Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-22 / 294. szám, szombat
14 Szalon UJ SZÓ 2007. DECEMBER 22. www.ujszo.com HTMSZ Kisváros, karácsony és más boldogságok ____________ KÖNYV A SZALONBAN The Uncommon Reader ARDAM1CA ZORÁN Ha az ember már fél éve elköltözött egy nagyobbacska kisvárosból egy valamivel kisebb városkába, noha az elején sok provizórium ült az életére, a dolgok lassan helyrerázódnak, a kertből kivágta a beteg gyümölcsfákat, ültetett újakat, el- hordatott egy csomó szemetet, kicserélt két ablakot és egy ajtót, mert ennyire volt pénze, vetett füvet a ház elé, s az a legnagyobb sivatagszárító forróságokban kikelt és gyönyörűen zöldellt, tudásához és szerszámpusztító ügyességéhez mérten rendezte a telket, vett új ásót, fejszét és metszőollót a töröttek helyett, a pár helyett már kilenc gerle - a szomszédét is beszámítva - ücsörög a fenyőfáján, s az egy falat neveletlen Pötyi kutyus, aídt a gyerekek biztonságát szem előtt tartva pici pulinak hoztak, nem átallott (kibukott belőle a németjuhász anyai ág) sűrű bundájú, de csöppet sem göndör, termetes fekete neveletlen kutyává cseperedni, olyanná, aki húsz méter gumicsövet könnyedén végigrángat a kertben, aki fekete lévén megbújik a sötétben, s aztán csak a villanó hófehér fogak mögül kirobbanó öblös ugatástól menekülnek a kerítés előtt ácsorgó járókelők, olyanná, aki a méterhatvanas kerítés fölött magasan átnyúló postásnő kezéből lazán kitépi a leveleket, s aki félelmetes morgással tudja ronggyá szaggatni a lábtörlőket, s még a leggyorsabb figyelmeztetés előtt is képes sáros lábbal az ember vállára támaszkodni, s oly ártatlanul nézni azzal a két gyermeki gomb szemével, hogy a felhők is sírni kezdenek, szóval lassan rendeződik az ember élete, van már kaszája, amivel szorgalmasan igazgatja a füvet, csillogó új kukája (retteg, hogy valaki ellopja a szeméthordó napokon a ház elől), piros szőnyege a hálószobában, de még nincs ágya, pedig a földre rakott matracon már igenigen derékfájósan ébred az aszszonyka, lassan a közlekedés is megszokottá válik, már nem akaija átnevelni a szabálytalankodókat, liberális bólintással elfogadja, hogy ebben a városban annak is lehet igaza, aki az egyirányú zsákutcából biciklizik kifelé unokával a csomagtartón, sőt maga is futott már át két zebra között a túloldalra a beláthatatlan parabolakanyar közepén, szégyelli is azóta, szóval eltelt a félév munkában, békében, idegeskedésben, s jön a karácsony, hogy to- csog-e majd, vagy ropog, nem tudni, mert az ember elfelejtette, mi is volt Katalinkor, de már nagyon válj a, hiszen megbütyköltette a kazánt, jó meleg van (hát még hogy izzad majd, ha jön a gázelszámolás), jöhet az ünnep, az első karácsony a saját házában, azaz még nem saját, mert a hitel harmincéves, s nem is jöhet még egészen, hiszen nem vett még karácsonyfát, sem halat (azt sem tudja, hol árulnak ilyesmit ebben a városkában), sem ajándékot, mégis nagyon várja már, mert holtfáradt, szeretne kissé kikapcsolódni, nyugodtan játszani az elhanyagolt kutyával és a még elhanyagoltabb gyerekekkel, hógolyózni kicsit a kertben, hóembert építeni, hogy Pötyi lepi- sálhassa, kicsikét nem gondolni sem a munkahelyére, sem a cégére, sem a fizetési szalagjára, nem nézni híradót, reggel legalább fél hétig aludni, elmenni a haverokkal forralt bort és keserűlikőrt flatykolni, este nézni a csillagokat és az éjjeli hóesés közben fáradt horkolás helyett, frissen fürödve, üdén és kívánatosán megszeretgetni az asz- szonykát, gitárt pengetni, ráérni beszélgetni, vagyis olyanokat csinálni, amikre szeptember óta nem jutott idő, pénz vagy energia, élvezni a karácsonyt, mind az ösz- szes három napot, hátha idén is születik, ha nem is egy új megváltó, de legalább valami jó, s akkor talán képes lesz végre egyszer befejezni a megkezdett munkákat, napokat, mondatokat... MOLNÁR MIRIAM Nemcsak az angolok, hanem az amerikaiak is nagy örömmel olvasnak a brit királyi családról. A Ruppert Murdoch-féle pletykaújságok ezt a tényt maximálisan ki is használják, mint ahogy ezt Diana hercegnő halálos balesetével kapcsolatban azok is megtudták, akik egyébként nem olvasnak bulvárlapokat. A királyi család tagjairól, már amennyiben érdekel bennünket a téma, könyveket olvashatunk, újságcikkek százait nézhetjük át, és dokumentum- meg játékfilmeket tekinthetünk meg. Bizonyára született számos regény is a királyi családról, mégis meg merem kockáztatni, hogy az idén jelent meg a leghumorosabb, legszórakoztatóbb és legmeglepőbb szépirodalmi mű, amelynek főszereplője a ma uralkodó Erzsébet királynő. Alan Bennett, aidt a színházba járók a History Boys című darab szerzőjeként ismerhetnek, azt a kérdést tette fel magának, mi lenne akkor, ha a királynő hirtelen buzgó olvasóvá válnék. Mi lenne, ha komoly irodalmat kezdene el olvasni? A válasz a The Uncommon Reader (’A szokatlan olvasó’) című, alig több mint százoldalas könyvecskében található, amelyet egy hosszú téli este alatt kényelmesen el lehet olvasni. Bennett soraiban felismerjük a többek között nemrég Helen Miren által is remekül alakított Erzsébetet, aki szigorú, szűkszavú, és mindenekelőtt a királyság szolgájának érzi magát. A királyné olyannyira élethűnek tűnik a történetben, hogy az olvasó csak a végén ébred rá, ez mégiscsak fikció, nem pedig megtörtént események leírása. A szerző szerint előfordulhatna, hogy Erzsébet, aki köztudottan imádja kutyáit, egy szerda reggelen a hátsó kijáraton át követi két kedvencét, amikor meglátja a kis minibuszt, a mozgó könyvtárat. Hogy elkerülje a helyzet kínosságát, beszélgetésbe elegyed a könyvtárossal és az egyetlen könyvkölcsönzővel, Normannel, a konyhasegéddel. Mivel egyszerűbbnek tűnik kikölcsönözni egy könyvet, mint üres kézzel távozni, Erzsébet végignéz a polcokon, és Szeretjük a karácsonyt. Miért ne szeretnénk? A karácsony jó. Karácsonykor jóllakottak vagyunk, békések és boldogok. Orrunk tele van illatokkal, szánk ízekkel, gyomrunk finomságokkal. A karácsonyt legszívesebben nagy kezdőbetűvel írnánk. Ilyenkor hazamegyünk. Amint leolvad a hó az előszobában hagyott cipőnkről, újra gyerekek vagyunk. Biztonságra találunk az illatokban, gondtalan pontyként úszmeglepetésére sok ismerős nevet lát. Ugyan nem azért, mert olvasta volna az ismert nevek műveit, hanem mert sokakkal többször is találkozott, és pontosan emlékezett családjukra meg a róluk szóló pletykákra. Őfelsége úgy gondolja, majd a következő szerdán olvasadanul visszaadja a könyvet, de amikor kö- telességtudóan mégis belelapoz, rájön, hogy érdekli a történet, és egy hét múlva örömmel keresi meg a mozgó könyvtárat és cserél eszmét az olvasottakról Normannel. így kezdődik Erzsébet története az angol nyelvű irodalommal. Igaz, hogy az elején terheli némi lelkiis- meret-furdalás, mivel tudja, hogy az olvasás magányos dolog, és igazából nem is számít cselekvésnek, ráadásul ahelyett, hogy összehozná az embereket, elválasztja őket. Mégis, Norman segítségével meglehetősen eklektikus módon olvassa egyik könyvet a másik után, és rájön arra, hogy egy könyv sok más könyv felé nyitja ki az utat. Mint ahogy ezt minden az irodalmat kivételesen szerető ember megtapasztalta, Erzsébet is ráébred, hogy napjaiban kevés az óra, és hogy a programja tele van felesleges és időt pocsékoló eseményekkel, amelyek helyett olvasni is lehetne. Őfelsége mindenhová viszi magával az éppen aktuális olvasmányát, Normant kiemeli a konyhából, és maga mellé veszi segédnek. A többi palotaszolgának és főleg a királyné közvetlen közelében dolgozó férfiaknak egyáltalán nincs ínyükre ez a változás. így fordulhat elő, hogy Erzsébet egy állami vacsora alkalmával azt kérdezi a francia elnöktől, mit gondol Jean Genetről, meglehetős pánikot keltve a francia államfőben. Saját miniszterelnökét arról faggatja, ismeri-e Perzsia, a mai Irán történetét, és amikor kiderül, hogy nem, könyveket küld az irodájába, majd a következő alkalommal kikérdezi ezek tartalmáról. Amikor alattvalóival kell beszédbe elegyednie, a királyné gyakran azt kérdezi tőlük, mit olvastak utoljára, és az emberek rémülve néznek maguk köré, mintha választ várnának valakitől. Megdöbbenésük még nagyobbra nő, amikor királykálunk gyermekkorunk karácsonyainak fürdőkádjában. Az ünnepi hangulat forró olaja sistereg bennünk az estére várakozva, s ha elérkezik, ránk ömlik minden, mint kiflidarabokra forró, vaníliás tej, és a végén mákot szór ránk az ünnep. Hosszú, cifra sorokban masíroznak hasunk székesegyházába a karácsonyi étkek. A vacsora pedig, mint egy ünnepi menet vonul be megadva minden méltóságot, körülvéve titokzatos jelképekkel és őseinktől örökölt hagyománéjuk egy könyvet halász elő táskájából, és ajánlásába kezd. Őfelsége nagy meglepetéssel veszi tudomásul, hogy az emberek többsége, mint ahogy korábban ő sem, nem olvas könyveket, és mivel a cselekvések embere, tenni akar ellene. Míg először csak passzívan és örömből, később tollal és papírral felszerelkezve olvas, sőt egy idő után azt veszi észre magán, hogy a könyvek és a jegyzetelés hatására olyan dolgokat észlel vendégeiről, amelyeknek korábban nem szentelt volna figyelmet. Néha azon kapja magát, hogy saját gondolatait is papírra veti. Eközben a palota intrikusai szorgosan dolgoznak azon, hogy Őfelsége hagyjon fel az olvasással és az azzal járó viselkedésváltozásával, de Erzsébet mindenki eszén túljár. nyokkal, melyeknek eredete a feledés éléskamrájának legfelső polcán lapul. Elöl a ministránsok, mindegyik valami fontos kelléket hoz. Érkezik az összetartás almája, az egészség fokhagymája, és az ostya. Utánuk szerényen, mint diakónus a füstölővel, a lencseleves ontja illatát, adja meg az este alaphangulatát és készíti elő az utat a püspöknek, aki a hal egyházközségének a feje. Leghátul ballag az öreg bejgli-sekrestyés, aki teljessé teszi a felvonulást. Bent a szenA regényben sok mókás epizódot talál a kedves olvasó, például amikor egy kanadai látogatása során Erzsébet véletlenül megismerkedik a ma talán legtehetségesebb élő rö- vidprózaíróval, Alice Munróval, vagy amikor Henry Jamest olvasva hirtelen hangosan türelmetlenségének ad hangot, mire az éppen ott dolgozó cseléd keze sokkal gyorsabban kezd el járni. (Őszintén szólva, Henry Jamest olvasva ki ne mondta volna, akár többször is, hogy „Oh, do get on!” [Gyerünk már, mozdulj!]) Alan Bennett esetében viszont nem fenyeget ilyen veszély. Ezt a kis gyöngyszemet gyorsan és könnyedén el lehet olvasni, akár többször is. És mindenki, aki rabul esett már a könyvek varázslatának, úgy érezheti, ez egy kicsit róla is szól. télyben az ünneplők egybeolvadnak a szertartásban, és megszületik a gyomor karácsonya, ami titkos és évente csupán egyszer van benne részünk. A vacsorában sűrűsödik össze az ünnep. Egész évben váijuk ezt a napot. Amint vége van, máris a következőre gondolunk. Ha tehetnénk, sorba állnánk duplára karácsonyból, de nem tehetjük, és ettől különleges. A karácsony nem krumplifőzelék, nem négytojásos piskóta, nem rántotta. A karácsony apáink, nagyapáink és dédapáink nemzedékeit magában hordozó halászlé, mely a család állandóságának érzését adja. Olyan leves, ami sokáig készül, amibe bele kell főzzük a megbocsátást, az elcsendesülést, a másokra figyelést, a jó cselekedeteinket és a szeretetet. És csak akkor lesz igazán finom, ha időben nekifogunk, ha minden hozzávalóra gondosan odafigyelünk, és ha nem magunknak főzzük. Mert hiába lesz a karácsonyunk töltött krumpli füstölt lazaccal és tejföllel, tepsiben sült bárány padlizsánnal, paradicsommal, olívával, fokhagymával és mentaolajjal, és borban sült körte csodás diókrémmel, ha a házunk előtt éhen hal a gyufaárus kislány. The UNCOMMON READER ALAN BENNETT CBK01 Karácsony KANTÁR BALÁZS
