Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-02 / 28. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 2. www.ujszo.com ETŰD SANZON Egy komolyabb, gusztusosabb hegesztési varrat olyan, mint a friss feleség (REUTERS/DavidGray) Egérsors SZALAY ZOLTÁN Már az első osztályban tanítják, hogy kétfajta egérfogó létezik, legalábbis a mi kamránkban, ezt a jó öreg Fogas tanár úr mindig hozzátette, mert ugye, ki tudja, mikor gondol egyet valaki és vándorol ki a kamrán kívüli területekre, ahol más viszonyok uralkodnak, kétfajta egérfogó tehát, a hátul akasztós és az oldalakasztós. Az előbbinek a támasztórúdját egy kis lyukba szúrják be a csalitartóba, míg az utóbbiét oldalt akasztják be, egy hajlított fémlemez segítségével. Az oldalakasztós százszor veszedelmesebb, ezt minden egérkölyök tudja: a hátul akasztós csalitartóján bárki vígan táncra is perdülhet, ha óvatos, nem esik baja, az oldalakasztósnál azonban elég egy szabálytalan lélegzetvétel, és... Persze, az egérkölykök általában le sem cin- cogják Fogas tanár úr előadásait, következésképp nem csoda, hogy sokuknak halvány fogalmuk sincs az egérfogóveszély mibenlétéről, így volt ezzel régi cimborám, Bajusz is, aki aznap reggel egyedül indult felfedezőútra... Szép őszi nap volt, a kamrában napról napra több megdézsmálni- való, közelgett a legszebb évszak kicsúcsosodása, amikor is mindennel el vagyunk látva, mi szemszájnak ingere, s azokra a dolgokra figyelhetünk, amelyek valódi értelmet adnak egy egér életének. Számomra ez persze nem volt más, mint Cinike, az almáriumfiókban lakó mesés hölgyemény, aki mostanában került eladósorba. Érdekesnek találtam, hogy mind ez ideig fel sem tűnt Cinike rendkívüli szépsége, s most, ennek az ősznek a kezdetén mégis ő vált számomra minden gondolatom és tettem kiindulópontjává. Az egyetlen bökkenőt az okozta, hogy régi cimborám, gyerekkori jó pajtásom, Bajusz, akivel ráadásul ugyanabban a szűkös egérlyukban laktunk, szintén szemet vetett Ci- nikére, pedig mást is kiszemelhetett volna, nem mondhatnám, hogy hiány mutatkozott egérlányokból ezen az őszön. Neki mégis az én Cinikém kellett. Versengésünkről soha nem váltottunk egymás közt egy árva szót sem, nem vallottuk be, hogy tulajdonképpen egymás útjába kerültünk, féltettük régi barátságunkat, a mélyben azonban forrt az indulat. Kevesebbet csevegtünk és lógtunk együtt akkoriban, így hát akkor sem csodálkoztam különösebben, amikor a nevezetes nap reggelén Bajusz korán reggel eltűnt az egérlyukból. Talán Cinikéék felé kószálhat, gondoltam, s ez eléggé el is kedvedenített, durcásan járkáltam a szűkös kis lyukban, míg meg nem hallottam a halk sopánkodást odakintről. Bajusz volt az. Kinéztem, s először azt hittem, álmodom, valami abszurd álomkép játszadozik velem. Bajusz rémült volt, egész testében verejtékezett, járása pedig... Egy perces néma, megrökönyödött bámulás után eszeveszett hahotában törtem ki, folytak a könnyeim, képtelen voltam türtőztetni magam, pedig azért mégiscsak sajnáltam Bajuszt, hiszen a barátom volt... Tulajdonképpen örülnie kellene, ezt magyaráztam neki, miután nagy nehezen sikerült bepréselnünk a lyukba, örülnie kellene, mert még egyszer nem lesz ilyen szerencséje, hogy nem a nyakára csapódik... 0 meg káromkodva mondta, hogy segítsek leszedni. Nos, mindaddig el sem tudtam képzelni, milyen nehéz lehet egy egérfarokra csapódott egérfogótól megszabadulni, azóta pedig tudom, hogy ez gyakorlatilag leheteden. Természetesen oldalakasztós volt, a legalattomosabb fajtából. Bajusz is kénytelen volt belátni, hogy nincs egér, aki ezt a kölöncöt eltávolítja róla. Bele kellett nyugodnia, hogy ezentúl egy egérfogót kell magával hurcolnia, a saját szép hosszúra nőtt farkán, amelyre pedig oly büszke volt... Rusnya egy népség vagyunk mi, egerek, az egyszer biztos: én sem sokat keseregtem szegény Bajusz szerencsédenségén, hanem kapva kaptam a lehetőségen, hogy nincs többé konkurenciám Címkénél; Bajusz akárhányszor előmerészkedett a lyukból, kuncogó cincogók vették körül, még a vaskalapos Ementáli úr is mély, egérhez aligha illő nevetésre fakadt a láttán. Nekem meg az első dolgom volt, hogy Címkének, aki akkor éppen néhány csinos barátnőjével gyűlt össze a szekrény lába tövében, beszámoljak Bajusz nevezetes kalandjáról és küzdelméről a farkára csapódott egérfogóval. Kitörő sikert arattam az előadásommal, s végül négy- szemközt is sétálhattam egy jót Cinikével, aki újra és újra hallani akarta Bajusz balesetének a történetét, hogy egyre édesebben ka- carászva élvezhesse a szavaimat. Megszédülve a sikertől és az elégedettségtől sétáltam hazafelé késő délután, de az elégedettség mellett az is hozzájárult a szédüléshez, hogy aznap bizony még egy falatot sem ettem. Általában Bajusz szerezte be az ebédünket, ő valahogy buzgóbb és dolgosabb volt nálam, s mostanában, na igen, nem nagyon akart idekint mutatkozni, én meg nem gondoskodtam még a napi betevőről. Ezért is éreztem mérheteden megkönnyebbülést, amikor megszimatoltam a sajtszagot! Kivételes ritkaságnak számított, ha sajtmorzsára lelhettünk a kamrában, dió vagy mogyoró gyakrabban akadt, de sajtot találni ünnepnek számított. Nagy vidáman ugrottam át egy-két lusta pormacskát, s már meg is pillantottam a tekintélyes méretű falatot; azonnal összefutott a nyál a számban. Micsoda nap, micsoda élet, gondoltam, s mondtam ki talán hangosan is, mielőtt nagyot haraptam volna a finomságba. S akkor lecsapódott. Az áram íze SZÁVAI ATTILA Állítólag frontérzékenyek a hegesztési varrataim. Ezt először az iskolában mondták, az ipariban, és úgy magyarázták, hogy képletesen értsem ezt, hogy olyanok a varratok, amilyen a kedvem hegesztés közben. Mondjuk, ebben lehet valami, a politikusokon is lehet látni, mit gondolnak, hiába mondanak egészen mást. Egy ideje hobbiszinten figyelem a politikusokat a tévében, hogy hogyan beszélnek a fejükkel. Ilyenkor le is veszem a hangot a tévén. Egyrészt mert jól tudom, mit fognak mondani, másrészt meg sokkal többet elárul, hogy mikor és mennyire vakarják meg például a bal fülüket. Nemrég a konyhagőzben elmondtam a feleségemnek, hogy a nagy rutinban már azt is látom, hogy mikor gondol a mikori és mennyirei fülvakarásra a politikus, csak nem csinálja meg, mert tudja, hogy vannak, akiknek pont ez kell. Először nem értette az asszony, aztán meg azt mondta, nem vagyok normális, és fog nekem venni névnapra vagy húsvét- ra valami hegesztőgépet itthonra, hogy le tudjam vezetni a feszültséget, meg el tudjam terelni a fantáziát. Mondjuk, tükörből hegeszteni nem sokan tudnak úgy a galaxisban, mint én. Betámasztod a sarokba a létrát, olyan biztosra, mint egy gyárkémény, aztán miközben mész felfelé, már gondolod is el, hogy hogyan fogod tükörből hegeszteni, meg amit kell még ott fent. Egyszer egy fogorvosnál hegesztettem gázcsövet tükörből, mire a doki azt mondta flegmán alattam a falnak támaszkodva, hogy jó fogorvos lett volna belőlem, amilyen jól mennek a tükörben a műveletek. Csak azt nem tudom, mihez kezdenék lángvágóval egy szájban, vagy hová hajtogatnám be azt a hosszú hegesztőpálcát, nincs az a szájüreg, amibe normálisan beleférne. A doki ezen csak addig röhögött, amíg mondtam neld finoman, hogy arrább kellene menni alólam, mert nem sokak szájában áll jól a lecsöppenő fémolvadék. Az is inkább politikus, mint fogorvos. Barátilag megsúgván, kacsintottam. Már akkor tudtam, hogy a faluban én vagyok a legkomolyabb hegesztő, mikor az egyik karácsonyra hegesztőtranszformátort kaptam a családtól és sok jókívánságot az elkövetkező hegesztéseket illetően. Persze nem bírtam megállni, hogy egy ültömben ki ne találjak viszonzásul mindenkinek valami meglepetést, amit hegesztéssel fogok elkövetni. Aztán az igen vallásos nagyapámnak meghegesztettem a hegyi beszéd rövidített, vágott változatát a fészer mögött tárolt régi, sötétzöld vaskapu darabjaiból. Volt rajta, illetve benne szöveges idézet a szerintem lényegesebb részekből, és voltak illusztrációk is a gyengébbek kedvéért. Például a zár és a rigli között indult a hegytető, aminek közelében összegyűlt a tömeg. Hogy ne legyen irigy a nagymama, neki pedig meghegesztettem azt a jelenetet a családi legendáriumból, mikor nagyapát kihallgatják az ávósok. Az a rész van rögzítve művészileg, azt kaptam el a vassal, ahogy mondani szokták a városiak, amikor mondja a nagyapó, hogy mocskos gazemberek, és már mászik át az asztalon, hogy csináljon valami nem mindennapit a kihallgatótiszttel. Biztos nem a lottószámait akarta elmondani, pláne nem kompótreceptet. Az elektromos hegesztő mindig is érdekelt. Mármint az elméleti része. Egy időben, még óvo- dista koromban, határozott meggyőződésem volt, hogy az áram halmazállapotilag folyékony. Amikor nagyapát a kamrában megrázta az áram darálás közben, és odanyúlt a konnektorhoz, én azt hittem, az áram ki akar folyni, de nagyapa olyan ügyes, hogy befogja a lyukat, így nem folyik szét a linóleumon és nem kell összeszedni vizes ronggyal. Csak mikor füstölgött rajta a kardigán, akkor dőlt össze bennem a világ, hogy nem is folyékony, hanem valami sokkal komolyabb halmazállapot van ott a falban. Még akkor este elkezdtem rajta agyalni, hogy milyen lehet, és nem tudtam másra gondolni, hogy a vallás is ilyesmi, meg az angyalok. Mint az áram. Sőt, az igének is talán olyan hangja volt, mint mikor áthúz az ipari a téesztrafó és az ereszcsatorna között. Belegondoltam, hogy áram, és a számban éreztem azt a furcsa, szárazerős ízt, amit azóta is érzek, ha szájba ver az asszony sodrófával vagy baltanyéllel. Ám mivel frontérzékeny vagyok, nem mer már annyira az asszony, mint régen. Akkor meg főleg békén hagy, mikor látja, hogy kint vagyok a műhelyben, és éppen hegesztek valami lényegeset. Amikor bekapcsolom a hegesztőtrafót vagy a gázoxigéneset, tudod, a palackosat, először mindig az jut eszembe, amit nagyapa mondott régen. Ült az öreg a nyúlól előtt, és széles mozdulatokkal mondta, hogy egy komolyabb, gusztusosabb hegesztési varrat olyan, mint a friss feleség, vagy mint egy vulkanikus hegység. A friss feleséget nem folytatta, nem mondta tovább, a vulkanikusra meg csak annyit, hogy legyen biztos, masszív a tartás. Rusnya egy népség vagyunk mi, egerek, az egyszer biztos... (AP Photo/Ko és Reiko Kobayakawa) FITNESZ Gyilkos bálnák ARDAM1CA ZORÁN A gyilkos bálnák csoportjai különböző dialektusokat beszélnek, és képesek őket megkülönböztetni egymástól, miközben ez nem okoz kommunikációs zavart. Sosem párosodnak csoporton belül. A másik csoport egyedeit dialektusuk alapján azonosítják. Evolúciójuk során így génjeik és társadalmuk felfrissül és gazdagodik. Az emberek csoportjai különböző nyelveket és különböző dialektusokat beszélnek, néha képesek őket megkülönböztetni egymástól, miközben ez gyakran jelent kommunikációs zavart. Az emberek csoportjai összetételüket és nagyságukat tekintve valamivel változatosabbak, mint a gyü- kos bálnákéi. E változatosság ellenére csak a legkisebb csoportokon belül nem párosodnak. Génjeik és társadalmaik felfrissülhetnének és gazdagodhatnának. Ez azonban nem mindig van így. A gyilkos bálnák nem biztos, hogy tudják ezt. Ennek ellenére kíváncsiak és számukhoz képest gyakran igyekeznek megérteni az embert. Az emberek biztosan tudják, hogy a gyilkos bálnák csoportjai különböző dialektusokat beszélnek, és képesek őket megkülönböztetni egymástól, miközben ez nem okoz kommunikációs zavart. Viszont számukhoz képest alig igyekeznek megérteni őket. Ez nem csupán kommunikációs zavart okoz. Az emberek csoportjai és a gyilkos bálnák csoportjai, sem pedig egyedeik nem párosodnak egymás között. Ezt tudják mind az emberek, mind a gyilkos bálnák. Az emberek sokszor legyükol(AP Photo/Ted S. Warren) ják és fogságba ejtik a gyilkos bálnákat. A gyilkos bálnák nem ejtik fogságba az embereket és csak kivételes esetekben - leginkább az ember elleni védekezés közben - ölik meg őket. Nem tudom, a gyilkos bálnák nyelvén hogyan nevezik az embert. Az emberek nyelvén ezeknek az intelligens vízi emlősöknek a neve: gyilkos bálna. Az emberi nyelv az emberi gondolkodás tükre. Ezért tökéleden. Mint az emberi evolúció és az emberi erkölcs. A gyilkos bálnáknak nincs erkölcsük, mert nincs rá szükségük. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Grafika: Toronyi Xénia Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
