Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-23 / 46. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 23. www.ujszo.com RÖVIDEN Mélyponton a kapcsolatok Berlin. A Nicolas Sarkozy francia elnök hivatalba lépése után bekövetkezett felmelegedésnek vége, mostanra ismét mélypontra jutottak a német-francia kapcsolatok. Erre utal, hogy a berlini kormány szóvivője bejelentette: legalább egy negyedévvel elhalasztották Sarkozy és Angela Merkel kancellár jövő hét elejére tervezett németországi csúcstalálkozój át. A szóvivő indokként a francia elnök diplomáciai elfoglaltságát említette, de kormányforrások közölték: a halasztás valódi okát a francia elnöki által javasolt földközi-tengeri unióval kapcsolatos nézeteltérések jelentik. Merkel szerint ez a terv hosszú távon az EU széteséséhez vezethet. (MTI) Castro: nem lesz változás Havanna. Fidel Castro szerint csalódni fog Bush amerikai elnök, ugyanis Kubában nem lesz változás. A súlyos beteg Castro kedden jelentette be, hogy távozik az államfői és a főparancsnoki posztról. Az amerikai elnök úgy vélte, Fidel lemondásával el kell kezdődnie a demokráciához vezető folyamatnak. Első reagálásában Castro azt mondta: ő maga is egyetért azzal, hogy változásra van szükség, de szerinte nem Kubában, hanem az USA-ban. (MTI) Tovább tart a tűzszünet Bagdad. Muktada asz- Szadr iraki radikális síita vezető úgy döntött, hogy újabb hat hónapra meghosszabbítja a milíciája, a Mahdi Hadserege által fél éve meghirdetett tűzszünetet. A fegyvemyug- vás meghosszabbítását amerikai és iraki tisztségviselők egyaránt üdvözölték. Ugyanis a tűzszünet hat hónapja alatt nemcsak az amerikai és iraki erők elleni támadások, hanem a kölcsönös megtorlások által geijesztett felekezetközi összecsapások is számottevőencsökkentek. (MTI) Elítélték az alkonzult Bécs. Három és fél év börtönbüntetésre ítélte Ausztria volt budapesti alkonzulját a bécsi tartományi bíróság esküdttanácsa hivatali visszaélés, bűnszövetkezetben való részvétel és embercsempészés miatt. A vád szerint az alkonzul cinkosaival együtt-« működve több ezer, a schen- geni térségbe való belépésre feljogosító vízumot állított ki hamis papírok alapján, és értékesített saját hasznára. A bíróság egyúttal elkobzott tőle 105 ezer eurót is, a pénz a törvényellenes üzelmekből származott. (MTI) Légibaleset Venezuelában Caracas. Lezuhant egy repülőgép a venezuelai Andokban. A fedélzeten 46 ember tartózkodott, s valószínűleg nincs túlélő. (MTI) Havi 16 ezer eurót költhetnek a kispénzű honatyák is asszisztenseikre - egy brit képviselő nagyméretű csalást és börtönt emlegetett Pénzügyi botrány az Európai Parlamentben Brüsszel. Nagy felhördülést keltett az Európai Parlamentben az a jelentés, mely az EP-képviselők havi személyzeti hozzájárulásának felhasználásátvizsgálja. A jelentést az EU csalás elleni hivatala (OLAF) is vizsgálhatja. ÖSSZEFOGLALÓ Biztonságos teremben, fénymásolat vagy jegyzet készítésének lehetősége nélkül tekinthetett bele néhány kiválasztott képviselő abba a bizalmas jelentésbe, amelyet az EP belső pénzügyi ellenőre állított össze. Az auditor 167 esetet vizsgált meg 2004-2005-ből, s úgy találta: számos visszaélésre alkalmas a rendszer, amellyel a képviselők közvetlen munkatársait, az asszisztenseket fizetik. Az EP tagjai havi mintegy 16 ezer eurót kapnak arra, hogy fizessék asszisztenseiket. Van olyan képviselő, aki a családtagjait alkalmazza, mások álcégeket bíznak meg, megint mások pedig visszakérnek a fizetésből a saját zsebükbe - legalábbis a vádak szerint. A bizonyítás persze nehéz, a belső auditor nem is pécézett ki senkit csalás miatt. Franz Brüner, az EU csaláselleni hivatala, az OLAF főigazgatója ezzel együtt bekérte ajelentést, és- mint szóvivője elmondta - két hónapon belül eldönti, hogy vizsgálatot indít-e. „Ez a jelentés dinamitként robban: sikkasztásról, és nagyméretű csalásról van szó. Ennek alapján néhány képviselőt be kellene börtönözni” - nyilatkozta Chris Davies, az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságának (CoCoBu) brit liberális tagja. Ez a testület a jövő kedden vitatja meg a beszámolót. Ugyanakkor még a CoCoBu tagjai közül sem mindenki láthatta a jelentést. Fazakas Szabolcs (MSZP), az EP költségvetési ellenőrzési bizottságának magyar tagja, korábbi elnöke azt mondta, a jelentésben nincs szó szabálytalanságról, csupán azt rögzíti, hogy a rendszeren javítani kell. Az EP sajtószolgálata közleményt adott ki, amelyben leszögezte: a dokumentum nem tárt fel visszaéléseket, de megállapította, hogy a rendszer túlságosan bonyolult. Fazakas szerint az EP-ben mindig vannak belső vizsgálatok, ezeket rendszeresen a képviselőtestület saját számvevői szolgálata készíti. Kifejtette: a jelenlegi rendszerben a parlamenti adminisztráció bürokratikus okokból el akarja kerülni, hogy 27 országból háromezer asszisztenst ő maga próbáljon alkalmazni, megküzdve a nemzeti problémákkal. Az a szabály, hogy a képviselőknek joguk van szerződést kötni leendő asszisztensekkel egy átalánykeret terhére, az EP-tagoknak is fejtörést okoz, mert így ők felelnek munkatársaik ügyeiért. Már dolgoznak azon, hogy a jövő évi EP-vá- lasztások után az asszisztensek státusát is változtassák meg, ők is legyenek az EP alkalmazottjai. Fazakas úgy véli, Davies belpolitikai okokból említette a jelentést a brit sajtónak. Ráadásul az egyetlen konkrétum, amelyet említett, hogy a néppárti frakcióból kizárt David Hannah brit képviselő alkalmazta a saját fiát is, nem törvénytelen, bár nem feltétlenül etikus. Fazakas szerint Davies ritkán látható a költségvetés-ellenőrzési bizottság találkozóin. Elképzelhető, hogy a brit politikus ellen EP-el- járás indul a bizalmas dokumentumok kezelésére vonatkozó szabályok megszegése miatt. Egy névtelenül nyilatkozó uniós honatya kijelentette: Amikor az új tagállamokból érkező egyes politikusok kevesebb mint ezer eurót kapnak (fizetésként) otthonról, ugyanakkor több mint 16 ezret számolhatnak el az asszisztensek javadalmazására, akkor világos, hogy léteznek a (pénz) újraelosztástájnak hátsó csatornái, (mti, nol, euvonal.hu) Washington. A demokrata párti amerikai elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton nem tudta padlóra küldeni, lehengerelni érveivel ve- télytársát, Barack Obamát kettejük csütörtök esti vitájában. A volt first lady és a legutóbbi tíz előválasztási fordulóban győztes afroamerikai szenátor másfél órás civilizált, kiegyenlített eszmecserét folytatott. Az elemzők sokkal élesebb vitát vártak, mert Hillatynak egyre kevesebb alkalma marad arra, hogy megtörje ellenfele lendületét. Talán utolsó reménye, hogy a március 4-i fordulóban a sok jelöltet adó Texasban és Ohióban megfordítja a verseny állását. Az ABC szerint Obama eddig 1368, Clinton 1271 küldöttet gyűjtött össze. Közben Obama aratott egy 11. győzelmet is: a Democrats Abroad közleménye szerint nagy fölénnyel, a szavazatok 65 százalékával megnyerte a szervezet külföldön élő amerikaiak részvételével tartott világkörüli előválasztását. Hülary 32 százalé- kotszerzett. (m, ú) Hillary Clinton a kamerák előtt sem tudta lehengerelni Barack Obamát Nem volt éles összecsapás Mintha nem is lenne feszült kettejük viszonya (Reuters-felvétel) Újra tüntettek a szerbek Mitrovicában, a rendőrök nem használtak könnygázt Szigorították a határellenőrzést ÖSSZEFOGLALÓ Belgrád/Pristina/Banja Luka. Borisz Tadics szerb államfő tegnap estére összehívta a nemzet- biztonsági tanácsot a csütörtök esti belgrádi zavargások megvitatására. A szerbek lakta Észak-Ko- szovóban tegnap is voltak tüntetések, összetűzések. Kosovska Mitrovicában újra több ezer szerb tüntetett Koszovó függetlenné válása ellen. A tüntetők kora délután köveket és üvegeket dobálva rátámadtak az ENSZ rendőreire, akik a várost kettéválasztó Ibar folyó hídját vigyázzák. A mintegy ötezres tömeg a hídon át be akart hatolni Mitrovica déli, albánok lakta részébe. A hidat nagy erőkkel védte a koszovói rendőrség és az ENSZ-misszió nemzetközi rendőrsége. A levegőben helikopterek köröztek. A korábbi beszámolókkal ellentétben azonban a rendőrök nem vetettek be könnygázt a tömeg távoltartására. A durranások a tüntetők által dobált petárdák robbanásai voltak. , Egyébként Koszovóba rendbontási szándékkal tegnap reggel óta tilos a belépés. Az ENSZ-közigazga- tás, az UNMIK rendőrsége és a KFOR békefenntartó katonái csak a koszovói lakosokat, illetve azokat engedték belépni Szerbiából, akikről feltételezték, hogy nem veszélyeztetik a rendet. Tüos a belépés azoknak, akik csoportban vagy autóbuszon érkeznek és tüntetni akarnak. Az intézkedést a csütörtök esti belgrádi zavargások után hozták. Délelőtt a jarinjei határátkelőnél, amelyet kedden szerb tüntetők felgyújtottak, a KFOR katonái megállították a kragujeváci egyetem diákjait és professzorait szállító három autóbuszt. Kosovska Mit- rovicába igyekeztek, hogy részt vegyenek az oda áttelepült pristinai szerb egyetem hallgatóinak és oktatóinak délutáni tüntetésén. A boszniai Szerb Köztársaság (RS) parlamentje határozatban utasította el Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását, és népszavazás kiírásával fenyegetőzött arra az esetre, ha a vüág országai tömegesen elismernék Koszovó függetlenségét. A szerb képviselők egyhangúlag szavazták meg a dokumentumot. A határozat szerint ha az uniós országok nagy számban ismerik el Koszovó függetlenségét, törvényhozásuk ezt úgy fogja elkönyvelni, hogy újfajta nemzetközi elv és gyakorlat honosodott meg az önrendelkezési jog és önállóság elismerése terén. Ez esetben pedig az RS parlamentjének joga lesz ahhoz, hogy népszavazás révén „erősítse meg álláspontját a köztársaság államjogi státusáról”. A boszniai Szerb Köztársaságban számos alkalommal végeztek közvélemény-kutatásokat, s a résztvevők túlnyomó többsége a köztársaság függedensége mellett foglalt állást. Az USA tegnap bizonytalan időre bezárta Banja Luka-i konzulátusát. (MTI, s, ú) Zágrábban szerb zászlót égettek Zágráb. A horvát rendőrség 44 személyt vett őrizetbe Zágráb főterén tegnapra virradóra, mert egy szerb zászlót égettek el. A horvát fővárosban, a Jelacic téren egy nem túl nagy csoport tiltakozott a belgrádi horvát nagykövetséget és konzulátust ért támadás ellen. Horvátország, mely 1991-ben vált ki Jugoszláviából, majd fegyveres konfliktusba keveredett saját szerb kisebbségével, már bejelentette, hogy el fogja ismerni a függeüen Koszovói, de nem fog sietni ezzel a lépéssel. (MTI) Május 1 -jétől már mi is szabadon mehetnénk Belga munkaerőpiac-nyitás ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. A belga belügyminisztérium a munkaerőpiaci korlátozások feloldására készül. Belgiumban jelenleg a 2004 óta az unióhoz csatlakozott tagállamok állampolgárainak munkavállalása engedélyhez és hosszú adminisztrációs eljáráshoz kötött. Könnyítést csak néhány szakma esetében - így az építészmérnökökre, informatikusokra, fordítókra, mérnökökre és nővérekre vonatkozóan - alkalmaznak. Patrick Dewael belga belügyminiszter előterjesztése szerint az EU-hoz négy éve csatlakozott közép-európai országok munkavállalói 2008. május 1-jétől, míg a román és bolgár állampolgárok 2009. január 1-jé- től vállalhatnának szabadon munkát Belgiumban. Több régi tagállam - Ausztria, Franciaország, Németország és Dánia - továbbra is fenntartja korlátozásait a közösséghez négy esztendeje csatlakozott kelet-közép európai államok állampolgáraival szemben is, bár könnyítéseket majd mindegyikük bevezetett már. (euvonal.hu) Aggódik az unió is az iraki hadművelet miatt Hatalmas török oífenzíva ÖSSZEFOGLALÓ Ankara/Brüsszel. A kurd felkelők észak-iraki állásai ellen indítottak támadást török katonák - egy tévéjelentés szerint mintegy tízezer főnyi szárazföldi haderő - repülőgépek támogatása mellett. A török vezérkar internetes honlapja szerint fegyveres erőik, amelyek fontosnak tartják Irak területi egységét és stabilitását, „a lehető leghamarabb visszatérnek török területre”, miután végrehajtották kitűzött feladatukat. Egy török katonai forrás azt közölte, két dandár vesz részt az észak-iraki műveletben. A török-iraki határon, a környékbeli hegyekben több ezer török katona várakozik arra, hogy csatlakozzon az akcióhoz. A harcok kiterjedésének veszélye azért nőtt meg jelentős mértékben, mert a hírek szerint mintegy kétezer iraki kurd pesmerga vonult az észak-iraki Erbü városból a török-iraki határ felé, hogy felvegye a harcot a törökökkel. Az Európai Bizottság tegnap felszólította Törökországot, tartózkodjon az aránytalan mértékű katonai fellépéstől Észak-Irakban, a kurd lázadók üldözése közben. Az unió szoros figyelemmel kíséri az ezzel kapcsolatos fejleményeket - köTörök páncélosok iraki területen zölte Brüsszelben Nagy Krisztina, Olli Rehn bővítési biztos szóvivője. Az unió védelmi minisztereinek ülésén Szlovéniában tartózkodó Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy az akció „nem a legjobb válasz” Törökország részéről. Mint kiemelte, Brüsszel nagyon fontosnak tartja Irak területi épségét. Abdullah Gül török államfő telefonon tájékoztatta a hadsereg észak-iraki akciójáról Dzsalal Ta- labáni iraki elnököt - állította a török elnök sajtószolgálata. A közleményben hangsúlyozták, hogy a beszélgetés során Gül törökországi látogatásra hívta meg - az egyébként kurd nemzetiségű - Ta- labanit. Az ankarai bejelentés szerint szó esett a török-iraki kapcsolatok fejlesztéséről minden területen. Az Irakban állomásozó amerikai hadsereg tegnap „korlátozott török hadművelet” tényét erősítette meg. Ankara a PKK-t teszi felelőssé számos törökországi terrorista támadásért. A szervezet 1984 óta folytat fegyveres harcot azért, hogy Törökország délkeleti részén létrejöjjön egy önálló kurd állam. (MTI, s, ű) (Reuters-felvétel)