Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-02 / 1. szám, szerda
12 DlGlTÁLlA ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 2. www.ujszo.com A 3. generációs hálózatok használatával most 384 kbit/sec-es sebesség érhető el, amely megegyezik a nálunk bevezetett első vezetékes ADSL-szolgáltatások értékével Az adatkommunikációs technológiák fejlődése 1. rész Az elmúlt 10 év során a vezeték nélküli adatátviteli technológiák rendkívül sokat fejlődtek. A ma már felfoghatatlanul lassú CSD-től eljutottunk egészen az akár 7,2 Mbit/sec-re képes HSDPA-ig. FELDOLGOZÁS CSD - Circiut Switched Data A CSD-technológia bukása elsősorban a rendkívül lassú adatátviteli sebességnek volt „köszönhető”. A mindössze 9,6 kbit/sec-re képes megoldással gyakorlatilag semmilyen használható szolgáltatást nem lehetett igénybe venni a telefonunk kijelzőjén. A készülékekbe épített modem segítségével még akár internetezésre is alkalmas lehetett volna egy ilyen eszköz, ha adatkábelen keresztül összekötöttük egy hordozható számítógéppel. A Nokia 9210 kommunikátor esetében például elsőként szerepelt a reklámokban, hogy ezzel a készülékkel már lehet szörfölni a weben. Ebben mindössze annyi volt az igaság, hogy ha volt hozzá türelmünk és rengeteg felesleges pénzünk, akkor 3-4 óra alatt be lehetett tölteni egy weboldalt. A perc alapú számlázás elképesztő árakat tudott produkálni, így érthető módon nem ez a technológia váltotta meg a mobil internetet. HSCSD - High-Speed Circiut Switched Data A pár évvel később debütált HSCSD csak papíron javított a rendszer megítélésén. Az elviekben már 38,4 kbit/sec-es (egyes esetekben 115 kbit/sec) sebességre képes megoldás lényege az volt, hogy áramkörkapcsolt adatátvitelen keresztül a letöltött adat mennyiségétől függetlenül használhattuk a szolgáltatást, mivel az még mindig perc alapon működött. A vonalkapcsolt technológia egyik problematikus pontja abban rejlik, hogy az adathívás megkezdésétől egészen annak „lerakásáig” folyik a számlázás, így újfent horribilis összegeket lehetett elkölteni teljesen feleslegesen. Ehhez még hozzá kell venni azt is, hogy az adott cellában tartózkodó személyek számától igen nagy mértékben függött ez a szolgáltatás, mivel egymás sávszélességének rovására terhelték a hálózatot a felhasználók. GPRS - General Packet Radio Service A GPRS bevezetésével már egy jóval kedvezőbb áron kínált szolgáltatással tudtak előrukkolni a szolgáltatók. A technológia lényege, hogy nem perc alapon számláznak, hanem minden egyes letöltött tömörített adatcsomag után. Az internetes kommunikációból már jól ismert megoldással mobil- telefonunk állandó online kapcsolatban lehetett (IP alapú „always on” kapcsolat), és csak a hálózaton keresztül érkező adatcsomagok után számlázának. A 43,2 kbit/sec sebességre képes technológiával már egyszerűbb, lehetőleg grafikáktól mentes wap-oldalakat tudtuk böngészni, de az akkori szemmel (2002-2003) még mindig igen drágának tartott szolgáltatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A GPRS ellenben nagyban elősegítette az mms elteijedését, mivel tömörített színes VGA-felbontású fotók küldésére még éppen alkalmas volt. A GPRS-technológiai háttere elsőre bonyolultnak tűnik: úgynevezett osztályokra bontották, amelyek az egyidejűleg elérhető időrések számát jelentették - a forgalom minden esetben a szabad helyeket veszi használatba. A 12 különféle osztály esetében a Class 1 csak egy feltöltési és egy letöltési időréssel rendelkezik, a Class 12 ellenben már 4-4 időrésre is képes. Szokás 2,5G-nek nevezni, minden hazai mobüszolgáltató országos GPRS-lefedettséggel rendelkezik. Wifi A hiedelmekkel ellenétben a Wifi Szövetség által megalkotott márka, a wifi nem a wireless fidelity rövidítésre utal, mint azt a szervezet korai sajtóközleményeiben olvashatjuk. Az IEEE 802.11 standardoknak megfelelő szabvány arra hivatott, hogy egységesen kezelje a fejlesztők számára ezt a technológiát, biztosítva, hogy minden gyártó a specifikációnak megfelelő eszközökkel jelenjen meg a piacon, amelyek lehetőleg egymással kompatibilisek. A vezeték nélküli hálózat elérését szokás WLAN-nak (Wireless Local Area Network) is nevezni, amely elsősorban a helyi hálózat drótmentesítését jelenti. Azóta már tudjuk, hogy a 2,4 gigahertzen működő wifi-technológia ipari méretekben is megvalósítható, csak éppen arra nem jött még rá senki, hogy egy amúgy drágán kiépíthető városi vezeték nélküli hálózatot hogyan lehet nyereségessé tenni. Jól példa erre az Intel és Győr városának együttműködése, amely minden évben új löketet kapott vagy a kormánytól, vagy a beszállítóktól, de ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem lett sikertörténet a fejlesztésből. Jelenleg több európai (Párizs) és amerikai (New York) is azon fáradozik, hogy a lakosok számára ingyenes intemetelérést tudjon biztosítani. Magyrországon az otthoni wifi- hálózatok elterjedése egyértelműen az eszközök árának csökkenéséhez vezethető vissza. Míg az 1990- es évek végén egy-egy wifi-ké- szülék ára akár elérhette 100-200 ezer forintot, mára a legolcsóbb wifi-routerek (intenet-megosztók) is 10 ezer forint magasságban érhetők el. A budapesti WLAN hot- spotok fejlődésére jellemző, hogy a hotspotter információi szerint nem kevesebb, mint 350 ingyenesen elérhető pontról beszélünk, amellyel például a belvárosban egészen biztosan megoldható az ingyen internetelérés egy kis sétával egybekötve. A mobiltelefo-tulajdonsoknak a WLAN szolgáltatatás elterjedéséig igen sokat kellett várniuk. Az első kézzelfogható típus, amely már Magyarországon is megvásárolható volt, a Nokia 9500, a finn gyártó életében egy igen meghatározó szegmens, az Eseries előfutáraként került piacra. A beépített szoftver képes volt a felhasználó számára felajánlani a lehetőséget, hogy a kapcsolódáshoz a környezetben elérhető vezeték nélküli hálózatokat akaija-e igénybe venni, vagy megelégszik az EDGE-el is. Az elmúlt egy évben megjelent, Windows-os operációs rendszerrel felszerelt készülék szinte kivétel nélkül rendelkeznek beépített wifi-adóvevővel, illetve a tavalyi a gyártók nagy része már rendelkezett WLAN kompatibilis eszközzel. WiMAX A WiMAX technológia arra lett volna hivatott, hogy olyan kis településekre tudja elvinni az internetet, ahová nem érdemes optikai hálózatot kihúzni. Az eredetileg a wifi számára elképzelt jövő a WiMAX felépítésének sokkal jobban megfelelt, ugyanis az új vezeték nélküli megoldással a kísérletek során 50 kilométeres távolságon belül 70 Mbit/sec-es sebességet is mértek. A 2001-ben a WiMAX Forum által kidolgozott specifikáció alapján, a WiMAX segítségével szélessávú, pont és pont közötti, illetve router jellegű kapcsolatot lehet létesítem a wifinél jóval nagyobb hatósugárban is. Az IEEE 802.16 szabványon alapuló technológiára túlzottan sokat kellett várni, ahhoz, hogy kereskedelmi forgalomban is széles körben elterjedjen, miközben a mobil operátorok a 3G-re, és az onnan köny- nyedén továbbfejleszthető HSDPA- ra tették le a voksukat. A sávszélességgel kapcsolatban a minimális letöltési sebességnek a jelenleg itthon is elérhető „lassabb”, 3,6 Mbit/sec sebességű HSDPA-t szokták emlegetni ellenpéldaként, de ha az eszközök között nincs fizikai akadály, úgy a 10 Mbit/sec-en is működhet akár 10 kilométeres távolságból is. A WiMAX egyik komoly hátránya, hogy hosszú távon igencsak ingadozik a sávszélesség, és ha tereptárgyakba ütközne a kommunikáció, rohamosan csökken a letöltési sebesség. A megoldás pozitív oldala, hogy nem csak a le- és feltöltési sebesség jelenik meg párhuzamosan a hálózaton, így a kétirányú kommunikáció gyorsabban oldható meg, mint a 3G esetén. Az eredetileg „last mile” építőelemként, tehát az optikai gerinchálózattól számítva az utolsó kilométerekre szánt technológiával jelenleg 350 különböző kísérlet folyik a WiMAX Forum nyilvántartása szerint. A vezetékes DSL egyik alternatívájaként kezelt technológia ellenben némileg elkésett a mobilinternet aktuális megoldásaihoz képest. A szabványosítás elhúzódása, a kevés elérhető kompatibilis termék, illetve a valódi igény hiánya mind-mind oda vezetnek, hogy a WiMAX csak egy örök ígéret marad a HSDPA tükrében. 3G/UMTS A harmadik generációs mobilhálózatok megjelenése 2003 márciusában európai (az Egyesült Királyságban és Olaszországban) számos problémát vetett fel egyes államokban. A korábban használt 2G-s rendszerek helyett teljesen új hálózatot kellett felépíteni, túl azon, hogy a helyi hatóságoktól más frekvenciákat vett igénybe a 3G, mint elődje. Kivételt képez ez alól az Egyesült Államok, ahol gyakorlatilag minden maradt a megszokott mederben - már ami a technológiai hátteret érinti. 2007 júniusában a világ 3,7 milliárd mobiltelefon-előfizetője közül összesen 200 millió 3G-előfizetővel számoltak az operátorok, amely 6,7%-nak felel meg. A legnépesebb 3G-s előfizetőtábor az összes lakoshoz viszonyítva Ázsiában található (Dél Korea és Japán), Európában pedig Olaszországban van a legtöbb harmadik generációs ügyfél. Jelenleg Magyarországon nagyobb településein vehetjük igénybe teljes bizalommal a harmadik generációs mobilhálózatokat. A 3G debütálása kapcsán két fő különbséget szokás meghatározni a korábbi GSM / GPRS rendszerekhez képest: az UMTS egyszerre több felhasználó kéréseit tudja kiszolgálni, illetve ezt jóval nagyobb sáv- szélességen teszi, lehetővé téve, hogy korábban csak filmekben látható szolgáltatásokat vehessenek igénybe az ügyfelek - lásd video- telefonálás. A harmadik generációs hálózatok használatával jelenleg 384 kbit/sec-es sebesség érhető el, amely pontosan megegyezik a hazánkban bevezetett első vezetékes ADSL-szolgáltatások értékével. A 3G kapcsán érdemes megjegyezni, hogy beltérben nem tudjuk maximálisan kihasználni a sávszélességet a tereptárgyak (elsősorban a falak) miatt, így ha a lehető leggyorsabb sebességre vágyunk, ahhoz ki kell mennünk a szabadba. Jelenleg a T-Mobüe kínálatában 15, a Pannon árlistájában 13, a Vodafone boltjaiban 20-nál is több különféle 3G-s telefont vehetünk meg. Ez a széles spektrum arra hivatott, hogy ne csak az üzleti felhasználók vehessék igénybe a 3G-n keresztül nyújtott lehetőségeket, hanem lehetőleg minél több előfizető kipróbálhassa ezt az új megoldást. Jogosan merülhet fel az átlagügyfélben a kérdés, miért is van szüksége 3G-re. A válasz egyszerű: egy mai mobiltelefont már nem elsősorban hangalapú kommunikációra fejlesztettek ki, sőt, a maga a telefonálás csupán egy szolgáltatás a sok közül, amit ma elérhetünk a készülékünkön keresztül. A 3G hatására megújultak a mobiloperátorok wap-oldalai, ahonnan multimédiás tartalmakat (kép, hang, videó) tekinthetünk meg vagy tölthetünk le, videotelefonálhatunk az ismerőseinkkel egyre jobb minőségben, illetve jóval nagyobb sebességgel küldhetjük tovább partnereinknek a frissen elkészült fotóinkat. A 3G-képes készülékek mobüinternet-előfizetések akár modemként is használhatók USB- kábelen vagy Bluetooth-porton keresztül. Korábban a 2G-s szolgáltatások (wap, MMS) és technológiák (GPRS, EDGE) kapcsán a szakértők szívesen emlegették 2004 után, hogy ezek a megoldások előfutárai a harmadik generációs mobilrendszereknek. Azóta már tudjuk, hogy valójában a 3G is egyfajta bevezető technológia a HSPDA-hoz képest, amely Magyarországon már több szolgáltatónál is 7,2 Mbit/sec sebességre képes. A következő részben ez utóbbi technológiával ismerkedünk meg alaposabban, (o) (Folytatjuk.) DIGITALIA A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-mail: digitalia@ujszo.com, Levélcím: Digitália, Nám. SNP 30, 814 64 Bratislava 1 m
