Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-23 / 46. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 23.

Szalon 13

Lesznai Anna festés közben; korabeli fénykép

Mindezek tudatában a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában rendezett kiállítás anyagát élmény megtekinteni. Hűen megjeleníti, amiről csak sejtelmünk lehetett. Láthatjuk az egykori körtvélyesi kúria és a Kert világát, a környék népét és a költőnő társaságát jelentő Nyugat köreit, a szellemi és művésztársakat, az alkotóerő reflexióit környezetére, s mindenekelőtt magát az alkotót, a Nyolcak csoportjához közeli formaművészt és finom ecsetű festőt, a gazdag képzeletű mesélőt. Első benyomásunk valamiféle végtelen életöröm melegsége! Oly gazdag színvilágot és formakultúrát látunk, oly pazar és életvidám ragyogást, hogy arra gondolunk, bármilyen lehetett, változó, gondokkal teli s a fájdalomnak sem híján való a művésznő sorsa, mintha életerői kiapadha- tatlanok lennének, sosem veszítette el hitét. Nem (csak) a szecesszió felszabadultsága, modem lendülete ez, több annál: valamilyen elemi női-asszonyi életöröm, amely az élet értelmét önmaga létében találja meg, s ez kielégíti őt! Pesszimizmusnak sem látjuk nyomát. Schöpflin Aladár úja róla: „Közel él a természethez, a faluhoz, nagyon tud gyönyörködni a falusi házban, kertben, virágban, gyümölcsben, általában szenzuális a látása, könnyen hangolódó az érzése... Az élettel szemben való magatartása: tudatossá igyekszik

tenni magában, hogy elérhesse teljességét, döbbent érzéssel várja, amint hozzáér, örömét, szenvedését egyaránt.” Ilyen magas színvonalú familiáris és panteista életérzés szín- és formakultúrája néz ránk a falakról, Lesznai Anna „felvidéki Árkádiája” a körtvélyesi „Jardin Paradise”, a Kert, későbbi önéletíró családregényének a címe: Kezdetben volt a kert... Színkavalkádját és vonalvezetését szemlélve számos keleties vonás kíséretében az „életfa” is eszünkbe jut, s még inkább a - Kassák okán is felemlített - mese, népi élet egyszerű csodái, élettényei szimbólummá érlelt, művészi felfogásban, a lelki átélés nemes költőisé- gében: népi életképei - személyesen - megrendítenek. Nemcsak játékosan gazdag színviláguk, hanem talán még inkább formai-groteszk valóságuk, az alakok és alakzatok karikaturisztikus egyszerűségében rejlő báj, ajigurák mese- belisége. A későbbiek során vagy talán majdnem egy időben ez a rokonszenvesen groteszk vonás Tallós Prohászka Istvánnál jelenik meg, hasonlóan színpompás kivitelben, leginkább vásárképem, ami azonban nem szociális látásuk azonosságára utal, talán inkább az egyszerű és elemi falusi életöröm játékosan groteszk kifejeződését sejthetjük mögötte. Olyan meseelemet, amely a drámát elviselhe- tőnek érzi, a tragédiát sorszerűnek, és az élet pesszimisztikus, lemondó szemléletére kevéssé van érzéke. Gyakran érzem ezt így, s szólok róla, mert az életérzés sajátos „hazai” lehetőségének vélem! Emberi életérzés és művészi szemlélet, a rokonszenv és megértés elsődleges számára, s az érzésteli beleélés képessége, amely népmeséi látomások és méretek fényében látja és láttatja a sorsot, akár a végzetet is! Van ebben féltés és megbocsátás, örömteli szerető mellre ölelés, de a szemlélődő nyugalom is része, fontos vonása a megbékélt intellektus alkotó nyugalma, s valamiféle keleties bölcsességtől sem mentes.

Lesznai Anna úja idézett Kassák- recenziójában: „...számomra igen komoly dolog a mese... Nem az a

mese lényege, hogy csudálatos dolgok esnek meg benne, de hogy győzedelmeskedik, megvalósul, mintegy világalkotó princípiummá válik benne a csuda... A mese beteljesedik, befejezése van, de nincs belőle ébredés, mert valóságosabb a valódiságnál.” Szemléletét múld iparművészi munkái - hímezés- és gobelintervek, könyvborítók -, mind későbbi - „bruegheli” - korszakának faluábrázolása és parasztképei alátámasztják. Valami olyat találunk rajtuk, ami mélyen esztétikus,

mert szép, harmonikus, bájos és elbűvölő! A kiállítás katalógusában találjuk a Kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündéror- szágban című mesekönyvének (1912) illusztrációját, a címe: Kilátás a körtvélyesi ház teraszáról Vélhetnénk idiUnek is. Kerek asztalkán virág és gyümölcs, fehér támlájú széken kék takaró, cserépben stilizált vúágcsokor. Meleg piros és sárga, halványabb zöld és kék színek, a teraszt rőtbama korlát határolja. A távolban hullámos lágy vonalú lila hegyek, a világoskék ég felé sötétkék lepke száll. Fák, templom, házak, stilizált falukép, táblás zöld mező. Mégsem idill, nincs benne ember, megkomponált szép látvány. Hiteles mesebeli táj, mintha a szemlélődő lélek nyugalmának a

metaforája lenne. Nem sugall drámát, de nem is andalít el, szépségében van valami figyelemkeltő - bizonyára a zárt kompozíció teszi -, mintha éberségre intene: merülj el látványomban, s gondolj mögé! A tiszta égen miért van elszálló lepke nem pedig felhők? Egy másik (fény)képen Lesznai Anna hímez a teraszon, mintegy évtizeddel későbbi felvétel. Simán hátrafésült hajú, egyszerű asszony, barna arccal, erős karokkal, házi ruhában, a kép a dolgos otthonosság megnyugtató látványát nyújtja, varro- gató anyát juttat eszünkbe. Talán Lesznai Anna művészetének is ebben van lényege: a mű az alkotássá nemesedett munka eredménye! Az anyag áll középpontjában, melyet formálni, alakítani kell, mely művé dolgozva is anyag marad, mintegy megéledve, ősi, elemi és megfogható anyag, melybe az ember lehelt lelket! Nyugalmat, jó érzést áraszt, elbűvöl és fellelkesít, szépsége a lélek nemességétől van, melyet az alkotótól kapott. Mintha ez lenne a művészet egyik - alighanem keleti gyökérzetű - lehetősége! Ilyen gondolatok foglalkoztatnak, s elmélyülnek bennünk, amikor a falon a dokumentumok között megpillantjuk a múlt századelő másik nagy íróasszonya képét, Kaffka Margitot. Ismert irodalom- történeti kép, történeti "dokumentum. Szétbomlott hajú, tragikus női arc, mágikus szemek, a tekintetben lázongó szenvedély, az intellektus tudásvágya, mindent felforgató, izzó nyugtalansága. Mintha a másik lehetőség lenne, az alkotó nőiség megszenvedett formája! Az otthonosság és nyugtalanság állomásai. Megértjük, hogy Lesznai Anna Körtvélyese, a költőnő, a kúria és környezete egész sor kiváló szellemiség - Adytól kezdve Jászi Oszkár, Lukács György, a Nyolcak, Bartók, a szomszédságból Mihályi Ödönék, a kassai Kazinczy Kiadó szerzői - középpontja

lehetett. Az asszonyi élet, a költősors a későbbiek során egészen New Yorkig sodoija őt. A háború után se Körtvélyest, se Lesznát nem látta többé. Ebben is van bizonyos „felvidéki” minőség, akár Kassák sorsában. A Csemadok érsekújvári szervezetének megkeresésére, díszpolgárrá választása ügyében, így válaszolt Kassák: „Földijeim és Barátaim! - Egy hosszú életen át hű fia maradtam városomnak és soha nem felejtettem el, hogy ott ringatták bölcsőmet, ott voltak tanítóim és játszó- pajtásaim. Mindmáig nem lettem igazán budapesti, egy kis városhoz kötnek emlékeim. Beszédemből az egykori újvári tájszólást sem tudtam kiiktatni... szülőföldemhez gumiszalaggal vagyok hozzákötve, végletekig tágíthatom, de nem szakítom el.” Lesznai Anna pedig New York felé, az óceánjáró hajón ezt írta naplójába: „Kedves jó barátok, múld nagyon hiányoztok nekünk! Világot látni szép volt szárazon, Verona és Párizs vigaszos szépségek voltak: jobban becsültem a múlt értékét, mint valaha: nem is tudok jelent és jövőt múlt nélkül elképzelni. Ez jelenleg elég baj nekem! (...) Ha nem feküdtem volna, láttam volna jéghegyeket és repülőhalakat, de a Vihorlát úgyis szebb, és nekem elég, ha a madarak repülnek. (...) nagyon félek az új vüágtól és a régi vüágért. Isten segítse mindkettőt.”

A Lesznai Anna tervezte könyvborítók egyike

Kilátás a körtvélyesi ház teraszáról. Mesekönyvének illusztrációja