, gyanú az volt, konkrét információk nem” - mondta lapunknak Borbély. Laurinec: talán megijednek Több szakértő szerint a szlovák labdarúgásban mindennapos a korrupció. Az ügyetlenebbek, vagy akiknek nincs szerencséjük, lebuknak, a többiek pedig tovább gyűjtik a kenőpénzt az egyes meccsek befolyásolásáért, és a játékosok átigazolásáért. Többek szerint ugyanis még mindig érvényes az aranyszabály: jobb fizetni, mint együttműködni a rendőrséggel. František Laurinec, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke is beismerte, hogy a korrupció még mindig komoly gondot jelent, nem sikerült visszaszorítani. „Azt véletlenül sem merném állítani, hogy visszaszorítottuk a korrupciót, a megelőzés terén próbáljuk a lehető legtöbbet elérni, viszont ezek a lépéseink ellenkeznek azzal a közhangulattal, amely jelenleg a szlovák labdarúgásban uralkodik. Egyszerűen a hangulat Mindennapos a kenőpénz a fociban? (P. Funtál illusztrációs felvétele olyan, hogy nem üdvözlik az ilyen korrupcióellenes lépéseket” - mondta lapunknak Laurinec. A nyilvánosságra került korrupciós esetek, az ilyen ügyekben megkezdett rendőrségi eljárások szerinte hozzájárulnak ahhoz, hogy azok, akik le akarnak fizetni valakit, vagy kenőpénzt akarnak kérni „megijednek, vagy legalább meggondolják, mit tesznek.” Hamarosan vádat emelnek Wánke ellen A rendőrség ugyanakkor rövid időn belül lezárja a Ligabizottság egykori elnökének ügyében indított kilenc korrupciós ügy vizsgálatát, és elkészül a vádemelési javaslat is. A korrupciós ügy tavaly márciusban kezdődött, a rendőrség tízezer koronás kenőpénz átvételekor vette őrizetbe Wänkét. Állítólag azért akart pénzt, hogy egy osztrák csapatban játszó futballistát, Andrej Masarovičot gyorsított eljárásban bejegyezhessenek a szlovák ŠK Eldus Močenok csapatába. Azután, hogy az esettel a sajtó is foglalkozni kezdett, a rendőrségen többen is feljelentették Wänkét, egyéb korrupciós ügyek miatt. Májusban további nyolc eljárás indult ellene. A forgatókönyv mindig ugyanaz volt. A labdarúgószövetség egykori megbízott főtitkára ötezer koronát kért a játékosok átigazolásáért. Eddigi értesülések szerint a vizsgált esetekben összesen 30 ezer koronához jutott. Két alkalommal nem pénzt, hanem néhány üveg bort, és több láda gyümölcsöt kapott. Wánke mindvégig azt állította, hogy ártatlan, és az egész ügy csupán egy lejáratási kampány része. Most már nem akar nyilatkozni az esetről. Az utolsó eset, amely kapcsán eljárás indult ellene, Andrej Brzáč labdarúgóval kapcsolatos. Tőle Wánke szintén kenőpénzt kért. Nem sokkal a korrupciós botrány kipattanása után a HFK Prievidza futballcsapatban játszó Brzáč kijelentette, hogy amikor egy német csapathoz akart átigazolni, Wánke 5000 koronás illetéket kért tőle, viszont az átigazolásról szóló engedélyt nem kapta meg. Privigyén aztán később további 30 000 koronát akarttőle Wánke. ,A nyomozás az ügyekben hamarosan véget ér” - szögezte le Andrea Polačiková, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének helyettese. A vádemelési javaslat tehát már néhány héten be- lül-e lkészülhet. A labdarúgó-szövetség bukott funkcionáriusa, Vladimír Wanke a lelátókon is „népszerű" (SITA-felvétel) VÁLASZOL Štefan Krídla a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) fegyelmi bizottságának elnöke Miután napvilágra került Vladimír Wánkének, a szlovák labdarúgás egykori második emberének korrupciós esete, kijelentették: határozottan fellépnek a korrupció ellen a labdarúgásban. Sikeresek e- zen a téren? Én már korábban kijelentettem, örülök annak, hogy az országban vannak olyan tisztességes emberek, akiknek fontos a szlovák labdarúgás hírneve, és elmondják a hatóságoknak: ki, kit és mikor fizetett le, vagy ki kért kenőpénzt. Ugyanis a korrupció ellen csak úgy lehet harcolni, ha valaki beszél róla a rendőrségnek. Másképp aligha lehet rámutatni ezekre az esetekre. Ha a Szlovák Labdarúgó-szövetségről van szó, akkor senki nem fordíthat hátat, és nem mondhatja, hogy őt ez nem érinti. Azoknak az eseteknek, amelyek nyilvánosságra kerültek, és amelyekben eljárást kezdeményezett a rendőrség, volt egy jelentős következményük: figyelmeztettek mindenkit, hogyakor- rupcióellenes harc folytatódni fog. Annak nem örülünk, hogy ilyen bűncselekmények előfordulnak, annak viszont igen, hogy vannak emberek, akik jelentik a bundabotrányokat a rendőrségnek. Vannak értesülései arról, hogy az elmúlt hónapokban sikerült volna visszaszorítani a korrupciót a labdarúgásban? A munkánk csak azt eredményezheti, hogy a korrupciót fokozatosan visszaszorítjuk. Szóval egyelőre nem jártak sikerrel... Olyan érzésem van, hogy az emberek talán már tudatosították, hogy megéri tisztességesnek lenni. A fegyelmi bizottság több hónapos munkájának eredménye ez az érzés? Ön szerint ez bíztató? Nézze, ha valaki azt gondolja, hogy a korrupció a labdarúgásból az egyik napról a másikra eltűnik, nagyon téved. Ez egyszerűen nem így működik. Több évre van szükség, hogy valami látható eredménye legyen a munkánknak. A bizottság tevékenységének eredménye egyelőre közvetett. Ez mit jelent? * Hogy több olyan intézkedést foganatosítottunk, amelyekkel nem nyertük el a szövetség egyes tagjainak tetszését. Például az átigazolásokért járó illetéket már kizárólag postán vagy banki átutalással lehet befizetni, az érintettek személyes találkozására nem kerül sor. Az, aki azt állítja, hogy a labdarúgásban napirenden van a korrupció, látszólag nincs olyan messze az igazságtól..-. Nem merném állítani, hogy visszaszorítottuk a korrupciót, sőt azt sem, hogy jelentősen csökkent. Harcolunk ellene, és ez a lényeg. Egyre több olyan emberre van szükség, akik jelentik az ilyen eseteket a hatóságoknak. Még egyszer hangsúlyozom: a korrupció ellen ez a leghatékonyabb orvosság. (dem)-27-7° 5712° 2008. március 6., 12:00 HOJELENTES A SZLOVÁKIÁI SÍPÁLYÁKRÓL Csütörtök Országszerte derült időre, napsütésre számíthatunk. 5-15 km/r Péntek Derűn égbeit, reggel elvétve köd. Az wmMtaoroWgia a Panoráma oldalon olvasható A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tűntettük fel. VAROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony derült égbolt 4* I 7“ derült égbolt-3” 12” borús idő 4” 9” Nyttra derült égbolt-4” 6" derült égbolt-5° 10” eső 4" 8” Dnnaszerdahely derült égbolt-4“ 6* derült égbolt-3” 12” borús idő 4’ 9” Komárom derült égbolt-4° 6° derült égbolt-3° 10” borús idő 4” 11” Ipolyság Rimaszombat derült égbolt derült égbolt-6'-r 5' 5° derült égbolt derült égbolt-5“-6° 9“ 6“ felhős égbolt eső 2” 2’ 8“ r Kassa derült égbolt-4° 5° kevés felhő-5° 6” eső 1“ r Klrályhelmec derült égbolt-4" 5’ derült égbolt-5“ 6” eső 2“ 7” Besztercebánya derüli égbolt-5° 6" kevés felhő-6° 9” eső 0“ r Poprad derült égbolt-r íp kevés felhő-3° 7” eső 0” 5” idöjArAs a hegyekben — Csorba-tó 120 cm Chopok Juh - Srdiečko 70 cm-355: Chopok Juh - Kosodrevina 110 cm Skalka pri Kremnici 70 cm Skicentrum Čertovica 80 cm Roháče - Spálená dolina 60 cm ,6a>” Tatranská Lomnica - Jamy 80 cm Skipark Ružomberok 60 cm “155r Čertovica-STIV 70 cm Vrátna - Chleb 60 cm Szombat Bonis idő. sok ' helyen eső, havazés. Szél: változó [ 5-10 km/h Vasárnap Felhős égbolt, helyenként záporok. Szél: DNY, 110-20 km/h — ______________ A hőmérsékletek Celsius-lokban vannak megadva Y" szél jm. melegfront n ciklon hidegfront » » okklúziós front V anticiklon Készíti az SHMÚ A levegő hőmérséklete 20. Pozsony Besztercebánya Kassa 06.23 06.15 06.07 Pozsony Besztercebánya Kassa 17.41 17.33 17.25 Pozsony Komárom Párkány 390 apad 380 apad 325 apad