Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-16 / 13. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 16. Szülőföldünk 23 A Komáromban és a környéken kiépítendő bicikliutak terveiről a legilletékesebbekkel is tárgyaltak a városi képviselő-testület tagjai Egyeztettek a kerékpárosok klubjaival is A tervezet első szakasza már az április végétől zajló Komáromi Na­pokra megvalósulhatna - mondta Keszegh Béla A vásárcsarnok oldalában ugyan van egy zárható kerékpártározó, de az sem működik (Vas Gyula felvételei) Komárom. A városi képvise­lő-testület legutóbbi ülésén a 2008-as költségvetés tár­gyalásakor Keszegh Béla képviselő átfogó tervezetet nyújtott be a városban és a környéken létesítendő ke- rékpárutakkal kapcsolat­ban. Az első fázis megvaló­sításához mintegy 400 ezer koronát kért, amit a képvi­selők jóvá is hagytak. v. KRASZN1CA MELITTA „A bicikliutak építésének kérdé­se már a korábbi években is felme­rült, született is egy tanulmány, ám a hosszadalmas, bonyolult és költséges kivitelezés miatt a meg­valósításból nem lett semmi - nyi­latkozta lapunknak Keszegh Béla. - Éppen ezért a most beterjesztett anyag a kis lépések taktikáját kö­vetve egymásra épülő szakaszokra oszlik, kezdve a kevésbé költséges, saját forrásból megoldható felada­toktól egészen az Európát beháló­zó EuroVelo kerékpárút-hálózat- hoz való csatlakozásig.” A képviselő a tervezet kidolgo­zása során meghallgatta a legille­tékesebbek, azaz a régióban mű­ködő kerékpárosklubok - a Sza­badság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület, a Piko-Komárno, a MaMa-Trek és a cserkészek - tag­jainak véleményét, és egyben se­gítségüket is kérte. A többrendbe­li tárgyalás, egyeztetés eredmé­nyeként - amelyeken a városi hi­vatal részéről részt vett Békési Pé­ter, a szervezési osztály és We- szelovszky Gábor, az oktatásügyi és kulturális osztály vezetője is - született meg a testület elé tárt anyag. Kijelölt kerékpárutak Az első szakasz a már meglévő utaknak az európai uniós nor­máknak megfelelő kijelölését, va­lamint kerékpárostérképek kiadá­sát foglalja magában. A kerékpár-egyesületek javasla­ta alapján a közeljövőben négy út­vonalat jelölnek ki. Az első a Komárom-Izsa (Le- ányvár)-Pat (fürdő)-Zsitvatő- Virt-Marcelháza (borút)-Hetény -Komárom útvonal. A második a Komárom-Lán- dor-Kava (tavak)-Martos (falu- múzeum)-Vék-Ógyalla (csillag- vizsgálój-Szentpéter-Hetény- Komárom útvonal. A harmadik a Komárom-Lán- dor-Kava (tavak)-Gúta (vízima­lom)- Keszegfalva-Komárom (és ugyanezen útvonalnak a Vág- töltésen vezetett változata). A negyedik a Komárom- Gadóc-Keszegfalu-Csallóköz- aranyos-Órsújfalu-Komárom (és ugyanezen útvonal a Vág- és a Duna-töltéseken vezetett vál­tozata). Amint a felsorolásból is látható, az útvonalak a régió nevezetessé­geinek, látványosságainak egy ré­szét is felölelik. „A tervezet első szakasza már az április végétől zajló Komáromi Napokra megva­lósulhatna - mondta Keszegh Bé­la. - Azt szeretnénk, ha az útvona­lak által érintett települések, vala­mint az útvonalak mentén műkö­dő vendéglátóegységek, szolgál­tatók is csatlakoznának kezdemé­nyezésünkhöz. A kerékpárutak ki­alakításától, amelyhez természe­tesen megfelelő pihenőhelyek, tá­jékoztató táblák is tartoznának, a turizmus fellendülését reméljük, amely nemcsak Komárom, hanem a környék településeinek haszná­ra válhat.” A második szakasz egy átfogó közlekedési terve­zet kialakítása. A testület város- fejlesztési bizottságának javasla­tára a közeljövőben egy átfogó közlekedési tervezet készül, amelynek kidolgozásával egy er­re szakosodott, profi céget bíz majd meg a város. E koncepció részét képezik majd a jövőben lé­tesítendő kerékpárutak is. „Ha például Komáromban útfelújítás lesz, akkor azon a szakaszon már kötelező lesz figyelembe venni a biciklisek igényeit is” - magya­rázta a képviselő. Szerinte nem szabad megfeledkezni a kerékpá­ros-társadalom neveléséről sem: ennek egyik formája az egykori kerékpáros-gyakorlópálya újbóli üzembe helyezése lehetne. Szük­ség volna továbbá zárható vagy térfigyelő kamerákkal ellenőr­zött biciklitározókra is, a kerék­párlopás ugyanis sajnos még mindig „nemzeti sportnak” szá­mít tájainkon. A harmadik szakasz a csatlakozás az EuroVelo háló­zathoz. Az ECF, azaz a Kerékpár­ral Közlekedők Európai Szövetsé­ge több mint 10 éve dolgozik a kontinenst behálózó kerékpár­utak fejlesztésén. Napjainkban 12 EuroVelo útvonal létezik, ame­lyek közül kettő vezet át Szlovákia területén. A komáromi régiót a 6- os jelzésű folyosó érinti, amely, ha elkészül, az Atlanti-óceántól egé­szen a Fekete-tengerig vezet majd. „Dél-komáromi képviselő- társainkkal közösen hatékony lobbitevékenységet kell folytat­nunk annak érdekében, hogy ez a 6-os útvonal Komáromon át ve­zessen - mondta Keszegh Béla. - Ha Észak- és Dél-Komárom részé­vé válik ennek a folyosónak, az a jövőben nagyban hozzájárulhat a kerékpárutak megépítését célzó uniós pályázataink sikeres elbírá­lásához.” Kerékpárúttal kötnek össze két kedvelt kirándulóhelyet: a Zúgót és a Berek parkerdőt - a helyiek és a városba látogató turisták egyaránt örömmel fogadták a hírt Turistacsalogató tervek Ersekújvárott Az Emil Tatárik-strand új bejáratához vezető tahidat sokan megcsodálják (Csuport István felvételei) SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Hét pontban hatá­rozta meg Érsekújvár városfejlesz­tési terveit az önkormányzat a 2006 és 2010 közti időszakra vo­natkozóan. Ezek egyike a városi strand további korszerűsítése, vala­mint az érsekújvári kulturális és sportélet fellendítése, hogy az ed­diginél is többen látogassanak a já­rási székhelyre. A helyiek és a városba látogató turisták egyaránt örömmel fogad­ták a hírt, mely szerint hamarosan kerékpárút köti össze a sokak által kedvelt kirándulóhelyeket: a Zúgót és a Berek parkerdőt. Akadálymentes fedett uszoda Tavaly megjavították a Relax komplexumban lévő fedett uszoda életveszélyessé vált tetőszerkeze­tét, majd rövid idő alatt felújították a nagymedencét és a létesítmény bejáratát. Az épület akadálymen­tessé tételére a város tavalyi költ­ségvetésből háromszázezer koro­nát fordított. Az Érsekújvár köz­pontjában található fedett uszoda teljes felújítása azonban még nem ért véget: modernebb szivattyúkra lenne szükség, ám 120 ezer koro­nába kerülnek. A városi termálfürdőnek, a fe­dett uszodának és a műjégpályájá­nak az Érsekújvári Lakásvállalat a fenntartója. A műjégpálya külső felújítására a költségvetési tervek alapján legalább félmillió koronára lenne szükség, és ugyanennyiért új időmérő berendezést is szeretné­nek vásárolni. A Millennium Sport­csarnokban számos koncertet és sportmérkőzést rendeznek, ám idén legalább 150 ülőhely felújítás­ra szorul (150 ezer korona érték­ben), valamint 1,2 millió koronát szánnának a padlóburkolat felújí­tására. A legtöbb változás azonban idén is az Emil Tatárik-strandot fogja érinteni. Hiányoznak a szálláshelyek A termálfürdő 25 méteres úszó­medencéjét 1,5 millió koronás rá­fordítással lefedték, hogy kedve­zőtlen időjárás esetén se maradja­nak el a látogatók. Összesen nyolc medence található itt, egy évvel ez­előtt élményfürdőt is létesítettek a strandon, és az üzemeltető ingye­nes autóbuszjáratot indított az üdülőhelyre a városi Bytkomfort Kft. támogatásával. A lakásvállalat dolgozói újabb korszerűsítéssel szeretnék fellendítem a fürdő for­galmát, amelynek a fenntartása az elmúlt években jelentős veszteség­gel járt. Ha a városi képviselők jó­váhagyják, az Érsekújvári Lakás­vállalat költségvetésében külön té­telként szerepelhetne az a 8,5 mü- lió korona, amelyből szálláshelyek épülhetnének a fürdő területén. Az üzemeltetők a strand biztonságo­sabbá tétele érdekében további fél­millió korona értékben térfigyelő kamerákat helyeznek el a strand te­rületén, ha ezt az elképzelést a kép­viselők jóváhagyják. „Vendégma­rasztalónak” bizonyultak az új, kor­szerű büfék, öltözők, szociális helyi­ségek és az értékmegőrző. A fürdő­hely üzemeltetői bíznak abban, hogy a tavaly részben már felújított létesítmény nyárra még több vendé­get vonz. A bejárat egy, a korábbinál kevésbé veszélyes helyen, a parkoló melletti fahídon keresztül közelíthe­tő meg. A fából ácsolt tetszetős híd a Nyitra folyó holtága felett ível. Új információs iroda Költségvetési provizóriummal kezdik az idei évet Érsekújvárban, de annyi már biztos, hogy néhány beruházás - némi késéssel ugyan, de - biztosan megvalósulhat. A vá­ros népszerűsítése érdekében elen­gedhetetlen, hogy a központban egy jól működő információs iroda fogadja a járási székhelyre látoga­tókat. Ezzel a városi képviselők ta­valy november végi ülésükön egyet is értettek, és első lépésként úgy döntöttek, hogy versenypályázat útján keresnek megfelelő, kellő ta­pasztalatokkal rendelkező szolgál­tatót. Az iroda dolgozói propa- gációs anyagok, emléktárgyak áru­sítása mellett aktuális program- ajánlattal, jegyfoglalási lehetőség­gel fogadnák az érdeklődőket. A képviselők többsége a városi tulaj­donú Hotel Korzo Részvénytársa­ságot szerette volna megbízni ezzel a feladattal, amely kellő tapasztala­tokkal rendelkezik az idegenforga­lom terén. A város vezetése végül arra a döntésre jutott, hogy eltekint a hosszadalmas versenypályázat­tól, és a Hotel Korzo Részvénytár­saság vezetését bízza meg egy konkrét szolgáltatói- és árajánlat kidolgozásával. Korábban a város központjában már létrehoztak egy tájékoztató irodát, de az nem vál­totta be a hozzá fűzött reményeket. Lapidárium a múzeumban Jó hír az Érsekújvárba látogatók­nak, hogy a Thain János Múzeum­ban számos állandó tárlatot tekint­hetnek meg az időszakos kiállítások mellett. A múzeum alkalmazottai rendszeresen meghirdetik a hónap műtárgyát, amelyet részletesen be­mutatnak az érdeklődőknek. A ré­gészeti kiállítás mellett a népművé­szet kincseit és őseink életmódját bemutató tárlat is megtekinthető. Érdekességnek számít a Czuczor Gergely pap költő életét és műveit bemutató kiállítás és az Anton Bemolák-emlékszoba. A múzeum udvarán található a lapidárium (kő­tár). A római kori kövek és az egy­kori Szentháromság-szobor barokk alakjainak restaurálására a megyei fenntartású Thain János Múzeum a kulturális tárcától kapott támoga­tást. Az értékes gyűjtemény meg­mentéséhez elengedhetetlen volt a kövek és szobrok alapos konzervá­lása, mivel csak a lapidárium egy részét védi tetőszerkezet. Érdemes betérni az érsekújvári Thain János Múzeum kőtárába

Next

/
Oldalképek
Tartalom