Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-27 / 49. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 27. Szülőföldünk - sport 27 Először álltak rajthoz a női csapatok a csallóköziek focimaratonján Nagymagyari teremtripla Nyárasd. A Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség egy játéknapon, szombaton rendezte meg az utánpótlás korosztály teremfoci döntőjét, melyen először jutottak szóhoz a gyengébb nem képviselői. A csallóközi teremtripla érdekessége, hogy mind a három tornán a nagymagyari FK képviselői végeztek az élen. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „A diákoknál és az ifiknél a fináléba a selejtezőkön keresztül vezetett az út. A résztvevők az előcsatározásokban elért egymás elleni eredményeiket magukkal hozták, ezek a végelszámolásnál bekerültek a táblázatba. Ez a tény egyedül az ifik mezőnyében bizonyult sorsdöntőnek, hiszen az élen holtverseny alakult ki. Mivel a nagymagyariak a selejtezőkön legyőzték pozsonyepeijesi riválisukat, ezért ők szereztek elsőséget. A teljesség kedvéért említem meg, hogy az ifik hatodszor, a diákok tizennyolcadik alkalommal vetélkedtek elnökünk, Benovič Árpád vándorserlegéért” - avatott be a részletekbe Borbély Jenő, a területi szövetség titkára. Visszatérve az ifikhez, náluk a végén csattant az ostor. A nagymagyariak és a házigazda nyá- rasdiak párharcának utolsó percében a felső-csallóköziek egyik kiválósága, Balia Adrián szerezte a győztes gólt, ezzel biztosította be a Vlahy-legénység diadalát. „Főleg taktikai fegyelmezettségünknek tulajdonítom sikerünket. A mindent eldöntő mérkőzésen jól koncentráltunk, mesterien használtuk ki az ellenfél megingását. Kollektívánk minden tagja nagyon igyekezett. Sokat köszönhetünk a jó formában hárító kapusunknak, Varga Lászlónak, valamint Balia Adriánnak” - értékelte tanítványait Vlahy Árpád, a győztesek trénere. A legjobb kapusnak a bakai Fekete Patrikot, a legjobb mezőnyjátékosnak a nagymagyari Balia Ád- riánt választották. A legeredményesebb góllövőnek odaítélt kü- löndíjat a pozsonyepeijesi Tászli Zoltán (9 találat) vitte haza. (ái) TORNAKRÓNIKA Topolníky-Baka 5:0, g.: Früh- vald 2, Erős, Kovács, Csörgei; FK Zlaté Klasy-Holice n/0.1:0, g.: Lengyel; Vieska B-Jahodná 4:5, g.: Pénzes László 2, Csiba, Sipos, ill. Pénzes Róbert; Póda, Tászli Dávid, Tászli Zoltán, An- da; Holice n/O.-Baka 0:0; Ja- hodná-TopoIníky 2:1, g.: Tászli Zoltán 2, ül. Erős; Vieska B- FK Zl. Klasy 3:2, g.: Matejka 2, Vajda, ül. Deák 2; Jahodná-Holice n/O. 6:1, g.: Tászli Zoltán 3, Sejfuli 2, Pénzes Róbert, iü. Bernáth; Vieska B-Baka 0:1, g.: Ambrus; Topolníky-FK Zl. Klasy 0:1, g.: Balia. A selejtezőkből beszámított eredmények: Topol’níky-Holice n/O. 2:0; Topoľníky-Vieska B 2:0; Vieska B-Holice n/O. 1:1; Baka-Jahodná 0:0; Baka-FK Zlaté Klasy 0:0; FK Zl. Klasy-Ja- hodná 1:0. Végeredmény: 1. FKZI. Klasy 5 3 11 5:3 10 2. Jahodná 5 3 11 13:7 10 3. Topoľníky 5 3 0 2 10:3 9 4. Baka 5 13 1 1:5 6 5. Vieska B 5 113 8:11 4 6. Holice n/O. 5 0 2 3 2:10 2 A torna győzteséről az egymás ellen elért eredmény döntött. A nagymagyariak összeáüítása: Varga László-Kovács Péter, Du- dík Pál, Póda Csaba, Dudík Patrik, Deák Patrik, Lengyel Gábor, Zsigmond Attila, Baüa Adrián, Nagy Patrik, Szikela István, Lengyel László, (ái) Szárnyaltak Csóka Tamás tanítványai, impozáns gólkülönbséggel nyertek Alapos leckét adtak a riválisoknak ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nyárasd. A diákok mezőnyében szárnyaló nagymagyariak sikerét egyik ellenfelük sem veszélyeztette. Csóka Tamás edző védencei ugyanis leckéztették ve- télytársaikat, impozáns gólkülönbséggel, veretlenül végeztek az élen. Ebben találataival főszerepet váüalt a diákelit gólzsákja, Mészáros Árpád (11 gól). A GYŐZTES CSAPAT: Szüin- szky Dávid-Horváth Dávid, Greüo Zoltán, Cséfalvay Kristóf, Mészáros Árpád, Keszőcze Félbe, Cséfalvay Mátyás, Lamos Bálint, Peüer Kevin, Gubela Dávid, Rajcsányi Patrik, Hurtony Márió. (ái) TORNAKRÓNIKA Lehnice-Vrakúň 0:0; FK Zlaté Klasy-Baloň 2:0, g.: Mészáros 2; Čenkovce-Gabčíkovo 1:0, g.: Horváth; Baloň-Vrakúň 0:0; Gabčíkovo-Lehnice 0:0; Čen- kovce-FK Zl. Klasy 0:2, g.: Mészáros 2; Gabčíkovo-Baloň 4:0, g.: Király, Kováts, Bodó, Puzsér; Cenkovce-Vrakúň 0:1, g.: Her- dics; Lehnice-FK Zl. Klasy 0:2, g.: Rajcsányi, Mészáros. Végeredmény: 1. FK Zl. Klasy 5 4 1 0 8:1 13 2. Gabčíkovo 5 2 2 1 6:1 8 3. Lehnice 5 2 2 1 4:3 8 4. Čenkovce 5 2 0 3 3:5 6 5. Vrakúň 5 1 2 2 2:4 5 6. Baloň 5 0 1 4 0:9 1 A selejtezőkből beszámított eredmények: Lehnice-Čenkov- ce 2:1; Lehnice-Baloň 2:0; Ba- loň-Čenkovce 0:1; Gabčíko- vo-FK Zlaté Klasy 0:0; Vra- kúň-Gabčíkovo 0:2; Vrakúň-FK Zl. Klasy 1:2. A torna legjobb kapusának a balonyi Kovalcsik Kristófot, legjobb mezőnyjátékosának pedig a nagylégi Buga Richárdot választották. (ái) Négy hónapja alakult a Szikela Marcella vezette tornagyőztes női csapat Rájuk mosolygott a Fortuna ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS. Nyárasd. Novemberben alakultak, decemberben kényszerpihenőre szorultak, a minap első kimagasló sikerüket produkálták a nagymagyariak a csaüóköziek teremtornájának női mezőnyében. Elsősorban játékosedzőjük, Szikela Marceüa és Greguš Michaela vezetésével voltak képesek lépést tartani rutinosabb riválisaikkal. „Végkimerülésig güriztünk, a szerencse is meüénk szegődött a rendezvényen. A kisudvarnokiakkal azonos pontszámmal, gólkülönbséggel az egymás eüeni l:l-es eredményünk sem döntött a győztes kilétéről. A sorsolásnál ránk mosolygott a Fortuna” - fogalmazott a nagymagyariak játékosedzője. Az erőpróba legjobb kapusának az alistáli Zsemlye Ivettet, legjobb mezőnyjátékosának a kisudvar- noki Bugár Annát hirdették ki. TORNAKRÓNIKA: RohovceZlaté Klasy 0:0; Tôň-Malé Dvor- níky 0:0; Vydrany-Dolný Štál 0:2, g.: László, Baráth; Rohovce-Tôň 1:0, g.: Bognár Szüvia; M. Dvor- níky-Vydrany 0:0; Zl. Klasy-D. Štál 1:0, g.: Szikela; Vydrany-Ro- hovce 0:0; D. Štál-M. Dvomíky 0:1, g.: Csicsó; Tôň-Zl. Klasy 0:1, g.: Greguš; Rohovce-D. Štál 0:1, g.: Baráth; Vydrany-Tôň 0:2, g.: Farkas, Gál; Zl. Klasy-M. Dvomíky 1:1, g.: Greguš, Ul. Bartalos; D. Štál-Tôň 1:0, g.: Verbó; M. Dvor- níky-Rohovce 1:0, g.: Bugár; Zl. Klasy-Vydrany 0:0. Végeredmény: 1. Zlaté Klasy 9 (3:1), 2. M. Dvorníky 9 (3:1), 3. D. Štál 9 (4:2), 4. Rohovce 5, 5. Tôň 4, 6. Vydrany 3. A torna győzteséről sorsolás döntött. A győztes csapat: Cséfalvay Zsuzsa-Havlík Mónika, Zsigmond Alexandra, Méry Krisztina, Hurtony Emese, Greguš Michaela, Horváth Viktória, Kuczman Anita, Pollák Gabriella, Keszőcze Mónika, Szikela Marcella, (ái) Kupahalmozással induló jubileum Nagymagyar. Idén ünnepli megalakulásának 80. évfordulóját a nagymagyari FK fociklub. „Nyárasdi mesterhármasunkkal csattanósan indítottuk ezt az évet” - örvendezett Mikóczi Lajos, a csaüóköziek titkára. A kupahalmozást az idősebb diákok indították, akiknek sikerült a címvédés. „Megadtuk az alaphangot” - nevetett a diákok edzője, Csóka Tamás, aki másodszor vezényelte teremben a fiatalokat, s másodszor is a vándorserleggel tértek haza. A női csapat elsősége okozta a legnagyobb meglepetést. „Óriási erőt ad ez a siker” - hangsúlyozta Szikela Marceüa, a közelmúltban alakult hölgykoüektíva mindenese. „A végén már mi sem akartunk szégyenben maradni” - viccelődött az ifik edzőpárosa, Vlahy Árpád és Hraška József. A tökéletességhez Balia Adrián gólja keüett, aki három (!) másodperccel a nyárasdiak eüeni sorsdöntő mérkőzés vége előtt szerezte a győztes találatot, (kb) Marcelházi fricska a két emelettel feljebb játszó, esélyesebb komáromiaknak ímelyi diadalmenet lett a vége ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Perbete. A Komáromi Területi Futballszövetség ifik számára rendezett terembajnokságának döntőjében már a csoportmérkőzéseken meglepetés szemtanúi voltak a nézők, hiszen az V. ligás marcelhá- ziak a két emelettel feljebb közreműködő komáromiak legyőzésével a favorit győzelmi reményeit foszlatták szerte. A másik ágon tovább folytatták nagy menetelésüket az ímelyiek. A mezőny egyetlen veretlen gárdája a fináléban is biztosan vette a marcelháziak alkotta akadályt, és megérdemelten gyűjtötte be a serleget. „KüzdeniA győztes összeállítása Szimonics József, Szimonics Adrián, Csontos Roger, Novák Ádám, Marián Pastorek, Tomáš Oršolík, Gogola Richárd, Marek Paluška, Tomáš Ryšavy, Kolinek István, Kosa Marián, Baji Róbert, Zemanek István. és játéktudásban múltuk felül rivá- üsainkat. Erővel is jól bírtuk a sorozatterhelést. A helybeli alapiskola tornatermében készültünk fel a viadalra, melyen a mieink igazi koüektívát alkottak, igazolták tehetségüket. A diadal nagy adag önbizalmat adott a fiúknak a pontvadászat tavaszi folytatásáA CSOPORT: Chotín-Marcelová 2:4, g.: Pavlík, Trencsík, Ul. T. Pivoda 2, Bottyán 2; Komár- no-Chotín 4:0, g.: Takács, Kos- di, Wilson Speck; Kiss, Marcelo- vá-Komárno 3:0, g.: T. Pivoda 2, M. Pivoda. Végeredmény: 1. Marcelova 2 2 0 0 7:2 6 2. Komárno 2 10 1 4:3 3 3. Chotín 2 0 0 2 2:8 0 B CSOPORT: Svätý Peter-Imel 1:2 Benc, ül. Gogola 2; Hurba- novo-Sv. Peter 1:2, Kováč, ül. Benc, Kocsis; Imel-Hurbanovo 1:1, g.: Csontos, ill. Pagurka. Végeredmény: 1. Imeľ 2 110 3:2 4 hoz. Az V. Üga keleti csoportjában hét pont előnnyel váijuk a közelgő idénynyitót, célunk a feljutás kiharcolása” - nyüatkozta lapunknak Balogh László, a tornagyőztes sikerkovácsa, aki az egy évvel ezelőtt még a kiesőjelöltek között szerénykedő ímelyiekből bajnokjelöltet kreált, (ái) 2. Sv. Peter 2 10 1 3:3 3 3. Hurbanovo 2 0 0 2 2:3 1 AZ 5. HELYÉRT: Chotín-Hurba- novo 0:2, g.: Kádek, Bogner. A 3. HELYÉRT: Komárno-Sv. Peter 4:2, g.: Takács, Unterma- jer, Fusek, Matička. DÖNTŐ: Marcelová-Imel 0:2, g.: Szimonics A. 2. A szervezők különdíjjal jutalmazták a torna legjobb kapusát, a komáromi Andrej Kostiu- kevichet, legjobb mezőnyjátékosát, az ímelyi Csontos Rogert, valamint a legeredményesebb góüövőt, a marcelházi Pivoda Tamást (4 gól), (ái) TORNAKRŐNIKA Mészáros Ádám egyetlen mérkőzésen zsebelte be a gólkirályi címet Veretlenül elsők a komáromi diákok a perbetei teremtornán ÚJ SZO-ERTESULES Perbete. Az elmúlt hét végén a perbetei sportcsarnokban zajlott a Komáromi Területi Futballszövetség utánpótlás korosztályú csapatai téli teremtornájának fináléja, melyet a csoportokban megszervezett selejtezők vezettek be február elején. „A diákok mezőnyében a négy csoportgyőztes körmérkőzéses rendszerben küzdött az elsőségért. Teljes mértékben érvényesült a papírforma, hiszen a Szrenkányi Dániel edző vezette favorizált komáromiak veretlenül végeztek az élen. Két tehetséges játékosuk különdíjjal távozott a rendezvényről. Érdekességnek számít, hogy a mezőny legeredményesebb góllövője, Mészáros Ádám mind a négy találatát egyetlen meccsen érte el“ - summázta a legifjabbak erőpróbájának érdekességeit Anton Littva, a területi futball-szövet- ség titkára. TORNAKRÓNIKA: Komámo-Oko- Učná n/O. 1:1, g.: Kékesi, ül. Farkas; Hurbanovo-Zlatná n/O. 3:1, g.: Jóba, Bugáň, Szántó, ül. Susik; Okoličná n/.O.-Zlatná n/O., g.: 1:2 Farkas, ül. Rajkó, Csonka; Ko- mámo-Hurbanovo 0:0; Hurbano- vo-OkoMčná n/O. 0:1, g.. Kürthy; Zlatná n/O-Komárno 0:6, g.: Mészáros 4, Cong, Dékány. Végeredmény: 1. Komárno 3 1 2 0 7:1 5 2. Okoličná n/O. 3 1 1 1 3:3 4 3. Hurbanovo 3 1 1 1 3:2 4 4. Zlatná n/O 3 1 0 2 3:10 3 A második helyezettről a két négy pontot szerzett csapat egymás elleni eredménye döntött. A torna legeredményesebb mezőnyjátékosának az ógyaüai Szántó Roderiket, legjobb kapusának pedig a komáromi Lukáš Jurčinát választotta a zsűri, (ái) A győztes komáromiak Lukáš Jurčina, Tokár Attila, Tóth Tamás, Richard Sedlár, Dékány Viktor, Peter Cong, Kékesi Áttila, Rastislav Ondič, Szüvás Dániel, Mészáros Á- dám, Michal Hrabovský, Hájos Norbert, Leczkési Bence, Martin Kantár, Kubica Tibor, (ái) Vágai diadal a Galántai járás diákcsapatainak hétvégi teremtornáján Büntetőpárbaj döntött a fináléban ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Galánta. A mátyusföldi diákcsapatok teremtornájának szombati fináléjában a két veretlen együttes, a rendkívül gólképes nádszegi és vágai került, összecsapásuk a rendes játékidőben döntetlennel ért véget. Végül is büntetőkkel a vágai Horváth-legény- ség biztosította be elsőségét. Á Galántai Területi Futballszövetség színvonalas rendezvényén az egyik felsőszeli focistapalánta sérülése borzolta a kedélyeket, a játékost kórházba keüett száüítani. (ái) A TORNAGYŐZTES Jeremiás, Lakatos, Karácsony, Vágai, Sercel P., Sercel J., Šim- ko, Šipoš, Dubnička, Mikula, Károly, Žigo, Mrázik, Lulovič. TORNAKRÓNIKA A CSOPORT: Matúškovo-Dolné Sahby 3:0, Horné SaÜby-Ciema Voda 2:0, Sládkovičovo-Váhovce 0:3, Matúškovo-H. saliby 0:2, D. SaUby-Sládkovičovo 1:4, Č. Vo- da-Váhovce 0:1, H. Saliby-Slád- kovičovo 2:3, Matúškovo-C. Voda 1:1, D. SaUby-Váhovce 0:9, Ma- túškovo-Sládkovičovo 4:1, D. Sa- liby-Č. Voda 0:8, H. Saliby-Vá- hovce 0:1, Č. Voda-Sládkovičovo 3:1, D. Sahby-H. Sahby 0:6, Ma- túškovo-Váhovce 0:3. Végeredmény: 1. Váhovce 5 5 0 0 17:0 15 2. H. Saliby 5 3 0 2 12:4 9 3. C. Voda 5 2 12 12:5 7 4. Matuškovo 5 2 1 2 8:7 7 5. Sládkovičovo 5 2 0 3 9:13 6 6.0. Saliby 5 0 0 5 1:30 0 B CSOPORT: Pusté Úlany-Velká Mača 3:1, Trstice-Vinohrady 7:0, Jelka-Abrahám 7:0, P. Úlany- Trstice 1:4, V. Mača-Jelka 1:4, Vinohrady-Abrahám 8:0, Trsti- ce-Jelka 2:2, P. ÚTany-Vmoh- rady 1:3, V. Mača-Abrahám 0:0, P. Uläny-Jelka 1:2, V. Mača-Vi- nohrady 0:2, Trstice-Abrahám 9:0, Vinohrady-Jelka 1:2, V. Ma- ča-Trstice 0:6, P. Úlany-Abra- hám8:l. Végeredmény: 1. Trstice 5 4 1 0 28:3 13 2. Jelka 5 4 10 17:5 13 3. Vinohrady 5 3 0 2 14:10 9 4. P.ÚÍany 5 2 0 3 14:11 6 5. V. Mača 5 0 1 4 2:15 1 6. Abrahám 5 0 1 4 1:32 1 ELŐDÖNTŐK: Váhovce-Jelka 3:1, g.: Šipoš 2, Karácsony, Ul. Letušek, H. Saliby-Trstice 1:2, g.: Cerovský, ül. Farkas, Faragó. A 3. HELYÉRT: Jelka-H. Saliby 3:0, g.: Letušek 2, Múčka. DÖNTŐ: Váhovce-Trstice 3:3, g.: Šipoš 2, Karácsony, ül. Farkas, Sárkány, Borka - büntetőkkel: 2:0 A TORNA LEGJOBBJAI - kapus: Jeremiás Péter (vágai), mezőnyjátékos: Farkas Máté (nádszegi), legjobb góüövő: Borka Ádám (nádszegi), (ái)