Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-06 / 280. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 6. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ ROMÁN LAPOK Traian Basescu államfő parancsára alakul meg a Demokrata Liberális Párt (PDL), amely a Demokrata Párt (PD) és a Liberális Demokrata Párt (PLD) összeolvadásával jön létre - írta tegnap a román sajtó. Éles harc alakul ki a vezető pozíciók megszerzéséért. A PD- ben és a PLD-ben is akadnak, akik bírálják a fúziót. A román lapok arról tudósítanak, hogy az új párt megalakításáról szinte azonnal született meg az elhatározás. A két alakulat csúcsvezetőségének csak egy része tudott az elvi döntésről, a többieket kész tények elé állították. A Cotidianul szerint Basescu megfenyegette a PD-t, hogy „új pártot csinál magának”, ha nem hajlandók egyesülni a Theodor Stolojan vezette PLD-vel. A társadalomnak tudatosítania kell: a kisebbségi jogok nem politikai követelmény Meddig szól a rádió? Az európai szocialisták tegnapi, Dušan Čaplovičcsal tartott megbeszélésükön méltatták a Smer-SNS-HZDS-kormány intézkedéseit a kisebbségek helyzete terén, de hozzátették, további lépésekre van szükség. Tegnap derült ki az is, hogy röviddel 80. születésnapja előtt gyakorlatilag megszűnik a szlovákiai kisebbségi rádiózás. CZAJL1K KATALIN A pontosság kedvéért mondjuk el: a gyakorlatilag megszűnik azt jelenti, lekerül a középhullámról, s csak műholdon és interneten keresztül lesz fogható. Tehát a jelenlegi hallgatóság számára, amely zömében idősebbekből és nyugdíjasokból áll, elérheteüenné válik. Eddig senki sem vette egészen komolyan a lehetőséget, hogy ez bekövetkezhet. A hónapok óta tartó Pátria-Szlovák Rádió-Kulturális Minisztérium-huzavonát ugyan kedvetlenül, mégis azzal figyeltük, hogy végül úgyis megoldódik valahogy. Hát megoldódott. Közben teljesen mellékes, hogy éppenséggel a Szlovák Rádió vagy a Kulturális Minisztérium, esetleg mindkettő mulasztása miatt következik be, ami bekövetkezik. A két intézmény egymásra mutogat, mondván, a másik a felelős a kialakult helyzetért. A rádió olvasatában a kulturális tárcának kellene előteremtenie a szükséges 45 müliót, a minisztérium szerint a rádiónak kell kigazdálkodnia az összeget. Hogy kettejük közül kinek van igaza, nem a mi tisztünk eldönteni. Azt azonban joggal elvárjuk, hogy ha egyszer az állam törvényben kötelezi magát a kisebbségi rádióadás biztosítására, legyen kisebbségi rádióadás. Nekünk édes mindegy, melyik intézmény állja a költségeit. Mert végeredményben a mi adófizetői pénzünkről van szó. Nagy baj van ott, ahol az állam nemcsak saját polgárait, hanem önmagát sem veszi komolyan. Persze, felmerül a kérdés, miért tartunk még mindig ott, hogy a kisebbségi adás léte egy triviális kompetenciaviszályon áll vagy bukik. Illetve, hogy az MKP nyolcéves kormányzása során miért nem volt képes olyan jogi hátteret létrehozni, amely ellenállóvá tette volna a kisebbségi intézmény- rendszert a politikai hullámvölgyekkel szemben. Még nagyobb kérdés azonban, most mi következik. Képes lesz-e a magyar közösség olyan nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy utólag módosítsák döntésüket? Esetleg újra csak Brüsszelhez tudunk segítségért folyamodni? Ebből a szempontból „szerencsénk” van: úgy tűnik, Brüsszel - ezúttal az európai szocialisták - árgus szemekkel figyelik az SNS-szel szövetkezett Smer lépéseit, s éppen a kisebbségi helyzet alakulása érdekli őket a leginkább. Már jelezték, a nemzetiségi rádióadás leállítása probléma lehet. Reménykedhetünk. Jó lenne azonban végre kitömi abból az állapotból, amikor az egyébként törvény szavatolta jogainkat mindenféle trükkök segítségével kell kialkudnunk, s még így is kérdéses, sikerül-e. A társadalomnak tudatosítania kell, hogy az alapvető kisebbségi jogok - így a kisebbségi közszolgálati rádióadás is - nem politikai követelmény, még ha azokat politikusoknak kell is biztosítaniuk. Ezért nagyon fontos, hogy a szlovákiai magyar társadalom, összefogva a szlovák civil szférával, most hallassa a hangját. Még mielőtt tényleg késő lesz. A közép mi vagyunk, senki más - harsogta a pártelnök-kancellár az ezer küldött felé Angela Merkel diadala MTl-ELEMZÉS Politikusi karrierje csúcsára ért a német kereszténydemokraták hannoveri kongresszusán Angela Merkel, aki taktikus beszédével megnyitotta a 2009. évi parlamenti választáshoz vezető CDU- kampányt. Hét évvel ezelőtt, az uniópárt esseni kongresszusán muszáj Herkulesként emelték őt pajzsra a küldöttek: a CDU vezérkarából Merkel volt szinte az egyetlen, aki nem sározódott be a Helmut Kohl nevével fémjelzett adománybotrányban. Az akkor sokak által átmeneti vezetőnek gondolt „Mädchen” (Kohl nevezte így Merkelt) szívós munkával kinőtt a nagyok árnyékából, s ma vezér- egyénisége az uniópártok táborának. Utóbbira ékes bizonyíték volt a bajor testvérpárt, a CSU elnökének beszéde Hannoverben. Erwin Huber biztosította a CDU-küldöt- teket, hogy két év múlva a CSU is szilárdan támogatja Merkel újbóli jelölését a kancellári posztra. A töretlenül fölfelé ívelő pályán a szövetségi kormányfőnek az ügyes taktikázás mellett a szerencse is a kezére játszott. Ha 2002 elején a wolfratshauseni reggelin nem enged a házigazda Edmund Stoiber nyomásának, és ragaszkodik a kancellárjelöltséghez, akkor hét hónap múlva ő veszít az iraki invázió elutasítása és az Elba áradása nyomán támadt országos ro- konszenvet remekül meglovagoló Gerhard Schröderrel szemben. A roppant szoros versenyben (országosan 6000 voks döntött az SPD-Zöldek koalíció javára, 49 millió leadott szavazat mellett!) a bajor politikus húzta a rövidebbet, megnyitva Merkel előtt az utat a 2005. évi kancellárjelöltséghez. Az 53 éves politikus erénye, hogy nem átall belenézni a vetély- társak „szakácskönyvébe”. Az ellenzéki padsorokból még élesen bírált szocdem reformcsomag számos pontját a Merkel vezette CDU/SPD nagykoalíció zokszó nélkül valósította meg. Ez meg is hozta az eredményt, Schröderék legbecsvágyóbb célját, a munka- nélküliek számának 3,5 millió alá szorítását a múlt hónapban érték el. A nagy sikert kellően kiélvezték a hannoveri pártkongresszus szónokai - igaz, az előző kancellár által sűrűn emlegetett „reform” szó el sem hangzott. Ehelyett Merkel meg a többi szónok is „az irány tartását” hangsúlyozta. A kancellár asszony ügyesen játszik a húrokon, minden társadalmi rétegnek ígér és juttat valamit. A CDU november végén belement az SPD régi követelésébe, a postai alkalmazottak minimálbérének hivatalos rögzítésébe. Merkel nem zárta ki, hogy a példát más ágazatokban is követhetőnek tartja, még ha elzárkózott is annak általánossá tételétől. A bérből és fizetésből élő millióknak „énekelt” a pártelnök, amikor a hannoveri kongresszuson kikelt a vállalati menedzserek csillagászati fizetése és mesés vég- kielégítése ellen. Ugyanakkor lándzsát tört az adóreform mellett, amely több pénzt hagyna a jobban keresők zsebében. A merkeli stratégiát tükrözte a hannoveri kongresszus jelszava: Die Mitte. ,A közép mi vagyunk, senki más” - harsogta a pártelnökkancellár az ezer küldöttnek, mintegy kései kontrázásaként a szociáldemokraták 1998-as választási lózungjának. Akkor az SPD „az új közép” jelszavával győzte le a Helmut Kohl vezette uniópártokat. Merkel és pártja dolgát megkönnyíti, hogy a szocdemek hónapok óta kiszorítós versenyt játszanak a reformkommunista Baloldal pártjával a globalizáció kihívásaira adandó válaszokért. Abban pedig minden megfigyelő egyetért, hogy mennél inkább a Baloldal (és annak szavazói) után szalad az SPD, annál jobban megkönnyíti a CDU/CSU-nak a politikai közép elfoglalását. Ebben az uniópártok kezére játszott Kurt Beck pártelnök hangsúlyos kiállása a november végi hamburgi SPD-kongresszuson a „demokratikus szocializmus” mellett. A kancellár ütőkártyái közé kell sorolni ügyes személyi politikáját. Tíz évvel ezelőtt a német sajtó egyetértett abban, hogy Kohl utóda a CDU (és a szövetségi kormány) élén a párt „ifjú vadjai” közül fog kikerülni. Ide sorolták Roland Koch hesseni, Jürgen Rütt- gers észak-rajna-vesztfáliai és Christian Wulff alsó-szászországi CDU-vezért. Hármuk közül főleg Koch és Rüttgers lövöldözött eleinte mérgezett nyilakat Merkel felé, számos esetben kétségbe vonva az akkor még csak a pártelnöki posztot betöltő asszony kompetenciáját. Ó azonban szívós háttérmunkával képes volt elszigetelni vetélytársait a pártelnökségben, még ha nagy néha tett is nekik engedményeket. KOMMENTÁR Apró lépésekkel MAL1NÁK ISTVÁN Egyes amerikai lapvélemények szerint a tizenhat hírszerző szervezet Iránnal kapcsolatos együttes, úgynevezett nemzetbiztonsági jelentése nemcsak az USATeheránnal szembeni, hanem egész közel- keleti politikáját megváltoztathatja. Hajói belegondolunk, a kiszivárogtatás nagyon is tudatos lehet - Bush legalább egy hónapja ismeri a dokumentumot -, hiszen két hete az annapolisi Közel-Kelet- konferencián Washington célként fogalmazta meg az izraeli-palesztin békemegállapodás megkötését ajövő évvégéig. Irán befolyása és ereje az elmúlt években - jórészt az iraki háború miatt - rendkívül megnövekedett a térségben. Az eddigi amerikai fenyegetésekre, az Irán elleni katonai csapás lebegtetésére az aja- tollahok aszimmetrikus választ helyeztekkilátásba. Ez nemcsak katonait, hanem gazdaságit és politikait is jelent. A gyors ütemben fejlesztett rakétapotenciállal Irán képes a közel-keleti olajforrásokje- lentős részének megsemmisítésére, ami vüággazdasági válságot idézne elő. Tragédia lenne, ha az iráni síita állam a síita többségű Irakban kirobbantana egy síita felkelést. Irán tartja életben a libanoni Hezbollah mellett a Gázai övezetben uralkodó szélsőséges palesztin mozgalmat, a Hamászt. Vagyis: Irán nélkül nincs közel-keleti rendezés. Ez akkor is igaz, ha a jelentés utáni első reagálások - például Bushé - alapján úgy tűnik, nem változott semmi, a retorika ugyanolyan kemény maradt Iránnal szemben. Ugyanakkor Irak és az izraeli-palesztin viszony mellett Amerikai közel-keleti politikájának harmadik sarkköve eddig éppen az iráni atomprogram feltartóztatása volt. A mostani jelentés alaptétele, hogy Irán a nemzetközi nyomásnak engedve 2003-ban leállította atomfegyver-fejlesztési programját, és nincs bizonyíték arra, hogy felújította volna, de ez sem zárható ki. Elsősorban a teheráni titkolózás miatt, meg azért, mert Irán nem hajlandó leállítani az urándúsítást, ami az atomfegyver előállításának egyik legfontosabb feltétele. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is azt hangoztatja minduntalan, hogy nincs bizonyíték Irán katonai atomprogramjára, ugyanakkor felrója Teheránnak, hogy a NAÜ-ellenőrök számos eltitkolt tevékenységre bukkantak Iránban. Bush szerint Irán még mindig veszélyt jelent, további nyomást kell rá gyakorolni. Vele egyetértésben London és Párizs is további BT-szankciókat sürgetett. Peking ajelentés kapcsán azt tartotta fontosnak, hogy a válságot diplomáciai eszközökkel kell megoldani, Putyin pedig azt, hogy Iránnak nem szabad kivonnia magát a NAÜ-ellenőrzés alól. Izrael nem hisz az amerikai titkosszolgálati jelentésnek, neki más információi vannak. Ha azt mondjuk, fordulat következhet be az iráni atomválság ügyében, akkornem gondolhatunk látványos és gyors áttörésre. Az apró lépések politikájában nyüvánul meg, abban, hogy a katonai csapás lehetősége mindinkább háttérbe szorul. Ami nem kevés. JEGYZET Éppen olvasott PUHA JÓZSEF Nem tudom, a szándékosság vezérelte-e az öreget, vagy csak ta- pintadan volt, az biztos, a felelősségérzetünket nem ébresztette fel. A nyugdíjas éveiben járó szlovák nemzetiségű nevelő a magyaroklakta kollégiumi szobánkban uralkodó rendetlenség láttán azt szajkózta, hogy ez a nemzetünk, a szlovák nemzet szégyene. Van egy (magyar) közmondás, amely szerint: akinek nem inge, ne vegye magára. Mi nem vettük magunkra! Ezzel a kijelentésével nem érte el, hogy takarítani kezdjünk. Merthogy már tinédzserkorunkban, a nyolcvanas évek végén sem éreztük magunkat a szlovák nemzet részének. Mi a nemzetiség voltunk, a magyarok, amely összetartott jóban-rosszban, bár jobban belegondolva, abban az időben mintha csak jó történt volna velünk. Tíz centivel megnőttünk, amikor örömteli hír érkezett az anyaországból, tök mindegy, hogy kulturális jellegű vagy Egerszegi Krisztina első olimpiai győzelméről szólt, és akkor is „nőttünk”, ha kiderült, Matej Corvin magyar király. Büszke magyarok voltunk, de nem vertük a mellünket, és nem versengtünk abban, ki a magya- rabb. Akkortájt jobb volt magyarnak lenni. Még az öreg nevelő is elismerte, nemzetünket példás emberek alkotják, akiktől van mit tanulniuk a szlovákoknak. (Mindig hozzátette, ez fordítva is igaz.) Félreértés ne essék, nem temetem saját magunkat, még most is példásak vagyunk, ám ezt egyre jobban titkoljuk. Alátszat, a média által festett (remélhetőleg) hamis kép szerint elhagytuk a bennünket évszázadok óta jellemző igényességünket. Akereske- delmi média azt sugallja, Győ- zike a legnagyobb sztárunk, miközben nem az. Szabó Magda például jóval nagyobb „sztár”. (Bocsánat, amiért a téma miatt egy lapon említem őt az ostoba tévébohóccal.) A minap Budapesten a villamoson fiatalok (középiskolások lehettek) az írónőről beszélgettek. Jó volt hallgatni őket. Mint ahogy jó volt látni néhány órával később egy fiatalasszonyt, aki egy pádon üldögélve az Abigélt olvasta, fel-felpillantva a babakocsiban alvó gyermekére. Panaszkodunk, hogy egyre kevesebbet olvasunk, s közben egy szó sem esik arról, hogy a lakosság számához viszonyítva még mindig Magyarországon értékesítik a legtöbb könyvet kontinensünkön. Arról sem beszélünk, hogy az európai nagyvárosok közül - szintén a lélekszámhoz viszonyítva - Budapestnek van a legtöbb színháza. Ezek a legfőbb ismérveink, és jelzik, (még) nincs baj, ám ezt úton-útfélen hangoztatni kellene. Ha elhallgatjuk, a tévébohócok tényleg mindenkit legyőznek. A nehézségek ellenére a mindenható is mellettünk áll. Különben Szabó Magda nem részesült volna ilyen csodás halálban. Éppen olvasott, amikor magához szólította ót.
