Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-19 / 16. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 19. www.ujszo.com RÖVIDEN Ficót szeretik a legjobban Pozsony. Továbbra is Robert Ficót tartja az ország lakossága a legmegbízhatóbb politikusnak - derült ki a statisztikai hivatal január elején végzett felméréséből. A megkérdezettek 35%-a a kormányfőben bízik a legjobban, dobogó második helyét pedig Ivan Gašparovič (18,8%) köztársasági elnök foglalja el. Az első öt legmegbízhatóbb politikus között van még Ján Slota (15,7%), az SNS frontembere, Robert Kaliňák (10,9%) belügyminiszter és Iveta Radičová (8%), az SDKÚ alelnöke. A valamikori nagy kedvenc, Vladimír Mečiar (7,9%) csak a hatodik helyre tudott felkapaszkodni, az MKP volt elnöke, Bugár Béla (6,8%) a hetedik helyen végzett. A megkérdezettek 23,1%-a nem bízik egy szlovákiai politikusban sem. (SITA) Veszélyes fogkrémek Pozsony. Veszélyes fogkrémek kerülhettek forgalomba a szlovák piacon - figyelmeztet a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ). Az ír Colgate Herbai Wite olyan mikroorganizmusokat tartalmaz, amik bőr-, nyálkahártya- és fülgyulladást okozhatnak. A Knában előállított Dr. Cool nevű fogkrém mérgező, fagyálló oldószert tartalmaz, aminek szervezetbe jutása a vesék leállásához, légzési elégtelenséghez, végső esetben akár kómához is vezethet. (SITA) Bírálat Szlovákiának Budapest. Az Európai Parlamentben működő Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup Tabajdi Csaba elnök vezetésével évadnyitó ülést tartott Strasbourgban. A képviselők a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája aláírásának 10 évfordulója alkalmából elemezték a charta alkalmazásából származó tapasztalatokat. Súlyos gondok vannak a charta végrehajtásával például Szlovákiában. Az Európa Tanács Miniszteri Tanácsa megállapította, hogy a szlovák nyelvtörvény ellentétes a Pozsony által ratifikált chartával. (OS) Új bizonyítékok Černák ellen Besztercebánya. Ismét bíróság előtt áll Mikuláš Černák, akit évekkel ezelőtt felmentettek a lengyel Grzegorz Szymanek meggyilkolásának vádja alól - a főügyészség szerint újabb bizonyítékok kerültek elő. Čemákot 2001-ben már felmentették a gyilkosság vádja alól. Érdekes módon, a maffiafőnököt akkor felmentő bíró azóta nyugdíjba vonult, és ügyvédként dolgozik. Jelenlegi kliensei közül a leghíresebbet éppen Mikuláš Čemáknak hívják. (SITA) Nem fizetik meg a képzettséget Pozsony. A munkavállalók 60-68 százaléka nem a képzettségének méltó fizetést kap, másrészt a felsőfokú végzettség akár 75 százalékkal is növelheti a bér nagyságát - derül ki a Merces.sk felméréséből, amely 55 ezer fő adatainak feldolgozásán alapul. Eszerint az érettségivel nem rendelkezők átlagos havi javadalmazása 17 ezer korona, az érettségi havi 20 ezer, az egyetemi végzettség pedig 31 ezer koronás átlagos fizetést eredményezhet. (SITA) Bombariadók a fővárosban Pozsony. Tegnap két épületet is bombariadó miatt kellett átfésülni. Ismeretlen személy telefonon bejelentette, hogy a Kő téri Tesco áruházban robbanószerkezetet helyezett el. A rendőrök átvizsgálták az épületet, és kiderült, hogy hamis bejelentésről volt szó. Ugyanígy tettek egy közelebbről meg nem határozott tűzoltóállomáson is, az ottanivizsgálat eredményéről lapzártáig nem érkezett jelentés, (ú) MINISTERSTVO ZAHRANIČNÝCH VECÍ SLOVENSKEJ REPUBLIKY MINISTRY OF FOREIGN AFFAIRS OF THE SLOVAK REPUBLIC A szlovák atomerőművek minden käséget kizáróan biztonságosak - jelentette ki a külügyminisztérium tegnapi sajtótájékoztatóján Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (AAAAE) vezérigazgatója. A AAAAE közel 15 éve tevékenykedik Szlovákiában. (SITA-felvétel) Két magán-egészségbiztosító is milliárdos pert helyezett kilátásba Fico zsarolást emleget Pozsony. Robert Fico kormányfő újra megharagudott a magán-egészségbiztosítókra: zsarolással, maffiamódszerekkel vádolja a Dôvera Egészségbiztosító részvényeseit, mert nemzetközi bírósághoz fordultak sok tízmilliárdos kártérítést követelve a nyereségük szabad felhasználásának korlátozása miatt. LAJOS P. JÁNOS Csütörtökön a Dôvera holland tulajdonosa, a HICEE levélben fordult a kormányhoz, peren kívüli megegyezést javasol, ha a kabinet hajlandó 15 milliárd koronát fizetni a várható nyereségkiesés fejében. „Ez a Szlovák Köztársaság szimpla zsarolása, mi nem hagyjuk zsarolni magunkat’ - mondta tegnap reggeli sajtótájékoztatóján Robert Fico. Szerinte az egész ügy mögött a Penta befektetői csoport áll, ebbe tartozik ugyanis a HICEE holland cég is. „Nem egy holland társaságról, nem a külföldi befektetések védelméről van szó, hanem újra a klasszikus felállás ismétlődik: Penta kontra Szlovákia” - jelentette ki a kormányfő. A Penta szerint azonban a HICEE önálló holland társaság, így Szlovákiának nincs esélye kitérni a nemzetközi per elől, jelentette ki Martin Danko, a Penta Investments befektetési csoport szóvivője. Grigorij Mesežnikov szerint a kormányfők nem szoktak ilyen szavakat használni, de Robert Fico esetében ez nem különleges. „Már többször volt hasonló megjegyzése külföldi társaságok címére - mondta lapunknak a politológus. - Az állam érdekei szempontjából azonban ezek meglehetősen szerencsétlen kijelentések, hiszen a nemzetközi perben Szlovákia veszíthet is.” Perelni fog az Apollo is A kormány azonban hamarosan újabb perre készülhet. A Dôvera tulajdonosához hasonlóan nemzetközi bírósághoz akar fordulni az Apollo Egészségbiztosító tulajdonosa, az osztrák Eurambank is. „Az ősszel elfogadott törvény korlátozza a részvényesi jogok szabad gyakorlását - magyarázta lapunknak Podstránsky Vladimü, a E.I.C. Rt. - az Eurambank száz százalékos leányvállalata - igazgatótanácsának elnöke. - Az egészségbiztosítók klasszikus részvénytársaságok, az egészségbiztosítókról szóló törvény korlátozza a tulajdonosnak azt a jogát, hogy szabadon döntsön a nyereség felhasználásáról, ezzel a befektetés elértéktelenedik.” Az Eurambank egyelőre nem nyilatkozik a kártérítés összegéről, ezt majd a megbízott nemzetközi ügyvédi iroda és pénzügyi szakértők állapítják meg. A kormány azzal indokolja az őszi törvénymódosítást, hogy az egészségbiztosítás nem vállalkozói, nem gazdasági tevékenység. „Sohasem fogunk beleegyezni abba, hogy magáncégek azon a pénzen gazdagodjanak meg, amit az emberek havonta kötelezően befizetnek egészség- biztosításra” - jelentette ki Robert Fico. Azt állítja, hogy az egészségbiztosítók csak lefölözik a hasznukat a beszedett egészségbiztosítási járulékból, és a többit szétosztják a szolgáltatók között. „Úgy vélem, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk vállalkozói tevékenységről - támasztotta alá a miniszterelnök szavait Ivan Valentovič egészségügyi miniszter. - Az egészség- biztosítás nem gazdasági tevékenység.” A törvény szerint azonban az egészségbiztosítók az egészségügyi rendszer szervezői, komoly feladatuk az egészségbiztosítási járulék gazdaságos elosztása. „Az egészségügyi miniszter is többször elmondta, hogy az egészségügyi szolgáltatók gazdaságos működését a biztosítóknak kell garantálniuk” - mondta Podstránsky. A védelmi minisztérium négy év leforgása alatt 900 millió koronát akar költeni a kaszárnyák és más épületek takarításra Tisztaságmániás honvédelem: kerül, amibe kerül? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A közel másfél milliárd koronán kívül, amit a védelmi minisztérium hó eltakarítására akart költeni a következő négy évben, a tárca további százmilliókat akar fordítani takarítókra. Egy másik nyilvánosságra került pályázatban ugyanis takarító céget keresnek, amelynek szolgáltatásaiért a következő négy évben 900 millió koronát fizetnének. Vladimír Gemela, a minisztérium szóvivője nem tudta megmondani, hogy a megrendelést túlárazták-e vagy sem. A védelmi tárca már vizsgálatot indított mindkét pályázat ügyében, mert a szóvivő szerint fennáll a gyanú, hogy a közbeszerzési eljárásokat törvényellenesen hirdették meg. Megpróbálják kideríteni azt is, kit mekkora felelősség terhel ezért, ugyanis Gemela azt sem zárta ki, hogy a végösszeget egyszerűen elszámolták. „A bizottság jelenleg azt próbálja kideríteni, hogyan lehetséges, hogy a végösszeg 1,5 milliárd korona volt, és nem 139 millió, amit a tárca ezekre a munkákra elkülönített” - mondta Gemela. A takarításra kiírt pályázatra beérkezett borítékokat a jelentkezők ajánlataival nemrég nyitották fel. „Egyelőre nem árulhatjuk el, mely cégek jelentkeztek” - szögezte le Gemela. Megismételte, az ületé- kes személyeknek a védelmi tárca bizottsága előtt kell válaszolniuk arra a kérdésre, miért hirdettek meg ilyen túlárazott beruházásokat. Gemela szerint František Kašický védelmi miniszter rögtön azután leállította a két tendert, hogy az eltúlzott árakról szóló információk nyüvánosságra kerültek. Martin Fedor, a tárca korábbi vezetője kizártnak tartja, hogy a minisztérium alkalmazottai véletlenül írták volna el a végösszeget 1,5 milliárd koronára. Meggyőződése, hogy a szaktárca működési költségei az elmúlt hónapokban indokolatlanul megnőttek - szerinte erről tanúskodnak a hó eltakarítására, és a takarításra kurt versenytárgyalások, melyekért Kašický minisztériuma összesen 2,4 milliárd koronát fizetne a következő négy évben. ,A minisztérium saját költségvetésének 82 százalékát működési költségek fedezésére fordítja, fejlesztésre pedig nem marad pénz” - tette hozzá Fedor. Azt, hogy Robert Fico kormányfő a gyanús közbeszerzési eljárásokról magyarázatot kér-e a Smer által jelölt védelmi minisztertől, tegnap nem sikerült megtudnunk. A Donald Tusk lengyel miniszter- elnökkel tartott sajtótájékoztatóján Fico nem volt hajlandó válaszolni a védelmi tárcával kapcsolatos kérdésekre, mondván: „ez nincs összefüggésben ezzel a sajtótájékoztatóval”. Katarína Kližanová-Rýsová, a Smer szóvivője lapunknak elmondta, a köz- beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kérdésekre a kormány szóvivője, Silvia Glendová válaszol. Glendová viszont lapzártánkig nem vette fel a telefonját. Miroslav Kusý politológus nem tartja valószínűnek, hogy a kormányfő a botrányos közbeszerzési eljárások miatt esetleg leváltaná a védelmi minisztert. Véleménye szerint, ha Fico nem váltotta le Viera Tomanová szociális ügyi minisztert a Privilégium botránya után, amikor a szociális tárca annak ellenére támogatta a szervezetet, hogy annak adósága volt az állammal szemben, akkor Kašickýnak sem kell féltenie bársonyszékét. „Természetesen más lenne a helyzet, ha az érintett tenderek nem egy smeres miniszterrel lennének kapcsolatban. Akkor talán szemrebbenés nélkül nyomást gyakorolna az érintett tárcavezető leváltására. Ez a példa is bizonyítja, hogy Fico kettős mércét alkalmaz” - mondta el lapunknak Kusý. Gemela azokat az értesüléseket is elutasította, melyek szerint mindkét versenytárgyalást a minisztérium által előre kiválasztott cégek nyerték volna meg. Másrészt a versenytárgyalás olyan szigorú feltételeket határozott meg, amelyeket az országban csak kevés társaság tud teljesíteni. Hó eltakarítására például csak olyan cég jelentkezhetett, amelynek legalább 150 alkalmazottja van, megkapta a biztonsági átvilágítást, és az utak karbantartására minden télen legkevesebb tízmillió koronát fordít. Az esélyes takarító cég éves forgalma pedig nem lehetett kevesebb százmillió koronánál. Fiala Ilona, a Közbeszerzési Hivatal szóvivője szerint a versenyeljárás feltételei ugyan nem diszkriminálják a jelentkezőket, de a tárca „ugyanakkor a feltételeket nem határozta meg kellőképpen”. Gemela tájékoztatása szerint a hó eltakarítására kiírt verseny- tárgyalás esetében módosítják a feltételeket -1,5 milliárd korona helyett 139 millióra javítják az összeget. Azt viszont, hogy a már megkezdett versenyeljárás során lehetőség lesz-e ilyen módosításra, a közbeszerzési hivatal fogja megvizsgálni - sajtóértesülések szerint a tárcának a tender teljes leállítását javasolják. (dem, p) Megszüntetné a pártot Bósza János az SNS ellen Pozsony. Nem kizárt, hogy rövid időn belül a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) megszüntetését fogja kezdeményezni Bósza János, a Nomos Regionalizmus polgári szervezet elnöke. Az autonomista törekvéseiről ismert komáromi vállalkozó lapunknak elmondta: bizonyítani tudja, hogy amit az SNS képviselői állítanak a szervezetéről, az hazugság, ezért nem tartja kizártnak annak lehetőségét, hogy rövid időn belül kezdeményezni fogja az SNS felszámolását. A nemzeti párt már a Nomos Regionalizmus feloszlatására szólította fel a belügyminisztériumot, etnikai gyűlöletkeltés miatt Bó- szát is feljelentette. „Ezzel is csak azt bizonyították, hogy számukra a vádaskodás sokkal fontosabb, mint az ország törvényeinek és alkotmányának betartása” - mondta a komáromi vállalkozó. Továbbra is meggyőződése, hogy szervezete nem sérti a jogszabályokat, sőt szerinte még akkor sem lehetne törvényszegésről beszélni, ha konkrét tevékenységet fejtenének ki az autonómia elérésére. A belügyminisztérium jelenleg nem kívánja kommentálni a szervezet tevékenységét, Erik Tomáš szóvivő szerint kizárólag akkor foganatosítanak szigorúbb intézkedéseket, ha Bósza szervezete törvényt sért. (dem) Tárgyalás a radarról Donald Tusk Szlovákiában Pozsony. Tegnap Donald Tusk lengyel miniszterelnök Robert Fico kormányfővel tárgyalt, ez volt a lengyel politikus első hivatalos látogatása Szlovákiában. Megbeszéléseik egyik fő témája a Lengyel- és Csehországba telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszer volt. „Véleményem a radartelepítéssel kapcsolatban széles körben ismert, nem tartom szükségesnek elismételni“ - nyilatkozta Fico. Tusk azt szeretné, ha a radar- és rakétavédelmi rendszer az összeurópai védelmi rendszer részévé válna. A két kormányfő emellett a Zsolna-Skalité-Zwardon autópálya-szakasz megépítésének kérdéseivel is foglalkozott, valamint kitért a közép-európai térség energetikai biztonságának kérdésére is. Donald Tusk délután Mikuláš Dzurinda volt miniszter- elnökkel is megbeszéléseket folytatott. (SITA) Hétfőn lesz a rendkívüli ülés Pozsony. Hétfőn 19 órára hívta össze a parlament rendkívüli ülését Pavol Paška házelnök. Az ellenzéki pártok csütörtökön nyújtották be a miniszterelnök leváltását kezdeményező indítványukat, a parlament elnökének pedig hét napon belül össze kellett hívnia az ülést. Az ellenzéki pártok már másodszor kísérelik meg leváltani Robert Fico kormányfőt, legutóbb a Szlovák Földalappal kapcsolatos botrány kapcsán december elején próbálták meg meneszteni, ám az ülés botrányba fulladt, mivel az ellenzéki képviselőknek nem felelt meg az ülés késői időpontja, (sán)