Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-28 / 23. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 28. Vélemény És háttér 5 TALLÓZÓ KUBAI SAJTÓ Fidel Castro kubai vezető 2006 nyarán, amikor súlyosan megbetegedett, azt hitte, elérkezett az utolsó órája. Erről maga a „líder máximo” vallott a kubai lapok címoldalán. ,Amikor július 27-re virradóra súlyosan megbetegedtem, azt hittem, ez lesz a vég. Miközben az orvosok az életemért küzdöttek...én diktáltam a szükséges intézkedéseket” - írta Castro, aki 2006. július 31. óta nem mutatkozott a nyüvánosság előtt. Titkára aznap olvasta be a' televízióban a karibi szigetországot 1959 óta irányító Castro közleményét, amelyben tudatta a lakossággal, sürgős bélműtétje miatt átruházta a hatalmat egy ideiglenes kormányra és ennek élére öccsét, Raúlt nevezte ki. Akkor azt ígérte, az átmeneti időszak decemberig tart, de hivatalába azóta sem tért vissza. Betegsége, egészségi állapota, lábadozása helye államtitok. A várakozások szerint február 24-én, az új összetételű parlament alakuló ülésén dől el, visszatér-e Fidel Castro a hatalomba. A tegnap tartott szavazáson a papírformának megfelelően Fidel és Raúl Castro is bejutott az államtanács tagjait megválasztó nemzetgyűlésbe. Az államtanács, a legfőbb kormányzó testület elnöke 1976 óta Fidel Castro, aki tavaly decemberben azt írta: nem fog ragaszkodni a hatalomhoz és nem akar a vezetők új nemzedékének útjába állni. Arra nem tért ki, meg akar- e maradni az államtanács elnökének (államfőnek) vagy visszavonul, (mti) HGYELŐ.NET Az idei davosi világgazdasági fórum elég pesszimistára sikeredett, eltérően az előzőektől, amelyekből sugárzott a bizakodás. A politikusok és gazdasági vezetők kénytelenek voltak megállapítani, hogy a sokéves, látványos gazdasági növekedés időszaka véget ér. Az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice azt mondta, meggyőződése, hogy az amerikai gazdaság továbbra is a világgazdasági növekedés fontos motorja marad. Ezzel azonban senkit sem győzött meg, hacsak nem arról, hogy ha az amerikai „motor” köhög, akkor alkalmasint a világgazdaság is lassításra kényszerül. Kincstári optimizmus gyanús volt Francois Fiiion francia miniszterelnök kijelentése is Davosban arról, hogy „az európai gazdaság alapjai egészségesek, különösen igaz ez Franciaországra nézve”, írta tegnap az AFP hírügynökség. A világgazdasági fórum panelvitáiban sokkal borúsabb hangok hallatszottak. Recesszió lesz az Egyesült Államokban, erős lassulás Európában és némi lassulás a felzárkózó gazdaságú országokban is, ez volt a közgazdászok, elemzők többségének véleménye Davosban. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn „komoly és világméretű” választ sürgetett: javasolta, hogy a világ mértékadó kormányai állítsák a költségvetési politikát a gazdasági növekedés szolgálatába. Objektív felelőssége például lehetne akár egy belügyminiszternek Reflexió és önreflexió Lemondott a védelmi miniszter. Nem csoda, a tárca takarítás és hólapátolás címén olyan összegeket pályáztat (pályáztat?) meg, amelyekből a NATO helyőrségeinek felét tisztán lehet tartani. LOVÁSZ ATTILA Hagyjuk most annak boncolgatását, miért jött, jöhetett jól ez a távozás Robert Ficónak, tény, hogy Kašický pontosan megfogalmazta, bár szubjektív felelősség nem terheli, tárcavezetőként vállalnia kell az objektív felelősséget. Ezt hívják jobb helyen önreflexiónak. A történet akár be is fejeződhetne, mert arról, hogy valamilyen struktúra esetleg működőképes, a sajtó nem szokott írni. Habelstarm, az amerikai sajtó nagy öregje (s egyben nagy do- kumentátora) úja egy helyen, hogy a naponta több száz, gond nélkül leszálló repülőgép nem téma, de nézzük meg, mi van akkor, ha csak egy is lezuhan. A történetnek nincs vége. Fico kormányfő ugyanis morálisan nagyra értékelve Kašický tettét, nem felejtette el egy félmondatban hozzátenni, ha másképp történnének a dolgok, akkor bizony ő keményen közbelépne. Volna miért, de meglátjuk. Objektív felelőssége például lehetne akár egy belügyminiszternek (nyitrai kommandós affér, Hedvig-ügy és annak internetes utózöngéje), akár egy egészség- ügyi miniszternek (biztosítók). A dolog további szépséghibája, hogy immár hónapok óta nem képes a politikai elit megválaszolni azt a kérdést, vajon alkotmánybírónak alkalmas-e egy olyan egyén, akit egy évtizede szándékos bűncselekményért ítéltek el, büntetését letöltötte, s erkölcsi bizonyítványából a tettet törölték. Akkor ugyanis komoly erkölcsi kérdésekre kellene választ adni, mert a lakosság is tudhatná, egy demokráciában örökös bűn-e egy korábbi bűncselekmény, vagy a büntetés és a későbbi tisztességes élet felmentést jelent-e. Még zavarosabb a morális kérdések boncolgatása, ha az említett alkotmánybíróról az a Vladimír Mečiar nyilatkozik, aki megtörtént bűncselekmény kivizsgálását és társadalmi reflexióját akadályozta meg helyettesítő köz- társasági elnökként a meghirdetett amnesztiával. S a bírót az az Ivan Gašparovič nem hajlandó visszahívni, aki előzőleg éppen az amnesztiát kihirdető politikus legközelebbi munkatársa volt, s egy parlamenti képviselőt parlamenti elnökként szavazással fosztatott meg a választásokon szerzett mandátumától. Reflektálni (és önreflektálni) volna mit. Ha ilyen értelemben tekinti példaértékűnek Robert Fico a védelmi tárca vezetőjének távozását, várjuk a folytatást. Még ha szkeptikusak vagyunk is e kérdésben. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gázosították el ciángázzal Emlékezni és tanítani MTl-HÁTTÉR Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította holokauszt emléknappá az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. A náci Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a „végső megoldásról” 1942 januárjában határoztak, célul tűzve ki a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtását. A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése „tűzben elégő áldozat”) mintegy kétszázezer, a nácik által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított cigány, valamint homoszexuális, testi és szellemi fogyatékos is áldozatul esett. Az Oszwieczim (német nevén Auschwitz) melletti „halálgyárat” Lengyelország lerohanása után, 1940-ben állította fel az SS-pa- rancsnokság. A tábor bejárata felett tábla hirdette, hogy „A munka szabaddá tesz” (Arbeit macht frei). A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi tábort a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: a törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gázosították el ciángázzal (cyklon-B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában kezdődött meg, amikor üzembe helyezték a négy krematóriumot. Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, egy idő után az ide érkezők már számot sem kaptak; 70-75 százalékukra az azonnali halál várt, ezért becsültek és eltérőek az adatok. A német adminisztráció fennmaradt iratai és újabb kutatások szerint a táborkomplexumba hurcoltak - nem a megöltek-száma 1041 ezer volt, közülük Magyarországról 436 ezer, Lengyelországból 300 ezer, Görögországból 55 ezer, Németországból 69 ezer, Hollandiából 60 ezer, Franciaországból 69 ezer, Szlovákiából 27 ezer, Belgiumból 25 ezer embert deportáltak ide. Az auschwitzi múzeum 1,1 millióra teszi az Auschwitzba irányított európai zsidók számát, de akár 1,5 millióan is lehettek, többségük elpusztult. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. Amikor 1945 elején a szovjet csapatok elérték a. tábort, alig több mint hétezer foglyot, többségében végsőkig legyengült nőket és gyerekeket találtak ott. (A cigány holokauszt emléknapja augusztus 2. annak emlékére, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra a nácik néhány óra alatt legyilkolták az auschwitzi haláltábor utolsó háromezer cigány foglyát. A magyarországi holokauszt emléknap április 16., mert 1944-ben ezen a napon kezdődött el a žsidók gettókba zsúfolása.) KOMMENTÁR Stricik a szószéken BARAK LÁSZLÓ Ha Vladimír Mečiar erkölcsi alapon próbál ítélkezni bármely közéleti szereplő fölött, az embernek óhatatlanul az jut eszébe, miként festene az, ha egy hétpróbás strici az istennek tetsző erkölcsös életmód üdvözítő voltáról prédikálna a veszta szüzeknek. Ő volt ugyanis az a politikus, akiről számtalan elemző leírta már, 1993-tól 1998-ig tartó regnálása, mondhatni, ámokfutása(?) alatt, a lehető legundorítóbb erkölcsi fertőbe taszította Szlovákiát. Ne is törődjünk ezúttal az államkincstár, a bankok és egyéb állami cégek „privatizációnak” csúfolt, Mečiar-pribékek és gazdasági vámpírok által megszervezett és kivitelezett intézményes kirablásával. Elég csak visszaemlékeznünk annak a Remiáš nevű fiatalembernek a feltételezett likvidálására, amelynek körülményei messziről szaglottak a titkosszolgálati részvételtől. A Remiáš elleni robbantásos merénylet pedig, ha az volt, feltételezhetően nem véletlenül Michal Kováč köztársasági elnök fiának elrablása után következett be. Sokak szerint ugyancsak a Mečiar által vezényelt és ellenőrzött állami titkosszolgálat, mi több, az alvilág asszisztálásával... A szörnyű bűncselekmények aztán csakis azért nem deríttettek föl és maradtakjogi következmények nélkül, mert Mečiar, a köztársasági elnök helyettesítésére följogosító kormányfői pozíciójából még az érdemi nyomozati munka megkezdése előtt egy tollvonással, mintegy előlegben amnesztálta, vagyis felmentette a szóban forgó bűncselekmények valamennyi lehetséges aktorát. Nyilván önmagára nézvést sem véletlenül történt, ami történt... Annak idején persze fénykorát élte még az öreg, korántsem volt olyan szánalmas figura, mint manapság. Most már viszont mindössze a Robert Fico tartotta pórázon lesheti a koncot a kormánykoalíció egyik törpepártjának elnökeként. Azokkal a mellette végsőkig kitartó valószínűsíthető cinkosokkal együtt, akik a vályúnál együtt tivornyázhattak vele annakidején... Ez az ember szólalt mega hétvégén, mintegy erkölcscsőszi pozícióból, amikor, többek között, pártja a HZDS vezetőségi ülését követően állást foglalt annak az alkotmánybírónak, Horváth Györgynek az ügyében, akit immár mintegy három hónapja épp egyik leghűségesebb szövetségese, a jelenlegi szlovák igazságügy-miniszter, Stefan Harabin aktív közreműködésével próbálnak kiebru- dalni - vélhetően „HZDS-pozitív” kollégái - az Alkotmánybíróságról. Mivel Horváthot, jóval alkotmánybíróvá választása előtt, adóelvezetés kötelezettségének elmulasztása jogcímén feltételes szabadságvesztésre ítélte a bíróság. (A szóban forgó büntetést alól aztán persze, amint az ilyen „tucatügyekben” szokásos, föl is mentették, mégpedig ugyancsak a megválasztása előtt...) Ez hát az a vétség, amely Mečiarék szerint már-már alkotmányos válsággal felérő skandalum... Ugyanilyen álságos fenekedés jellemzi Mečiart a HZDS-ből, egyszersmind a párt parlamenti frakciójából voltaképpen miatta távozó Tibor Mikuš rovásásra is. Nincs kizárva viszont, csak azért, hogy elterelhesse a közvélemény figyelmét pártja immár visszafordíthatatlan marginalizálódásról, nem utolsósorban önmaga totális tekintélyvesztéséről... JEGYZET A végzetes kávé JUHÁSZ KATALIN Lassan szürcsölgetem, hátradőlve a kényelmes íróasztalszéken, vigyázva, hogy ne jusson belőle a billentyűzetre. Nem akármilyen „automatás” vagy zaccos lötty ez, hanem finom, gőzölt, tejszínes, porceláncsészében. Csokis kekszetis ropogtatokhozzá, miközben írom ezt itt. Kényelmes feladat, teljes alkotói szabadság, a terjedelmi korlátokat leszámítva, de azokkal úgy vagyok, mintabillentyűzettel: tudokvi- gyázni, hogyne csorduljon túl a mondanivaló. Eme kis munkahelyi idill felfestése után egy másik kávéról szólnék, illetve mindjárt négyről. Otromba mustárospo- harakvastag üvegből, alumínium kiskanál, olcsó, az a bizonyos három az egyben kávé. Agyonaj- nározott külföldi befektető zöldmezős gyártóüzemében va- gyunkKözép-Szlovákia egyik úgynevezett éhségvölgyében, ahol évek óta húsz százalék fölötti a munkanélküliség, és aki tehette, már rég elhúzott nyugatra. Autóalkatrészekkészül- nek itt futószalagon. A szalag mellett a műszak: négy asszony, jár a kezük, mint a motolla. A minimálbérnél alig valamivel többért havonta. A művezető szigorúvadállat, vécére se mehetnek bármikor, amikor „rájukjön”. Kávézásról pedig csak a délelőtti szünetben lehet szó, ami tízperces. Az óramutató lassan vánszorog, még tizenöt perc, már csak tíz,már csaköt... Ekkoraz egyik asszony észrevétlenül kioson az öltözőbe leönteni a kávékat, hogy a rövidke szünet kezdetére épp ihatóvá hűlhessenek. A töb- biekrutinosanhelyettesítik, még gyorsabb tempóban csavaroznak. Váratlanul betoppan a művezető. Hát a negyedikhol van?-formed a nőkre. Azok ijedtükben kővé merevednek, aztán egyszerre szólalnak meg, ám mindhárman mást-mást mondanak. Afőnökkirohan, megtalálja a kávékkal ügyködő negyedikmunkaerőt, ordítani kezd, káromkodik, mint a kondás, aztánkijelenti, hogy a jövő hónaptól már kávézgathatnak a hölgyek, amikor jólesik nekik, mind a négyen ki vannak rúgva. Akad a helyükre húsz másik. Együgyvédbojtár ismerősömtől hallottam ezt a történetet, az egyik elbocsátott asszony ugyanis abírósághoz fordult, mert nem akarja elhinni, hogy az a kétperces távoliét a munkafegyelem súlyos megsértésének, valamint a munkafolyamat akadályozásá- nakminősül. Anégy asszonyból hárman még nem találtak új állást. Nos, ennyi. ítélkezzenek, töprengjenek el azon, hová jutott a társadalom, és úgy általában az emberiség. És a legközelebbi kávészünetben gondoljanak erre anégy kiszolgáltatott, porig alázott asszonyra.
